Igen, azt tudjuk, hogy volt keleti hadifogság, Oroszország. Ám hogy apáink nyugati fogságban szenvedtek, arról senki nem beszélt nekünk.

A FILMRŐL
A nyugati fogság még inkább elfelejtett történelem, mint a szovjet hadifogság. – A nyugati fogságban kevesebben voltak. Másrészt az orosz hadifogság szörnyűségei felülírtak mindent – magyarázza Simon Attila történész. – Továbbá akik nyugaton jártak, azok a kommunizmus alatt gyanúsnak minősültek. Ezért a túlélők hallgattak. Ma már nagyon kevesen élnek azok közül, akik tanúskodni tudnának. 

Nyugati fogságban címmel elkészült egy dokumentumfilm a somorjai Fórum Intézet megbízásából. Az egyórás film kilenc történeten keresztül mutatja be, hogy a sorkatonák és a leventék miként élték át a háború borzalmait és a hadifogságot. – A film célja, hogy népszerűsítsük a témát – kezdi a beszélgetést Laczkó Sándor, a Nyugati fogságban rendezője. – Sok család érintett volt, mégis keveset tudunk róla, lassan elfelejtődik. Kőrös Zoltán a kollégám itt a Fórum Intézetben. Együtt ingáztunk munkába, és ő éppen akkor írta könyvét a felvidéki hadifoglyokról, akik francia, brit és amerikai fogságban voltak. Sokat mesélt a kutatásairól. Mindketten tudtuk, hogy az utolsó pillanatban vagyunk: ha nem cselekszünk, a múltnak ez a szelete elveszik az utókor számára. Nekiálltunk, és pályázati hozzájárulással elkészült a film.

– Fontos szempont volt, hogy a film átfogó legyen: egymástól különböző történeteket mutassunk be – magyarázza a rendező. – Mert azért minden fogság más volt! Az, hogy mély sebet téptünk fel, megmutatkozik a vetítéseken. A komáromi bemutatóra rengeteg egykori levente eljött. Nagy találkozás szemtanúi voltunk Dunaszerdahelyen is. Egy bácsi nagyokat bólogatott Patasi Zoltán beszámolója közben, és végül kiderült, hogy egy osztagban voltak. Hetven év után találkoztak újra, itt a vetítésen.
A filmbeli túlélők elmesélik, milyen viszontagságos körülmények között éltek a táborokban. A francia hadifogságban éheztek, sokan 40-50 kilóra lefogytak. A franciákhoz főként a megszökött német SS-tisztek pótlására küldtek magyar hadifoglyokat. A franciák rá akarták őket venni, hogy jelentkezzenek az idegenlégióba. A Rajna menti táborok mellett külön légiós táborokat állítottak fel, ahol a katonák jó sorban éltek, ami propagandacélokat szolgált. Az őrsújfalusi Kosztolányi Gáspár elhatározta, hogy idegenlégiós lesz, mert nem akart a táborban meghalni. Az egyik barátja kihúzta őt a sorból, és megkérdezte tőle: „Mit mondjunk anyádnak, miért engedtünk el?” Gáspár elérzékenyült, és visszakozott.
A nyugati fogságot körülbelül 5–10 ezer magyar katona nem élte túl. Ezek, persze, csak becsült számok!

magyar-hadifogoly-amerikai-taborban.jpg
Amerikai fogságban Garmisch-Partenkirchen

1945 augusztusában kezdik hazaküldeni a magyar hadifoglyokat Magyarországra
1946 őszén a németországi fogolytáborok kiürülnek. Majd 100 ezren nem tértek haza, kint maradtak – főként a katonatisztek. Sokan, akik meg tudtak szökni, szervezetlen utakon próbáltak hazajutni. Aki csehszlováknak vallotta magát, az Pilzenen keresztül érkezett – és hatósági vizsgálatnak vetették alá. Aki magyarnak, az Kaposvár, illetve Komárom gyűjtőállomásaira érkezett, majd jó esetben innen került haza. A nyugati fogságot túlélők a mai napig semmilyen kártérítésben nem részesültek. Ennek lehetősége szóba se került.

A film és a könyv is az oral historyn, azaz elbeszélt történelmen alapszik. A rendező elmondta, hogy Kőrös Zoltán kollégája volt a felderítő, aki több mint 250 mélyinterjút készített. Ő az, aki kinyomozta a túlélőket, utánuk ment, többszöri interjút készített ugyanazzal a személlyel, leellenőrizte az adatokat. Laczkó Sándor az audiovizuális megjelenést biztosította. A filmben hely- és időhatározó feliratok is szerepelnek, a néző így követni tudja az eseményeket. 

– A legnehezebb feladatunk az volt, hogy a tudományosság és az ismeretterjesztés között megtaláljuk az arany középutat – meséli Laczkó Sándor. – Mindezt anélkül, hogy csorba essen a hitelességen. A csapatot kiegészítette a Komáromi Jókai Színházból Varga Emese dramaturg. Bár alacsony költségvetéssel dolgoztunk, de megszólítottuk az itthoni szakma krémjét. Jó ismeretség által készült el a film végén lévő zenei betét is, amelyet a galántai GILA Stúdió rögzített, és a díjnyertes Peredi Nőikar és a Peredi Férfi Daloskör énekelt fel a deáki református templomban. A kutatással és a rögzítésekkel nem álltunk le! A túlélők felkutatása a mai napig folytatódik. 

