Lassan tíz éve, hogy a Hír TV, majd a Magyar Televízió időjárásjelentésében feltűnt egy kedves palóc srác: Reisz András. „Jé, odaengedték a képernyőre, pedig tájszólásban beszél!” – örültünk csodálkozva. Hamarosan megtudtuk, András füleki, és ezért (is) került a tévébe, ahol végre teret adtak a magyar nyelv sokszínűségének, a vidékiek és határon túliak legnagyobb örömére.
Azóta sok interjú készült vele, ahol kedvenc meteorológusunk a vidám arcát mutatta (elvégre ezt várták el tőle). Beszélgetésünk alkalmával azonban megnyílt a másik ember is: az érzékeny Reisz András.
Reisz András (Kép forrása: blikk.hu)
Már régóta tudom, hogy az időjáráson kívül szenvedélye a vasút. Ennek ellenére alaposan meglepett, amikor felfedeztem: irodaasztalán az egyik képernyőn az időjárást figyeli, a másikon pedig a vonatok aktuális menetét Szlovákiában. Látva csodálkozásomat, mint fontos tényt megjegyzi: „Pozsonynál a vonatok 10 percet késnek. Valószínűleg az időjárás miatt. Mindennap megnézem, hogy áll a vonatközlekedés a Felvidéken...”
– Mi köti össze a meteorológiát és a vasutat?
– Talán az idő. Én ugyanis minden téren szeretem a rendet és a pontosságot. Számomra például fontos, hogy legyen időbeosztásom. Gyermekkoromban nemcsak a mozdonyok nyűgöztek le, hanem az egész vasút. Vasúti menetrendeket készítettem, és naponta kijártam a pályaudvarra, hogy megnézzem, késnek-e a vonatok. Eleinte vasutasnak készültem, ezért lepődtek meg otthon, amikor nyolcadikos koromban elkezdett érdekelni a meteorológia.
– Hogy kezdődött?
– Egy délután unalmamban ránéztem az ablakra szerelt hőmérőre, és felírtam, hány fok van kint. Ettől kezdve naponta feljegyeztem a pillanatnyi hőmérsékletet. Az időjárás megfigyelése – a vonatok mellett – a mániámmá vált. Kíváncsi lettem a felhőkre, arra, hogy mikor és miért alakul ki vihar... A szüleimet megdöbbentette: mit csinál ez a gyerek a kert közepén, az eget kémlelve? És miért olyan fontos az időjárásjelentés? Merthogy ez lett a tévében a fő néznivaló. Képes voltam videóra venni, és újrajátszani. Megragadtak a grafikonok, és azon kaptam magam: igyekszem utánozni az időjárásjelentőket, a hangsúlyaikat, a gesztikulációjukat. A tükör előtt gyakoroltam. Mikor harmadikos lettem a kassai ipariban, döntenem kellett: maradok a vonatok mellett, vagy inkább átnyergelek a meteorológiára.
Végül az ELTE TTK meteorológia szakán folytattam tovább tanulmányaimat, és a vasút megmaradt hobbinak. Az egyetem nehéz volt, rengeteget tanultam, nem kívánom vissza azokat az éveket. Kis híján feladtam.
– Aztán a negyedik évfolyamban elolvasott egy hirdetést: az akkor induló Hír TV meteorológushallgatókat keres.
– Eljött az én időm! A meghallgatáson hangosan röhögtek rajtam, a kiejtésem miatt. Én azonban nem zavartattam magam. A lelkem mélyén tudtam: nekem itt a helyem. Így is, úgy is más vagyok: felvidéki, kilógok a sorból, a tájszólásom a védjegyem! Ennek ellenére engem is meglepett, hogy a stáb (Vissy Károllyal és Németh Lajossal az élen), engem választott ki a sok-sok jelentkező közül. Vissy még fel is kiáltott: „Ez készült!” Pedig nem tudhatta, hogy hosszú órákat töltöttem a tükör előtt, többek között őt is utánozva.
– Milyen volt az első felvétel?
– Vicces. Épp a minap került elő az a kazetta, amely őrzi első bejelentkezésemet. Meg is jegyezte az édesanyám: „Fiam, határozottan javultál. Mert ez valami borzadály...” És igaza van. Élő adás volt, már hajnalban ott kellett lenni a stúdióban. A felvételen az arcom beesett, a szemem karikás, hatalmas, kör alakú szemüvegkeret fityeg az orromon, a ruhám meg, amely a sajátom volt, két számmal nagyobb. Annyira affektáltam, hogy még a tájszólásomat is elfelejtettem. Mindennek ellenére: sikerült. Nem használtam súgógépet, fejből mondtam a szöveget, a stáb azt mondta: ők még ilyet nem láttak...
– Első szereplés, élő adás. Egyáltalán nem izgult?
