Gyerekkori nyarakat idéző gyümölcsök. Az út szélén gyümölcsét potyogtató eperfa, és a kertek határában, szúrós tüskéi közt édes gyümölcsöt nevelő földiszeder.

Manapság már szinte csak szederrel találkozni – azzal is egyre ritkábban. Pedig mind a szeder, mind a faeper igen finom és egészséges.

szeder-kezdo.jpg

A hagyományos kínai orvoslásban az eperfa gyümölcsét a vese tisztítására, fáradtság, vérszegénység kezelésére használják. Ezenkívül székrekedés és szédülés esetén is gyakorta adnak a betegnek faepret. A szeder mai napig javasolt azoknak, akik mellhártya- vagy tüdőgyulladásban szenvednek. Hatékonyan segít leküzdeni a rákos megbetegedéseket, és jótékonyan hat a szív- és érrendszeri problémákra, valamint a cukorbetegségre is.

Mivel az érett szeder jóízű, így a gyógyászati célok mellett már a középkorban is fogyasztották, valamint süteményekhez, ételekhez is felhasználták. Ám a gyógyászat és a konyhai felhasználás mellett a szedret tüskéi miatt is nagyon kedvelték: gyakorta ültették falvak, házak köré, hogy távol tartsa a hívatlan látogatókat.

A szeder őshonosságát nehéz megítélni, hiszen a világon több mint 40 faj létezik, melyek többsége a mai napig vadon terem. A szeder nemesítésével és ültetésével a 19. századi Amerikában kezdtek el foglalkozni, addig csak vadon termő gyümölcsét hasznosították.

Érdemes gyakran fogyasztani, hiszen a szeder igen gazdag vitaminokban: megtalálható benne az A-, B1-, B6- és C-vitamin, ezeken kívül káliumot, kalciumot, folsavat, magnéziumot és vasat is tartalmaz. Mint a legtöbb bogyós gyümölcs, a szeder is igen gazdag flavonoidforrás. Rostjai elősegítik az emésztést, a szederlekvár pedig hagyományosan hashajtóként is alkalmazható.

Érdemes nyersen fogyasztani, de készíthetünk belőle lekvárt, szörpöt, és süthetünk belőle különféle pitéket is. Nagyon jó alapja a clafoutis-nak, a cobblernek és a crumble-nak. Gyümölcslevesekbe is kiváló, fanyarságának köszönhetően mártás formájában tökéletesen társítható sült húsokhoz. Vásárláskor mindig fényes, hibátlan szemeket válasszunk, és felhasználás előtt alaposan öblítsük át.

minden_reggel_ujno.sk.png

Eperfán is nő szeder

A bokron termő szeder mellett az egyre inkább eltűnőben lévő eperfa termését, a faepret is szederként ismerjük. Az eperfán lévő érett termés húsa lágyabb, íze kevésbé markáns, mint bokron termő társáé. Leggyakrabban fehér és sötétlila gyümölccsel találkozhatunk az eperfákon.

Az eperfa régóta kedvelt táplálékforrása mind az embereknek, mind az állatoknak. A madarak a fáról csipegetik az érett termést, de a túlérett szemek hamar lepotyognak, épp ezért sokan nem szeretik, ha kertjükben, utcájukban eperfa áll, mert bizony nagyon szemetel, amikor érik a gyümölcs.

szeder-eperfa.jpg
Az eperfán termő szeder: ma már rengeteg fajtájta létezik (© sieberz.hu)

Gyümölcsén kívül az eperfa levele is fogyasztható. A szőlőlevélhez hasonlóan tölthető, gyógyteákat is gyakorta készítenek belőle, de a selyemhernyók számára is elengedhetetlen táplálék. 4500 évvel ezelőtt a kínaiak felfedezték, hogy a selyemhernyók számára a fehér epret termő fa levele az igazi csemege. Az eperfák innentől kiemelt fontossággal bírtak, nemesítették, sőt külön ültetvényeket hoztak létre, hiszen a hernyók annál több selymet termeltek, minél több eperlevelet ettek.

A kínaiak ugyan halálbüntetéssel sújtották azt, aki megpróbálta kicsempészni a selyemkészítés titkát az országból, ám az mégis kiszivárgott, s vele együtt az eperfa is vándorútra indult. Európát a 6. században érte el.

Magyarországon a 19. században sokan foglalkoztak hernyóselyem-készítéssel, épp ezért igen sok eperfát ültettek az országba – ezek  azonban az elmúlt 50-60 évben lassan kivágásra kerültek. Ma már igazi ritkaság ez a finom gyümölcsű fa.

Egy kis piskóta, mascarpone és gyümölcs – egyszerű és megunhatatlan!

SZEDERTORTA

Hozzávalók a tésztához:

2 db tojás
6 dkg cukor

6 dkg finomliszt
2 dkg cukrozatlan kakaópor
5 dkg vaj
1 késhegynyi sütőpor

Hozzávalók a szederkrémhez:

45 dkg tehéntúró
4 dl habtejszín
10 dkg cukor
1 citromból nyert citromlé
20 g zselatin
50 dkg szeder

Hozzávalók a szederzseléhez:

1 csomag tortazselé
3 dkg cukor
25 dkg szeder

szeder-torta-a.jpg

A tészta elkészítése:

A tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjéket kemény habbá verjük. Hozzáadjuk a cukrot, majd a tojássárgáját, végül a sütőporral elkevert lisztet és a kakaót. Legvégül belecsorgatjuk az olvasztott, de nem meleg vajat. Sütőpapírral bélelt kapcsos tortaformában, előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sütjük.

Szederkrém elkészítése:

A túrót villával (esetleg szitán) áttörjük. A citrom héját belereszeljük, kifacsart levét hozzáadjuk. A tejszínt kemény habbá verjük. (Én cukrozott tejszínt használtam, így ebbe a krémbe külön cukrot nem is raktam.) A zselatint ½ dl hideg vízbe szórjuk, és megvárjuk, míg kicsit megdagad, majd folyósra melegítjük. A ½  kiló szedret villával kicsit szétnyomkodjuk. A túróba belekeverjük a felvert tejszínt, majd a szedret, végül belecsorgatjuk a folyós zselatint. A kapott krémet a kihűlt kakaós piskótára kenjük.

Szederzselé:

A torta tetejét kirakjuk a maradék szederrel. A tortazselét előírás szerint elkészítjük, és bevonjuk vele a szedret. Jól behűtjük.

–varga–
Kapcsolódó írásunk 
Cookies