A piroslámpás negyedek elnevezést a húszas években kezdték használni. A házak bejárata fölött ugyanis vörös üveggolyóban gázlámpa égett. Ma pornómozik, szexshopok, sztriptízbárok és kupik működnek az ilyen városrészekben. A piroslámpás kifejezést általában a bűnözői magatartáshoz kötik, emberkereskedelemhez, zsaroláshoz. Azok, akik arról beszélnek, hogy a nőknek joguk van magukat áruba bocsátani – mintha erről megfeledkeznének.
Az ember teste nem bocsátható áruba. A szerveinket sem adhatjuk el, ha nekünk úgy tetszik, és pénzre van szükségünk. A test áruvá tétele veszélyes, és tönkre teszi az embert – ezt kis koruktól fogva mondogatni kellene a lányoknak, akikkel a TikTok és az Instagram elhiteti, hogy a testük hatalom, és pénzt kereshetnek vele. Igen, pénzt kereshetnek vele, de az ember testét nem lehet leválasztani az elméjéről, hogy közben ne érezzen.
Nem ettől lesz hatalma a nőnek
Sokan hirdetik, hogy szex is lehet ugyanolyan munka, mint bármilyen másik munka. Legalizálni kell a prostitúciót, és a „szexmunkások” menten szabaddá válnak, hatalmat szereznek a férfiak felett. Viszont ez nem igaz. Hiába legalizálják a prostitúciót, a kliensek továbbra is embertelenül bánnak a nőkkel – erről számolnak be saját tapasztalatból az aktivisták és az egykori prostituáltak. A prostitúció degradálja a nőt, elveszi a méltóságát.
Hollandia piroslámpás negyedeiben nincs nő, akit nem erőszakoltak volna meg. A látogatók sokszor úgy bánnak az ablakok mögött a nőkkel, mint az állatokkal, emberi ürüléket kennek rájuk és így tovább. Pedig itt aztán igazán legális a prostitúció – mégse lett több hatalmuk a „szexmunkás” nőknek. A valóságban a férfiak nem bánnak emberségesebben azokkal a nőkkel, akik törvényileg már vállalkozónak számítanak.
A másik oldalon a prostitúciót már nehéz kizárólag férfihibáztató magatartásként megpecsételni, hisz például Franciaországban a prostik 30 százaléka férfi.
Álom Dubajról
Nem lenne persze prostitúció, ha nem lenne rá kereslet. A könyvek (amelyeket férfiak írtak) és a filmek (mint például a Micsoda nő) nemegyszer romantizálva mutatják be a ledér nőt, aki megvigasztalja a férfit. Igazság szerint sok férfi elhiszi, hogy a nő azért mosolyog rá, mert megérti őt – nem pedig a pénzéért. A megaszempillás, ötös mellméretű nő bizony nem arról ábrándozik, hogy tokás-hasas férfiak jelentkezzenek nála, akik amúgy „fejben” nagyon jó pasik. Álom azt hinni, amit a dubajozó lányok az elején hisznek, hogy abba fogják majd hagyni, ha elég Vuitton táskájuk lesz.
Ezeknek a lányoknak sajnos senki nem mondja el, hogy tízezer lány közül egy tudja csak abbahagyni, vagy még ő se. Sok prostituált szenved poszttraumás stresszben (bár maguk sem tudnak róla), s képtelenek új életet kezdeni, valami más munka után nézni. Hisz úgymond nincs ennél egyszerűbb munka, ezzel lehet a legkönnyebben pénzt keresni. Ám a prostitúcióból szabadult nőknek-férfiaknak mégis komoly testi panaszaik vannak, urológiai-nőgyógyászati problémáik. A napi 10-15 behatolás egészségi károsodással járhat – s nem mellékesen megöli a lelket.
Kik ők?
A prostitúció kéz a kézben jár az emberkereskedelemmel. Emlékezzünk csak a botrányokra, mikor kiderült, hogy Kelet-Szlovákiából rendszeresen szállítják ki a roma nőket Nyugatra „szexmunkára”. Ezek a nők sokszor otthon hagyják a gyermekeiket, hogy pénzt küldjenek haza; már háttérszervek működnek, például minibusz jár értük rendszeresen. Mellesleg nem véletlenül olyan sok a roma nő a prostituáltak között, hisz végzettség híján nem nagyon tudnak mást áruba bocsátani, mint a testüket.
A nő kap a futtatójától egy luxi pulóvert, s az már ezzel magához köti. A németországi bordélyházakban 90 százalékos a roma nők aránya, s a többséget Szlovákiából, Magyarországról, Romániából szerzik be.
A prostituáltak között sok az olyan nő, akit fiatal korában abuzáltak, akit akár a saját apja vagy rokona zaklatott – s hogy ettől ne őrüljön meg, leválasztotta a lelkét a testéről. S azóta sincs kapcsolata a saját testével. Otthon is úgy bánnak vele, hogy „úgyis az utcára kerülsz a végén”, tehát a nő sem tart sokat magáról. A kuncsaftoktól bejövő pénz általában nem a lányokhoz kerül, hanem s stricijeikhez. S mikor kimenekítik őket a bordélyokból az aktivisták, védett házakba kerülnek, mert muszáj elrejteni őket, másként visszarabolják őket a futtatóik. A prostitúciót dehumanizálás (a nőből tárgy lesz, amit adnak-vesznek) és kizsákmányolás kíséri mindenhol.
A szex nem lehet munka, mert ez mindig kizsákmányolás – s valahogy el kellene érni, hogy meg tudjuk szüntetni a jelenséget.
