A body positivity korszaka a végéhez közeledik: a nőies idomok helyett újra az extrém soványság dominál. A divatvilágban pedig ismét a bágyadt pillantású, törékeny alkatú modellek kerülnek előtérbe. Van okunk aggódni, vagy csak újabb futó trendőrületről van szó?
Ahogy a divat, úgy vele együtt az ideális testalkat is folyton változik. A trendek jönnek-mennek, s velük egy időbenérkeznek az új, megvalósíthatatlan szépségideálok. Nemrég még a darázsderék és kerek fenék volt a menő, ezt követően a „Pilates hercegnők” sportos alkata hódolt. Úgy tűnik azonban, hogy a trendek világában újabb fordulat állt be ‒ visszatérőben van a túlzott soványságot dicsőítő heroin chic.
A 2000-es évek popkultúrája újra a fénykorát éli. Mindenki felpattant a nosztalgiavonatra, hogy újraélje gyermek- vagy tinédzserkora kedvenc filmjeit, zenéit és divatpillanatait. Ismét divatba jöttek a több bőrt láttatni engedő ruhadarabok, mint a feszes csípőnadrágok, rövid felsők és mikrominiszoknyák, ezzel azonban egy másik „trend” is egyre nagyobb figyelmet kap: a vékonyság iránti megszállottság.
Mindezen a tavalyi év Ozempic-őrülete sem segít, minek „köszönhetően” egy tűszúrásnyira került tőlünk a gyors fogyás titka. A vörös szőnyegen beesett arcú, veszélyesen karcsú hírességek vonulnak végig – még olyanok is, akik korábban a body positivity nevében önmagunk elfogadására biztattak. Félő tehát, hogy az önromboló diétakultúra és a soványság rögeszméje visszatért, amivel még egy drasztikus trend is feléledt hamvaiból – a heroin chic.
A fényűző függőség
A heroinsikk az 1990-es évek divatvilágában kezdett hódítani. Népszerű képviselői pedig egytől egyig sápadt, karikás szemű, űzött tekintetű, fiúsan vékony és törékeny modellek voltak. Küllemük szinte tiltakozás volt a ’80-as évek egészséges, kidolgozott testű, szexi szupermodelljeivel szemben ‒ akárcsak Cindy Crawford, Claudia Schiffer, Brooke Shields vagy Iman.
Az irányzatot a ’90-es évek mértéktelen heroinfogyasztása idézte elő. Miután a szert egyre tisztább formában és olcsóbban lehetett beszerezni, a kor ünnepelt „kiegészítőjévé” vált. Népszerűségét csak tovább növelte, hogy fecskendezés helyett már szippantani is lehetett, így nem kellett félni a tű általi HIV-fertőzéstől. Így a drog, ami korábban az alsó középosztály körében terjedt, nemsokára a felső tízezer új játékszere lett, s rövidesen a popkultúra, zene és filmipar berkeiben is vezető trenddé vált.
A heroinsikk divatfotózási trendként kezdődött, mikor a népszerű fotósok „mocskos realizmus” néven újfajta látásmódot mutattak be a magazinok hasábjain. Képeiken a divatvilág csillogása és fényűzése helyett a nyers valóságot szerették volna ábrázolni, betekintést engedve a színfalak mögé. A széles mosolyú, életvidám modellek helyett kócos, megviselt, csontsovány lányok néztek vissza a kamerába.
Ironikus azonban, hogy ‒ az egyébként erősen megkonstruált képeken ‒ a lehangoló díszletek között lencsevégre kapott, kórosan vékony lányokkal a szakma valóságát szerették volna bemutatni, mégis éppen a divatipar volt az, ami kendőzetlenül népszerűsítette a heroinsikket.
