Jómagam még sosem jártam Nagykaposon és környékén, néhány kilométerre Ukrajnától és Magyarországtól. Kissé meglepődtem, hogy a csallóközihez nagyon hasonló táj terül el itt. Lapos síkság, tele folyókkal, tavakkal és mocsarakkal. Azt tapasztaltam, errefelé sokkal kisebb az asszimiláció, mint Nyugat-Szlovákiában: természetes, hogy mindenki magyarul beszél. Az idősebbek gyönyörű magyarsággal fejezik ki magukat.
Ám annak ellenére, hogy majdnem olyan tájegységben jártam, mint a Csallóköz, mégis úgy éreztem, idegen bolygóra kerültem. A nálunk megszokott sietős, izgága légkör helyett a környékbeliek éteri nyugalomban élnek. A tíz perc késés itt félórát jelent, az egy óra minimum két órát… Ráérünk, nem? Csak kényelmesen, komótosan mindent. Mintha az itteniek álmodnának. De vajon miről?
Például arról, hogy a Komárom–Pozsony vonalon jobb az élet. Mert a mi vidékünkön már kezdi felfogni a jónép, hogy senki helyette nem fogja kikaparni a gesztenyét. Ha jó minőségű zöldséget, húst akar enni? A saját kertjében kell megtermelnie azt. Ha valamit a köz érdekében akar elérni? Nem a politikusoktól várja a csodát. Polgári társulások egész sora munkálkodik falusi turizmusért, helyi ízekért, magyar feliratokért. Itt mindez még hiányzik. Ne ítélkezzünk: persze, a rezignáltságnak oka van (alább olvashatnak róla).
Nézzük például ezt a gyönyörű kis községet, Bést. A helybélieknek számos okuk lehetne arra, hogy örüljenek. Például a 360 lakos (akik közül négy ember szlovák, illetve négy család tisztességes roma) odafigyel egymásra. S ez óriási dolog!
Itt még létezik falusi összetartás: a kaput nem kell zárni, a biciklit nem kell lakatolni, sőt, az autót is bárhol ott lehet hagyni, nyitott ablakkal. Senki sem nyúl hozzá a máséhoz.
Ebben a szép új épületben működik a kultúrház és a polgármesteri hivatal. Az itteni emberek nagyon szeretnek bulizni, ugyanis eredendően jókedvűek és barátságosak. A helyi kultúrházban zajlik az élet, minden hónapra jut egy-két rendezvény. Ilyen-olyan bál, keresztelő, nyugdíjasnap okot szolgáltat arra, hogy összejöjjenek.
A kultúrházat a polgármester ingyen bocsátja a falubeliek rendelkezésére. Ebben az épületben működik a polgármesteri hivatal is, nemrégiben költöztek át. A régi épületben a fiatalok számára szeretnének szabadidőközpontot kialakítani: egy fitnesz-, egy kulturisztika-, egy biliárd- és egy internetes terem kialakításán fáradoznak.
Habár a falut vizek veszik körül, közvetlenül a kertek mögött kialakítottak egy halastavat is, ahol a helybéliek 3,50 euróért egész nap kedvükre halászhatnak. A tópart jó alkalmat ad a szórakozásra is: rendszeresen tartanak halászversenyt, össznépi gulyáspartit, és nagy sikere volt a januári jégbulinak is, amelyre még a határon túlról is érkeztek magyarok. Kérésünkre elővettek egy régi halászeszközt (azelőtt minden háznál volt ilyen), a kast vagy tapogatót. Ezzel Kalán István percek alatt fogott halat.
Bés régi templomos hely. Egészen hihetetlen, de a leletek alapján a község már 32 ezer éve lakott. Különböző néptörzsek váltották itt egymást, a magyarok megjelenéséig. Az első templomot az 1300-as években emelték. A jelenlegi 1903-ban készült el, a falu csaknem egészében református vallású.
