Tisztelt Szerkesztőség! „Dögöljön meg melletted, aki akar!” – hangzott el az anyósülésen ülő férjemtől a 2. közös vezetésünk során.

Az első még a Favoritok hőskorában történt, jegyesekként, s egyáltalán nem gondoltam volna, hogy egy ember feje ennyire lila is lehet...

a-ferjem-nem-ul-mellem-ha-en-vezetek-kezdo.jpg

Hogy aztán a vizsgán gond nélkül átmentem, az bizony nem az ő érdeme. Az viszont már annál inkább, hogy az az ominózus mondat jó kilenc évvel ezelőtt egy életre elvette a kedvem a vezetéstől, és úgy mindentől is. Azt sugallta ugyanis, hogy értem nem kár, csak nyugodtan hajtsak a végzetem felé. Igen, tudom, nekem kellett volna észnél lennem, és nem tőle kérni segítséget az általam frissen vásárolt használt kocsim vezetéséhez.

Pedig akkor megfogadtam, hogy végre a magam ura leszek. De ez a mondat ott vissz­hangzott a fejemben, így amilyen gyorsan autót vettem, olyan könnyen túl is adtam rajta. Elkönyveltem, hogy alkalmatlan vagyok az autóvezetésre.

Soha nem volt a férjemben annyi támogatás, hogy akkor most beülünk szépen, és te fogsz engem A pontból B-be eljuttatni.

Egyre nagyobb súllyal nehezedik rám az érzés, hogy a férjem, akire igenis számítok, és akinek a véleménye fontos a számomra, ebben cserben hagyott. Nem hisz, nem bízik bennem. Mert még annyira sem tart, hogy a szomszéd faluig mellém üljön.

Ha előhozakodtam azzal, hogy most én vezetnék, neki hirtelen más programja akadt. Ugyanakkor azt a fejemhez vágja, hogy milyen sokszor kell – kellett engem fuvaroznia. Az már kit érdekel, hogy mennyi időt töltöttem buszra, vonatra várva, hogy róla levegyem a terhet. Mert igenis tudatosítom, hogy teher vagyok. És utálom magam a tehetetlenségem miatt. Sok dologról mondok le emiatt, az orvostól az edzőtermen át a színházig, hiszen busszal nem tudok mindent megoldani, a férjemnek meg nem akarok plusz feladatot jelenteni. Még nem adtam fel... új tavasz, új nap, új esély...

U.i.: Ugyanitt birkatürelmű, önbizalomépítésben gyakorlott instruktor kerestetik.

minden_reggel_ujno.sk.png

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!

Ímélcímünk: office [at] ujno.sk

Cookies