Ritka az olyan szülő, aki nem élte még át, hogy váratlanul csippant a telefonja, és SMS-t kapott az óvó vagy a tanító nénitől: ,,Beszélnünk kell Pistikéről. Be tudna jönni valamikor?” Aztán csak szemlesütve ült a jó pedagógus előtt, és hallgatta, hogy mennyi gazságot követett el a csemetéje; hogy még az sem érdekli, ha pónilovas-temperás takaróra festhet, és amúgy is a béka feneke alatt van a motivációja. Minden iránt. A szülő persze védi Pistikét, mint a jó anyatigris, de azért ott motoszkált benne, hogy otthon sem képes lekötni kicsi fiát, még azzal sem, ha medencés partit szervez neki bohócokkal!

A tanulási nehézségekkel, figyelemzavarral küzdő gyerekek száma egyre nő, de azért nem szabad azonnal diszkalkuliásnak kikiáltani valakit, akinek gondot okoz a matek. Sok szülő a papírra fektetett véleményben látja a megoldást, és nem gondol arra, hogy nem feltétlenül tesz jót a csemetéjüknek, ha ráhúzza a címkét, hogy tanulási zavarral küzd.

iskola-vagott.jpg

Az utóbbi években drasztikusan megugrott a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekek száma. Valóban sok olyan gyerek van, akiknek egyik-másik területen nem működnek megfelelően a részképességeik? Vagy csak a szülők dramatizálják túl a dolgot, és igyekeznek mentességet szerezni egy-egy tárgyból? Az igazság valahol félúton van, és mielőtt a gyermek bármiféle papírt kapna, nagyon alapos, több szakemberből álló csoportnak kell elvégeznie rajta mindenféle vizsgálatot. Tény, hogy a gyakoribb diagnosztizálásban az is közrejátszik, hogy a gyógypedagógia tanulási és magatartási zavarokkal foglalkozó területe az utóbbi évtizedekben nagy felfedezéseket tett. Könnyebben veszik észre, mint tíz évvel ezelőtt, hogy a gyermek ilyesfajta nehézségekkel küzd. Régen csak legyintettek egyet, hogy nem kell mindenkinek leérettségiznie, majd szakmát tanul a gyerek, arra is szükség van…

Fogalomtár

A tanulási zavarokat három csoportba soroljuk: tanulási elmaradások (vagy gyengeségek), tanulási zavarok és tanulási akadályozottság. Bár a köznyelvben egymás szinonimájaként használjuk a meghatározásokat, a szakirodalomban ezek különféle súlyosságú eseteknek felelnek meg. A tanulási elmaradások jellemzői, hogy a gyereknek nagyon lassú a munkatempója, nincs motivációja, hamar elfárad (a jobbra-balra repkedő légy is elvonja a figyelmét). Ezek a gyerekek, ha nincs súlyosabb panaszuk, semmiféle igazolást és fejlesztőpedagógusi foglalkozást nem igényelnek: a jelenség hátterében főleg családi problémák, szociális gondok állnak. Itt a tanító néni és a család együttműködése a legfontosabb – nem kell megijedni a nehézségektől, mert szép lassan felszámolhatók.

Rengeteg világhírű író küzdött diszlexiával, vagyis olvasási zavarral: például Agatha Christie, a krimi koronázatlan királynője, Gustave Flaubert és még az irodalmi Nobel-díjas Anatole France is!

A tanulási zavarokkal már más a helyzet. Ebben az esetben azokról a gyerekekről beszélünk, akik SNI-s (sajátos nevelést igénylő) papírral rendelkeznek. Sajnos, a tanulási zavarokkal kapcsolatban az a felfogás él a köztudatban, hogy a gyerek „hülye”, és nem bírja felfogni a tananyagot, vagy nincs hozzá érzéke. ,,Hiszen matekból annyira jó! Akkor miért nem képes megtanulni, hogy mikor kell j-t, és mikor ly-t használni?”
Ma már egyértelműen bizonyított, hogy a tanulási zavarok nemcsak nemtörődömségre épülnek, hanem konkrét idegrendszeri károsodások, környezeti ártalmak és agysérülések találhatók a háttérben.