A csinos, drogos lány
A heroinsikk egyik legnépszerűbb múzsája Kate Moss volt, aki fiús külsejével és törékeny alkatával szinte megtestesítője volt a „csinos, drogos lány” imázsnak. Egykettőre a szakma élére került, és olyan divatmárkákkal dolgozott együtt, mint aCalvin Klein, aki előszeretettel használta ki a heroinsikk és a mocskos realizmus esztétikáját.
„Emlékszem, akkoriban mindenki Kate Moss akart lenni – idézi fel Ági, aki az 1990-es évek derekán volt tinédzser. – Más volt, mint a hagyományos bombanők és szupermodellek. Nem volt se túl szép, se túl magas. Olyan átlagos lány volt, mint mi magunk. Azt hittük, ha nagyon akarjuk, mi is betörhetünk a divatszakmába.”
Kate-ben megvolt minden, amit az akkori divatvilág és vezető márkák kerestek: sápadt bőr, éles arcvonások, kiugró járomcsont, egészségtelenül vékony alkat. Mindezt vélhetően a drog- és alkoholfogyasztás, valamint a cigarettahasználat idézte elő. „Akkoriban bele sem gondoltunk, hogy ezek ártalmas dolgok lehetnek – folytatja Ági. ‒ Csak azt láttuk, hogy a magazinokban a lányok mennyire menőn néznek ki cigivel a kezükben. Volt az egészben valami vad és izgalmas. A ruhák, a smink, a nemtörődömség.” A trendnek a népszerű divatfotós, Davide Sorrenti 1997-es herointúladagolása vetett véget. Innentől már nem lehetett szemet hunyni az irányzat káros hatása fölött, s még Bill Clinton, Amerika akkori elnöke is felhívta a figyelmet a trend és a droghasználat veszélyeire, miszerint a függőséget nem lehet „fényűző, szexi és menő dologként” ábrázolni.
A vékonyságkultusz
„Semmi sem ízletesebb annál, mint soványnak lenni.” ‒ talán még emlékszünk Kate Moss hírhedt kijelentésére. Arra azonban már nem, hogy a mondat nem a ’90-es évek trendhullámakor hangzott el, hanem jó egy évtizeddel később. Felmerül hát a kérdés: véget ért valaha a heroinsikk soványságfétise?
A 2000-es évek elején, Gisele Bündchen brazil szupermodell színrelépésével újra a „bombanő” imázs vezette a divatipart. A Victoria’s Secret bemutatói a korábbinál is nagyobb figyelmet kaptak, és a kifutókon végigvonuló angyalok egykettőre az új, elérhetetlen szépségideál zászlóvivői lettek.
Míg a heroinsikk a high fashion szférájában és a nívós divatlapok hasábjain dominált leginkább, a 2000-es években hódító szexi soványság már a mainstream média vizein evezett. A divat- és bulvármagazinok hétről hétre új diétával és fogyási módszerrel rukkoltak elő, és kíméletlen őszinteséggel vesézték ki azokat a hírességeket, akik nem feleltek meg a kor „álomalakjának”.
„Szerintem ez az időszak még durvább volt – emlékszik vissza Ági. – Mi, fiatal lányok egész nap a magazinokat bújtuk, amint megjelent az új szám, rohantunk is, hogy megvegyük. Most visszagondolva borzalmas, amit ott összeírtak. Sztárok fotói a tengerparton, miközben arról cikkeznek, milyen ocsmány a fenekükön a narancsbőr. Szerintem nem is vettük észre, milyen nagy nyomást gyakorolt ez ránk.”
Kate Moss a kifutón
„Elég divatbolond voltam – folytatja Ági. ‒ Rengeteg divatújságot megvettem, kivágtam a kedvenc modelljeim képeit. Vicces, de Kate Moss sokáig megmaradt ideálnak. (Nevet.) Ismerős az a sztori, hogy sok modell nedves zsebkendőt evett, hogy sovány maradjon? Igen, én is kipróbáltam, és még sok más trükköt is, köztük a hánytatást. Persze nem hibáztatom őket, mindannyian csak termékei voltunk egy szörnyen egészségtelen kultusznak.”
