A taxisofőr szó hallatán többnyire mindenkinek egy férfi jut az eszébe. Ennek ellenére Miroslava Hrošek (69) gondolt egy nagyot, és úgy döntött, ő bizony taxisofőrnek áll. 1998-ban középső lánya, Denisa alapította meg az első dunaszerdahelyi taxis céget, amibe ő maga is becsatlakozott.
2002-ben aztán Miroslava létrehozta saját cégét, a Scarabeus Taxit, amely mostanra családi vállalkozássá nőtte ki magát. Lányai – Monika (50), Denisa (46) és Simona (42) – is kiveszik részüket a munkából, a Scarabeus Taxi pedig immár 18 éve töretlen sikerrel működik. Négy autójuk van: a városban két Škoda Rapiddal szállítják az utasokat, ezenfelül egy Škoda Karoq és egy Škoda Superb áll a klienseik rendelkezésére.
Miroslava Hrošek és lánya, Denisa
A koronavírus-járvány a taxis hölgyek dolgát is megnehezítette, ők azonban nem adták fel. A korlátozások alatt is hozták a tőlük megszokott magas színvonalat. Ugyanakkor a járvány idején csak egy autót tudtak működtetni, többre, sajnos, nem volt igény. Miroslavával, aki hosszú-hosszú évekig taxizott (sőt, még ma is szívesen beül a volán mögé), a kezdetekről, a tapasztalatairól, a taxizás világáról beszélgettünk. Interjúalanyunkat elkísérte a beszélgetésre legkisebb lánya, Simona is, aki szintén megosztotta velünk néhány gondolatát.
Cseh nemzetiségűként a Csallóközben
Miroslavát 1971-ben a szíve hozta Szlovákiába. Egy csallóközi fiatalember nyerte el a szerelmét, akivel itt telepedtek le. S bár két év múlva egy kis időre visszaköltöztek Csehországba, 1978-tól ismét a Csallóközben élték mindennapjaikat. A hosszú évek alatt Miroslava teljesen beleszeretett Dunaszerdahelybe, és attól sem zárkózott el, hogy elsajátítsa a magyar nyelvet.
– Nem az anyanyelve alapján ítélek meg valakit. Azt nézem, hogy az illető jó vagy rossz ember-e. Az, hogy milyen nyelven beszél, nem érdekel.
Miroslava állítja, sok közös vonásuk van a magyaroknak és a cseheknek. Azt mondja, az itt töltött évek alatt még sosem volt problémája a magyar emberekkel.
– Sosem hallottam olyat, hogy bárki hazaküldött volna engem Csehországba, mondván, hogy nem tartozom ide.
Lánya, Simona már Szlovákiában született, magát lokálpatriótának tartja.
– Anyu mindig csehnek nevelt minket, de ugyanúgy csallóköziek is vagyunk.
– Nem vagyok idevalósi, mégis szeretem Dunaszerdahelyt. Különleges város. A Csallóköz közepe. Sok jó ember él itt, akik tiszteletre méltó életpályával rendelkeznek. Elég kicsit beleásnunk magunkat a történelembe, és azonnal rájövünk, mennyi sikeres, fontos ember származott innét. Dunaszerdahely megérdemli a magas színvonalú szolgáltatásokat. Sok külföldi megfordul a városban, a célunk pedig az, hogy mind elégedetten térjen haza. Hogy arra emlékezzenek, milyen szép városban jártak, milyen kedvesek voltak az emberek és micsoda nagyszerű szolgáltatásokban volt részük – mondja Miroslava.
A taxis hölgy célja kezdettől fogva az volt, hogy minőségi szolgáltatást nyújtson. Olyan vállalkozást szeretett volna felépíteni, amely hosszú távon is megállja a helyét.
