Két fiatal filmes, akik kézikamerával a kezükben járják a világot, és olyan helyekre is bejutnak, ahova egyetlen külföldi stáb se. Hogyan sikerül nekik?
Milyen a tömegközlekedés régiónkban? Hogyan boldogulnak azok, akik napi ingázásra kényszerülnek a vasúton, és hogyan működik a rendszer más országokban?
Idén az európai dokumentumfilm-fesztiválok nagy ásza egy szlovák film – A határ – volt. A film sikere minden magyar szívét megdobogtatja, hiszen egy kis, határszéli magyar faluról szól.
A Dunaszerdahelyen élő Antal Tamás (aki „civilben” vállalkozó) arról nevezetes, hogy újra és újra nekiindul egy hátizsákkal a hátán, barátokkal vagy akár egyedül, és hetekig járja a világ messzi tájait.
Rozsnyó központjában van egy kis cukrászda, ahol a kávé mellé mézeskalács dukál. A pulton karácsonyfa, szívek, harangok, piros autó, csipkés szárnyú méhecske és csillagok, csillagok.
Két újságírót kérdeztünk meg, egy nőt és egy férfit. Az egyik a magyar tévében dolgozik, a másik a Pátria Rádióban. Ami közös bennük: életük párja idegen országból származik. Hogyan tesz jót az emberekkel a karácsony idegenben? – kérdeztük tőlük.
Nem mindig sikerül a legszebbet kapni. Néha viszont igen, s ezt onnan tudjuk, hogy még évek után is emlékszünk rájuk. Olvasóinkat arról kérdeztük, mi volt a legszebb ajándék, amit kaptak?
A szülő nem érti: az államilag meghatározott program rossz, vagy inkább bizonyos tanárok pedagógiai módszereiben van a hiba? Cikkem írásánál a komáromi Jókai Mór Alapiskola pedagógusai voltak segítségemre.
"A karácsony legmeghatóbb ajándékai azok, amelyeket gyermekektől kapunk, akik azokat majdnem kivétel nélkül sajátmaguk készítik. Ők az igazi szívbeli ajándékozók."