Asztalos Viktória (40, Naszvad) négygyermekes anya, csinos nő – és mindent szeret, ami az életet csak széppé teheti.
Mindig mozgásban van Ez a titka (szerintünk legalábbis). Így lehet megőrizni a rugalmasságot és a fiatalság pecsétjét. Négy gyermek mellett is mindig dolgozott, és mindig csinált valami kreatív dolgot (most például a hagyományőrzést), de egy semmittevős délután vagy egy lekvárbefőzés is tökéletes arra, hogy valami olyat tegyünk, amire vágyunk. Viktória mindenben igyekszik a jót keresni, még a legrosszabban is próbálja megfogni azt az apróságot, ami továbbviszi. És a legfontosabb: ha leülünk vele, az ő története nem csupán a családról szól. S itt minden anyuka (persze velem egyetemben) nagyon figyelhet! Az egyéni célok és tervek nem tűntek el Viktória életéből (mint sok más, gyermekes anyánál). Arról is mesél, hogy neki mi a jó, s mit fog most csinálni...
– Nagyon karcsú anyuka vagy. Négy gyermek mellett hogy sikerült megőrizni az alakodat?
– Ez elsősorban genetikai adottság. Persze, a testi élénkség összefügg a szellemi élénkséggel. Mindig tornáztam, bár most éppen nem csinálok semmit. A terhességeimet és a szüléseket jól viseltem. Az orvosom azt mondta, hogy ha valaki, akkor én az anyaságra vagyok teremtve, csak úgy kicsusszan belőlem a gyerek. A szoptatással se volt soha problémám. Nem az a típus vagyok, aki minden kis köhögésre rákeres az interneten. Hagytam mindent a saját medrében folyni.
– Ez összefügg azzal, hogy az egészségügyben dolgoztál?
– Nem hiszem, inkább alkati kérdés. Gyógytornásznak tanultam, mielőtt András fiam megszületett volna. Az érsekújvári kórházban dolgoztam. Kétévi anyasági után tanítani hívtak az újvári egészségügyi középiskolába. Ki szerettem volna próbálni, így igent mondtam. Innen mentem gyermekgondozási szabadságra Anna, majd Luca lányommal. Közben távúton elvégeztem a bakalárképzést Nagyszombatban, majd a magiszterit Pozsonyban, a gyógytornász szakon.
– Hogy győzted a gyerekek mellett?
– A cél energiát ad, vagy az energia ad célokat? Nem tudom. Egyhetes blokkokban volt a tanítás. A nagyobb gyereket vagy gyerekeket rábíztam az anyósomra, amelyiket meg épp szoptattam, azt anyukámmal együtt felpakoltam, és útra keltünk. Mindenki jól járt: anyukám kiszabadult a mókuskerékből, édesapám pedig megpihent, mert feleség és unokák híján csöndes volt a ház.
Ekkora családot, háztartást, munkát nem lehet százszázalékosan győzni. Ám a férjem mindig azt mondja: élvezni kell, és punktum! A gyomlálás kész kabaré nálunk: akkor hirtelen mindenki szomjas, éhes, melege van...
– Agilis családi háttér szinte minden anya álma. Ezek szerint neked van támaszod...
– Szerencsés vagyok, férjem mindenben besegít a gyerekekkel. Ha én épp nem győzöm, megcsinálja ő. Szüleim két utcával odébb laknak, anyósom – az apósom, sajnos, már nem él – a szomszéd faluban. Most már szerencsére nem kell egyfolytában készenlétben állniuk, a gyerekek önállóak. Persze, nem volt ez mindig így. Hálásak vagyunk nekik mindenért, amit értünk tettek és tesznek. Édesanyámat, mióta nyugdíjas, ritkábban látjuk – esetleg csak a Facebookon. Szervezkedik, felkeresi régi ismerőseit, és ez így van jól. Megérdemli a pihenést.
– Tudatosan készültél arra az időszakra, amikor nem csak anyuka leszel?