A környékbeliek többnyire vesztesnek érzik magukat, és nagyon sokat panaszkodnak. Ahhoz, hogy megértsük őket, vissza kell néznünk a múltba. Bés a 20. század elején jómódú falunak számított, hatalmas legelői miatt. Bérbe tudták adni a szükségen felüli területeket a szomszédos falvaknak.
Gazdagságukat jól tükrözi a régi mondás: ha van egy tehened, már van miből megélned, ha van három, már tehetős ember vagy. Nos, Bésen mindenkinek több tehene volt, mint három.
A polder egyik részén elhelyezett új kilátóból ez a festői kép fogadja az idelátogatókat. A fotón is jól kivehető, hogy a talaj sárgállik: a falu határában 25 ezer éves, rendkívül jó minőségű homok található. A bésiek várják a befektetőket, akik egyelőre a rossz utak miatt maradtak el.
A falu a történelmi Ung vármegye déli csücskén helyezkedett el, néhány kilométer távolságra más vármegyéktől, Zempléntől, Szabolcstól, Beregtől, sőt Szatmártól.
Bés kulturális és gazdasági köre Trianon után tehát nem ketté, hanem négyfelé szakadt: (Cseh)Szlovákia, Magyarország, (a Szovjetunió) Ukrajna és Románia. (Néhány éve – biztos, ami biztos – a szlovákiai részt tovább osztották: Nagymihályi és Terebesi járásokra.) Szóval: a terület, elveszítve természetes kapcsolatait, fuldokolni kezdett.
Mikor megkérdeztem a helyieket, nem gondolkodnak-e abban, hogy kialakítsanak egy határokon átívelő mikrorégiót, szembesítettek a következő ténnyel. A négyfelé szakítás remekül sikerült: mind a négy országban itt a legnagyobb a szegénység!
Minderre rátett még egy lapáttal a szocializmus. Az 50-es években Csehszlovákia úgy döntött, háttérbe szorítja az addig kiváló minőségű mezőgazdaságot, és gyorsan iparosítja a környéket. Ész nélkül alapították egyik gyárat a másik után, amelyek egyébként jól működtek, lévén mesterségesen fenntartották őket. A bésiek 90%-a az iparban dolgozott, és jól is keresett. A falu kiemelkedő helyzetben volt – egészen 1995 tájáig.
Ettől kezdve minden üzem fokozatosan tönkrement, mára már csak a vajáni hőerőmű működik, az is csak félig. A bezárások fő oka, hogy az elmúlt évtizedekben elfelejtettek a gyárak köré infrastruktúrát is építeni (például utakat).
Jelenleg közel s távol nincs munkahely. Az emberek elszoktak a földműveléstől, nem tudnak mit kezdeni vele, alig tart valaki háziállatot. A fiatalok menekülnek innen: Pozsonyba, Magyarországra – vagy még messzebbre. Visszajönnek? Egyelőre nincs miért. De a változást csak az ott élő emberek (és nem a pozsonyi politikusok!) teremthetik meg. Sok sikert – na meg HITET ÉS ÉLETERŐT – kívánunk hozzá!
Öreg bácsi őzikéjét mindennap meglátogatják az óvodások. Iskola már a hetvenes évek végétől nem működik a községben, óvoda viszont – 11 gyermekkel – igen.
– Kicsit aggódunk a jövő miatt – osztja meg velünk gondjait a polgármester. – Szeptemberben hét gyermek megy iskolába, és helyükbe csak négy új gyermek kerül oviba. Nehéz lesz fenntartani az egész napos óvodát, de mindent megteszünk az érdekében.
A kicsiket egyébként éppen séta közben kaptuk lencsevégre. Stefan Gyuláék kapujánál toporogtak: őzikét jöttek simogatni. Gyuszi bácsi a töltésen találta a magára hagyott síró-rívó kis állatot.
A falun végigsétálva azonnal feltűnik, hogy itt „közel a természet”: ezt az őzikét egy másik porta udvarán találtuk.
