Mi véd jobban az öregedéstől, a bio- vagy a nem bio arckrém? A „vissza a természethez” jelszó egyre erősödik, és lassan magával ragadja azokat is, akik nem sokat törődnek a füvekkel, fákkal. Lehet, hogy a biokenőcsök nem szorítják ki a hagyományosakat, mindenesetre helyet kapnak a fürdőszobapolcokon.

A fiatalság és a szépségsebészet kultuszának korában a biokozmetikumok száma is növekszik. Az emberiségnek elege van a vegyszerekből. Manapság jóval több információval rendelkezünk a vegyszerek használatának kockázatairól. A biokozmetikumokkal az egészségünket szeretnénk megőrizni. A bőr számára sokkal kellemesebbek: amikor arcunkra és kezünkre kenjük a biokrémet, úgy érezzük, mintha friss zöld réten, virágok közt járnánk.

szepsegpiknik-kezdo.jpg

A biokozmetikumok kilencven százalékban biofarmokon termesztett növényekből készülnek, nem tartalmaznak kőolajadalékokat, se állati eredetű alapanyagokat, se mesterséges színezékeket, peszticideket, nehézfémeket, genetikailag módosított alapanyagokat vagy tartósítószereket. Egyszóval: a legjobbat nyújtják, amit a természet kínálni tud az ember számára.

Mi a bio?

Még nemrég is azt tartotta a közvélemény, hogy a biokozmetikum afféle otthon előállított kotyvalék, amely nem árt, de nem is igen használ. Az arckrémek textúrája ragacsosságával elriasztotta a vásárlókat, a biosamponok nem habzottak, s az UV-szűrőt tartalmazó biokrémek felvitele után az illető arca úgy nézett ki, mintha rizsport kent volna rá. Ez volt régen – ma már minden másképpen van. A biotermékek a legkényesebb elvárásoknak is megfelelnek, mind a testápolók, hajkozmetikumok, arckrémek, mind a dekoratív kozmetikumok tekintetében.

Egyre bővebb a kínálat, és a termékek finomsága mind jobban megközelíti a tökéletességig fejlesztett hagyományos termékekét. A szempillaspirálok meghosszabbítják a szempillákat, a szemhéjfestékek tartósak, és a fényvédő krémek már nem képeznek fehér réteget a bőrön.

A kérdés most az: vajon az öregedés ellen ajánlott biokozmetikumok ugyanolyan hatékonyak-e, mint a hagyományos készítmények? A biokrémek nem kifejezetten egy problémára fókuszálnak, például nem a ráncok, a pattanások vagy a száraz bőr ellen hatnak, hanem a bőr egészét veszik tekintetbe, a saját erőit mozgósítják a probléma legyőzése érdekében. A Weleda biokozmetika például az embert kerek egésznek tekinti, és a szervezet működését nemcsak a kozmetikai készítmények, hanem a táplálékkiegészítők segítségével is próbálja egyensúlyba hozni.

A Sanoflore márka az erdő felől közelíti meg a fát: a termékek hatékonyságáról megjelenteti a laboratóriumi teszteket. Egyik legújabb készítményének fő hatóanyaga, a citromfű illóolaja például laboratóriumilag igazoltan megbirkózik az öregedés három legfőbb előidézőjével. Ugyanolyan hatásos, mint a legjobb antioxidánsok és a C-vitamin: a sejtek szintjén csökkenti a gyulladásokat, és a ráncosodást azzal előzi meg, hogy serkenti a bőrben a kollagén- és elasztinszövet kialakulását.

minden_reggel_ujno.sk.png

A kérdés: miért nem használja mindenki a biokészítményeket?

Az egyik ok az, hogy manapság rengeteg új bőrprobléma jelenik meg. Az általánosan elismert gyógyfüvek, mint amilyen a kamilla, az Aloe vera, a tea tree olaj vagy a propolisz és lanolin sok emberben allergiát vált ki, és több hónapos használat után allergiás eredetű ekcémát okozhatnak.

A másik ok a szokás, valamint az, hogy egyes kedvelt kozmetikumadalékokat nem lehet biofarmról beszerezni, sem a természetben nem találhatók meg szabadon. Ilyen adalék például a hialuronsav. A hialuronsav az állati szövetek alkotórésze, és kozmetikai célokra laboratóriumban állítják elő.

Más összetevők – mint például a C-vitamin – a levegőn nagyon gyorsan oxidálódnak, ezért vegyileg kell kezelni őket, hogy stabilak maradjanak, s kifejthessék hatásukat.

Gondolnunk kell arra is, hogy sok hagyományos kozmetikum eredetileg is nagy mennyiségű természetes anyagot tartalmaz. Az E-vitaminban gazdag krémek például mandulaolaj-kivonattal készültek. Ma már ezt szintetikusan állítják elő, elsősorban azért, mert sok kell belőlük. Másodsorban a természetes nyersanyagok drágák, és nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiség.

Az Aderma francia kozmetikai cég például, amely a csúcsminőségű Exomega termékeket állítja elő az egészséges bőr hidratálására, valamint az atópiás ekcéma kiegészítő kezelésére, a saját földjein termeszti a zabból készülő termékekhez szükséges alapanyagokat. Nem használ trágyát, ezért ha valamely évben kevesebb zab terem, kevesebb kozmetikumot tud előállítani. A cég máshol nem vásárol zabot, mert akkor nem tudná garantálni kozmetikumai minőségét.

Varga Klára
Cookies