A botrányok felhívták a figyelmet a szexuális erőszakra. Én is ennek hatására kezdtem el olvasgatni róla. Amit tudni lehet: térségünkben minden kilencedik-tizedik nőt megerőszakolnak! A megerőszakolások kétharmadát (!) olyan ember követi el (rendszeresen), akit az áldozat ismer, nemegyszer a férje, apja, nevelőapja, nagybátyja, szomszédja. Az erőszaktevők nagy százaléka pedig sose kerül a rendőrségre.

Minél többet olvastam a szexuális erőszakról, annál jobban kerülgetett a hányinger. Szép lassan rájöttem, hogy a témáról szinte semmit sem tudunk, és talán nem is akarunk róla tudni. Úgy csinálunk, mint az a bizonyos kis majom, amely lefogja a szemét, a fülét és a száját... De meddig akarjuk szőnyeg alá söpörni a problémát?

eroszak-kezdo.jpg

A MONA (Magyarországi Női Alapítvány) egyik képviselőjével, Balogh Lídiával beszélgettünk.(Civilben egyébként az MTA Jogtudományi Intézetének tudományos segédmunkatársa).

– Szerettek volna felvilágosító előadásokat tartani középiskolákban is, az iskolák azonban válaszra se méltatták önöket. Ez is jól mutatja, hogy mennyire ódzkodunk a témától. Mintha már-már tabu lenne. Vajon miért?

– Az emberek többsége hinni akar abban, hogy a világ igazságos és kiszámítható. „Ne nyúlj bele vizes kézzel a konnektorba – tanítjuk meg a gyerekkel – és akkor nem fog megrázni.” „Ne hajts át a piroson, és nem fog elütni az autó.” „Ha jó kislány leszel, minden rendben lesz, nem érhet bántódás...” A szexuális erőszak nem illik bele ebbe az igazságos világképbe. Amikor ilyen esetről hallunk, ösztönösen úgy véljük: biztosan valami bibi volt. Biztosan az áldozat provokálta ki. „Velem ez nem történhet meg – gondoljuk naivan –, mert én nem viselkedek úgy.” És most álljunk le, és vegyünk egy mély levegőt. De igen, sajnos, megtörténhet. A világ nem mindig igazságos, és a nemi erőszak nem az áldozaton múlik – hanem az erőszaktevőn. Másrészt pedig a magyar társadalomban nagyon mélyen gyökerezik a konzervatív nemi felfogás!

A férfi az „erősebbik” nem, a nő „alárendelt”, arra való, hogy kiszolgálja a férfit, esetleg hogy biztosítsa a meleg családi hátteret. Ezek a sztereotípiák mélyen bennünk élnek. Nehezen változtatunk. Márpedig a férfiak többsége nem igazán veszi komolyan a nemi erőszak témát. A nők meg hallgatnak.

– Világviszonylatban azonban sok változás történik: a világhálón egyre több elgondolkodtató külföldi videót és képet láthatunk.

– Határozottan jobb a helyzet, mint pár éve. Mérföldkő volt az az évekkel ezelőtti indiai eset, amikor egy buszon csoportosan és brutálisan megerőszakoltak egy orvostanhallgatót. A fiatal lány belehalt sérüléseibe. Indiában ezt követően tüntetések törtek ki, a világsajtó pedig sokat cikkezett a szexuális erőszakról. Ennek hatására nagyon jó kisfilmek, szórólapok készültek, amelyek elérték a fiatalokat is. Azonban fontos megérteni, hogy mi történik pontosan Indiában. Vajon miért erőszakolnak nőket ilyen gyakran és brutálisan? Az indiai férfiak „kulturálatlan vadállatok”? Nem erről van szó. A szexuális bűncselekmények megnövekedése ott egyenes arányban áll a társadalmi feszültséggel, ami manapság jellemzi az országot. Nevezetesen: a nők emancipálódnak, egyre többen tanulnak, dolgozni járnak. Eközben azonban nagy a szegénység, a munkanélküliség. Sok férfi úgy érzi, a nők elveszik tőlük a munkát. Azért ilyen sok mostanában a szexuális támadás. Egyrészt sok indiai férfi úgy véli, a nő alacsonyabb rendű lény, aki csak arra való, hogy főzzön, mosson, kielégítse őt. Másrészt pedig azt akarják üzenni: menj haza, mert ez a munkahely az enyém, azaz a férfié! Azaz az indiai eseteken keresztül pontosan meg tudjuk fogalmazni a szexuális erőszak alapját: 1. jogom van ahhoz, hogy erőszakot tegyek rajtad, mert többet érek nálad; 2. megfélemlítelek, hogy ezt te is tudatosítsd. A szexuális erőszak motivációja tehát egyetlen szóval: a hatalom.

