Rendkívül függünk a hajunktól

A frizura az önkifejezés egyik leglátványosabb „eszköze”. Nem csoda, ha a szakításon átesett nők első útja a fodrászhoz vezet. Az új frizurával a nő új emberré akar válni: új haj, új élet!

LEVÁGATTAM A HAJAM

Útjaink rég szétváltak azzal, aki egyszer egy hosszú hajas képet készített rólam. Hosszú éveket töltöttünk együtt, most mégis úgy megy el mellettem, mintha sosem ismertük volna egymást. S ez talán kicsit igaz is.

A történetem: Volt egy nyolcéves kapcsolatom, együtt éltünk az egyetem alatt, majd kiköltöztem hozzá falura. Nehezen, mert én abban nőttem fel otthon, hogy a falu unalmas, ott nincs semmi. Aztán mégis megszerettem, a régi házat is, amelyben éltünk, ezért nehezen tudtam otthagyni. Levágattam a hajam, hogy elkezdődjék a változás, s beleszerettem az egyik kollégámba – végül ez segített, hogy elgondolkodjam azon, miért toporgok egy olyan kapcsolatban, amely már csak baráti. Az új szerelem plátói volt, de nem is baj: nekigyürkőztem, és elkezdtem élni. S mikor már semmi nem hiányzott, találkoztam a férjemmel. S most megint falun vagyok, és boldog vagyok!

Szalma Nikoletta

Nem régi a kép, mégis mintha az előző életemből köszönne vissza. Az udvarba, ahol készült, nem lépek be többé. Bár akkor még semmit sem sejtettem, úgy éreztem, jó helyen vagyok ott, és azzal, akivel lennem kell. Aztán egy évvel később elmentem a fodrászhoz, és rövidre vágattam a hajam. Elveszett valami, amit még sokáig hiába kerestem... Egy zsákutcában toporogtam, s vártam a gyorsliftre, amely majd kilő ellaposodott életemből. Azt hiszem, a végén mindenki őrültnek nézett, hogy otthagyok mindent. A falut, amitől először idegenkedtem, s amit nagyon megszerettem, a házat, amit addigra már a szívembe zártam, és sokáig elképzelni sem tudtam, hogy képes leszek majd elhagyni. Azt hiszem, mindenki mélységesen sajnált. Most pedig itt vagyok az új énemmel, egy teljesen újrafogalmazott élettel. A változás én vagyok.

Ketten ülünk az autó hátsó ülésén, s úgy teszünk, mintha rendkívül ingergazdag táj venne körül bennünket, amit alaposan meg kellene szemlélni. Hideg, februári este van, mély, sötét este. Vibrálnak a távolból az utat szegélyező ostorlámpák, a házakból kiszűrődő kockafény felveszi az ablakok formáját, mikor elérünk egy lakott területet. Arra gondolok: milyen boldogok lehetnek azok, akik felkapcsolták ezeket a lámpákat. Talán épp most nyúlnak el egymás karjaiban a kanapén. Röpke két hónapja, hogy a mi lámpánk kiégett Z.-vel, és már nem cseréltünk benne körtét. Akkor már szerettem volna elmenni...

De még ennél is jobban akartam, hogy a parázsból lángot fakasszon Ő, akivel most épp visszafelé tartok az osztrák Alpokból, egy baráti körben töltött síelés után. Akkor már feladtam mindent: az otthonomat, a hűen gondozgatott kertemet, a hozzá fűződő álmaimat. Elengedtem, az összes gyöngyszem leszaladt a szálról...

A hajvágással indult az egész. Akkor már tudtam, hogy változás kell, hát rövidre vágattam a régóta növesztett, derékig érő frizurám. Z. rajongott érte. A hosszú hajamért. Nekem viszont egyre inkább nyűg volt ez a sok haj. Na meg az állóvíz, melyben már oly régóta tapicskoltam. S én bizonyosságot akartam, tudni azt, hogy mennyire kellek Neki, a másiknak, kellek-e egyáltalán ezzel az új megjelenésemmel. Emlékszem, mennyire beteges emberke voltam akkoriban. Pedagógusként nem maradhattam otthon, menni kellett tanítani, de nem is akartam otthon maradni. Nem vágytam arra, hogy órákig a falat bámuljam az ágyban egy olyan házban, amitől lassan elidegenedtem. Sorsszerűnek tűnt az egész, az tartott életben, hogy ott lehettem a közelében. Egy olyan valaki közelében, akit alig ismertem. Kész őrület! Akkor még nem tudtam, hogy Ő lesz a menekülő útvonalam, mert menekültem ebbe az új érzésbe...