Tirpák István fél éve állt a gyülekezet élére. A szomszéd községből származó fiatal lelkész négy évet töltött Komáromban és Szenpéteren – most került „haza”.
– A legnehezebb a fiatalokat megszólítani – mondja. – Megértetni velük, hogy a Jézust követő ember is ebben a világban él, csak az értékrendje más. Legfőbb feladatomnak érzem, hogy számukra is vonzó programokkal vonjam be őket a gyülekezet életébe: szeretnénk filmklubot indítani, kirándulásokat, biciklitúrákat szervezni.
Tirpák István lelkész
A polgármestertől tudom, hogy a tiszteletesnek máris sikerült belopnia magát az emberek szívébe: szívesen tollaslabdázik a gyerekekkel, és a kulturális események létrehozásában is számítani lehet a segítségére. De ami a legfontosabb: ottléte óta egyre többen járnak istentiszteletre.
Mert Béshez csakugyan „közel a természet”. A község egyelőre kiaknázatlan lehetősége az a páratlan környezet, ami körülveszi. Bés a Kelet-szlovákiai-síkságon fekszik, a Latorca és a Laborc folyók által kialakított háromszögben. A falu határa változatos képet mutat: számos holtág, kubikgödör, mocsár, csatorna és egyéb víz tarkítja, továbbá nagyszámú homokbucka és erdő teszi érdekessé.
A község környékén található folyómedrek mai állapota az 1950-60-as években alakult ki. Itt alakították ki a Kelet-szlovákiai-síkság legnagyobb, 1600 hektáron(!) elterülő száraz víztározóját, az ún. poldert. De mit is jelent az a fogalom hogy „száraz víztározó”?
Tudni kell, hogy a két fő folyóhoz, a Latorcához és a Laborchoz ezen a területen kapcsolódik több más oldalág, csatorna, többek közt az Ung és az Ondava. Mivel a terület sík vidék, a tavaszi áradások alkalmával a vizek rendszeresen kiömlöttek medrükből. A polder lényege, hogy veszély esetén megnyitják a zsilipeket, hogy ide folyjék be a víz – megmentve ezzel sok, elsősorban már magyarországi települést.
A határba Móré Gábor gátőr kísért el minket. Gábor sok mindennel elégedetlen (de ő nem rezignált, sőt inkább tevékeny és lelkileg erős ember). Szerinte a folyók szabályozásával tönkretették a környezetet. Gyermekkorában még a folyóból ittak az emberek – a vasárnapi istentisztelet után szekerekkel jöttek ki vízért, korsóval vitték haza egész hétre.
– Mára meg a víz nem tud elfolyni. Megzavarták az egész rendszert. 18 éve járja a poldert, és nem tetszik neki az sem, hogy a táj egyre gazosabb, elhanyagoltabb. – Hiányoznak a jószágok. Valaha 1200 marha legelt itt, most meg jó, ha van a faluban hét tehén összesen.
Móré Gábor gátőr
Persze, egy ilyen hely nemcsak a bogaraknak, a hódoknak és borzoknak, madaraknak teremt jó életfeltételeket, hanem a kis- és nagyvadaknak is. Nem csoda, ha sokan foglalkoznak a községben vadászattal. Kanócz Dusánt esti séta közben kaptuk el: azt ellenőrzi éppen, van-e kitéve elég só az őzeknek.
Kanócz Dusán
A békák tízesével rebbentek szét lépteink nyomán...
Mindez azt is jelenti, hogy ezt a hatalmas, 1600 hektár területet általában évente két-három hónapra ellepi a víz. És mi történik, amikor szárazon marad? Mivel ostobaság lenne itt földet művelni, az emberek helyett a növények és az állatok vették át a terepet.
Itt aztán háborítatlanul, kedvükre élhetnek: Bés határát ősi természeti állapotok jelenléte határozza meg. Nem csoda, hogy a terület nagy része a Latorcai Tájvédelmi Körzethez tartozik.
