MEGELEVENEDNI LÁTSZIK EGY RÉGI SZOKÁS, A TŰZUGRÁS SZOKÁSA. EGYRE TÖBB HELYEN GYÚJTANAK VAGY CSÓVÁLNAK TÜZET SZENT IVÁN ÉJJELÉN.
A téli napforduló óta növekszik a Nap uralma, amely június 23-ról 24-re virradó éjszakára teljesedik ki. Ez az úgynevezett Szent Iván éjjele, az év leghosszabb napja és legrövidebb éjszakája. Ekkor ünnepeljük a nyári napfordulót.
Az emberek régóta rituális tűzgyújtással segítették a Napot a sötétséggel vívott küzdelmében. A tűz erejével az ártó szellemeket akarták minél messzebb űzni otthonaiktól. A mágikus éjjel kedvez a szerelmi varázslatoknak. A mendemondák szerint ezen az éjszakán a szerelmesek szíve egymásra talál.
A magyar hiedelemvilágban a tűz a világosság és a szerelem jelképévé vált
A Szent Iván-éji tüzek eredetét a pogány nap-és tűzimádatban kell keresnünk. A fény és a meleg magát az életet jelentette az emberek számára – jelképesen az aratni való gabonát, a friss gyümölcsöket, a ragyogó nappalokat, az egészséget, a meleget.
A tűzugrás
az egyik legősibb Szent Iván-éji szokás, amikor az ugrás SIKERÉNEK mágikus jelentőséget tulajdonítottak. A hagyomány szerint azok a párok, amelyeknek sikerül átugrani a lángokat, megerősítik kapcsolatukat. Akiknek a lába ugrás közben a lángokba ér, azokat megcsalják, vagy bánatot okoznak társuknak. Annak a szerelmespárnak lesz boldog a házassága, amelyek kézen fogva háromszor ugornak át a tűzön.
A tűzgyújtás rítusa alatt a lányok hosszú éneksorozatot is énekeltek, amelyeket Szent Iván-i énekeknek nevezünk. A tüzet zsúpkévéből, szalmából, gallyakból gyújtották, továbbá illatos növényeket és virágokat füstöltek rajta, melyeket gyógyításra is felhasználtak.
A tűz körbetáncolása alkalmával a lányok vadvirágkoszorút viseltek, amelyet az ünnepek végén a ház lakói falra akasztottak, hogy megvédje őket a tűzkároktól és a gonosztól. A tűznek tehát védőerőt tulajdonítottak. Fontos tudni, hogy már a Szent Iván-éjt megelőző napon is zöldellő faágakat tettek az ajtókra és ablakokra (de még a tyúkólakra is!), hogy elűzzék a boszorkányokat. A magyarok körében a tűzugrás hagyománya pár helyen még élő népszokásként van jelen. (A tűzugráson kívül Európa-szerte szokásos a tüzes karika eregetése vagy tűzcsóválás.)
Az ezen az éjszakán szedett gyógyfüveknek is különösen erős hatást tulajdonítottak. Sok helyen 7 vagy 9 fajta növényből koszorút fontak, melyet a jóslásban és a szerelmi mágiában használtak. Szintén gyógyító erőt tulajdonítottak a Szent Iván-i tűzbe dobált almának és más gyümölcsöknek. Aki az ilyen almából eszik, nem lesz beteg. Más hagyomány szerint a tűz körül fogyasztott cseresznye segíti a gyermekáldást.
Lásd meg a páfrány virágát...
Aki ezen az éjszakán leszakítja a páfrány csodatévő virágát, boldogságra, gazdagságra lel, örökké érteni fogja a növények és az állatok beszédét, s megleli a föld elrejtett kincseit – tartották. A néphit szerint a páfrány évente egyszer, éspedig éppen Szent Iván éjjelén virágzik, akkor is csak rövid ideig. Az említett hiedelemmel csak egy gond van, a páfrány: nem virágzik. Számos európai babona szerint azonban igen. Úgy tartják, azért nehéz megtalálni a virágát, mert álomport bocsát ki, amitől az ember örvénylő álomba zuhan.