– Természetesen izgultam, de egyben élveztem is a jelenetet. Gondolatban már annyiszor lejátszottam! Pontosabban fogalmazva: amikor az ember rátalál az útra, amely az övé, nincsenek kétségei. Ettől kezdve nem kell térdepelni vagy könyökölni a lehetőségért. Az ajtók maguktól megnyílnak... Így volt ez velem is. Az egyetem elvégzése után három munkahelyem is akadt: a karon maradhattam mint tanársegéd, helyet kaptam a meteorológiai szolgálatnál, emellett pedig ott volt a képernyő. A Hír TV-ből áthívtak a Magyar Televízióba. A nézők megszerettek. Azért pedig, mert használom például a zárt „e” hangot, 2005-ben Bárczi Géza-díjat is kaptam! Mellesleg büszkeséggel kijelenthetem: az időjárás-jelentés nehéz szakma.
– Laikusként kérdem: mitől nehéz?
– Sokkal több információ van a birtokunkban, mint amennyit két percben el lehet mondani. Ráadásul az időjárás óránként változik, nekünk pedig egy statikus térképen kell elmutogatnunk, mi várható a Kárpát-medencében – elvégre a műsort nemcsak Magyarországon figyelik, hanem a határon túlról is. Mindemellett egyre több az olyan időjárási helyzet, amely feszültséget vagy félelmet kelt az emberekben. Ezért minden hangsúlyra oda kell figyelni. Én nem használok súgógépet. Fölöslegesnek tartom, zavar. Egyszerűen csak leolvasom a térképről, amit látok.
– Többször nyilatkozta: az időjárás-jelentőnek hiteles személyiségnek kell lennie. Ez alatt mit ért?
– Azt, amit például Vissy Károly vagy H. Bóna Márta képviselt. Manapság nehéz hitelesnek maradni, épp a média nyomása miatt. Futószalagon gyártják a celebeket, a pletykarovatok vagy az olcsó műsorok növelik a televízió nézettségét és az ismertséget. Ma a médiameteorológus számára a legnagyobb kihívás, hogy ne felejtse el: attól, hogy ma képernyőn van, holnap még be kell mennie a meteorológiai szolgálathoz, illetve fel kell állnia a katedrára. Mi elsősorban tudósok vagyunk, akiknek az is a feladata, hogy érthetővé tegyük a légkör változásait. Ennyi. Se több, se kevesebb. Egyelőre tartom magam ehhez, de nem tudom, meddig sikerül. Olyan ez, mint amikor valaki a tűzzel játszik. Nem szeretném eladni a lelkem.
– Mennyire lehet előre megjósolni, milyen idő várható?
– Legfeljebb 5-10 napra, a fizikai folyamatok bonyolultságától függően. A természeti jelenségek egyébként csodálatos kölcsönhatások alapján működnek. Mindig azt szoktam mondani: a légkör egy intelligens rendszer, amely mindig egyensúlyra törekszik. Ha például valahol napokon keresztül esik az eső, ott előbb-utóbb be kell indulnia egy ellenkező folyamatnak.
Tökéletességét tekintve az emberi szervezethez lehetne hasonítani: a Föld légköre is „él”. Lenyűgöz bolygónk csodája. Nem vagyok hívő, de ilyenkor elgondolkodom: talán tényleg létezik a teremtő.
– Azt mondta, a légkör intelligens rendszer. De miért van az, hogy mostanában mintha „elveszítette volna az eszét”? Például, mintha egybemosódnának az évszakok...
– Jaj, most jön az a rész, hogy az ön gyermekkorában még hullott karácsonykor a hó! Ki kell ábrándítanom: az ilyen karácsony csak az emlékeinkben és a szép képeslapokon él. A meteorológus azonban nem az emlékeiből táplálkozik, hanem az adatoknak hisz. Márpedig a statisztikák fehéren-feketén kimutatják, hogy az utolsó száz évben a mostanihoz hasonló, sokszínű időjárás jellemzi a Kárpát-medencét. Például nálunk a tél klímája – meg fog lepődni – inkább óceáni (meleg), nem pedig kontinentális (havas). A diagramok szerint az elmúlt száz évben ilyen erős tél, mint a mostani, összesen három volt. A többi szép egyenletesen oszlik el: az egyik évben meleg és száraz volt, aztán hideg és száraz, aztán enyhe és csapadékos. Ugyanez igaz a többi évszakra is. A Kárpát-medencében nagyon sokféle alapszín keveredik.
– A napi híradások mégis azt sugallják: a természet rendje felborult. Már az ötéves gyermek is tudja, hogy nyakunkon a globális felmelegedés.