– Annyira jólesett, hogy találkoztam mindenfajta emberrel, mindenféle közegből, és nem csak a pelenkákról tudtunk beszélgetni. A férjem és a szüleim mindig azt mondták: az a legfontosabb, hogy én mit szeretnék. Nem az volt, hogy te szültél ennyi gyereket, otthon a helyed. Így elkerültem a beszűkülést és a hibás berögződéseket.
– És mindig pontosan tudtad, hogy mit szeretnél?
– Jaj, ezek ám nagy válságok! Csak így elmesélve kerek. Miután véget ért a harmadik gyerkőccel az anyasági, teljes állásban tanítani kezdtem. Elég hektikus időszak volt, beleesett az iskolareform, otthon is helyt kellett állni minden szerepben. A férjemnek is épp olyan munkája volt, hogy nem tudta, melyik irányba induljon el... Emlékszem, álltam a konyhánkban a délutáni kávémmal a kezemben, és azon imádkoztam, hogy istenem, csak történjék valami, mert én így lassan megbolondulok. Nem tudtam, mi lesz ebből a kiút. Ám az élet sok mindent megold: egy hónap múlva kiderült, hogy megint babát várok...
– A mai világban négy gyermeket szülni, ráadásul ugyanattól az embertől, lassan csodaszámba megy. Nagycsaládból származtok?
– Férjem dicsekedni is szokott vele, hogy a gyerekeinek egy anyja van ám! A negyedikkel a szülészeten én voltam a feketebárány: annyira ritka a több gyerek. Én sose álmodtam nagy gyerekáldásról, kislány koromban se sokat babáztam. Gyerekeink nem tervezett gyerekek. Persze, nem gondoltuk volna, hogy sorban jönnek majd. Legalább három gyereket szerettünk volna, de a harmadikat kicsivel később. Erre a negyedik jött később… Visszamenőleg nagy a család, mindkét nagymamám tíz testvérből van. A húgomnak is 4 gyereke van. A mai napig rendezünk családi találkozókat, és a szűk család is 150 embert jelent.
Felfogod a hajad, és kontyod áttűzöd. Nem akarod, hogy kiszabaduljanak a titkaid.
– Rutinosan veszed a szülői feladatokat?
– Az első gyermekemmel volt egy rövid időszakom, amikor minden szusszanását figyeltem, aztán ahogy elkezdtem kijárni, elmúlt belőlem a görcs. A negyedik gyermekemet 34 évesen szültem, és egy szobába kerültünk a 31 éves, elsőgyermekes kolléganőmmel. Teljesen elveszett volt, tőlem kérdezte, hogy elég-e a babájának a teje, vagy nem elég. Én csak azt tudtam elmesélni, hogy én hogyan csinálom, okos tanácsokat nem tudtam adni... Figyelje a gyerekét, úgyis jelez, hogy mi tetszik neki, és mi nem! Az én négy gyerekem négy homlokegyenest különböző ember. Hiába csinálok mindent mindegyikkel ugyanúgy, valahogy mindenkinél másképp alakul. Gerendás Péter szokta mondani, hogy mit kell nevelni egy gyereken. Ő már készen van, csak terelgetni kell, hogy a megfelelő útra kerüljön.
– Mesélj a gyerekekről, milyenek. Milyen hatással van rájuk, hogy nagy családban nőnek fel?
– Fiam kilencéves volt, és azt mondta, azt kéri a születésnapjára, hogy legyen még kistestvére. Magyaráztuk neki, hogy vannak már elegen. Mikor kiderült, hogy állapotos vagyok, azt mondta: akkor jól imádkoztam! Néha nagyon nehezen tűri, hogy egyedüli fiú. Elejtem ilyenkor, hogy Isten azért adott neki három ilyen veszett nőszemélyt testvérnek, hogy kiképezzék. Ő művészlélek, Körmöcbányán tanul díszkovácsnak. Próbálkozott Pozsonnyal is, de nem tetszett neki a város, azt mondta, ennyi lelketlen, üres tekintetű embert rég nem látott egy helyen. A múltkor mesélte, hogy a kollégiumban a barátaival darált húsos babpástétomot sütöttek. Megkérdeztem tőle, vett-e hozzá leveles tésztát. A válasz az volt, hogy ő gyúrta. Ilyen gyerek: 16 évesen nagyon önálló, amúgy pedig rettentő kényelmes ember...