Szent Iván napján „virágzik” a páfrány. A hiedelem szerint a boszorkányok a páfrány virágának köszönhették mágikus tudásukat
Szent Iván ünnepe a Felvidéken
A nyárközépi tűzgyújtás szokását, illetve a tűzcsóvák forgatását (népies nevén LOBOGÓZÁST) a történelmi Magyarország egyes területein, főleg Nyitra megyében tartották, amikor is az éjszakai ünnepet Szent Iván-napi dalok éneklése kísérte.
Szklabonyán „utoljára 1925-ben ugráltak tüzet Szent Iván napján. Az értelmét, magyarázatát ma már nem is ismerjük. A legények és a leányok Szent Iván napján a kenderföldekhez mentek ki. Ott tüzet raktak, nagy körben körülállták, körültáncolták a lángot, és a lobogó tüzet átugrották”. A tűzgyújtás elsősorban a hajadon lányok és nőtlen legények ünnepe, ám gyakran még a menyecskék is átugorták a tüzet, hogy biztosítsák szerelmük forróságát.
A Szent Iván-éji tűz szokása a Zoboralján tartotta magát legtovább, mégpedig Zsérén
A zsérei lányok májusfájukat nem dobták el, hanem megtartották egészen Szent Iván éjjeléig. Ekkor kihordták azokat egy szabad térségre, és meggyújtották szalmával együtt, hogy nagyobb lángja legyen. A májusfa ugyanis szerelemfa, és varázslat van benne. A tűz egyik oldalát a lányok, másik oldalát a legények állták körül, és a tűz lobogása alatt elénekelték a Szent Iván-i énekeket.
Alsóbodokon egykor ugyancsak gyújtottak Szent Iván-tüzet. Az elöljáróság azonban tiltotta a tűzgyújtást, és miután a kisbíró néhányszor SZÉTKERGETTE a fiatalokat, így ez a szokás lassan megszűnt a faluban.
Szent Iván-éji ének a Nyitra megyei Kolon községéből (Kodály Zoltán feljegyzései alapján):
„Tyüzit megrakájuk, négyszögre rakájuk,
Egyik szögén ünek szíp öreg asszonyok,
A másikon ünek szíp hajadon jányok
Negyediken ünek szíp ifjú legények
Hajók, hajók, sárhajók
Magyar Ilonának hajan
Fölyő gyöngykoszorú gyöngy.
Meggyulandó Balkó Pistának kőháza,
Meggyulandó Császár Borcsának kőháza,
Ojtsuk, ojtsuk, ne hagyjuk szeginyeket,
Mel magos rutafa. Ága elágazott.
A tengeren által hajlongott
Egyik ága hajlott
Balkó Pista udvarába,
Másik ága hajlott
Császár Borcsa udvarába
Selem sárhajó Magyar Ilonának
Haján fölyő gyöngykoszorú gyöngy.
Magyar Ilonát a magyar néphit afféle védőszellemnek (régies elnevezése „nemtő“), akit fényes ruházatban, gyöngykoszorúval képzelnek el. A lányok, miután kiénekelték szerelmesük nevét, átugorják Szent Iván tüzét, és Magyar Ilona segítségét kérik. Kérésükben elmondják, hogy egybe akarják fogni a legény lovait és saját libáikat, vagyis egy háztartásban szeretnének élni kiszemelt kedvesükkel
Hajdanán úgy vélték, kevés alkalmasabb időpont adódik az évben szerelmi varázslatok elvégzésére, mint Szent Iván éjjele. Ezen a mágikus éjen nem csupán bevonzhatjuk az új szerelmet, de megerősíthetjük a már meglévő párkapcsolatunkat is. Vágyaink és imáink ugyanis ebben a mágikus időpontban sokszoros erővel bírnak. SOKAN MÉG MA IS AZT TARTJÁK: nem is igaz szerelem az, amelyet nem pecsételt meg Szent Iván tüze.
Radi Anita
