Nagyon nehéz volt belőle felkészülni. A lakásáról, a kutyájáról és macskájáról mindent megírtak már, tudható, hogy férjezett. A rengeteg semmitmondó hír között elvész az ember. Pedig Fridel Fruzsina sok meglepetéssel szolgál. Például azzal, hogy az általános iskola második osztályától a budapesti szlovák-magyar két tannyelvű általános iskola és gimnázium diákja volt.
– Édesapám Répasutáról származik – meséli Fruzsina –. Ez egy pici, részben szlovákok lakta falu Miskolc és Eger között. A falubeliek beszélték rá szüleimet az iskolára, mondván: így pluszban megtanulok egy nyelvet. Sajnos, az érettségi óta nem beszéltem szlovákul. Jó volt az iskola, csak az élethelyzetekre nem készítettek fel. Történelemből mindent tudtunk, de gondotokozott volna szlovák nyelven lebonyolítani egy vásárlást...
– Meg sem fordult a fejedben, hogy kezdj a szlovákkal valamit?
– Sok osztálytársam ment az ELTE szlovák szakára, de én színész szerettem volna lenni. Szorgalmasan készültem a felvételire, bevág-tam a kötelező 15 verset, 5 monológot meg a többit. De már az első rostán kipottyantam. A Színművészetin már csak így megy: a követelmények attól függően változnak, hogy melyik tanár indít osz-tályt. Az egyik azért tanácsol el, mert túl fiatal vagy, a másik azért, mert túl öreg. Ahogy jöttem ki az osztályból, a lépcsőházban megláttam a Gór Nagy Mária Színitanoda plakátját. Oda iratkoztam be. Jól éreztem ott magam, jó osztályunk volt.
– Mihez kezdtél a tanoda elvégzése után?
– Kis társulatoknál játszottam: először a Wágner és Vatta, abszurd humort előadó társulatnál, majd pedig az Új Reneszánsz Színháznál. Ez utóbbi előadásain most is részt veszek. Vígjátékokat játszunk, és interaktív krimiket. Ez utóbbi nagyon jópofa dolog! Az eleje színház jellegű, eljátszunk néhány jelenetet. Majd a nézőket is bevonjuk a nyomozásba. Bizonyítékokat kell keresniük: kihallgatásokat lefolytatni, összerakni a történetet, felvázolják, hogyan képzelik el az esetet. A végén eljátsszuk az ő verziójukat, meg azt, ahogy valójában az eset történt. Mindenki szereti ezt a közös játékot!
– Hogyan kerültél a Jóban-rosszban című sorozatba?
– Kalandosan. Éppen akkoriban kezdtem el gondolkodni azon: nem valószínű, hogy sikerül megélnem a színészetből. Az Interaktív produkciós iroda éppen azon a nyáron indított egy szerkesztő-riporteri tanfolyamot. Mindenképpen valami tévéközeli dologgal szerettem volna foglalkozni. Akkor már megkezdődött a készülő sorozathoz a szereplőválogatás, amelyre én is bejelentkeztem. A meghallgatáson kiderült: Judit főnővér szerepét szánják nekem. Az ő mondatait adták a számba, de éreztem: ez nem én vagyok.
Aztán hosszú hónapokig semmi nem történt. Közben elvégeztem a szerkesztő-riporteri tanfolyamot, amikor újabb meghallgatásra hívtak. Azt mondták, egy vadonatúj karaktert kéne eljátszani: egy rosszfiúnak lennék a felesége. Csak engem és Damu Rolandot hívták be: kíváncsiak voltak, mennyire passzolunk össze. Mondókákat szavalva kellett eljátszanunk, hogy boldogok vagyunk, sírunk, nevetünk. Ahogy befejeződött a casting, ültettek is le, hogy megbeszéljük a szerződést. Ez augusztus végén történt. Októbertől színésztréningre jártunk, ahol helyzetgyakorlatokat játszottunk, és november elsejétől elkezdtük a forgatást.
– Mennyire vagy megelégedve a szereppel? Magadénak érzed?
– Jól érzem magam, jó kis csapat jött össze. Viola jelleme illik hozzám. Sőt, a mostani Viola jobban tetszik, mint a régi, akit Előd agyba-főbe vert és megalázott. A parókás-diszkózós korszak sem volt teljesen az enyém.
– Nagyobb a felhajtás körülötted, amióta ismert lettél?
– Igen. Például turnékat szerveznek számunkra: leutazunk a vidéki városokba, visszük a kis dedikálókártyáinkat. De ez nem megterhelő, sőt! Viszont már unom, hogy a lapok felkapták a felújított lakásomat. Amikor már az ötödik fotós jött, felhívtam a sajtófőnököt: vége, ez volt az utolsó.
– Mennyire köt le a sorozat?
– Sok szabadidőm van, de kötött elfoglaltságra, például nyelviskolára nincs idő. A Margit nővér szerepét játszó Brózik Klári barátnőmmel beiratkoztunk egy tánctanfolyamra. Két hónap alatt mindössze kétszer sikerült órára eljutnunk. Aerobikra olyan helyre járok, ahol megválaszthatom az időpontot. A forgatások hétköznaponként reggel nyolctól este nyolcig tartanak, és bármelyik időpontra beoszthatnak. Nekem rendszeresen sikerül kifognom a péntek esti nyolc órát!
– Azt mondják, hogy a sorozatoknál titoktartási szerződést kötnek a színészekkel: nem szabad elmondaniuk, milyen bonyodalom várható. Mennyire tudjátok előre a történetet?
– Egy hétre előre megkapjuk a szöveget. Ez történik hétfőn-kedden, majd csütörtökön megtudjuk a következő heti beosztást a forgatásokról.
Csak a saját szövegünket kapjuk kézhez, nem az egész forgatókönyvet. Én tehát csak azokról a dolgokról értesülök, ami velem történik. A többit én is a tévéből tudom meg!
– Elgondolkodtál már azon, mi lesz a sorozat után?
– A bulvár jóvoltából lerágott csont a családalapításom. A közeljövőben nagyon szeretnék gyereket! Ezenkívül Klári barátnőmmel gyakran beszélgetünk arról, hogy össze kellene hozni egy saját produkciót. A sorozat mellett ugyanis nehéz elmenni egy nagy színházba.
– Mit szeretnél játszani? Van-e szerepálmod?
– Magyarországon örül az ember, ha van munka. Szerepálmom nincs. Szeretnék sok mindent kipróbálni, kilépni a naiva szerepéből.
Bernád Emese