– A szakmai hűség jegyében nem térhetek el a hivatalos állásponttól. Ez pedig a következő: létezik egy klímaváltozási elmélet, miszerint a Föld átlaghőmérséklete folyamatosan emelkedik. Ma már kutatásokkal, elemzésekkel igyekeznek azt is bizonyítani, hogy ez a tendencia az emberi tevékenység miatt folytatódik. Igen ám, csakhogy ezek a kutatások jelentős bizonytalanságot mutatnak a Kárpát-medencére! Itt nem is előrejelzésről beszélünk, hanem forgatókönyvekről. Ezek sokszínűek, de jelenleg talán az a legvalószínűbb, hogy a szélsőségek – tehát a ritkán előforduló vagy eddig még soha nem tapasztalt időjárási események – gyakrabban előfordulhatnak környezetünkben. Ebből az is következik, hogy nem várható folyamatos melegedés. Épp ellenkezőleg: a forró nyarakat akár a mostanihoz hasonló telek is követhetik. A globális felmelegedést tehát valóban globálisan kell értelmezni, mert lokálisan teljesen eltérő viszonyokat is előidézhet.
(Kép forrása: borsonline.hu)
– Szóval: minden a normális mederben halad?
– Azt azért nem mondanám. Amíg ilyen szinten kizsákmányoljuk a természetet, amíg az utolsó fa helyére is épületeket húzunk, ne csodálkozzunk, ha nincs, ami megállítson egy nagyobb zivatart. (Amelyek egyébként cseppet sem nagyobbak, mint harminc éve!) Magával „az ember okozta globális felmelegedés” elmélettel sem lenne semmi gond, ha megmaradna tudományos szinten. Ma azonban már politikai irányzatok, sőt, teljes iparágazatok, munkahelyek épülnek rá. Az egyik oldalon már-már ostoba követelményekkel kényszerítenek minket: légy környezettudatos! Közben a másik oldalon nagy a nyomás: fogyassz, költs többet! Ilyen világban élünk, sajnos – megtévesztés, álszenteskedés magas fokon. Míg az ember nem érzi, hogy ő is a természet része, amíg nem tud elgyönyörködni a naplementében vagy az erdő fáiban, mindaddig a „globális felmelegedés elleni harc” üres frázis marad.
– De – mondjuk – Ön, itt Budapest közepén a természet részévé tud válni?
– Legalább vágyom rá! Úgy tekintek rá, mint a saját tulajdonomra, és mint ilyet, nem fogom károsítani. Nem dobok el kólás palackot a park közepén. Nem azért teremtett minket a jóisten, hogy klimatizált irodában üljünk a számítógép előtt, hogy terepjáróval közlekedjünk, és hogy ne tudjuk, mi az a napfény. A művilág nem helyettesítheti az igazi élményeket. És ha már a meteorológiáról beszélünk: a jó előrejelző nemcsak a számítógépen figyeli az időjárást, hanem meg is tapasztalja.
– Ezért jár kerékpárral munkába?
– Undorodom a tömegközlekedéstől, mert az sem természetes. A bicikli nekem függetlenséget ad, friss levegőt. Nem zavar, ha dugó van – haladhatok a saját tempómban. Mindennap 40-60 kilométert kerékpározom oda-vissza, egészen mínusz öt fokig. Egyáltalán nem fáraszt ki, sőt, inkább energiával tölt fel.
Nyáron nem gond: a televízióban átöltöztetnek, bepúdereznek. Télen azonban körülményes, a ruházkodás miatt. Ezt sem értem: miközben folyik a kampány, hogy „Két keréken a munkahelyre”, addig nincsenek biciklitárolók, öltözők.
– Három munkahelyen dolgozik, mindhárom teljes embert kíván. Nem sok ez egy kicsit?
– Sok. Az a baj, hogy mindegyiket egyformán szeretem. Csak zavar, hogy állandóan rohanok, mindig úgy esek be valahova. Felborult a napirendem. Édesapám arra tanított – és így is éltem sokáig –, hogy este tízkor lefekvés, hajnali ötkor kelés. Ezt a legritkább esetekben tudom kivitelezni (a hajnali kelés maradt, csak a lefekvés húzódott el). A feszült munkatempó, a nagyvárosi tömeg frusztrálttá, ingerültté tesz.
– Gyakran nyilatkozza: szíve-lelke a Felvidéken maradt. De feltételezem, nincsenek beilleszkedési problémái.
– Őszintén szólva: még mindig nem szoktam meg a pesti mentalitást. Nincsenek beilleszkedési problémáim, de időnként szerepet játszom. Ha mindig az lennék, aki vagyok – ami a szívemen, az a számon –, akkor valószínűleg lennének gondjaim. Otthon, Füleken, önmagam tudok lenni. Kéthavonta járok haza: mindig megkönnyebbülés, amikor hazafelé tartok, és mindig energiát kell gyűjtenem, amikor visszafelé jövök. De nem kell ezt túllihegni. Ez mindenkiben benne él, aki elszakad a szülőföldjétől. Még akkor is érezheti az ember, ha vidékről költözik fel a fővárosba, nem még, mikor országot is vált.
– Hogyan piheni ki magát?
– Mivel nekem a meteorológia egyben a hobbim is, nem a munkától kell megpihennem, hanem a nyüzsgéstől. A lelkem mélyén ártatlan gyerek maradtam, aki nyugodtan akar élni a maga kis vonataival, kerékpárjával és felhőivel. Nem szeretném, ha a 21. század őrülete engem is bedarálna.
