Zene és szöveg: ez a címe annak a romantikus vígjátéknak, amelynek Drew Barrymore az egyik főszereplője. (A férfi főszereplő az örökös agglegény, Hugh Grant.)
A 32 éves színésznő (február 22-én volt a születésnapja), akinek ük-, déd- és nagyszülei egyaránt színészek voltak, már 11 hónaposan szerepelt egy reklámfilmben, 7 évesen pedig szinte már az egész világon ismerték őt Steven Spielberg (aki mellesleg Drew keresztapja) E.T. – A földönkívüli című filmjéből. A bájos szőke kislányból gyereksztár lett. Az igazi, felhőtlen gyermekkor viszont kimaradt az életéből. Kilencévesen eszméletlenre itta magát, egy évvel később füves cigarettát szívott, aztán nem sokkal később rátért a kokainra.

„A gyereksztárt holtan találták hollywoodi villájának medencéjében” – állhatott volna az újságokban. De szerencsére nem így történt. Drew elvonókúrára ment, és túlélte. Volt két sikertelen házassága (első férjétől 1994-ben egy, a másodiktól 2001-ben hat hónapnyi házasság után vált el). Az utóbbi öt évben Fabrizio Moretti zenész volt a párja, idén januárban szakítottak. De Drew nem búsul. „Megpróbálok mindig optimista maradni. Az élet egyszerűen túl rövid ahhoz, hogy szomorkodjunk.
Minden nap esélyt ad valakinek arra, hogy megtapasztalja a boldogságot és a szerelmet – és nem utolsósorban sok más örömet is tartogat. Nem kell mindent olyan komolyan venni, inkább arra kellene gondolni, hogy a nehéz dolgok csak erősebbé tesznek bennünket. Így megtanuljuk becsülni az életet, és egyszerre csak tudatosítjuk: minden pillanat, amelyben jól érezzük magunkat, áldás és ajándék” – nyilatkozta Drew Barrymore a Gala című hetilapnak.
A színésznő a Charlie angyalai című film óta 10 milliót kasszíroz szerepenként, és a „Flower Films” nevű filmprodukciós cége is sikeres. Sztárallűrjei nincsenek. New Yorkban például nem taxival vagy saját autóval közlekedik, hanem metróval.
Példás apuka
Amíg Angelina Jolie karitatív munkát végez, és a világ különböző pontjaira repül, hogy segíthessen a rászorulókon (2001 óta 30 utat abszolvált), addig párja, Brad Pitt gondoskodik a gyerekekről, valamint Brad édesanyja, Jane. A két híresség jelenleg New Orleansban él, ahová Angelina kívánságára költöztek, aki minél messzebb akart kerülni az álmok városától. Bradet nem igazán zavarja a hollywoodi cirkusz, de egy barátja szerint Brad tanult a korábbi hibáiból, és ma már tudja, hogy egy párkapcsolat csak akkor működhet, ha hajlandóak vagyunk kompromisszumot kötni.
A család egyébként nemrégiben újabb taggal bővült: a Kambodzsából származó Maddox (5), az Etiópiából származó Zahara (2), valamint vér szerinti kislányuk, Shiloh mellé Angelina egy 3 éves vietnami kisfiút is örökbe fogadott. Azt nem tudni, hogy Brad Pitt neve is szerepel-e az örökbefogadási kérvényen. Annyi biztos, hogy a színész jól érzi magát az apaszerepben.

Az elnök lányai
George Bushnak, az Egyesült Államok elnökének két 25 éves ikerlánya van: Barbara és Jenna. (Nevüket a két nagymama után kapták.) Mivel kétpetéjű ikrek, nem igazán hasonlítanak egymásra. Barbara az édesanyjára hasonlít jobban. Kettőjük közül ő a nyugodtabb, barátai könyvmolynak is nevezik. Jenna pedig igazi társasági lény, imádja a partikat. Ha viszont közösen jelennek meg valahol, Jenna a nála pár perccel idősebb nővérét is megfertőzi a jókedvével.
A Bush-lányok párszor már címlapra kerültek – épp a bulizás miatt. 19 évesen (az Egyesült Államokban az ember 21 évesen lesz nagykorú, és csak ekkortól fogyaszthat hivatalosan alkoholt) egy texasi partin leplezték le őket alkoholfogyasztás közben, egy más alkalommal Jenna hamis igazolvánnyal próbált bejutni egy klubba. A büntetés: szociális munka és a jogosítvány bevonása egy hónapra az első esetben, a másodikban pénzbírság. A 2004-es választási kampány során 4500 dollárt hagytak ott egy New York-i klubban. Ez után az eset után aztán Barbara nagymama az asztalra csapott, és feddő szavakat intézett az unokáihoz. A lányok nem sokkal ezután diplomáztak. Barbara a Yale egyetem bölcsészkarán tanult, majd egy AIDS szervezet munkatársa lett, Jenna pedig a texasi egyetemen végzett, és egy washingtoni iskolában kezdett tanítani angolt és spanyolt.

A tavalyi év végén egyébként ismét felkeltették a sajtó érdeklődését a Bush-lányok. Egy Buenos Aires-i vendéglőben ugyanis ellopták Barbara táskáját a mobiljával együtt, több testőr jelenlétében. Ettől kezdve mindenhová követte a sajtó a lányokat. Megírták, hogy lazacot vacsoráztak, és megittak legalább három üveg bort, állítólag meztelenül futkároztak a szálloda folyosóján, a Boca Juniors mérkőzésén a La Bombonera stadionban a díszpáholyban ültek, közvetlenül Maradona mellett…
Újabban az a hír járja, hogy Jenna Bush könyvet ír. Az eddig vad bulizós lányként ismert Jenna a harmadik világ gyermekeinek problémáira szeretné felhívni a figyelmet.
Művének főszereplője egy 17 éves panamai anya, aki egyedül neveli a gyermekét, és AIDS vírussal fertőződött meg. (Jenna járt már Panamában, az UNICEF-nél volt gyakorlaton.) A könyv ősszel jelenik meg az Egyesült Államokban. A bevételt jótékonysági célokra szeretné fordítani a Bush-lány.
Mesebeli esküvő
Liz Hurley (41) március elején hozzáment Arun Nayar (43) indiai üzletemberhez, akivel 2003 óta van együtt. A menyasszonyt Elton John énekes vezette az oltárhoz, a hivatalos igen viszont már egy nappal korábban elhangzott, szűk családi körben. Az ünnepség helyszíne egy 15. századi angliai kastély volt, ahová 300 vendéget vártak. A menyasszony ruháját Donatella Versace tervezte, a 12 500 eurós jegygyűrűket – amelyeket a színésznő kisfia, Damian (4) nyújtott át a házasulandóknak – a Chopard ékszer- és órakereskedő házban vásárolták.
Az ünnepélyes ceremónia után Elton John saját szerzeményét énekelve gratulált az ifjú párnak. De ez még mind semmi. A friss házasoknak ugyanis – pénzt és fáradságot nem sajnálva – Indiában még fényesebb, több napig tartó esküvőt készített elő a vőlegény családja, és a pár hindu rítus szerint is egybekelt. A menyasszony itt természetesen hagyományos szárit viselt. A nagyszabású indiai ünnepség azonban nem zajlott le minden gond nélkül: kisebb verekedés tört ki az eseményre kíváncsi újságírók és a pár testőrei között, közben pár helyi lakos is megsérült.











