Vannak dalok, amelyeket ha nem hallgathatnak meg a gyerekek, akkor nem szór fényt a csillagszóró, nem ízlik a kalács, s a gyerekek nem hallják meg a karácsony igazi üzenetét. Szükség van a karácsonyi műsorokra, ezek azonban idén elmaradtak. Nem jó idő jár a színészekre, sem az énekesekre. Dob nem perdül, a színpad üres – a gyerekek valamikor nyáron (ha nem az elmúlt évben) élvezték utoljára a színpad varázsát.
Az online közvetítés nem az igazi, mondja a hatéves unokahúgom. „Én élőben szeretem nézni a műsorokat!” Nem csupán a gyerekeknek hiányzik a karácsonyi csúcsra járatás, a kis társulatok is szomorkodnak. Vajon hogyan él manapság az ekecsi Kuttyomfitty Társulat, amelyik sok szép előadással szórakoztatta a hazai gyereksereget? Válaszolnak az alapítók: Dobsa Tamás és Dobsa-Fodor Mónika (akik civilben is egy párt alkotnak).
Az Új Nő szerkesztőségének fiatalabb munkatársai nemigen tudják, hogy Mónika anno újságíróként az Új Nő csapatát erősítette – hogy utána magához csábítsa a tánc és a színpad világa. Őt kérdeztük társulatuk túlélési stratégiájáról.
– Hogyan telt 2020 advenje?
– A Betlehem csillaga című műsorunkat a Kárpát-medence betlehemes szokásaiból állítottuk össze – mondja Mónika. – Az elmúlt hét évben ezzel a műsorral léptünk fel minden adventben, bejártuk vele a hazai tájakat, Németországot, Szlovákiát és Magyarországot. Legnyugatabbra Kölnben játszottuk, a keleti vég pedig Királyhelmec volt.
Némelyik decemberben 30 előadásunk is volt karácsonyig. Előadtuk a betlehemest templomban, tornateremben, kultúrházban, de iskolai folyosón és oviban is felcsendült az ének.
– S nem csupán énekeltek, táncoltok is benne, mégpedig sokat...
– A műsor gerincét a Tardoskedden 1922-ben készült Betlehem angyala című táncjáték adja, melyben a hagyományos szövegek mellett ördögtánc, négertánc, angyaltánc és birkás tánc is szerepel. Ez utóbbi nem egy kitalált tánc, mint az előbbiek, hanem megmaradt a falu tánchagyományában. A Betlehem csillagában hagyományos böjti hangszereket használunk, mint a duda, furulya, citera: ezeket Kurdi Gábor kollégánk szólaltatja meg. Régen több helyen szokás volt a bábos betlehemezés. Ennek újragondolásával – és a szépséges bábok segítségével, amelyeket Juhász Zsuzsa készített – igazi ünnepi hangulatot tudunk varázsolni. Idén, mint minden, ez is másként alakult. Hat előadást sikerült megvalósítanunk olyan vállalkozó szellemű iskolákban, ahol kultúrára kiéhezett közönség várt minket. Persze volt egy negatív tesztünk, betartottuk a higiéniai és a pandémiai előírásokat, tehát nem jelentett egészségügyi kockázatot, hogy bementünk egy iskolába vagy a helyi kultúrházba.
– Hogy fogadtak benneteket a gyerekek?
– Ahogy az előbb mondtam: éhesen, szomjasan a zenére, mulatságra, színes kis táncokra. Azt tapasztaltuk, hogy diák is, tanár is, egyszóval mindenki rettenetesen vágyik már az élő találkozásra, mikor nem a képernyőn keresztül jön az élmény, hanem ott van karnyújtásnyira. Ez a hat előadás csak arra volt elég, hogy elkezdjük élvezni a nyitást – és már vége is lett. Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy fenntartsuk a készenléti állapotot: mozgunk, próbálunk, énekórákra járunk, de ez azért nem ugyanaz. Tavasszal, az első hullám idején és most is azt tapasztaltuk, hogy amint jöttek a könnyítések, jöttek a megkeresések is. Tavasszal viszonylag gyorsan, már március 15-én élő online előadással jelentkeztünk. Ezt még 11 másik követte, heti rendszerességgel. A nézőcsúcsot az Eltáncolt cipellők című műsorunk tartja. Több mint 750 készülékről kísérték figyelemmel Jankó és Tancika versengését a királylányért. Ám az idő előrehaladtával, ahogy egyre több előadás került fel az online térbe, és beállt a jó idő, jócskán elfogytak a nézők. Nyáron aztán, hála Istennek, újra élőben rophattuk a különböző színpadokon.
– S mi most a receptetek a túlélésre?
– A második hullám minket is rosszul érintett, de már tudtuk a receptet. Azzal tisztában voltunk, hogy az online előadások már nem érik el a nagyközönség ingerküszöbét. Ezért felmerül a művészekben, hogy érdemes-e csinálni egyáltalán, hisz temérdek munka van egy-egy online előadással. Arra is rájöttünk, hogy amint egy kis fény látszik az alagút végén, érkeznek a megkeresések, a közönség visszavár. Reméljük, mihamarabb vége lesz ennek a rémálomnak, és ha kis megszorításokkal is, de visszakapjuk a nézőinket – és ők is minket.
– Mit kezdtek a felszabadult idővel?
– Családunk elmúlt hét évének adventjében kettősségben éltünk. Egyrészt egyik helyszínről rohantunk a másikra, a templomból az óvodába, másrészt minden egyes alkalommal átélhettük a karácsony misztériumát. Bár a Betlehem csillaga című műsorunk fizikailag nem túl fárasztó, de ének tekintetében nagy kihívások elé állít minket. A végére mindig jól elfáradtunk, de lelkiekben feltöltődtünk és megerősödtünk. Az utolsó dalt általában együtt énekeljük a közönséggel, mert kicsordul a könnyünk, amikor látjuk a sok csillogó, meghatott arcot a közönség körében. Ezért most, vírushelyzetben már ez a pár élő előadás is sokat jelentett számunkra. Lehet, hogy szentségtörés, amit most mondunk, de nekünk az lesz az ünnep, ha végre közönség elé léphetünk...
