Az orgonának ott kell lennie minden kertben szépsége, illata, gyógyhatása, ehető virága, a virágából készített lekvárja miatt… Napjainkra azonban eltűnt, az emberek elpártoltak tőle – pedig szagos és gyönyörű.
Amikor meglátom az első hóvirágokat kibújni a földből, hatalmas öröm tölt el. Végre, közeleg a tavasz! Ettől kezdve mohón figyelem a természet változásait. Fokozatosan egyre melegebb és melegebb van, a lakótelep is lassan kizöldül, virágba borul.
Április elején már talpig díszben várják a jó időt a cseresznyefák. Ilyenkor mosolygunk, de az már kicsit nehezebb, mikor a fa megterem, s le kell szedni azt a sok kiló cseresznyét. Mert kézzel kell azt szedni, egyenként szépen...
Nagymamám mindig az erdőket benépesítő tündérekről mesélt, akik tavasszal csodálatos virágokat hagynak ott a gyerekeknek. Hóvirágot, kökörcsint, csillagvirágot, néhol ibolyát, tavaszi héricst. Amikor kék az ég, és kisüt a nap, induljunk sétára az erdőbe.
Akinek háza van, annak kertje is van, s abba mostanság tujákat ültet, nem díszfát. A fa szemetel, mondja a mai ember... Pedig igazán boldogságos, madárbarát...
Az avarral fedett bősi parkerdőben ballagunk, szemerkélő eső illata frissíti a levegőt, évszázados fák magasodnak fölénk. Reggel van, az esőfelhők szürkére...
A világ félt és rettegett, közben pedig virágoztak a fák... Habszoknyás balerinák táncoltak, még szebbek, mint tavaly, vagy csak nekem tűnik úgy, aki nem érti...
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."