Sémáink árnyékában

Mintha minden nap pontosan ugyanúgy élnénk az életünket. Ugyanazt mondjuk és tesszük, a testbeszédünk és a bennünk felgyülemlett érzelmek is ismétlődnek. Hiába vagyunk más helyen és szituációban, hiába vesznek körül más emberek, valami mégis változatlan. Könnyű és kézenfekvő lenne a déjà vu jelenségre fogni az esetleges hasonlóságokat, de a válasz sajnos nem ennyire egyszerű.

Sajátos világunk ismétlődései korántsem véletlenszerűek. Beidegződéseink, tudattalan reakcióink, az úgynevezett sémáink nem egyik percről a másikra alakulnak ki. De mégis milyen berögződésekről van szó, és minek a hatására jönnek létre? Milyen életterületeken mutatkoznak meg leginkább? Egyáltalán hogyan lehet rálátásunk valami olyasmire, ami nem sorolható a tudatos cselekvéseink közé? A sématerápia módszereiről, a lenyomataink hozadékáról és a gyógyulás lehetséges folyamatairól dr. Szabó-Bartha Anett (Budapest) klinikai szakpszichológussal, pár- és családterapeutával, a Sémakémia című könyv szerzőjével beszélgettem.

Szabó-Bartha Anett klinikai szakpszichológus, pár- és családterapeuta, a Sémakémia c. könyv szerzője.

Annyiszor hallottuk már, hogy mindannyian különlegesek vagyunk. Igazi egyéniségek, akik kedvük szerint és saját igényeiknek megfelelően formálhatják életüket, és páratlan módon birkózhatnak meg a felötlő kihívásokkal. Akik létrehozhatnak egy olyan mikrovilágot, amely felöleli a fontosnak, értékesnek és örömtelinek vélt pillanatokat. Bár az optimista és önbuzdító hozzáállás kulcsfontosságú, néha nem árt, ha teszünk egy kört a realitás talaján is, s jobban odafigyelünk azokra a történésekre, amelyek valamiért túl ismerősek az utánozhatatlan valóságunkban...

– A sémákkal kapcsolatos kérdések fejtegetése során sokszor találkozunk azzal a kijelentéssel, hogy ezek alapvetően csak megnehezítik az életünket, s miattuk ütközünk folyamatosan akadályokba. Minden esetben erről van szó?

– A sémákat a legegyszerűbben talán lenyomatokként vagy egyfajta belső programként tudnám leírni, amelyek a saját élményeinkből és tapasztalatainkból fakadnak. Emlékek, érzelmek, testi érzetek, gondolatok kapnak helyet ezekben a „belső csomagjainkban”. Ahogyan haladunk előre az életben, új helyzetekben találjuk magunkat, nekünk pedig szükségünk van egy támaszra, ami elősegíti a boldogulásunkat. A sémák tehát nem feltétlenül negatívak, sőt. Képzeljük csak el, mi történne, ha semmiféle alappal, mintázattal nem rendelkeznénk, ha nem lenne mihez visszatérnünk.

Különbséget kell tennünk a pozitív, tehát az adaptív, illetve a negatív, vagyis a maladaptív sémáink között. A maladaptív sémák azok, amelyek megnehezíthetik a különböző kapcsolatainkban való működésünket.

– Mikortól kezdjük a negatív sémáinkat raktározni?

– Tulajdonképpen attól a pillanattól kezdve raktározunk, hogy érzékeljük a külső ingereket. Egy beszélni nem tudó kisgyermek még nem képes úgy szavakba önteni a gondolatait, ahogyan azt egy felnőtt tenné, ezért az ő maladaptív sémái főleg érzésekből és testi érzetekből állnak. Emiatt ezek a nagyon korai sémáink felnőttkorban is gyakran csak a testi folyamataink és a hirtelen ránk törő érzések formájában fognak megnyilvánulni.

– A maladaptív viselkedésmód traumákhoz köthető?