Az Ozempic-sikk
Napjainkban, a body positivity korában, azt gondolnánk, a kerekded formák nem jelentenek hátrányt, sőt inkább ünnepeltek. A hangsúly azon van, hogy aktívan tegyünk az egészségünkért, és fogadjuk el önmagunkat úgy, ahogy vagyunk. Nos… talán mégsem. A 2010-es években a Tumblr nevű közösségimédia-oldalon a heroinsikk egy új válfaja kezdett terjedni. A különbség, hogy a fiatalok a tudatmódosító szerek helyett a mentális betegségeket kezdték romantizálni, megalkotva a „depressziós sikket”.
A jelenség hidegrázóan hasonlított a ’90-es évek trendjéhez: extrém soványság, melankolikus tekintet, sápadt bőr, elvont smink. Mindemellett a heroinsikk egykori modelljeinek és divatfotósainak a képe is újra terjedni kezdett a trend követői körében.
És mi a helyzet manapság, tanultunk az elmúlt évtizedek hibáiból? Nem úgy tűnik. Noha a testpozitivitás reményteljes kezdeményezés volt, nem tudott hosszú távon gyökeret verni. S lássuk be, a soványság kultusza soha nem is tűnt el igazán. Amint tavaly kezdetét vette az Ozempic-láz, önmagunk elfogadása ismét kispadra került. Az új csodaszer gyors megoldást kínált a fogyásra, és sokan – főleg az olyan hírességek, mint Oprah Winfrey, Kelly Clarkson vagy Elon Musk – nem rejtegették hirtelen súlyvesztésük okát.
Noha az Ozempic cukorbetegség elleni injekciós gyógyszerként került forgalomba, hamar felfedezték, hogy a szer a súlyvesztésre is hatással van, így azok is használni kezdték, akik csupán le akartak dobni magukról pár kilót. Nem sokkal később piacra dobták a Wegovy nevű, magasabb dózisú kistestvérét, amelyet már célzottan a fogyásra fejlesztettek ki. A hatás nem maradt el: visszatért a beesett arc, a kiálló bordák és törékeny alkat időszaka. Ezt látjuk a vörös szőnyegen felvonuló hírességek tengerében, és a divatbemutatók kifutóiról is eltűntek a nőiesebb idomú modellek.
Nincs hát remény?
„Ez egy ördögi kör – vélekedik Ági. – A túlzott soványság sosem ment ki a divatból, és mindig is úgy fognak tekinteni rá, mint valami kiegészítőre. Csak az eszközök változnak meg. Heroin, koplalás, Ozempic – nincs különbség közöttük.”
A közösségi média platformjain az utóbbi hónapokban több millióan kerestek rá az „Ozempic” keresőszóra, s csakhamar a „heroin chic” is a legtöbbször felkutatott címszavak listájára került. A pánik azonban nem maradt el ‒ többen is felhívták a TikTok figyelmét arra, hogy az oldalon egyre népszerűbbé vált a veszélyes trendet dicsőítő tartalom. A platform így betiltotta a heroinsikk fogalmát, és helyette olyan internetes forrásokhoz irányítja a felhasználókat, melyek az étkezési és önképzavarokban kívánnak segíteni.
Ez a hozzáállás reményre ad okot, és ha nem is tudjuk teljesen átformálni a többség vélekedését arról, mi számít „helyes” vagy „helytelen” testalkatnak, a megoldás kulcsa talán valóban csakis bennünk van. Mi tudjuk megítélni, egészségesek és fittek vagyunk-e, súlyunk soha nem lehet ennek mérvadója. Ahelyett, hogy a közösségi média tartalmait bújnánk, hogy azután a tükörben méregetve magunkat hibákat keressünk a testünkön, érdemesebb a jólétünkre koncentrálnunk, az általunk megszabott feltételek szerint.