– Hogy néz ki nálatok egy átlagos nap? A mindennapok rengeteg elvégzendő házimunkát jelenthetnek egy ekkora családnál.
– Volt olyan időszak, amikor 4:30-kor keltem, és elkészítettem az ebédemet, mert speciális étrend szerint táplálkoztam. S ha már főztem, a reggelit és tízórait is megcsináltam. Egy időben Anna lányomnak refluxos panaszai voltak, hát rá is gondolnom kellett, hogy mikor hazajön, legyen neki ebéd. Ennek a megerőltető tempónak az lett a következménye, hogy több hónapra lerobbantam. Most már csak ötkor kelek. Reggeli rituálém a kávé, majd a zuhany. A gyerekek fél hét előtt kelnek. Ha győzöm, én készítem a reggelit, ha nem, a férjem is besegít, és persze a gyerekek is. Fiam már vasárnap délután elmegy, és az csak róla szól. A három lány Naszvadra jár alapiskolába. Ha első órával kezdek, akkor én viszem őket iskolába. Most már, hogy jobb az idő, biciklivel vagy gyalog járnak, én csak a legkisebbet kísérem. Letanítok, elintézem a bevásárlást, mosást, a szokásos házimunkákat. Délután taxiszolgálat van: kezdődnek a szakkörök. Vasalni nem igazán vasalok, csak a legszükségesebbeket. Egyik legnagyobb segítségem a szárítógép.
– Mikor van időd magadra? Az utóbbi időben annyit emlegetett ÉNIDŐre?
– Hajnali öt órakor csendben kisurranok, és sötétben megiszom a kávém. Az a 20 perc csak az enyém, hajlandó vagyok miatta korábban felkelni! Volt, hogy napi szinten kovászos kenyeret sütöttem: akkoriban az volt nekem az énidő. Mikor meg több időm volt, a konyhakertemmel és a virágaimmal bíbelődtem. A saját fánkról megtermett gyümölcsökből lekvárt főztünk be. Egy időben a közös joghurtozás volt a feltöltő napi program...
– És a hagyományőrzés? Vendégszerkesztőként a naszvadi lakodalmast ajánlottad a figyelmünkbe: a játékba az egész család bekapcsolódik...
– Lassan két éve, hogy a néptánc belecsöppent az életembe. A gyerekek, persze, már előtte is táncoltak. A Csemadokon belül alakult egy felnőtt néptánccsoport. Rengetegszer fáradtan mentem a próbára, ám ott akkora jókedvem kerekedett, hogy ma már semmiért nem adnám ezeket az alkalmakat. Talán, mert annyira más, mint az iskolás közeg: itt másfajta szerepet kell játszani. A próbákat a kicsikkel kezdjük, a nagyobb gyerekek besegítenek nekik, aztán ők mennek a náluk nagyobbakhoz, ahol meg ők a kicsik. Barátságok szövődnek, és gyakran ott maradnak a kicsik a saját próbáik után, hogy társasozzanak a nagyobbakkal. Próbáljuk a közösségeket megőrizni. Minél idősebb vagyok, annál inkább húzok a gyökereimhez...
Rengetegszer fáradtan mentem a próbára, ám ott akkora jókedvem kerekedett, hogy ma már semmiért nem adnám ezeket az alkalmakat.
– És a munka? Otthon is gyerekek, az iskolában is gyereksereg, panaszszót mégsem hallunk tőled...
– Karrier tekintetében most ott tartok, hogy a jelenlegi munkahelyemen, az iskolában felmondtam. Ahogy mondani szokás: jól megfontoltam, jól meggondoltam, és mégsem ment tovább. Egyszerűen belefáradtam, kiégtem. Nem szeretek panaszkodni, ezért is nehéz helyzet ez. Más útra kell lépnem, még keresem az utam...
– Mi okozott gondot? Nehezen tudtad egyeztetni a munkát a gyerekneveléssel?
