Jády Mónika sokáig a munkatársunk volt itt az Új Nőben. Majd a szerelem Svájcba repítette, ma egy gyönyörű kislány édesanyja. Zürich mellett él egy kisközségben bankár férjével és lányával. Milyen szigorítások várhatóak a világ egyik legfegyelmezettebb országában? Olvassuk második levelét.

A kiszolgáló a sajnálatát fejezte ki, de nem engedte be velem a boltba a nyolcéves kislányomat. Kisbabát vihet csak be a szülő...

jady-monika-svajci-levelek-1_0.jpg
Jády Mónika

Mégse!

Az utolsó hírem az volt, hogy Uri kantonban az időseket kijárási tilalom sújtja... A Szövetségi Tanács utasítására azonban feloldották a 65 éven felettiekre vonatkozó tilalmat azzal, hogy ilyen döntés csak országos szinten hozható. Arra viszont joguk van a kantonoknak, hogy közterületeket zárjanak le.

Zürichben is lezártak több parkot, a tóparti sétányokat, a terekről eltávolították a székeket. Ezenkívül szombattól maximum öt fős csoportokban sétálgathatnak az emberek az utcán (kivételt képeznek azok a családok, ahol háromnál több gyermek van). Akik ezt nem tartják be, azoknak 100 svájci franknyi (kb. 95 euró) pénzbírságot kell fizetniük. Más személyektől két méter távolságot kell tartani. Most arról tárgyalnak, hogy kivételes esetekben kantoni szinten is születhessen megszorítás, hiszen az ország egyes részeit nem egyforma mértékben érinti, illetve nem ugyanabban az időben éri el a betegség. Tessin, Waadt és Genf kantonokban a legkritikusabb a helyzet: itt garázdálkodik a tüskés koronaszörny a leginkább. 

Itt is az olaszokkal indult! Az első beteg február 25-én kapta meg a pozitív tesztet Tessin kantonban. Ez a kanton Olaszországgal határos. A fertőzött nem sokkal előtte vett részt egy rendezvényen Milánó környékén. Tudni kell, hogy Svájcban naponta csaknem 68 ezer olasz lépi át a határt, akik svájci munkahelyükre igyekeznek.

Az üzenet: Ne halmozz!

Mindkét nagy svájci kiskereskedelmi hálózattól kaptam a napokban hírlevelet, melyben biztosítottak, hogy van és lesz elég élelmiszer a boltokban. Sőt, ismételten kérik a vásárlókat, hogy ne halmozzanak fel, mert ezzel megnehezítik az ellátást. Egyben az ügyfelek megértését is kérik, ha az online rendelés és a kiszállítás nem megy éppen zökkenőmentesen.

Svájcban ugyanis az élelmiszerrendelés nem olyan elterjedt. Két nagy áruházláncnál van rá csak lehetőség, ők saját autókkal és sofőrökkel dolgoznak. Ám ez most nem igazán opció. Korábban másnapra kihozták az árut – de ha most adnám le a rendelésemet, egy hét múlva kapnám csak meg az árut. A másik áruházláncnál pedig április 7-ig foglalt minden kiszállítási időpont (mármint a környékünkön). A webshopba való bejutás sem egyszerű. Van, hogy több mint öt percig kell várakozni, míg egyáltalán rájutok az oldalra.

web-bannerek-instagram.jpg

Normál esetben az árut ki lehet váltani a boltban is – és így nem kell kiszállítási díjat fizetni. Ami egyébként elég magas: a minimális rendelési összeg mindkét láncnál 99.90 frank, a kiszállítási díj pedig 17.90, illetve 15.90. A magas keresletre való tekintettel ezzel a lehetőséggel most nem élhetünk. Arról nincs tudomásom, hogy hemzsegnének a más jellegű rendelések. Itt nincs akciós rendelésdömping leárazott ruhákból és cipőkből, mint otthon. Megnéztem az egyik népszerű, ruhát, cipőt kínáló webshopot, azt írják: ugyanúgy 2-5 nap a kiszállítási idő, ahogy eddig. A Szövetségi Tanács ajánlása pedig továbbra is ugyanaz: Maradjon otthon, kiváltképpen, ha beteg vagy idős. Kivétel, ha a dolgozó a munkahelyére tart, esetleg gyógyszertárba, bevásárolni megy. Aki a rizikócsoportba tartozik, és nem tudja otthonról elvégezni a munkáját, szabadságot kap munkaadójától. Egyre több cég kérvényezi a rövidített munkaidőt.

Szóval, a svájciak még mindig bíznak abban, hogy a polgárok képesek felelősségteljesen viselkedni. (Nem véletlenül mondják valakire, hogy pontos, mint a svájci óra.) Viszont nem kizárt, hogy itt is bevezetik a kijárási tilalmat. Több mint 9000 fertőzöttnél tartunk.

Jády Mónika
Kapcsolódó írásunk 
Cookies