Sose tudhatod, vallja Incze-Dusík Bori (35). Egy ideje Kecskeméten él, oda ment férjhez. Bejárta a fél világot, aztán visszatért a forráshoz: feleségül ment édesanyja szívbéli barátnőjének a fiához, akivel már rövidnadrágos korukban együtt játszottak. Bori sikeres projekt- és brandmenedzser.

Édesapja Dusík Gábor zenész, nagyapja Dénes György költő: fontos neki, hogy ilyen neves családból jött, ezt a beszélgetés közben többször megemlíti. Mert ám a „családi büszkeség” is lehet erény, még ha ez irigységet is szül. Tudom, hogy ki vagyok és honnan jöttem! Hát Bori tudja.

simply-bori-kezdo.jpg
Lénát mindenhova viszem magammal, néha a kocsiban élünk. Gyesre nem tudok elmenni vállalkozóként.

– Mi az, amit nem tudhat az ember?

– Azt, hogy hova sodorja az élet! Ha tinikoromban bárki megkérdezte volna, hol szeretnék élni, Magyarországot nem említem. Mégis ott van az én kikötőm, ami férjemnek, Mikinek köszönhető. Gyerekkorunk óta ismertük egymást, sok szünidőt töltöttünk együtt. Hét évvel ezelőtt egy nagy bőrönddel érkeztem hozzá, mert sose tudhatja az ember (meg egy pesti munka is közbejött). Mindenesetre egy reggel arra ébredtem, hogy Miki szitokszavakkal illeti a bőröndömet, mert majdnem hasra esett benne. Miért nem pakolok ki, hiszen ott a sok üres polc?! Nekem pedig több se kellett, hisz ez felhívás volt keringőre… Szóval, így kerültem Kecskemétre.

– Milyen volt az életed Kecskemét előtt?

– Pozsonyban, a Comenius Egyetem német-svéd tolmács szakán végeztem. Egyébként nem ezt terveztem. A világot szerettem volna bejárni egy batyuval a hátamon, de a szüleim nem díjazták a tervemet. Így kompromisszumot kötöttünk. Ha felvesznek az egyetemre, maradok, ha nem, világgá megyek. Olyan szakot választottam, ahol túljelentkezés volt, s bár németül anyanyelvi szinten beszéltem (családi hozomány volt, a rokonságban vannak németek), svédül csak annyit tudtam, amennyit az internetről megtanultam. Végül az első ötben végeztem. „Mi nem tudtuk, hogy te ennyit készültél!” – mondta anyum, közben az előző nap vígan buliztam. Nyilván megkönnyebbült, hogy legalább egy időre itthon maradok. Utólag azt mondom: életem egyik legjobb döntése volt az egyetem.

– Nem lehet, hogy mégsem volt annyira erős a „hív a nagyvilág” érzése?

– Én nagyon szabad gyerek voltam, öntörvényű vagyok most is – de a családon belül volt egy erős etikai kódexünk, és a szabályokat sosem hágtuk át. Ha valamiben megegyeztünk, azt az egyezséget mindig betartottuk. Édesapám Dusík Gábor zeneszerző, zenész, előadóművész. Édesanyám pedig dalszövegíró és az egyetemen tanít magyar irodalmat.

A fagyikirálynő, Szalai Barbi és Incze-Dušík Bori közös alma matere a pozsonyi Duna utcai gimnázium volt: ennyi a közös bennük. Külön utakon járnak, mindkettő másképp csinálja: úgy, ahogyan tudja. És pont ezért sikeresek, együtt is. Létrehoztak egy kezdeményezést, a BoBa-t (Bori és Barbi), mely kisebb vállalkozások marketingjét támogatja. Kis segítség, kis cégeknek! – hangzik a mottó.

– Mennyire tetszettek az egyetemi évek?

– Az első év szenvedés volt, mert előtte mindig hallás után tanultam a nyelvet. Végül a befektetett munka meghozta gyümölcsét, kétszer is sikerült kijutni ösztöndíjjal Svédországba.

– Mit láttál ott?

– A Skandináv-félsziget kemény dió, a lakói közül talán a svédek a legnyitottabbak. Arra nevelik a gyerekeket, hogy ne legyenek előítélesek másokkal szemben. Az idegenben a pozitívat emelik ki. Igyekeznek elfogadni a jó és a rossz dolgokat is, végtelenül lazák – emellett próbálják a lehető legtöbbet kihozni az életből, a munkából, mindenből. Erős „a tiéd az ország, tiéd a föld” gondolkodás, például bárhol kempingezhetsz, a parkokban lehet grillezni. Nincs gond, ha nem teszel kárt a természetben, és nem korlátozod mások szabadságát.