Olvass tovább: Levágattam a hajam

MUTASD A HAJAD, ÉS MEGMONDOM, KI VAGY!

Mi, emberek (de főleg mi, nők) rendkívül függünk a hajunktól. Elég egy „rossz haj”-nap, és jókedvünk a kukában landol. Egy rosszul sikerült hajvágás hónapokra képes elrontani a kedvünket. A magyar hajviselet többször is változott a történelem során. Sokáig hosszú hajat viseltek a férfiak is, mivel úgy tartották, hogy abban összpontosul az erejük – éppen ezért az számított az egyik legnagyobb büntetésnek, ha valakinek levágták a haját! A férfiaknál a rövid hajviselet csak a 19. század közepétől jött divatba.

A haj és a néphit

A néphit a női hajnak varázserőt tulajdonított, ezért az asszonyok nem hordhatták kiengedve a hajukat, hanem kontyba, főkötő alá voltak kénytelenek rejteni. A lányok is csak ünnepnapokon engedték szét a hajukat, a hétköznapokon befonva hordták – a fonatok száma koronként és vidékenként változott. A hajviselettel kommunikáltak is: jelezte az ember rangját, származását, a nőknél pedig mutatta, ki hajadon, illetve ki kelt már el. Ma is sok mindent elárulhat rólunk a hajunk, még azt is, hogy milyen stílusú zenét szeretünk.

A fodrászunk a bizalmasunk

A fodrász székében ülve kiszolgáltatott állapotban vagyunk – pláne, ha eszünkbe jut, hogy több száz évvel ezelőtt a borbély nem csupán haj-, de érvágást is végzett (hiszen egyben sebész is volt)! Erre a szalonok bejáratánál ma is megtalálható ikonikus borbélyrúd pirosan és kéken csíkozott mintája is utal, amelynek színei az érvágó eljárást kívánják szimbolizálni. A borbély tehát életet mentett. Az ember ma is az egyik legsebezhetőbb részét, a fejét bízza a hajszobrászra.

A hajam én vagyok

Észak-Koreában csak az állam által jóváhagyott frizurák közül válogathatnak a lakosok – a nők összesen 18 féle fazonból választhatnak, a férfiak haja pedig 5 centinél nem lehet hosszabb!

Nálunk szerencsére más a módi, több száz árnyalatból választhatunk, de nem volt ez mindig így: a rendszerváltás előtt összesen 10 fajta festék állt a rendelkezésre, s ebből kellett kikeverni a megfelelő színt. Ezért eme korszakban rendkívüli kreativitást igényelt a szakma, s a kevésből kellett kihozni a legtöbbet.

A dauer, azaz a tartós hullám a nyolcvanas évek slágere volt: a legtöbbünknek a tupírozott „oroszlánsörény” és a szúrós szagú dauervíz jut róla eszébe. Ám a dauervíznek és a fixálónak nem csak a szaga volt erős – roncsolta is a hajat, hiszen (ma is) olyan kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek megváltoztatják a hajszálak szerkezetét. Anno a legapróbb hiba is elég volt ahhoz, hogy végzetesen elégesse a vékony szálú hajat. S bár a tartós hajgöndörítés ma is kényes feladat, már léteznek kíméletesebb módszerek.

Olvass tovább: Mutasd a hajad, és megmondom, ki vagy!

ELÉG VOLT A HOSSZÚ HAJBÓL

A húszas években a bubifrizura szinte teljesen elárasztotta a világot. Ez nagy újítás volt, hiszen a rövid haj addig a férfiak kiváltsága volt. A nők egészen lesimítva hordták, mint a férfiak. A pimaszságot szimbolizálta, a lázadást és a nő függetlenség iránti vágyát.

Az ún. Eton-frizura volt a legrövidebb, a tarkón milliméteres rövidségűre vágták a hajat, a nyakat pedig kiborotválták, hogy férfiasabbnak tűnjenek. (Szabadon maradt a nyak és a fülek: ezért kevés nőnek állt jól.)