– A maladaptív sémák kialakulása nem minden esetben függ össze traumatikus történésekkel. Sokszor elég ehhez egy szülőktől gyakran látott viselkedési forma megismétlése, illetve a tőlük hallott gondolatok, hiedelmek magunkévá tétele. Például, ha azt látjuk otthon, hogy a családi béke érdekében bizonyos gondolatokat és érzelmeket inkább nem fejezünk ki. Ha egy gyermek ilyen környezetben nő fel, számára ez lesz a természetes, így talán felnőttként sem lesz képes teljes őszinteséggel kommunikálni – visszahúzódóvá, akár megalkuvóvá válik. Említhetném a helikopterszülők példáját is, akik állandóan a gyermek körül köröznek, ezzel lelassítva vagy meggátolva az egészséges önállósodásának és a saját képességeibe vetett bizalmának kialakulását. Ha pedig a szülők a szeretetet és az elismerést a gyermek iskolai teljesítményéhez kötik, a megfelelési kényszer később a munkahelyén is felütheti a fejét, s a szerethetőség kérdése is problémát okozhat emberi kapcsolataiban.

– Lehetnek a sémáink ellentmondásosak? Létezhet bennünk egyszerre két teljesen különböző mintázat?

– Azt nem tudom elképzelni, hogy két, egymást teljesen kizáró séma rajzolódjon ki bennünk, viszont az lehetséges, hogy ugyanaz a séma különböző életterületeken másként fejtse ki a hatását. Ez azt jelenti, hogy az adott személy másképp birkózik meg nehézségeivel az otthoni és a munkahelyi környezetben, ezáltal a viselkedésében ellentmondásos tulajdonságok kereszteződhetnek: például néha túl bizonytalan, míg máskor elképesztően magabiztos. 

– Miért ragaszkodunk ennyire görcsösen a negatív sémáinkhoz? Miért van szükségünk arra, hogy ezek megmaradjanak, hogy újra és újra megismétlődjenek?

– Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy a sémáinkat nem tudatosan követjük. Automatikusan, szinte zsigerileg találunk rá folyamatosan azokra a helyzetekre és emberekre, amelyek és akik ismét alá tudják támasztani a fejünkben élő forgatókönyvet. Így ugyanabba a szituációba szaladhatunk bele, amelyikbe korábban már többször is. Miután sémáink újból életbe lépnek, azt mondhatjuk magunknak, hogy „megint igazam lett, előre tudtam, hogy így lesz”. A sémáink merevek, következetesek, így már az is hatalmas előrelépés, ha egyáltalán felismerjük őket. Ebben a felismerésben pedig segíthet a sématerápia.

– A sémáinkkal leginkább a párkeresés során találjuk szembe magunkat. A meglévő mintázataink torzítják a magunkról és a párunkról alkotott képet?

– A sémáinknak köszönhetően olyan, mintha egy szűrőn keresztül látnánk mindent – ami a bennünk lévő valóságot erősíti. A maladaptív sémáink a párkapcsolat bármely szakaszában felüthetik a fejüket, a párkeresés első pillanatától kezdve a későbbi időszakig. Így például előfordulhat egy kapcsolat legelején, hogy valamely sémánk mentén elkezdjük idealizálni a partnerünket, és felépítünk egy olyan fantáziabirodalmat a fejünkben, amely szerint megélhetjük a tökéletes párkapcsolatot. Amennyiben a bizalmatlanság vagy az elhagyástól való félelem sémájával küzdünk, megtörténhet, hogy egyre féltékenyebbé és kisajátítóbbá válunk.

Ilyenkor gyakran előfordul, hogy elkezdjük mindenféle módon tesztelni a párunkat, nehogy úgy járjunk, mint korábban. S noha partnerünk többször próbál megnyugtatni minket, mi mégis addig üldözzük a kételyeinkkel, míg meg nem unja, nekünk pedig „megint igazunk lesz”. Tehát ismét bebizonyosodik az, amitől addig féltünk. 

– Ezek a mintázatok akkor is megmutatkoznak, ha a párkapcsolati dinamika egy harmadik személy feltűnése miatt borul fel teljesen?

– Természetesen. A maladaptív sémák bármely, így a szeretői kapcsolatunkban is megjelenhetnek. Előfordul, hogy pont maga a séma lesz az, ami belevisz minket az afférba. Például ennek segítségével szeretnénk ellensúlyozni belső bizonytalanságunkat, azt remélve, hogy a szerelmi viszonyban majd szebbnek, jobbnak és kívánatosabbnak fogjuk érezni magunkat, mint eredeti párkapcsolatunkban. Ezen a ponton megdőlni látszik az a gyakori tévhit is, miszerint a szeretői viszonyok mindig a párkapcsolatunkban fellépő elégtelenségekből fakadnak. Sőt, nem ritka az sem, hogy a meglévő párunkhoz hasonló „új” partnert választunk magunknak.

