Riport a diószegi Buchlík Józsefről, no meg a szerelemről, a versekről, a hazáról...  Vagyis magáról az életről.

A  szerelemről mindig Marc Chagall Születésnap című festménye jut az eszembe. A szerelem mindig váratlanul kopogtat, meglep bennünket. Ilyenkor kicsúszik a lábunk alól a talaj, akárcsak a festményen szereplő párnak. Repülnek az érzelmektől, nem érdekli őket a kopottas szoba, mert csak egymást látják. Lebegnek, csókolnak, szeretnek...

chagall.jpg
Marc Chagall orosz festő szerelmespárja
 

A szerelem nem a logikájáról híres. Ha a szerelmet le akarjuk írni, akkor éppen ez a chagalli álomszerűség veszik ki belőle. Az én generációm, sajnos, túlbonyolítja, és mindjárt előkapja a mikroszkópot. Nem érez, hanem válogat. Nekik üzenném, hogy TÉNYLEG létezik ez az álomszerű érzés. A két szememmel láttam, amikor Diószegen, a Buchlík házaspárnál jártam. Buchlík József 1954-ben vette feleségül Irént. Idén ünneplik a vaslakodalmukat. József azt mondja, hogy szerelem volt első látásra... Erről beszélgettünk. Meg a versekről, a magyarságról és a családjáról. Mindenről, ami egy ember majdnem 90 évébe belefér.

Érkezés Szikrázó napsütéses idő van, amikor becsöngetek a zsákutca egyik házába. Az előkertben bólogató nárciszoktól, a farkát csóváló kutyustól rögvest olyan érzésem van, hogy igazi otthonba csöppentem. Kezet rázok Buchlík úrral, majd leülünk a nappaliban, ahol a kutyus halk hortyogásba kezd az asztal alatt. Az elkövetkezőkben ez lesz beszélgetésünk alapnesze. 

Buchlík József Diószegen született, szegény családban. Édesapja Turócszentmártonból érkezett Diószegre, ahol megtanult magyarul (ahogy annyi más szlovák abban az időben). 

– Én már magyarnak születtem – mondja József. Büszke a magyarságára, és fontos számára, hogy dédunokái is beszéljék a nyelvet. Szívén viseli a nemzete sorsát, elködösülő tekintettel mesél a kitelepítésekről. A sebek nem hegednek. „Bennem forog a nagy fájdalom / Mert fehér kártya az asztalon. / És bele írva, nagy betűkkel / Vagy firkálva / Tik vagytok azok, kiknek menni kell / Messze, Cseh országba.“ (Részlet a 1947 c. verséből) Innen indul a beszélgetésünk.

Ihlet
Megtudom, hogy Józsefet minden megihleti, néha puszta kedvtelésből kezdi pörgetni a szavakat. Ihletet kap az évszakok váltakozásától, a házi kedvencektől, az ünnepektől, a szomszédoktól vagy akár a kertben álldogáló gólyáktól, amelyek sosem repülnek el, hiszen műanyagból öntötték őket. Verseivel örömet szerez a gyerekeinek és az unokáinak. Ismerősei is ismerték a szótehetségét, és ők is mindig verseket – na és vicceket kértek tőle. József ráérősen ír, először piszkozatot kézzel, utána írógéppel. Olyankor géppuskaszerű kattogás tölti be a házat, az állatok köré sereglenek, és Pityu, a papagáj sűrű csipogással jelzi, hogy csoda van születőben. Akárcsak most, mert a hangunkra a macska is elősomfordál, kinyújtózik a napon, és várakozón lesi, mi történik körülötte. Biztosan azt várja, mikor mehet be a szőnyegre, a kutya mellé az írógép kattogását hallgatni. 

Vasárnaponként pedig, mikor a család összejön, József felolvassa a verseket. Nagy büszkeséggel mesél az unokákról, temérdek verset kaptak már ők is ajándékba. Úgy tűnik, hogy a gesztus a Buchlík család szeretetének tanúbizonysága.

 – Nagy bajnak kell ahhoz történni, ha nincsen vers – mondja Márta, a lánya, miközben előkerülnek a könyvbe fűzött költemények. Annyi van belőlük, hogy ellopják a helyet az asztalon a sütemények elől. Ekkor fogom fel csak igazán, mit is jelent az, hogy József verset ír! Mennyi papír, mennyi történet, mennyi sor! Hogyan kezdődött? József tetőfedőként anno a térdén törte még el a cserepet, és nem volt Pozsonyban olyan templom, aminek a tetején ne dolgozott volna. (Mesterségét legkisebb gyermeke, a fia vette át, akit három lánya előzött meg.) A vonaton, úton a munkába született meg az első verse. Minden sorára emlékszik, bár a verset odaadta annak a hölgynek, akinek a kislánya megihlette. „Utazik a kicsi Sára, Losoncról Lévára...“ 

De mi miatt is jöttünk? Hát egy szerelmes vers miatt. Kissé félénken rátérek a témára: a feleségéhez írt szerelmes költeményeire. Irén, a feleség mosolyog. Lánya szerint még ma is elpirul, amikor férje új verssel köszönti. József nem köntörfalaz. Szerinte a szerelem két ember összekötése. Természetes, hogy nem sokáig bírják egymás nélkül, természetes, hogy József szebbnél szebb verseket ír Irénnek, és hogy Irén nem szeret esténként József nélkül leülni a tévé elé... József és Irén talán tudnak valami titkot, ami miatt a 65 év alatt sem unták meg egymást. József nem törte annyit a fejét a szerelmen, mint ahogy mi tesszük manapság. 1953-ban meglátta Irénkét, és megszólította: Szervusz, Irénke! Már mész? 