– Neked mennyire jött be az ottani élet?

– Nagyon! A svéd dizájn, az építészet és a gasztronómia közel áll hozzám. Az egyetem mellett au pairként is dolgoztam, ami a legjobb módja annak, hogy megismerd egy nép gondolkodását.

– Diplomázás után merre vitt az utad?

– 24 évesen a Nová scéna menedzsmentjébe kerültem. Nagy lendülettel indultam neki, de falakba ütköztem, mert nagyon másként gondolkoztam. Próbálkoztam klasszikus nyolcórás irodai munkával is, nem ment. Végül az Euroveában kötöttem ki, ahol azt csináltam, amiben jó voltam: vállalkoztam, szervezkedtem. Rendezvényszervezésre, márka- és arculattervezési tevékenységek támogatására szólt az engedélyem. A kapcsolatom a színházzal azért megmaradt, többször visszahívtak kisebb munkákra. A következő állomás Prága volt: az Euroveában megrendezett Fashion Weeken figyeltek fel rám. Olyan volt, mint a mesében, megkerestek, és állást ajánlottak a Czechoslovak Models ügynökségnél. Onnan később átkerültem a Mercedes Benz Fashion Week produkciós csapatába.

– Miért szereted a menedzseri munkát?

– Sose vágytam arra, hogy sztár legyek. Apukám miatt tudtam, milyen a színpadon állni. Jobban szerettem takarásban lenni. Kiskoromtól a szüleim magukkal vittek a rádióba, tévébe, stúdióba, mert nem tudtak hova tenni. Évekig énekeltem, gyerekrádiós voltam. Ám igazából nem akartam énekes lenni: mindig azt akartam megérteni, hogy mi történik a háttérben… Nekem az volt a végtelenül izgalmas, hogyan áll össze a kirakós. Ezért tudom a menedzselést jól csinálni! Nem szeretem a monotonitást, a munkám pont attól érdekes, hogy dinamikus. Prágában Simona Krainová, az ismert cseh modell menedzsereként is dolgoztam, én szerveztem a megjelenéseit…

simply-bori-belso.jpg
A „Simply Bori” Incze-Dusík Bori instaneve.

– Prágában mit tapasztaltál, milyen a divatshow világa?

– Itt döbbentem rá, hogy a kisebb brandek menedzselése közelebb áll hozzám, mint a nagy kaliberű multiké. Szeretek segíteni, és a munkamorálom is erős: ha előttem lebeg a cél, tűzön-vízen átkelek, és hozom a megoldást. Én a munkában sosem barátokat kerestem, hanem mentorokat és mentoráltakat. És tudtam másoktól tanulni. Beleestem a gödörbe, de pont a gödreimből tanultam a legtöbbet. Ha elbuksz, akkor is felállsz, és tanulsz belőle.

– Szekeres Adrien énekesnő produkciós menedzsere vagy. Ő hogy jött a képbe?

– Egyre többet jártam Budapestre, egy ottani divatmárkának dolgoztam. Bódis Boglárka divattervezővel három évig jóban-rosszban együtt voltunk, megnyertük Az év divattervezője díjat a Glamour Awardson. Szekeres Adrien is állandó ügyfelünk volt. Adrienben jelen van egy erős lokálpatriotizmus, ha mód van rá, magyar tervezőkkel tervezteti a fellépőruháit. Megismerkedtünk, s egyszer egy kávéházban nekem szegezte a kérdést, nem dolgoznék-e neki? Ennek már öt éve: és még mindig tudjuk egymást inspirálni. Ebben a szakmában ez ritka dolog. Ám nekem nagy előnyöm, hogy ismerem a zenészeket, és tudok velük kommunikálni. Ezt még otthonról hoztam, láttam apámnál, milyen csavarra működik az előadói világ.

– Mitől mások a művészlelkek, a divattervezők? Mit kell tudni, mikor velük kommunikálsz?

– Mások a szabályok. Kicsit olyanok, mint a víz. Megfoghatatlanok, mindig más formát öltenek. Vagy megtanul az ember a spontán dinamikájukkal együtt élni, vagy viszlát. Konkrét eset: te, mint menedzser kitalálsz egy jó projektet, megbeszélitek, együtt örültök neki. Erre másnap felhívnak, hogy nem fekete, hanem fehér lesz a színpad, szóval minden borul. Van menedzser, aki ettől falnak fut. Én azt mondom mély levegő: Szóval, hallgatlak…

– Te, aki ismered a cseh, a szlovák és a magyar marketinget, mit tapasztaltál, miben különböznek?