balogh-lidia.jpg
Balogh Lídia

– Pedig az ember azt gondolná, a szexuális erőszak mozgatórugója a nemi vágyakozás, az ösztön, esetleg az agresszió.

– Ez óriási tévedés. Gondoljunk csak arra: vajon miért erőszakolják meg egymást a rabok a börtönökben? Mert az egyik férfi megkívánta az új fiút? Hát nem. Azért, hogy kialakítsák a hierarchiát. Az erősebb halálra félemlíti a gyengébbet, ezt üzenve neki: itt én vagyok a főnök. Ugyanez mozgatja a megszálló hadsereget, amikor megerőszakolják a legyőzött fél asszonyait. Ezzel is kifejezik, hogy ők jutottak hatalomra, és így még jobban meg tudják alázni az ellenséget. És ne gondoljuk azt sem, hogy XY azért erőszaktevő, mert agresszív a természete! Ez nem igaz! Számos esetben ugyanaz a férfi, aki rendre megerőszakolja és megveri a feleségét, rendkívül tisztességtudó a főnökével szemben. Szó sincs arról, hogy ne lenne képes visszafogni az ösztöneit! Az emberek tévednek, amikor azt hangsúlyozzák, hogy az áldozat öltözködése, viselkedése befolyásolhatja a szexuális erőszakot. És tévednek akkor is, amikor a férfiakat úgy állítják be, mint valami ösztönlényeket, akik ha meglátnak egy miniszoknyás lányt, mindjárt nem tudnak maguknak parancsolni. Szerintem ez egy nagyon megalázó vélemény a férfiakról.

– Térjünk vissza a lányok öltözködésére és viselkedésére. Nemrég megerőszakoltak városunkban egy lányt. Kihívó öltözetben, részegen, egyedül állított be egy éjszakai szórakozóhelyre... Ilyenkor sem lehet azt mondani: tehetsz róla.

– Semmi esetre sem! Mindenkinek joga van úgy öltözködni, ahogy akar, alkoholt inni, éjszaka sétálgatni, ha úgy tartja kedve. Senkinek sincs joga erőszakot tenni egy másik emberen! A kettő között óriási a különbség. Az egyik talán butaság – de a másik bűncselekmény!

Nem azt akarom mondani, hogy akkor most már viselkedjünk ész nélkül, csupán azt szeretném hangsúlyozni, hogy a felelősség nem a lányt terheli. Egyébként is, az csak mítosz, hogy a „miniszoknyás lányokat” hamarabb megerőszakolják.

– Nincs is ilyen kimutatás?

– Nincs, és azért nincs, mert teljesen mindegy. Sőt, Amerikában az ilyen jellegű pereknél egyenesen tilos rákérdezni, milyen volt az áldozat öltözete. Viszont arra létezik kutatási eredmény, hogy az erőszaktevők gyakran kifejezetten olyan nőt választanak áldozatul, aki szerény, visszafogott, farmeres, bő pólós, olyan kis nyuszi-muszi. Hogy miért? Mert egy belevaló, vagány csajszival több gond van. A feltűnő, erős nők talán nem riadnak vissza a feljelentéstől sem... Egy kevesebb önbizalommal rendelkező lány viszont „könnyű préda” lehet.

– Milyen típusú nők válhatnak hamarabb áldozattá?

– Külföldi kutatások szerint nagyobb valószínűséggel erőszakolnak meg 16 és 23 év közötti lányokat, alacsonyabb iskolázottságú, nehezebb gazdasági helyzetben élő nőket, illetve azokat, akik az adott társadalomban kisebbségben élnek (az USA-ban latin-amerikaiakat vagy feketéket, nálunk pedig feltételezhetően romákat). Egy alacsony iskolázottságú, nehéz sorsú cigány lány valószínűleg nem fog a rendőrséghez fordulni. Talán fogalma sincs, kitől kérhetne segítséget, így potenciális áldozattá válik. Vele nem sokat foglalkozik a média – nincs hírértéke.

web-bannerek-instagram.jpg

– Ennek mi lehet az oka? Miért nem foglalkozik velük is a sajtó?

