Makki Lajos (58) a rendszerváltás után teherfuvarozással foglalkozott, később csalási kísérlettel vádolták. A büntetés elől menekülve 26 évesen csatlakozott a Francia Idegenlégióhoz, ahonnét 2013-ban szerelt le Ludovic Maquet-ként. Szülőfalujában, Nagyudvarnokban él, és dél-amerikai dzsungeltúrákat szervez az érdeklődők számára. Makki Lajos története nem csak a kalandokról szól. Két gyermeke van, mostani felesége, Viki Budapestről származik.
„Édesanyám könyvelőként dolgozott, édesapám buszsofőrként. Neki hat testvére volt: a Makki család nagy, és ma is összetartó. Büszke vagyok rájuk. Van egy nővérem és egy Down-szindrómával élő húgom, akiről anyukám gondoskodik. Két fiam született két külön kapcsolatból” – mondja interjúalanyunk, aki két könyvet is írt idegenlégiós tapasztalatairól. (Ludo, egy hontalan idegenlégiós, Amikor a lőpor beszélni kezd) Milyen érzés visszatérni egy olyan világba, ahol nem a karabély a munkaeszköz, s egészen más szabályok érvényesek? – kérdeztük tőle.
A légió afrikai missziói azért váltak hosszúvá és kilátástalanná, mert a volt francia gyarmatokon rendre felkelőkkel, terroristákkal, és gerilla-hadviseléssel találták szembe magukat. (Ezt hívják aszimmetrikus hadviselésnek. A gerilláknak nincs egyenruhájuk, a rajtaütésszerű támadás után eltűnnek a civil lakosság között.)
A Száhel-övezetben, a Szahara sivatag déli peremén például megnyerhetetlen konfliktusokban küzdöttek, melyekből nehéz volt a tisztes kivonulás. Ma elmondható, hogy Párizs befolyása egyre csökken Afrikában – ami az itteni légiós támaszpontok felszámolását eredményezte.
Jelentkezéskor alapos átvilágításon esnek át a jelentkezők.
A légió ma
Napjainkban nagyobb hangsúlyt kapnak a békefenntartó és terrorellenes feladatok, valamint a Franciaországon belüli járőrszolgálatok. A metrók környékén, a nagyobb zavargásoknál a rendőrök mellett gyakran láthatunk terepszínű ruhában légiósokat. Tekintélyük megálljra kényszerít minden rendbontót, viszont nem intézkedhetnek, mivel nem a belügyminisztérium kötelékébe tartoznak.
Terepszínben
A felvételt szigorú szabályokhoz kötik a Marseille melletti aubagne-i bázison (ez a főhadiszállás). Ruházatuk álcázó terepszínű, fejfedőként zöld barettet hordanak, arany jelvénnyel a jobb szemük felett. Kilenc ezredük közül az elitnek számító ejtőernyős ezred Korzikán állomásozik, amely magas kockázatú műveletekben vesz részt.
A légiós, ha már leszerel, nem viselheti az egyenruhát.
Fejben dől el!
A légiós megtanulja kezelni a fájdalmat, a próbatételek által növekszik a tűrőképessége, a kitartása. Filozófiájuk szerint a harc nem a terepen, hanem nagyrészt a fejben dől el. Ez a mentalitás a civil életben is megmarad. Ugyanakkor az ár magas: a szolgálat gyakran a magánélet rovására megy, a tisztek a légiónak szentelik az életüket. A légió nem családorientált (bár a katonák egy idő után a megházasodhatnak).
A Francia Idegenlégió köré az idők során erős mítosz épült – ehhez hozzájárultak Rejtő Jenő P. Howard néven írt humoros regényei is. Pont ez a kettősség, a valóság és a legenda keveredése teszi a légiót különleges katonai alakulattá.
Részlet Makki Lajos Ludo, egy hontalan idegenlégiós című könyvéből
„Nem volt olyan hét, hogy ne mentünk volna lőni. Rengeteget tanultunk: fegyverismeret, topográfia, rádiózás, robbanóanyagok, aknák és haditechnika. Szép lassan tökéletesítettek minket. Imádtam minden tanulással töltött pillanatot, szívta az agyam a tudást, mint a szivacs. Egyszer Attilával kaptunk egy büntetést az őrmestertől. A szakasz előtti füvet kellett levágni papírvágó ollóval.”
A fehér képi
A Francia Idegenlégió a francia hadsereg külföldi önkéntesekből álló elit alakulata. Harcértékéről, kemény kiképzéséről híres (szárazföldi) erő, francia zászló alatt szolgálnak a legveszélyesebb bevetéseken és missziókon.
A kötelező nyelv a francia, belépéskor a légiósok új nevet kapnak, 5 év szolgálat után kérvényezhetik a francia állampolgárságot.
A Francia Idegenlégió 1831-ben alakult kényszerűségből: az 1830-as (polgári) forradalom után ugyanis külföldieket tilos volt besorozni Franciaországban. Eleinte bukott forradalmárok, bajkeverők jelentkeztek a soraikba, de miután áthelyezték a központot Algériába, a zord körülmények megedzették a légiós jellemet. Egy-egy időszakban akár 130–150 különböző nemzetiség is együtt szolgál. A siker titka a légiós kódex: a bajtársiasság a sok különböző önkéntest családdá formálja. A jelszó az erős test mellett az erős lélek. Van, hogy csak a jelentkezők 15 százaléka bizonyul alkalmasnak a felvételre.