És igen, ide tartoznak az annyira rettegett disz-ek is: a diszlexia (olvasási zavar), a diszgráfia (írászavar) és a diszkalkulia (számolási zavar). Ezek olyan részképességi zavarokat takarnak, amelyek minden tantárgy tanulására kihatnak, hiszen ha valaki nehezen tanul meg írni, akkor az nemcsak az írásórán fog gondot okozni, hanem például matematikából is lemarad – hiába tud fejben hibátlanul összeadni és kivonni. Ide soroljuk a beilleszkedési, tanulási, magatartási zavarral (röviden BTMN-es) és a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD-val) küzdő gyerekeket is.
A teljesség kedvéért: a tanulási akadályozottság már enyhe vagy súlyosabb értelmi fogyatékosságot takar, vagy olyan környezeti ártalmat, amelynek ilyen következményei alakultak ki. Ez sokkal ritkábban fordul elő, ezért cikkünkben most csak az első két kategóriával foglalkozunk.

gyerek-jelentkezik.jpg

Az én gyerekem nem hülye!

Mit tehetünk, ha gyerekünkön ilyen jeleket észlelnek a pedagógusok, vagy akár mi magunk érezzük azt, hogy valami „nem stimmel” vele? Elsősorban: gyanúnkat mindenképpen jeleznünk kell egy szakembernek, még akkor is, ha ezt ,,cikinek” gondoljuk. Mivel gyógypedagógiát tanulok, nem egy olyan szülővel találkoztam, aki azt gondolta a gyerekéről, hogy buta, azért tanul rosszul, mert nem érdekli a tananyag, és keményen tagadta magában, hogy csemetéjének bármiféle problémája lenne. Hiszen mit fognak szólni a szomszédok meg az osztálytársak? Hát hülye gyereket nevelek én? Ez a lehető legrosszabb hozzáállás, amit csak elkövethetünk: mert ha a gyerek megfelelő fejlesztést kapna, nem kellene állandó stresszben élnie, nem kellene azt éreznie, hogy ő más, mint a többi gyerek, és nem is maradna le a tanulásban csak azért, mert a szülő egyszerűen homokba dugja a fejét!

Albert Einsteint a 20. század legnagyobb tudósának tartják. És háromévesen még nem tudott beszélni! Tanárai az általános iskolában lassú gondolkodású gyermeknek tartották.

Azt a legfontosabb tisztáznunk, hogy ez nem klasszikus értelemben vett fogyatékosság: gyerekünk nem butább, nem rosszabb és nem dilisebb, mint a sokéves átlag, egyszerűen csak hiányzik belőle egy képesség, és ez akadályozza őt a tanulásban. Ha megkapja a megfelelő fejlesztést, akkor ezt a hiányzó képességet más képességekkel tudja kompenzálni. Figyelemhiány vagy hiperaktivitás esetén pedig megtanulja, hogy a megfelelő mederbe terelje a gondolatait. A lehető legrosszabbat tesszük akkor, ha szemet hunyunk a probléma felett. Ezzel ugyanis csak halmozzuk a nehézségeket gyermekünk számára (akit elvileg a legjobban szeretünk ezen a világon), és valószínűleg már a középiskolát sem tudja majd elvégezni. Pedig ezekkel a zavarokkal az egyetemi tanulmányoknak sincs semmi akadálya, ha a gyermek időben kap segítséget. Számos világhírű ember küzdött például diszlexiával: Tom Cruise, Winston Churchill vagy Whoopie Goldberg is! Mégis sikeres emberekké váltak! Pedig nem egyszerű annyi film szövegkönyvét megtanulni vagy világhírű politikai szónoklatokat tartani, amikor gyerekkorukban sokszor azt sem értették, mit olvasnak!

