Tisztelt Szerkesztőség!
Egy régebbi Új Nő akadt a kezembe, s rátaláltam egy anyósdicsérő cikkre. Ez arra késztetett, hogy megírjam a levelemet, mert ritka a jó anyós. Erre az élet a bizonyíték. Az alábbi történetek a környezetemben estek meg – igaz valamennyi.
Ilyenek lennének az anyósok? Ha igen, vajon miért? Jó lenne, ha a nők magukba néznének. Az a tapasztalatom, hogy ha az anyós lánya szül, csupa aggódás az élete, szegény lánya szenved. Ha a menye: nem kell kényeskedni, száz éve is szültek az asszonyok.
Szülés után a lányának ebédet visz, süteményt süt, vasal, besegít. Ha a menyének is segít az anyja, felháborodik, hogy a menye milyen lusta. Ha a lánya megy kiszállásra: túlterhelt. Ha a menye: kirándul, elhanyagolja a családját.
Ha a lánya templomba megy vasárnap: jó helyre jár. Ha a menye: mikor főzi meg az ebédet? Az anyós süt-főz, mikor a lánya jön látogatóba a családjával. De fáj a háta meg a dereka, ha a fia és a menye.
A lányának karácsonyi kalácsot készít, a fiával viszont közli, hogy süssön a felesége. A gyereknevelés csak akkor munka, ha a lánya végzi, ha a menye, akkor szórakozás. A lánya vásárolhat drága ruhát, a meny költekezik. Unokái viselkedését aszerint bírálja el, hogy a lánya vagy a menye neveli őket. A lányának nem teszi szóvá, hogy betolja a poros kerekű babakocsit az előszobába. A menyének igen. Egyik ismerősöm az anyjának segített ablakot mosni, takarítani, az anyós szerint mégis lusta némber volt, mert neki nem segített. Amikor a meny szóvá tette, hogy segíthetne neki a lánya, a sógornő, akkor az anyós rosszul lett, mert a menye vérig sértette.
És még sorolhatnám. Természetesen vannak rendetlen menyecskék és jó anyósok is, de nem ez a jellemző. Vajon miért viselkednek így az anyósok, és gyakran a sógornők is? Miért ellenszenvesek a menyükkel? Levelemet nem rosszindulatból írtam, hanem tanulságul. Mert ha mi, nők, így viszonyulunk egymáshoz, csak megkeseredik az életünk.
Tisztelettel: Molnárné Zs. Mária
Tisztelt szerkesztőség!
Nálunk akkor kezdődtek a problémák, mikor megszületett a kisfiunk. Az anyósom mindenbe beleszólt, ráadásul elkezdte uszítani a férjemet. Hála az égnek, ő kiállt mellettem. Aztán megszületett a másik kisfiam is. Attól kezdve nincs megállás: az anyós szüntelenül kritizál, azt mondja, hogy nem tudok gyereket nevelni.
Mikor a nagyobbik fiamat óvodába írattam, hiányzik neki az azonos korúak társasága, kijelentette, hogy ellöktem magamtól. Úgy viselkedik, mintha a kisebbik fiam nem is létezne, csak a nagyobbikkal foglalkozik, azt kényezteti. A fejemhez vágja, hogy elhíztam, pedig csak néhány kiló maradt rajtam szülés után. Négyszemközt is sérteget. Már nem merek visszaszólni, mert akkor meg a férjemet piszkálja ellenem. Az én szüleim nem szólnak bele a dolgainkba, és az unokáikkal sem kivételeznek. Kérem, segítsenek!
Kedves Olvasó!
Azok az anyósok, akik bizonyos önismerettel rendelkeznek, és érzelmi intelligenciájuk is van, általában problémamentesen élik meg az új helyzetet: a meny vagy a vő megjelenését. Tudatosítják, hogy ez az élet rendje, s abszurd kívánság, hogy ezentúl is ők legyenek az első helyen. Ezért nem szólnak bele a fiatalok életébe, és nem akarják nevelni az unokákat. Hiszen nekik nem ez a feladatuk, nekik elég „csak” szeretni őket, a nevelés a szülők feladata. Tudatosítják azt is, hogy a meny más családból jött, ahol más szokások uralkodtak, más normákat követtek, amelyek nem feltétlenül rosszak, egyszerűen csak „másak”.
Komoly problémák akkor jelentkeznek, ha az anyós kiegyensúlyozatlan személyiség, vagy olyan negatív emberi tulajdonságok jellemzik, mint az irigység, féltékenység, rosszhiszeműség stb.
A szakemberek szerint a legjobb, ha az ifjú pár mindjárt különköltözik. Ez az anyagiak miatt elég nehéz, de még az albérlet is jobb, mint egy konfliktusos házasság, ahol senki sem élheti a saját életét. Ezért meg kell beszélni a dolgot a férjjel, mégpedig túlfűtött érzelmi jelenetek nélkül.
Tanácsos megegyezni abban, milyen időközönként teszünk családi látogatásokat a szülőknél. Ha konfliktusos a kapcsolatunk, a lehető legritkábban szervezzünk közös programot, és ne rágódjunk feleslegesen, hosszú hónapokon keresztül az anyós kellemetlenkedő szavain. A rosszindulatú emberek ellen létezik orvosság: ignoráljuk őket, és legyünk magabiztosak. Ez persze nem megy gyakorlás nélkül, de megtanulható.
Az anyós-meny problémák eredendő oka a nők közötti szolidaritás hiánya. A nők a társadalmon belül diszkriminált helyzetben vannak, és mint a diszkriminált csoportok tagjai, törvényszerűen egymás között is harcolnak – mégpedig a férfi kegyeiért. Tudatosítanunk kellene végre: harcolni egy másik nő ellen, aki ugyanolyan problémákkal küszködik, ugyanúgy érez és gondolkodik, mint mi – teljesen értelmetlen. Legfőképp azért, mert az anya csak fiaként, a meny pedig férjeként szeretheti azt a bizonyos férfit – és egyik szeretet sem több vagy kevesebb értékű! A versengés a férfi számára is kellemetlen. Végül elidegenedik az anyjától és a feleségétől is – a munkába vagy az alkoholba menekül, vagy talál magának egy harmadik nőt...
Jó lenne, ha ezen minden nő elgondolkodna.
Póda Erzsébet