– Az egyik legjobb élményem az volt, amikor egy külföldi vendégem azt mondta, nagyon örül annak, hogy én itt vagyok. Az első alkalommal én fuvaroztam, egy évvel később pedig, amikor ismét Dunaszerdahelyen járt, megint engem hívott. Elárulta, hogy a cseh barátainak is odaadta a telefonszámomat, hogy ha itt járnak, mindenképp engem hívjanak. Ennél jobb visszajelzés nem is kell! Olyan volt ez számomra, mint egyfajta kitüntetés.
Női sofőrök
A kezdetekkor még furcsának számított nemcsak a taxizás, de a női taxisofőr is.
– Sokan csodálkoztak, amikor beültek mögém, mert inkább férfi sofőrre számítottak. De problémám sosem volt amiatt, hogy nő vagyok. Sőt, azt gondolom, azért tudunk ilyen jól működni, mert nők vagyunk. Nő és anya vagyok. Ugyanúgy védem az alkalmazottaimat és a klienseimet, mint a gyermekeimet. Rájövök és gondolok olyan dolgokra is, amelyekre a férfi kollégák nem.
Persze adódtak kellemetlenségek is. Volt idő, amikor tartott a lopásoktól és a szélhámosoktól. Ennek ellenére nem hátrált meg, bátor és erős nő lévén, a maga módján szembeszállt a „sötét alakokkal”: figyelt, és kiszűrte a problémás ügyfélkört. Kétes személyeknek nem dőlt be, megijeszteni sem volt könnyű.
– Vadász vagyok, éjszaka járom az erdőt, nem olyan egyszerű rám ijeszteni – mosolygott. Viszont többször meggyűlt a baja a féltékeny feleségekkel.
– Megesett, hogy csörgött a telefonom, felvettem, és egy nő szólt bele, számon kérve, hogy ki vagyok. Mondtam, hogy taxis, mire elkezdett hacsétolni – nem hitt nekem, mondván, tudja, hogy a férje szeretője vagyok, hiszen látta a telefonjában, hogy előző éjjel velem beszélt.
Csak hivatalosan
A Scarabeus Taxi a törvényeket betartva hivatalosan működik. A sofőrök bejelentett munkaviszonnyal rendelkeznek, az utasok pedig minden út végén számlát kapnak. Ezért is van az, hogy Miroslaváék senkit sehova nem szállítanak egy-két euróért, ahogyan hasra ütéses alapon sem szabnak meg árakat. Induláskor elkezd pörögni az óra, majd annyit fizet az utas, amennyit az az út végén mutat.
– Sokan irigykednek ránk, amiért ilyen jól működünk, pedig nincs miért, mert a lehetősége mindenkinek megvan arra, hogy jól csinálja azt, amit csinál. Megtörtént már velem az is, hogy egy másik taxis hívott fel, hogy tudnék-e kiállítani neki számlát egy dunaszerdahelyi útról. Az utasa ugyanis, aki történetesen komoly beosztású menedzser volt, kizárólag számla ellenében óhajtott fizetni. Persze ő maga nem tudott hivatalos papírt adni, bajban volt, hogy mitévő legyen, ezért próbálkozott nálam. Én viszont nem mentem bele a játékba, hiszen az én autómban nem ült senki, minek alapján nyomtattam volna számlát? Főleg hogy irreálisan magas összeget akart fizettetni az utasával…
Simona közben elmesélte nekünk az aggályait. Jogászként tisztában van a törvényekkel, amelyeknek eleget is tesznek. Viszont sokszor úgy érzi, nem kapnak cserébe semmit.
– Példának okáért a városban lehetőség van arra, hogy pénzdíj ellenében bárhol leparkolhassunk a taxikkal. Mi ezt tavaly a városban közlekedő két autónkra be is fizettük, ami egy évre több mint ötszáz eurót jelentett. Mégsem kaptunk semmilyen védettséget a várostól, mondván, nem tudják ellenőrizni, hogy melyik taxiszolgáltató fizette be ezt a díjat, és melyik nem. Ezt azért felháborítónak tartom, hiszen mindennek az alapja az adok-kapok. Nálunk sincs ez másképp. Mi jól bánunk az utasainkkal, ezért cserébe ők legközelebb is minket hívnak majd, ha taxira lesz szükségük.