Fókuszban a digitális ,,nevelés”

Meg kell említenünk azt is, hogy a BTMN és az ADHD kialakulásában nagy szerepe van a kisgyermekkori tapasztalatoknak. Ha a szülők már egyéves korában tablet elé ültetik a babát, hogy nézze csak a Peppa malacot meg a Bogyó és Babócát, akkor lehet, hogy két hónap múlva már tapsolni fognak, hogy milyen ügyesen átlép egyik videóról a másikra. Akkor azonban már nem lesznek ennyire boldogok, ha harmadik születésnapján a kicsinek még egyetlen szó sem hagyja el a száját. A gyerekek fejlődése során vannak kritikus periódusok, amikor bizonyos dolgokat „meg kell tanulniuk”. Úgy vagyunk kódolva, hogy egyéves korunk körül felállunk, másfél éves korunkra önállóan járunk, sőt kilenc hónaposan már figyelünk a saját nevünkre (ezek a dátumok persze nincsenek kőbe vésve – akkor is lehet teljesen normálisan fejlődő gyermekünk, ha csak kétévesen kezd el mászni – de azért érdemes odafigyelni a jelekre).

ff-gyerek.jpg

Képzeljük magunk elé azt, hogy az újszülött baba agya egy sima felületű gyurmagolyó. Minden egyes mozdulat, illat, hang, szín, látvány és érintés, amit megtapasztal, egy-egy barázdát vés az agyba, ami örökre ott marad. Ha egy-egy kritikus periódusban nem éri elég inger az agyat, akkor örökre elvész annak lehetősége, hogy oda egy barázda kerüljön. Vagyis ha a kisgyermek az alatt az időszak alatt, amíg beszédfejlődése kiemelten fejlődik (az 1–3. életév között), nem kap elég ingert, nem hall elég hangot, és nagyon sokat nézi a tévét vagy a meséket, akkor beszédképessége egy része elveszik. Kutatások bizonyították, hogy a babák géphangot utánozva nem tanulnak meg beszélni – ehhez emberi hangokra van szükségünk. Ebből következik, hogy a korai digitális ingerek gyakorlatilag elbutítják a gyerekeket.

A lehető legrosszabbat tesszük akkor, ha szemet hunyunk a probléma felett. Ezzel ugyanis csak halmozzuk a nehézségeket gyermekünk számára (akit elvileg a legjobban szeretünk ezen a világon), és valószínűleg már a középiskolát sem tudja majd elvégezni. Pedig ezekkel a zavarokkal az egyetemi tanulmányoknak sincs semmi akadálya.

A mozgással ugyanez a helyzet: a hintázás, a kertben futkosás, a gyurmázás, egyáltalán a tárgyakkal történő manipulálás mind egy-egy barázdát jelent a kis gyurmagolyó agyon: és ha nem történik meg kellő időben, akkor a gyurma megszilárdul, utána pedig már nagy nehézségekbe és sok munkába kerül az elmulasztott rovátka bevésése. A tablet simogatása csak egy és ugyanaz a mozdulat; semmi köze ahhoz, amikor a kicsi beletúr a földbe (netán meg is kóstolja), vagy csak krikszkrakszokat húzogat zsírkrétával egy hatalmas lapra! Egy szó, mint száz: bár a környezetet, a baleseteket és a genetikai (öröklött) károsodásokat nem vagyunk képesek irányítani, mégis sokat tehetünk azért, hogy később ne kelljen BTMN-esnek, vagy ADHD-nak „bélyegezni” a gyerekünket. Ha pedig valamilyen okból mégis megtörtént, akkor nincs más dolgunk, mint elfogadni a tényt, és helyes irányba terelni, kompenzálni gyerekünk képességeit, hogy megadjuk neki a teljes élet lehetőségét! Szigorúan szakemberek segítségével!

Varga Virág

 

Kapcsolódó írásunk: Minden gyerek egy külön csoda

web-bannerek-hirlevel-01_1.jpg

Új Nő csapata