– A híreket legtöbbször fehér emberek írják fehér embereknek. Létezik egy jelenség, amelyet „eltűnt fehér nő jelenség” címen emlegetnek. Lényege, hogy egy szexuális bűncselekmény akkor kap igazán figyelmet, ha az áldozat fehér, közép- vagy felsőosztálybeli nő, az elkövető pedig roma (Amerikában színes bőrű). A legnagyobb feltűnést akkor kelti, ha a nő először eltűnik, és több napon keresztül keresik. Így az újságok szépen felhergelik az olvasót, hogy aztán bombaként robbanhasson a hír: meghalt, megerőszakolta egy roma. Magyarországon ennek iskolapéldája volt a csinos Bándy Kata esete, aki egyébként rendőrségi szakértőként dolgozott. Eltűnt, majd megtalálták a holttestét, és mint kiderült, egy roma fiú erőszakolta meg. Rettenetes, ami történt. Ugyanakkor ezen a héten egy ötgyermekes anyát gyilkolt meg a férje, illetve egy fiatal, terhes prostituált holttestét találták meg az út szélén, az ország másik végében. Ez a két eset fontos társadalmi problémákra világíthatott volna rá: a családon belüli erőszakra, a prostitúcióra, a romák társadalmi helyzetére... De ez nem érdekelte a médiát.

– Ezért van az, hogy tévedésben élünk: azt hisszük, a legtöbb szexuális erőszak az utcán vagy szórakozóhelyen történik.

– Pontosan. Eközben pedig a legtöbb nőt, sajnos, ismerősök, barátok, kollégák, sőt, apák, nevelőapák, férjek, nagybácsik erőszakolják meg. Méghozzá a munkahelyen vagy egyenesen a nő otthonában. Az elkövetők nem „pszichopaták”, hanem általában hétköznapi és normálisnak tűnő fickók, akiknek sokszor családjuk van. Lehetnek magas beosztású, képzett személyek is.

A szexuális bűncselekmények csupán 1/3-át követik el idegenek, a 2/3-át ismerősök. A 2/3-ból nem lehet pontosan tudni, mennyi a közeli hozzátartozó – nagyjából talán a fele.

– De akit otthon rendszeresen megerőszakol (vagy bántalmaz) a férje, az miért marad mellette? Miért nem lép ki a kapcsolatból?

– Millió oka lehet rá. Talán gyerekként már molesztálták, és nincs semmi önbizalma. Talán egyenesen önmagát hibáztatja, úgy gondolja, biztos ő csinál valamit rosszul, ha mindig megverik. Meglehet, nincs hová mennie, vagy a férj megfenyegette, hogy soha többet nem látja a gyerekeit... Sőt, a statisztikák világosan kimutatják, hogy a partnerkapcsolati gyilkosságok jelentős része a szakítás utánkövetkezik be. Ezek a nők nem ok nélkül félnek, és maradnak erőszakos férjük mellett. Ezért nem lehet felelősséggel tanácsolni valakinek: „Te tiszta hülye vagy! Miért nem válsz el, miért nem hagyod ott?” Mert ő nagyon is jól tudja, mire képes a férje. Csak akkor tud kilépni a kapcsolatból, ha tényleg lát maga előtt menekülési útvonalat.

– Magyarországon 100 megerőszakolt nő közül csupán 4 tesz feljelentést. Ez a legalacsonyabb szám egész Európában, de Szlovákiában sem sokkal jobb a helyzet. Mi ennek az oka?