Taxik mindenütt
A taxi mindig luxusnak számított, mert nem egy mindennapos szolgáltatásról van szó. Dunaszerdahelyen mostanra valahogy mégis elszaporodtak a taxisok, akik néhány euróért szállítják az utasokat. Szinte már versengenek, hogy melyikük furikázik olcsóbban.
– Ők bárkit elvisznek, én viszont megválogatom az utasaimat. Ezt egyáltalán nem előítéletből teszem, hanem azért, hogy védjem a sofőrjeimet és a többi kliensemet. Olyat nem engedek beszállni az autómba, aki szemetet vagy bármi bacilust hagyhat maga után. A taxik mindig maradéktalanul tiszták. Mindig tudom, ki ül bele, és mit hagy ott maga után.
Miroslava szépen kiépített klienskörrel rendelkezik. Megvannak a visszatérő utasaik, akiket szinte már személyesen ismer. A szolgálati telefonjuk tele van nevekkel, ugyanis az állandó utasaik helyet kapnak a névjegyek közt. Így amikor megcsörren a telefon, rögtön tudják, kinek kell a fuvar. Erre szintén a sofőrök védelme miatt van szükség.
Amíg én magam is rendszeresen taxiztam, előfordult, hogy néhány utasom fizetés nélkül elfutott. Továbbá arról sem szabad megfeledkezni, hogy a taxis éjjel is dolgozik, ezért nem mindegy, hogy tudja, hová és kiért megy az éjszaka közepén – magyarázta Miroslava. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogadnak új klienseket.
A taxisok okítása
Első helyen a kliens áll. Beszélgetésünk során Miroslava ezt többször is hangsúlyozza. Számára a legfontosabb mindig, minden körülmények között az, hogy az autójából elégedett, mosolygós emberek szálljanak ki. Éppen ezért a jó modort és kedvességet a sofőrjeitől is elvárja. Fontosnak tartja továbbá, hogy a taxisofőrök megfelelően legyenek felöltözve. A térd feletti rövidnadrág és a trikó viselete például nem megengedett. Persze nem kell minden nap öltönyben üldögélniük, viszont mindig rendezett, tiszta öltözetben kell megjelenniük. Az elegáns viseletre a diplomaták fuvarozása során van szükség.
Ezen túl Miroslava megtanítja az alkalmazottainak, hogy a kliensekkel előzékenynek és kedvesnek kell lenniük. Nem számít, ha az illető ezt nem viszonozza, morogni csak azután szabad, ha az utas már becsukta maga mögött az autó ajtaját. Az idősek esetében felhívja a figyelmet arra is, hogy ne legyenek restek segítséget nyújtani akár az autóba való beszálláshoz sem.
– A sofőrnek nem esik le a korona a fejéről, ha, mondjuk, egy bottal közlekedő hölgynek kinyitja az ajtót, és besegíti az autóba. Az illetőnek viszont biztosan jól fog esni a figyelmesség – hangsúlyozza interjúalanyunk.
– A taxis egy kicsit pszichológus is. Beszélgetünk az utasainkkal, meghallgatjuk őket. És ami nagyon fontos: diszkrétek vagyunk – egészítette ki édesanyja szavait Simona, miközben Miroslava helyeslően bólogatott. – Olyan nem fordulhat elő, hogy ami a taxiban történik vagy elhangzik, az kikerüljön onnan. Szó sem lehet pletykáról, hogy esetlegesen ki milyen állapotban ült be hozzánk egy buli után.
