Az általános közvélekedés szerint a nők nem vezetnek túl jól. Persze, azóta már számos tanulmány és nő is rácáfolt erre. Ennek ellenére azért csak-csak elszalad velünk a ló. Na meg a lóerő!

Mivel a munkámhoz tartozik az utazás, így gyakran pattanok én is autóba. Körülbelül úgy 5 percig élvezem az utazást, hallgatom a kedvenc dalaimat, megsimogatom a kormányt, egészen addig, míg a főútra nem érek. Elképesztő vezetési stílusok, türelmetlenség, tolakodás, mutogatás, villogás veszik kezdetét. S a legtöbbször azt tapasztalom, hogy az ideges sofőr a volán mögött – egy nő! Egy nap is elég ahhoz, hogy számos új élménnyel gazdagodjak, ráadásul egyre több női vezetési technikát és típust fedezek fel. Most ezekből ismertetnék néhányat.

nok-a-volan-mogott-kezdo.jpg

A lassú, kacsázó autó

Valószínűleg tanuló vezető az illető. Most szerezte meg a jogosítványát, és fél. Soha nem haladja meg az 50-et és a 90-et, faluban és azon kívül. Nem is használja ki a lehetőségeit, faluban harminccal, közúton nyolcvannal halad. A félelem gyakran átveszi felette és a járműve felett a hatalmat, s ilyenkor hullámzik az utakon. Csak semmi stressz! Mindenki szépen lassan jön bele a vezetésbe. Gyakorolni kell!

“Én vagyok az utak királynője”

Ez a legrosszabb típus. Nagy autó, műkörmök és az érzés, hogy bármit megtehetünk a másikkal. Elég gyakran megesik, hogy egy óriási autó nyomakodik mögöttem. Nem bírja a 90-es korlátozást, mennie kell. Rajtam pedig eluralkodik a halálfélelem. Miért, miért kell ezt tenni?!

Ilyenkor általában próbálom megfigyelni a visszapillantómból a hölgyeket, de csak felpolcolt copfokat és színes körmöket látok. „Tiéd a világ, bébi!”

A türelmetlen, nincs semmire időm típus

Siet, hajt, ő a XXI. század szupernője. Bármilyen autóval képes megelőzni, nem ismer akadályt. Tudja nyomni a gázt, és az a jellemzője, hogy rendkívül életveszélyes. Ha gondja támad, mutogatni sem rest a volán mögül. Hevesebb vérmérsékletű, mint az óriás autós hölgyek, és szinte soha nem tartja be a 90-es sebességkorlátozást. Rettegek tőlük.

web-bannerek-instagram.jpg

A figyelmetlen

Azt hinnénk, hogy ez a típus jól vezet. Nincs nyomakodás, nincs lassú haladás. Laza, ám mégis figyelmetlen. Könnyedén keresgél a táskájában, húzza elő a mobilját, ezzel is veszélyeztetve mások életét. Ez a típus néha a STOP táblát sem veszi észre. Ismérve, hogy jól vezet, könnyen parkol, mégis hajlamos pont ezért minden másra koncentrálni, a vezetésen kívül.

Ön milyen típusú női sofőröket ismer?

Dunai Mira
Cookies