– Csak nézett rám, nézett rám, honnan tudja ez a nevemet? – mosolyog József. Szerelem volt első látásra. 

Irén ma is azokat a verseit szereti, amelyekben visszarepíti őt a régi májusokba, a szerelem hónapjába, amikor József illatos orgonával kedveskedett neki. Ezért is jelennek meg orgonák oly gyakran a verseiben...

web-bannerek-hirlevel-02_0.jpg

Plusz
Az már csak bónusz, hogy József egyik története alapján nem csupán a hosszú szerelem, hanem a hosszú élet titkát is megfejtettem. Egyszer rávette egy pilóta, hogy üljön be a repülőjébe. A levegőben mindenféle hajmeresztő csavarok közepette mindig Józsefet nézte, hogy mit szól hozzá, ám József csak annyit mondott: Előre nézz, nehogy megcsókoljuk a földet! Szóval, eme mondat alapján kéne élni: sietés nélkül és az igaz szerelmünkkel megöregedni. A Buchlík házaspárnak ez megadatott, de nem veszik készpénznek. Hálásak érte. Aki még mindig nem hisz nekem, az olvassa el Buchlík József versét, ami ajándék az olvasónak – és ajándék Irénkének is, aki májusban ünnepeli a születésnapját.

És aki ezek után még tagadja a „szerelem első látásra létezését“, az a csodák létezését is tagadhatná. Pedig biztos vagyok benne, hogy mindenkinek az életében volt már olyan pillanat, amire habozás nélkül rávágta: ez egy csoda. A szerelem is egy csoda, főleg az a fajta, amit itt, Diószegen láttam. Az álomszerűség létezik! Elég keresni két olyan embert, akik több évtizeden át kitartottak egymás mellett, akik több ideje vannak együtt, mint amennyit egymás nélkül.

 

buchlik-jozsef.jpg
A költő munka közben
 

A beszélgetés végén körbevezettek az udvarban, ahol kiderült, hogy József nem csak versekkel foglalja el magát. Képeket keretez, és egész kis galériája van, ahol jó időben a család is elüldögél. A műhelybe is bepillantást nyerhettem, ahol a különleges gyümölcsfákat is bemutatták nekem. Ezeket maga Józsi bácsi oltotta be, hogy egy fán többfajta gyümölcs teremjen.  Nem távoztam üres kézzel. Azonkívül, hogy kaptam egy bekeretezett képet, egy csokor nárciszt, egy cserepes virágot, a hosszan tartó szerelem titkát is megfejtettem: elég, ha mindenki megtalálja a maga Józsefét vagy Irénkéjét, akkor átélheti a chagalli álomképet. 

Király Anikó

 

ÖRÖK SZERELEM
Írta Buchlík József

Egy szép januárnak reggelén arra ébredén

Hogy csodának csoda módjára megöregedén

Vén öreg szemeimmel ott üldögélve nézegetlek

S a reszkető kezeimmel simogatán a te kezeidet

Amik mindig csak dolgoztak, soha nem pihentek

Hogy mindnyájan a családban jobban élhessenek

A gyerekek kicsik nagyok akik ma is csodálják

Az értük dolgozó kezedet imádják csókolják

S arra kérén az urat áldja meg dolgos kezedet

S mindig a béke s a szeretet kísérjen tégedet

 

Hiszen körülöttünk úgy fután a napok az évek

Fekete hajunk a fejünk felett már fehér lett

Reszkető dolgos kezünk se már nem úgy dolgozán

Ahogy lassan mi öregszünk az elszállt évek után

Amik olyan szépek voltak valamikor hajdanán

Amikor mi kézen fogva sétálán kinn az utcán

De sokszor voltunk mi a reggeli harmat foglya

Ahogy odakinn csendben lépkedén kézen fogva

Millió csillag fénye lepén meg az éjszakát

S a lágy szellő fújta felénk orgonák illatát

 

Még ma is érezén azt a csodálatos illatot

Amit a hosszú éveken át elfeledni nem tudok

Lassan-lassan a mi sétálásunk is véget ér

Muskátlis ablakokba is elaludán a gyertyafény

S minden ami szép volt messze szállán elrepültek

És az ott sétálók meg lassan megöregedtek

Felettük kialudán minden ami szép volt valaha

Mindkettőjüknek hófehérré válán már a haja

S csendbe ott benn ülve egymás kezét simogatán

Azt susogatán de szép volt az élet hajdanán.

web-bannerek-hirlevel-01_5.jpg