Merre tartunk? Van-e remény arra, hogy a békétlenség, háború, erőszak véget érjen? Egyre többen – köztük művészek, tudósok, gondolkodó emberek – vélik úgy, hogy egyetlen esélyünk van. A férfiak uralta világunkban, amelyben a férfias tulajdonságok a meghatározóak, lehetőséget kellene adni arra, hogy a női energiák is működhessenek.
A női világban nincsenek nagy felfedezések, nincsenek nagy mozgások. Béke és nyugalom honol. A patriarchátusban teljesen átvette az uralmat a jang, a férfiprincípium. Ezzel még magában nem is lenne baj, hiszen a jang is egy csodálatos, szent erő: a szellemi akarat, a teremtés szimbóluma. A meghatározó.
Ez az erő azonban mostanra eltorzult: önfejűvé lett, konokká, hajthatatlanná, nem hallja meg a józanság hangját, képtelen a befogadásra. Önző, önös lett – nem tud szeretni. Nem tud befogadni. Vele egyre inkább az olyan férfias tulajdonságok kerülnek túlsúlyba, mint az érzelmek szegénysége, a túlzott racionalitás, a logika mindenekfelettisége, a gátlástalan akarat, a máson való áttörtetés, az agresszió. Bármelyik híradót bekapcsoljuk, literszámra folyik a vér, és ölnek.
Az a történelem, amelyet az emberiség saját krónikájaként feljegyzett, férficentrikus. Az azt megelőző kor, amelyre a tudomány azt mondja: matriarchátus – már nincs benne az emlékezetünkben. Azt a világot a női princípium éltette.
Egyre több okos ember mondja: ha átadnák a nőknek a világot, hogy alakítsák át az ő szájuk íze szerint, az csodálatos lenne. Lehet, nem lennénk olyan hatalmasak, gazdagok – de összehasonlíthatatlanul boldogabban élnénk!
Az emberek ott boldogok voltak, mert nem rohant az idő. Igaz, nagy felfedezések, hódítások, nagy akaratok sem voltak. Tolsztoj írja: „A boldog családoknak nincs története.” És ez igaz az emberiségre is. Ott, ahol a bölcs nő és az anya áll a centrumban, ott sokkal nyugodtabban, békésebben élnek. Szentebb a család is. Sokan ma azt mondják: a családról kellene mintázni az egész társadalmat. A középpontjában az apa és az anya biztonságos nyugalma állna – de igazából az anya a fontos. Az ő nyugalma az, amely meghatározza az egész közösség életét. S ezt nem szabad feldúlni. Sem hódításokkal, sem háborúkkal, sem küzdelmekkel.
A férfiak ölnek, a nők sírnak. Hiszen az anyák szeretik az életet. Mert ők hozzák létre. Ők gondoskodnak róla, ők táplálják. Biológiailag is fontosabbak, mint a férfiak. Egy férfi nem is tudja, hogy egy nőt megtermékenyített. És a férfi nem is tudja, mit tesz akkor, amikor öl. Csak egy nő tudja, hogy mi történik, mi omlik össze akkor, amikor megölnek egy embert. Mert ő hozta létre, ő szülte, a testéből való test.
Sokan állítják: mit akarnak a nők, hiszen az utóbbi években megerősödtek. Pedig ez nem igaz! Nem ez történt. A nők megoldhatatlan helyzetbe kerültek. Karriert csinálnak, férfieszközökkel. És meg tudják tenni. Tudnak okosabbak, keményebbek, könyörtelenebbek lenni, mint egy férfi.
Csak az a gond, hogy ezzel elveszítik mindazt, ami a dolgok mai állásán változtatni tudna. Nem azt a női bölcsességet használják, amellyel hatalomra tudnának kerülni, hanem ugyanazt a férfiészt, amellyel már a férfi is megbukott!
