Az orgonának ott kell lennie minden kertben szépsége, illata, gyógyhatása, ehető virága, a virágából készített lekvárja miatt… Napjainkra azonban eltűnt, az emberek elpártoltak tőle – pedig szagos és gyönyörű.
Amikor meglátom az első hóvirágokat kibújni a földből, hatalmas öröm tölt el. Végre, közeleg a tavasz! Ettől kezdve mohón figyelem a természet változásait. Fokozatosan egyre melegebb és melegebb van, a lakótelep is lassan kizöldül, virágba borul.
Április elején már talpig díszben várják a jó időt a cseresznyefák. Ilyenkor mosolygunk, de az már kicsit nehezebb, mikor a fa megterem, s le kell szedni azt a sok kiló cseresznyét. Mert kézzel kell azt szedni, egyenként szépen...
Nagymamám mindig az erdőket benépesítő tündérekről mesélt, akik tavasszal csodálatos virágokat hagynak ott a gyerekeknek. Hóvirágot, kökörcsint, csillagvirágot, néhol ibolyát, tavaszi héricst. Amikor kék az ég, és kisüt a nap, induljunk sétára az erdőbe.
Akinek háza van, annak kertje is van, s abba mostanság tujákat ültet, nem díszfát. A fa szemetel, mondja a mai ember... Pedig igazán boldogságos, madárbarát...
Az avarral fedett bősi parkerdőben ballagunk, szemerkélő eső illata frissíti a levegőt, évszázados fák magasodnak fölénk. Reggel van, az esőfelhők szürkére...
A világ félt és rettegett, közben pedig virágoztak a fák... Habszoknyás balerinák táncoltak, még szebbek, mint tavaly, vagy csak nekem tűnik úgy, aki nem érti...
"Egyikünk élete sem könnyű. És akkor? Legyen bennünk kitartás, és mindenekelőtt bízzunk
önmagunkban. Hinnünk kell benne, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és ezt a valamit -
kerül, amibe kerül- meg tudjuk valósítani."