A film az utómunkálatokkal együtt egy és negyed évig készült. A nyitóverset Kovács Ferenc (1930) a hadifogságban tanulta: a vers a hadifoglyok között terjedt. A katonai dramatikus részeket két helyszínen forgatták, a harckocsis jelenetek a trencséni haditalálkozón készültek. A filmben közel 100 kép látható. Érdekesség, hogy a fotókat körbevágták, a hátteret pótolták, így lettek 3D-sek. A filmet számos településen és iskolában bemutatják, az időpontokról a www.nyugatifogsagban.foruminst.sk oldalon tájékozódhatunk. 

 

Hatszázezer leventét hurcoltak el. A film készítői a mai napig kutatnak utánuk...

 

OSZTRÁK PARASZTGAZDÁNÁL DOLGOZOTT, EZÉRT GYEREKEIT MEGTANÍTOTTA NÉMETÜL. AZ UNOKÁK MA SZINTÉN AUSZTRIÁBAN DOLGOZNAK
A perbetei Mišák Elemér levente volt. Négy éve elhunyt, de emlékét és életútját felesége, Mária, fia, Roman és unokái, Viktor és Igor féltőn őrzik.
1944 őszén a Szálasi-kormány propagandájának hatására az akkor 18 éves Elemér húsz társával együtt önként jelentkeztek katonának, hogy megvédjék a hazát. A fiatalok mindössze egyhetes kiképzésben részesültek. Öreg, kiselejtezett puskákat kaptak, amik sokszor egyetlen lövés után besültek. Debrecen alatt a kukoricásba menekültek az orosz katonák elől. Mindenüket eldobálták, hogy előnyt nyerjenek. Az oroszok kézigránátokkal támadtak. A közelben egy német tank állt, és parancsnoka észrevette, hogy mi történik. Bevárta a magyar katonákat, és felvette a tankjára. Ezzel megmentette az életüket. Később átvezényelték őket Budapest alá, majd pedig Sopron környékére.
Ott estek brit hadifogságba
A fiatal fiúkat osztrák parasztgazdákhoz vitték dolgozni. Így került Elemér – egyik bajtársával együtt – Graz mellé, ahol egy parasztgazdaságban dolgoztak. A gazda emberséges volt, a legényeknek megengedte, hogy a szénában aludjanak, és egy tálból ettek a családdal. Velük érzett, hiszen a fia is elesett a háborúban. Az volt a szerencséjük, hogy a katonák nem igazán őrizték a foglyokat. A katonák közben embereket toboroztak kanadai fakitermelésre, de Elemérék számára erősebb volt a honvágy. Az egyik estén a gazda megmagyarázta nekik, hogy este 8 órakor már nincs őrség. Felpakolta őket szalonnával és kenyérrel, eligazította, miszerint csak éjjel haladjanak, és az erdőkön keresztül. Elemér és sorstársa sikeresen eljutottak Komáromig. Ott a menekülteket bezsúfolták egy iskolába, és egyenként kihallgatták. Elvették mindenüket, a ruháikat öreg rongyokra cserélték. A kihallgatást követően távozhattak, nekik a jobb oldali ajtót mutatták. Akik a bal oldalin mentek ki, azokat soha többé nem látták. Elemérék 350 km-t gyalogoltak, a hazáért harcoltak, ám mire hazaértek, addigra a haza fogalma megváltozott. A Felvidéket újra Csehszlovákiához csatolták. Elemért bántotta, hogy a német tisztnek és az osztrák gazdának megköszönni se tudta, hogy megmentették az életét. Akkor megfogadta, ha addig él is, megtanul németül – és a gyerekeit is mindenképp megtanítja. Fogadalmát megtartotta, fia és két unokája is tökéletesen beszéli a német nyelvet, és a fiatalok ma Bécsben dolgoznak.

leventek-bevonlaskor.jpg
Leventék bevonuláskor

Ki kicsoda?
Laczkó Sándor, a film rendezője az audiovizuális projektek felelőse a somorjai Fórum Intézetben. A film szerkesztője Kőrös Zoltán, aki történészként a hazai magyar kisebbség sorsával foglalkozik. Nyugati fogságban – Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban címmel írta meg könyvét, amivel többek között emléket állít azoknak, akik nem térhettek vissza. Simon Attila történész pedig a somorjai Fórum Intézet igazgatója.

Kik voltak a leventék?
A magyar leventemozgalom egy katonai előképzés volt az 1920-as évek elejétől a háború végéig, és a 12-18 év közötti fiúk katonai előképzését szolgálta (és nemzeti szellemű nevelést). Miután a Szálasi-kormány megegyezett a németekkel, 1944 utolsó heteiben a nyilas parancsnokok ezeket a fiúkat összeszedték, és kiszolgáltatták Németországnak. Vagy 600 ezer levente indult német és osztrák területekre. Légelhárítással foglalkoztak, tankcsapdákat ástak, a többség nem került ki a frontra. A legfiatalabbakat a mezőgazdaságban dolgoztatták. A hadifoglyok sorsát meghatározta, hol érte őket a háború vége, a szövetségesek közül kinek a kezébe kerültek. (250 ezren a szovjet zónába, a többiek Németországba, Ausztriába, Franciaországba, Belgium és Hollandia területére.) A filmben Illésfalvi Péter hadtörténész, Stark Tamás és Simon Attila történészek magyarázzák el az eseményeket. A leghírhedtebb táborok közé a Rajna menti lágerek rendszere tartozott, az úgynevezett Rheinwiesenlager.
(Összesen 342 nyugati hadifogolytáborba kerültek magyarok.)
Sokan a hadifogságban váltak gyerekből férfivá. Akik meg túlélték, azoknak hallgatniuk kellett. A csendet most megtörte egy könyv és egy film. Még közöttünk vannak azok, akik megjárták a borzalmat. Ők az élő történelem.

Ando Krisztina