Ottjártunkkor éppen virított a mocsári liliom Meglepően gazdag itt az élővilág: a mocsarakon, a vizeken és a homokon számos védett és veszélyeztetett növényritkaságra bukkanhatunk. Mindet felsorolni lehetetlen, csak találomra választottam ki néhányat: vízi rucaüröm, fehér tündérrózsa, nyúlánk ibolya, fekete szittyó.
Mocsári liliom
Európa egyik legszínpompásabb madara, a gyurgyalag. Ugyanez igaz az állatokra is, különösen a gerinctelenekre, a hüllőkre és a madarakra. Akárhova nézünk, gémeket, színes madarakat (jégmadár, szalakóta) láthatunk. A madárvilág olyannyira csodás errefelé, hogy a szlovák ornitológusok kivételesen jelentős helyként tartják számon, sőt, néhány éve angol tudósok is itt állították fel megfigyelőállásaikat.
Gyurgyalag
A vadászat mellett a halászat is szervesen a falu életéhet tartozik. Köblös Gergő reménykedik az esti jó fogásban: az itteni vizekben csuka, harcsa, süllő és kárász fordul elő leggyakrabban.
Köblös Gergő
Természetesen ilyen gyönyörű környezetet kár lenne kihasználatlanul hagyni. A falu vezetése és különösen a jelenlegi polgármester, Kalán Sándor, aki fél éve vette át a posztot, arra törekszik, hogy beindítsa a turizmust.
Számtalan kiadványt, reklámfüzetet jelentettek meg Bés környékéről; madárleseket, kilátókat, filagóriákat emeltettek; folyamatosan jelölik ki a turistautakat. Igyekeznek összefogni a többi községgel, hogy a turisták komplex képet kaphassanak a vidékről.
– Aki mindig hátranéz, nem jut előre. Én a polder előnyeit látom, és úgy érzem, aranybánya rejlik a tájban, ahol élünk. Nem csak a különleges élővilág teheti vonzóvá a községet. Nem csak jó minőségű homokkal rendelkezünk. Nemrégiben felfedeztem, hogy a község alatt geotermikus energiák feszülnek – természetes meleg vizünk van. Jó lenne kihasználni ezt a páratlan lehetőséget.
Kalán Sándor polgármester
Egy jellegzetes stílusban épült régi ház, tulajdonosa nemrég halt meg. Több ilyet láthatunk a faluban. Ha felújítanák, jó kiindulási alap lehetne, mondjuk, egy tájház vagy akár egy vendéglő, autentikus turistaszálló kialakításához.
Ám ahhoz, hogy a hely turistaközponttá válhasson, még sok-sok év fejlődésre van szükség – legalábbis az én meglátásom szerint. Kezdjük ott, hogy ez a hatalmas határ lekaszálatlan, és jelenleg nincs is pénz a rendbetételére.
A másik dolog: a környéken nincs kialakítva az infrastruktúra. Azaz például hiába van ebben vagy abban a faluban egy-két látnivaló, ha a turista nem tud hová beülni egy jót enni. Ha a falu úgy dönt, hogy ezt az utat választja, a lakosoknak nem a vezetéstől kell várniuk a csodát. Szükség van az aktív részvételükre.
Mire gondolok? A turista helyi ízekre kíváncsi. Szeretne jó minőségű tehéntejet inni, házi sajtot fogyasztani, speciális halat enni. Lovagolni, ökrös szekérrel zötykölődni, megtapasztalni a régi mesterségeket, a hozzájuk tartozó felszereléssel együtt. Mindehhez azonban az kell, hogy a falusiaknak egyáltalán legyenek háziállataik, ami egyelőre Bésen nem jellemző. Ezért azon a véleményen vagyok, hogy bár a turizmusba vetett hit szép elképzelés, először is vissza kéne szokni ahhoz, ami adott: a földműveléshez és az állattenyésztéshez.
A turistákat ugyanis a csodálatos környezeten túl elsősorban a község sajátos, ősi, mégis élő kultúrája érdekelné a legjobban.