A képi blanc az idegenlégiósok fehér színű sapkája (a tisztek már feketét viselnek). Ennek része az állszíj és a kendő, de ezt ma már elhagyják. Eredetileg khaki színű volt, de a homokban kifehéredett – innen a sapka neve is (a blanc fehéret jelent, a képi sapkát). Ugyanezen címmel jelenik meg az újságjuk is.
A légió sokáig lehetőséget adott arra, hogy az újoncok új néven kezdjenek életet, ami sokak számára kiutat jelentett egy problémás múltból.
Ez ma már így nem érvényes – de a légió még mindig az újrakezdés szimbóluma. A jelentkezőket sokszor a kalandvágy hajtja, másokat a jobb kereset reménye. A légió történelmileg kapcsolódik Franciaország gyarmati múltjához. Jelentős bázisaik és bevetéseik voltak a kilencvenes években Csádban, a Balkánon, Ruandában, Irakban, békefenntartást végeztek Libanonban. Az efféle helyszíneken a katonák nemcsak az ellenséggel, hanem a hőséggel, a betegségekkel és az elszigeteltséggel is megküzdöttek.
KIKÖSZÖRÜLTE A CSORBÁT
Ludovic Maquet hátat fordított addigi életének, amit Makki Lajosként élt Nagyudvarnokban. Beállt a Francia Idegenlégióba, hogy kiköszörülje a csorbát, ugyanis csalási ügybe keveredett. 19 évet szolgált világ egyik legkeményebb katonai közösségében. Ide azok jelentkeznek, akikben túlteng a harciasság, ami tipikus férfitulajdonságnak számít.
– Kérünk, mutatkozz be, s meséld el, miért léptél be az Idegenlégióba.
– Makki Lajos vagyok, Nagyudvarnokban élek. 1993-ban csalási kísérlet vádjával vizsgálatot indítottak ellenem a büntető törvénykönyv 250. paragrafusa értelmében.
– Hány éves voltál akkor?
– Még nem töltöttem be a huszonhatot. Végül a légióba vonultam be. Nem akartam olyasmiért ülni, amit nem követtem el. Teherfuvarozással foglalkoztam, s a megrendelőimmel nem volt minden rendben. De azokban az időkben Dunaszerdahelyen főként ilyen fuvarmegbízások voltak. A Francia Légió akkor még lehetőséget adott arra, hogy az újoncok hátrahagyják a múltjukat, s új néven kezdjenek új életet.
– Azt mondják, a légió a kalandvágyók gyűjtőhelye, akik fizikai kihívásokra vágynak, de lélekben is erősek. Tudtad, hogy képes leszel helytállni?
– Én még voltam katona! A viccet félretéve, akkoriban nem elemeztem magam, csak mentem előre. Huszonévesen az ember azt mondja, hogy: En avant! Előre! Amúgy mindig a jó nyelvérzékem segített ki az életben – és a humorérzékem. A viccelődéssel adunk egy pofont a problémának, ezért tud segíteni a monoton helyzetekben. Az afrikai misszióban, ahol hónapokig homokzsákok között élünk, és a páncélautó tetején alszunk, nem süllyedhetünk bele a reményvesztettségbe. A humor teszi lehetővé, hogy távolságot tartsunk, ne merüljünk el a negativitásban. Mi ott nevettünk a legtöbbet! Amúgy mindig nyitott, barátkozó ember voltam. A reptéren például nem a telefont nyomom. Ha meghallom, hogy valaki magyarul beszél, odamegyek hozzá. Emellett a katonai fegyelmet, a terhelést is jól bírom. Kemény gyerek vagyok, acélidegekkel! (Nevet.)
Honneur et Fidélité! Becsület és Hűség. Ez a Légion étrangère, a Francia Idegenlégió jelmondata.
– A nők pont ezt a férfias kiállást kérik számon a mai férfiakon. A szakértők azt mondják, a mai férfiakban kevesebb a tesztoszteron, mert már nem dolgoznak keményen, nem csinálnak férfias dolgokat. Mi erről a véleményed?
– Mi számít férfiasnak? Az a véleményem, hogy a mai ember már el van kényelmesedve, a fiatalok eszménye a nyugati puhányság. Sokakból hiányzik a tartás, feladják az első nehézségnél. Ám nem akarok senki fölött ítélkezni, mert isten dolga, hogy ítélkezzen az emberek fölött.
– Ötvennyolc éves vagy. A te generációd más volt?
– Én életem majdnem nagyobbik részét Nyugaton éltem le, francia nevet kaptam, francia állampolgár vagyok, viszont egyet megtanultam: mi mindig kommunistának fogunk számítani a nyugatiak szemében. Számukra minden, ami Németországtól keletre van, lenézendő, miközben ők adtak bennünket az oroszok kezére. Tény, hogy nekünk kicsit más a gondolkodásunk. Belevalóbbak vagyunk, használjuk a józan paraszti eszünket.
– Két könyvben is megírtad a légiós élményeidet. Miért volt ez fontos számodra?
– A legtöbb könyvben azt olvashatjuk, hogy: „Itt harcoltam, ott verekedtem”. Pedig van légiós, aki az öt-tíz éves szolgálat alatt egyetlen éles bevetésen sem vesz részt. Nem mindenki hős, és nem minden helyzet fekete-fehér, hisz szükség van szakácsokra, szerelőkre is a légióban. Van, aki szinte végig harcászati században szolgál, ahogy én is. Van, aki egy-két évig harcol, utána autószerelő tíz évig. Mikor én kifestve beültem a repülőbe, hogy leugorjak a semmibe, ő már javában otthon kávézott.
Olvass tovább: Kiköszörülte a csorbát
Fekete Magdolna, Nagyvendégi Éva