– A csehek kicsit olyanok, mint a németek. Rendszerben élünk, teljesíteni kell, nincs kifogás. A szlovákok találgatnak: „…nem is tudom…” – a magyarok pedig pesszimisták: „Á, ezt nem lehet, megcsinálni.” Igazából a cseh mentalitás áll hozzám közel. Megtanultam, hogy egy cég logója, mottója pont azért lesz ütős, mert időt szánunk rá, próbáljuk mélyebben megismerni a partnert, kikutatni a gondolkodását. Pont ezt szolgálják az órákig tartó közös kávék, ebédek az ügyféllel. A mi munkaidőnket ezért nem lehet reguláris nyolc órába bezsúfolni. Szuper ötlete, terve mindenkinek lehet. Az a fontos, hogy véghez is tudjuk vinni! Dolgozni kell, és vállalni a kockázatot. Ezt a példát láttam otthon.

– Sikeresnek érzed magad?

– Számomra a siker nem a materiális jussokat jelenti. Nem azt, mennyi követőm van az Instán vagy hány magazinban szerepeltem. Az évek alatt megtanultam: az a siker, amikor valaki a buktatók, a térdre esések ellenére is feláll, és továbbmegy Biztos vagyok benne, ha bármelyik sikeres művésztől megkérdeznénk, hogy mitől sikeres, azt válaszolná: tízezerszer próbáltam, míg egyszer összejött.

Barbival együtt most egy koraszülött kisfiú kezelési költségeihez próbálnak pénzgyűjtéssel hozzájárulni. Kilenc hónapon keresztül lefotóznak egy ismert celebet fagyival a kezében. A celeb posztolja a képet a közösségi felületein, hogy követői látogassanak el a KOUN-ba, s vegyék meg a fagyiját, mert a belőle befolyt pénzösszeg Danielko számlájára lesz átutalva.

– Milyen az a férfi, aki mellett egy ilyen örökmozgó nőnek sikerült letelepednie?

– Szerinte ő a világ legunalmasabb embere, szerintem meg nem. Miki az egyetlen, aki képes megnyugtatni. Konzervatív típus, és mióta az eszemet tudom, szeretem. Már háromévesen is tudtam, hogy őt akarom. Édesanyáink barátnők voltak, majd Miki családja Magyarországra költözött. Neki teljesen civil foglalkozása van, közgazdász, bár egyre többet besegít a reklámügynökségembe. Én néha napokra eltűnök a kislányunkkal, Lénával: jön velem, mert még szoptatom. Megtaláltuk a közös ritmust: Miki, ha teheti, hétvégén autóba ül, s utánunk jön Pozsonyba vagy oda, ahol épp vagyunk.

– Léna mennyire változtatta meg az életeteket?

– Boldog vagyok, hogy ő van nekünk! Nyugodt gyerek, megszokta már, hogy úton vagyunk. Nem gondolom, hogy a túlzott féltés a követendő út. Ki vagyok én, hogy ne engedjem, hogy koszos legyen vagy ne vegye fel a gyöngysorát (mint ma is)... Nem mondom, hogy jól csinálom, de azt adom neki magamból, amit maximálisan tudok. Ő egyébként folyamatosan formál engem, mert a régi Bori teljesen máshogy csinált sok mindent, mint a mostani, anyává érett. A határokat azért megszabom: itt sétálgat mellettünk, de nem megy ki a nyitott kapun.

– Ha ovis lesz, mi a terved?

– Van egy reklámügynökségünk, illetve mi vagyunk a cseh Kolorky ökopelus kizárólagos magyar forgalmazói. Emellett rendezvényszervezéssel is tervezek foglalkozni. Engem vagy szeret az ember, vagy nem: köztes opció nem létezik. Az iskolában évekig fizikálisan bántalmaztak az osztálytásaim, mindig azt kérdezték: miért nem tudsz te normális lenni? Ha átírjuk az osztálykönyvet, akkor átírjuk, miért kell neked kiválni?! Ám én mindig öntörvényű voltam. Sokáig tartott feldolgozni a diákkori bántalmazást, de megígértem magamnak akkor, hogy én majd mindig kiállok másokért… Kiállok azokért a cégekért például, akiknek segítségre van szükségük, de nem kapják meg, mert nincs meg a pénzügyi hátterük hozzá. Ezt a projektet is tovább viszem majd!

Kapcsolódó írásaink: A fagyikirálynő; Ki készítette a ruhádat?

Sallay Erika