– Ha véget ér egy kapcsolat – legyen az bármilyen típusú –, szükségünk van arra, hogy pár nélkül éljünk egy darabig? Segíti az egyedüllét a sémák leküzdését?

– Mint minden veszteséget, a párkapcsolatot is fel kell dolgozni. Ez a folyamat akár egy évig is eltarthat. Ilyenkor fontos, hogy elgyászoljuk a veszteségünket, időt hagyva magunknak arra, hogy az új partner választása ne csak a fájdalom előli menekülésről szóljon. Természetesen van olyan ember is, akinek pont arra van szüksége, hogy ne legyen sokáig egyedül, és találjon valakit, aki más perspektívát nyújtva átsegíti őt ezen az időszakon. Ahhoz azonban, hogy a későbbi kapcsolatunkban ne ismétlődjenek meg a maladaptív sémáink, fontos, hogy olyan személynek is esélyt adjunk, aki elsőre nem feltétlenül testesíti meg az „első látásra szerelmet”. 

– Azt mondod, ismerkedjünk olyanokkal is, akik nem a szokásos férfi- vagy nőideálunkhoz tartoznak?

– Így van. Ne legyünk teljesen elutasítóak azokkal szemben, akik első ránézésre nem keltik fel az érdeklődésünket. A sémáink által ugyanis gyakran a már ismerős személyiségtípusokba, kapcsolati mintázatokba botlunk bele. Ezért fordulhat elő, hogy újra és újra ugyanaz történik velünk a párkapcsolatainkban. Az új lehetőségek kipróbálása esélyt adhat, hogy kilépjünk ezekből a régi mintázatokból.

– A sématerápiákon egyénileg vagy párban lehet részt venni?

– Külön és együtt is lehet, a hangsúly azonban mindkettő esetében önmagunkon van. Tehát először a saját ismétlődő „programjainkat”, mintázatainkat kell felismernünk. Ezután megnézhetjük, hogyan fonódnak össze kettőnk sémái a párkapcsolatban, illetve miként tartjuk fenn őket, elzárva ezzel a fejlődés lehetőségét. Viszont arra is fel kell készülnünk, hogy nem feltétlenül haladunk majd egyszerre a fejlődés útján. Lehet, hogy valamelyikünk lassabb lesz, esetleg még egyáltalán nem áll készen a változásra.

– Milyen arányban keresnek fel téged nők és férfiak a terápiákon? Látsz valamiféle elmozdulást a korábbi évekhez képest?

– Az önfejlesztést és a terápiás foglalkozásokat mindig is inkább a nőkkel hozták összefüggésbe. Ennek egyszerűen az az oka, hogy a férfiak nehezebben kérnek segítséget, hiszen abban a szellemben nevelkedtek, hogy önállóan kell megoldaniuk mindent.

Régebben valóban a nők voltak többségben, de ez a tendencia szerencsére folyamatosan változik. Tapasztalataim szerint most már a terápiákon és az előadásokon is szinte fele-fele arányban vannak jelen nők és férfiak. 

– Milyen praktikákat alkalmazhatunk egy séma leküzdésére a mindennapokban?

– Az első lépés mindenképpen a bennünk működő séma felismerése és tudatosítása. Fontos még az ezekhez kapcsolódó érzelmi, tapasztalati élmények feldolgozása, átírása. Lényeges, hogy a megoldási eszköztárunkat is fejlesszük, és ne csak a régi, mereven rögzült reakcióinkat vegyük elő a számunkra kritikus helyzetekben. Sok esetben ez a folyamat gyorsabbá és hatékonyabbá válhat egy szakemberrel végzett terápia során, annak célzott jellege miatt.

Annyi minden kilendít minket a komfortzónánkból, hogy önszántunkból változtatni valóban ijesztőnek tűnhet. Ilyenkor viszont érdemes feltennünk a kérdést: Hogyan érezhetem magam igazán komfortosan egy olyan közegben, amely nem más, mint a feldolgozatlan sérelmeim raktára, ahol a végtelenségig ismétlődnek a tudattalan boldogtalanságtól roskadozó polcok...?