– A gyerekneveléssel össze tudtam egyeztetni, saját magammal már nem. Oda jutottam, hogy erőt kellett vennem magamon, hogy eljárjak tanítani. A munkában nyugodt, higgadt vagyok, ám mikor hazaérek, leveszem az álarcomat, és a családomnak marad a házisárkány. Sehogy sem jó ez! Ahol az ember biztonságban érzi magát, ott kiengedi a gőzt, ahol tartania kell magát, ott tartja.
– Talán csak pihenni kell egy picit, s könnyebb lesz rálátni az életedre és saját magadra. Mi mindenesetre szorítunk!
– Először is szeretnék rendet rakni kint és bent, a háztartásomban és önmagamban egyaránt. Szeretnék megtanulni szőni – ez volt az első, amit a döntésem után kimondtam. Férjem mellettem áll. Azt mondta, az, hogy jó döntést hoztam-e, vagy sem, lényegtelen. A fontos, hogy az én döntésem volt. A többit meg majd az idő megmutatja.
A család az édesanyámmal. Gyermekek: András 16, Anna 13, Luca 11, Emma 6 éves. A férjem végzettsége szerint villanyszerelő, most zöld energiaforrásokkal (napkollektorokkal) foglalkozik
Mind a négy gyerekemben van művészi hajlam. Dédnagyszüleim szövéssel foglalkoztak, ahhoz is kellett kézügyesség. Férjem felől is vannak jó rajzolók. Fiam díszkovácsnak tanul, Anna lányom maszkmester szeretne lenni. Rá a gyermekfelvigyázásban, takarításban lehet számítani. Luca táncol, zenél, énekel, szavalóversenyekre jár, és kijelentette, hogy ő musical színésznőnek készül. A legkisebb, Emma mindent kipróbál, amit a nagyok: most kézilabdázik. Még óvodáskorában elnevezte magát Harcos hercegnőnek, mert a fiammal fakardokkal harcoltak. Azt mondta, soha nem fog elmenni tőlünk, és ha majd öreg leszek, ő fog nekem főzni.
– Mi a kedvenc verse?
– József Attila: Amit szivedbe rejtesz című verse:„Amit szivedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt, amit szemeddel sejtesz, sziveddel várd ki azt.”
– Ki a kedvenc divattervezője?.
– Chanel. És Diort is szeretem, neki most évfordulója is van: a ház hetvenedik évfordulóját ünnepli.
– Mi a legjobb dolog a világon?
–A reggeli napfény vagy egy közös vasárnapi ebéd. A pillanat szüli a legjobb dolgokat.
– Ha nem Naszvadon élne, akkor merrefelé?
– Közép-Szlovákiában. Középiskolásként ott tanultam, s néha nosztalgiázom. Amúgy meg nagyon jól elvagyok Naszvadon.
– Ki tudja igazából megnevettetni?
– A férjem, a gyerekeim és a húgom.
– Bátor embernek tartja magát?
– A bátorság nem a félelem hiánya. Sokszor belevágok olyasmibe is, amitől kifejezetten félek.
– Mi a kedvenc étele?
– Tojásos sült paprika.
– Mi szeretett volna lenni gyerekkorában?
– Műtősnő, mint anyukám.
– A macskát szereti vagy a kutyát?
– A kutyát.
– Járt a tengernél?
– Igen.
– Szereti a vasárnap délutánt?
– Most már igen. Iskolás koromban nem szerettem.
– Mikor a legboldogabb?
– Elég hozzá egy ölelés.
– Szeret mosni és főzni?
– Ha van időm, tudom élvezni a frissen mosott ruha illatát.
– Mivel őrzi meg az alakját?
– Régebben sportoltam, ami mostanában nemigen jön össze. Amúgy azt eszem, ami jólesik.
– Fel szokott éjjel riadni az álmából?
– Igen, ha valamit elfelejtek.
– Mi a kedvenc témája?
– A valódi értékek.
– Néz tévét?
– Egyre ritkábban.
– Ki a kedvenc színésznője?
– Für Anikó és Kováts Adél.
– Milyen tulajdonságokat nem szeret egy másik emberben?
– A felületesség bosszantó tud lenni.
– A hegyet szereti vagy a sík vidéket?
– A hegyet. Jó vágyakozni rá.
Sallay Erika • fotó: Dömötör Ede
