Hajhullás, túlsúly és bőrproblémák: mind-mind a stressz következményei, és rengeteg nő életét keserítik meg. Ám jó hír, hogy bizonyos mértékben kezelhetők, sőt meg is előzhetők. Fogadjuk meg, hogy az idei nyarat nagyobb stresszek nélkül próbáljuk megélni. A végeredmény, vagyis a jutalmunk: a szépség és az egészség lesz.

Az egyik barátnőm nem nagyon tud lazítani. Alig eszik, még kevesebbet alszik, olyan ide­ges, hogy hozzá sem lehet szólni. A legbosszan­tóbbnak azonban azt találja, hogy az idegességtől hul­lani kezd a haja, a bőrét pedig kiütések borítják. Mind­ez a stressz következménye.

stresszmentes-nyar-kezdo.jpg
(© vickiarcher.com)

A kortizol a bűnös

Olyan vagy talán rosszabb hatást is gyakorol a bőrre, mint a dohányzás és a napozás. A stressz elsődleges ál­dozata a bőr, amelyen, ha eleve rosszabb állapotban van, a negatív hatások hatványozódva jelentkeznek. A kortizol (stresszhormon) hatására fokozódik a faggyú­termelés, így megjelenhet az ekcéma vagy az akne. Ha a piros kiütések a nyak környékét lepik el, majdnem biztos, hogy a stresszes életmód miatt alakultak ki.

A két szemöldök közötti rész például (amelyet „jólétzónának” is neveznek) egyértelműen megmutat­ja, ha helytelenül vagy túl sokat eszik valaki. Ha éjszaka eszünk, ráadásul egészségtelen táplálékot – vagy cuk­ros folyadékot –, „jólétzónánk” pikkelyessé válhat. A stressz másik következménye a hízás. Az idegesség farkaséhséget okoz, ha nem rövid távú izgalmi állapot­ról van szó. Mindannyian találkoztunk már azzal az érzéssel, amikor összeszorul a gyomrunk, és egy falatot sem bírunk lenyelni. Általában a menyasszonyok nem azért fogynak az esküvő előtt, mert diétáznak, hanem mert stresszesek, és az egyetemisták is megszabadulnak né­hány kilótól a vizsgák ideje alatt.

Ezek viszonylag rövid távú és hirtelen nagy dózisú stresszhelyzetek, ennél alat­tomosabb, amikor folyamatosan nyomás alatt állunk, de már észre sem vesszük. Ilyenkor duplán is visszahízhatunk mindent.

Ezért megint a kortizol a felelős, mert blokkol­ja az inzulintermelést, amely a vércukorszint egyensúlyát szabályozza. Ha az inzulinszint esik, testünk üzemanya­gért kiált, és már nyúlunk is a kalóriabombák után, holott semmi szükségünk nem lenne rájuk. A fölös energia pe­dig zsírpárnák formájában testünk problémás zónáiban raktározódik el. A stressz hatására természetesen fogyhatunk is, de sajnos olyan helyekről, ahonnan nem tanácsos. Mondjuk az arcunkról, amely egykettőre beesetté válik, és hozzáad éveink számához is.

Végül a folyton­folyvást idegeskedők harmadik problé­máját a haj elváltozásai jelentik. A másik hajprobléma az őszülés. Nagyon szembetű­nő ez a férfiakon, akik rendszerint nem festetik a haju­kat: ha felelős állást töltenek be, akár már harmincéve­sen is megőszülnek. Nem véletlenül szokták mondani ke­mény tárgyalások után, hogy „mintha éveket öregedtem volna”. Ez valóban igaz, és ha máshol nem is, a hajukon egyértelműen látszódik.

minden_reggel_ujno.sk_392.png

Lassabb ritmusban

Nem véletlen, hogy akik rendszeresen jógáznak vagy tajcsiznak, sokkal fiatalosabbak és kiegyensúlyozottabbak maradnak. Tanácsos lelassítani az életritmusunkat, ne két perc alatt nyeljük le a reggelinket, hanem üljünk le, és nyugodtan fogyasszuk el. Sokat segít minden olyan program, amikor nem a gondokra koncentrálunk, így az agyunk nyugalomba kerül, és „eszébe sem jut”, hogy parancsot adjon kortizoltermelésre. A jógából ismerős légzőgyakorlatok pillanatnyi megoldást jelentenek, akkor alkalmazhatjuk őket, amikor érezzük, hogy a stressz elha­talmasodik rajtunk.

Amit pedig nem lehet elégszer mon­dani: a táplálkozás. Ha egészségesen étkezünk, többnyi­re friss zöldségeket és gyümölcsöket eszünk, sok negatív hatást máris kiküszöböltünk. Az alapszabály: kevés kof­fein, sok víz és vitamin! A jobb állapotban lévő szerveze­ten a stressz is nehezebben fog ki. Nem tudjuk ugyan ki­űzni az életünkből, de legalább az arcunkról letörölhet­jük a nyomait.

Varga Klára
Cookies