A hölgyek a törvények ismeretét is elvárják az alkalmazottaiktól. Ami rájuk vonatkozik, azzal tisztában kell lenniük. Tudniuk kell, mit szabad egy taxisnak, és mit nem, hová hajthat be autóval, és hová nem, miért büntetheti meg a rendőr, és miért nem. Probléma esetén, ha valaki esetleg panasszal élne valamelyik alkalmazottjával kapcsolatban, azzal azonnal leül megbeszélni a dolgot. Miroslava szigorú főnök: kétszer figyelmeztet, harmadik esélyt azonban már nem ad. A cégi filozófiáját minden egyes alkalmazottjával elfogadtatja: Szolgálunk, de senkinek sem vagyunk a szolgái.
Többször előfordult, hogy valaki kifejezetten női sofőrt kér az útjához, mondván, a férfiakban a rossz tapasztalatai miatt nem bízik meg.
– Volt, hogy valaki azért kért női sofőrt, mert legutóbb egy olyan taxis vitte a lányát és barátnőit szórakozni, aki kikezdett a fiatal lányokkal. Ilyen esetben mindig elmondom, hogy a mi embereink megbízhatóak, profin végzik a munkájukat, nem kell félni tőlük.
A taxiban történt
A taxi az a hely, ahol bizony sok minden megtörténhet. Vezetés közben a sofőrök különféle embereket ismernek meg, és számtalan történetet hallanak. Nem csoda, hogy interjúalanyunkkal tizennyolc szolgálati éve alatt megannyi érdekes dolog megesett. Amikor a legemlékezetesebb útjáról kérdezem, egy hosszú évekkel ezelőtti sztorit említ. Egyik éjszaka egy eléggé ittas férjet szállított haza egy szórakozóhelyről. Az illetővel nem volt semmi galiba, szó nélkül fizetett, csakhogy hagyott maga után egy „csomagot” az autóban.
Miroslava a hátsó ülésre pillantva egy csomó pénzt látott heverni. Gyorsan megállt, és összeszedegette a közel nyolcezer koronányi bankjegyet. Visszahajtott abba az utcába, ahol kitette az utasát. Látta, hogy a verandán még ég a lámpa, így hát odament, és kihívta a férfi feleségét, aki persze azonnal arra gondolt, hogy a férje biztosan elfelejtett fizetni.
Miroslava megnyugtatta, hogy szó sincs ilyesmiről, majd átadta neki a kocsiban talált pénzt. Az asszony végtelenül hálás volt, amiért Miroslava nem hajtott el a pénzzel, hanem visszaadta a tulajdonosának. De ezzel még nem ért véget a történet. Néhány nap múlva a férfi felhívta a Scarabeust, és megint taxit rendelt. Mikor Miroslava megérkezett a helyszínre, az illető egy csokor virággal a kezében várt rá.
Egy másik kedvenc története az, amikor egy híres focistát vitt Felsőpatonyba az aznapi mérkőzésre. Az illető útközben elpanaszolta Miroslavának, hogy búcsúkor összejött a barátaival, és három nap, három éjjel mulattak. A fiatalember attól tartott, hogy a felesége most mérgében be sem engedi a házba. Miroslavának támadt egy ötlete. Virágot vetetett a focistával, és elvitte a feleségnek azzal az üzenettel, hogy ne haragudjon a férjére, csak a mérkőzés után fog hazajönni, de azért legyen olyan jó, és főzzön neki vacsorát.
– Nem tudtam pontosan, melyik házban laknak. Leparkoltam az utcában, kivettem a kocsiból a csokor vörös rózsát, hogy majd megkérdezem valakitől, hol találom a címzettet. Mondanom se kell, hogy pillanatokon belül három szomszédasszony lógott a kerítésen. Végül megtaláltam az utasom feleségét. A fiatalasszony egy kicsit megijedt, nem tudta, mi folyik itt. Először mérges volt, de aztán elmondtam neki, ki küldött, és átadtam neki a virágot. Két-három nappal ezután hívott az utasom, hogy köszöni szépen a segítséget, és nagyon hálás, mert a felesége az említett napon otthon vacsorával várta.