– Amikor megerőszakolnak valakit, többnyire hatalmas benne a szégyenérzet, önmagát okolja a történtekért. A rendőrségen csupa férfi veszi körül, akik mindenféle megalázó kérdéseket tesznek fel neki, aztán következik a még kellemetlenebb: a nőgyógyászati kivizsgálás. Az orvos általában férfi. Ha mindettől nem roppan össze, következik a bíróság. Talán emlékszünk még a Zsanett-ügyre (rendőrök erőszakolták meg, és a végén mindenért Zsanett volt a hibás). Egy bírónő akkor azt a kijelentést tette a sajtónak: „Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva, én magam sem tennék feljelentést, ha megerőszakolnának. Nagyon nehéz az eljárásrend, az attitűdök, a társadalmi konvenciók miatt. Mindent az áldozatnak kell védenie, bizonyítania.” Hát, nagyjából ez a helyzet...

eroszak-belso.jpg

– Milyen tanácsot adna a megerőszakolt nőknek?

– Én senkit se lökdösnék bele, hogy jelentse fel a támadóját – ezt neki kell eldöntenie. Viszont mindenképpen azt ajánlom, mielőbb menjen el orvoshoz: akár egy nemi betegséget is összeszedhetett. Ezenkívül keressen fel egy szakembert vagy egy jó pszichológust, vagy kérjen tanácsot a különféle nőjogi szervezetektől. Ugyanis az az ember, akit megerőszakolnak, halálfélelmet él át, és ez akkora trauma, amiből egyedül nem képes kimászni. Lehet, hogy hosszú időn keresztül rémálmai lesznek, szorongani fog, vagy nem fog tudni normális párkapcsolatot teremteni. És ha nem kap megfelelő segítséget, akkor ezek egész életére elkísérik. Nagyon fontos: olyan emberhez forduljon, aki nem kérdőjelezi meg a szavahihetőségét. És ne feledje: nem hibás semmiért, nem tehet a történtekről!

Évekkel ezelőtt mély megdöbbenéssel olvashattuk, hogy egy lányt megerőszakoltak az ELTE gólyatáborában. Micsoda?! Az ELTE gólyatáborában?! Hiszen ez egy neves egyetem! Aztán kiderült, hogy a lány esete nem egyedülálló. Sorban jelentkeztek az áldozatok: engem is, és engem is, és engem is megerőszakoltak, ugyanitt, tavaly vagy tavalyelőtt. Csak tátottuk a szánk... A legsokkolóbb mégis az volt: a diákönkormányzat minderről tudott, sőt, undorító módon kacsintott is hozzá, hiszen az erőszaktevő vígan mászkálhatott közöttük, azt téve, amit csak akar. A végén már nem az lett a kérdés, hogyan történhetett meg ilyesmi, hanem az, hogy milyen világban élünk egyáltalán. Az ügy minket is érint, hiszen számtalan felvidéki diáklány tanul Magyarországon. Figyeltük, ahogy a nővédő szervezetek összefognak, ahogy újságcikkek jelennek meg a témában, ahogy felvilágosító kampányokat tartanak. Ebbe a hangulatba robbant bele akkor a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság három kisfilmje, amelyeknek célja a szexuális erőszak megelőzése volt.

A kisfilmekből azonban hatalmas botrány lett, ugyanis üzenetük az volt, hogy a lányoknak nem kéne annyit inniuk, nem kéne ennyire kihívóan öltözködniük, nem kéne ismeretlen fiúkkal táncolniuk, és akkor nem kerülnének bajba. „Te is tehetsz róla, te is tehetsz ellene!” – hangzik el a videók végén.

Lássunk két igaz történetet is arról, mit éreznek azok a lányok, akik kénytelenek ilyen traumákat átélni:

Anna, 21 éves:
– Csak a fájdalomra emlékszem, arra, hogy meg akartam halni, hogy legyen már vége az egésznek, és mindamellett fura és oda nem illő módon az járt az eszemben, hogy mennyit könyörögtem anyámnak, mire megvette nekem azt a ruhát, amelyet leszaggattak rólam. Soha nem volt még ennyire drága ruhám. És soha nem is lesz. Miután elengedtek, egy ideig mozdulni sem mertem, féltem, visszajönnek, és tovább folytatódik a kínzásom. Ma már tudom, hogy szerencsém volt, hiszen „csak megerőszakoltak”, belém dugták a farkukat. A számba. A fenekembe. A hüvelyembe. Egyik a másik után. Négyen. De nem törték össze az állkapcsomat, nem verték ki a fogaim, és nem öltek meg. Csak harsány röhögés közepette megerőszakoltak. A tizenhatodik születésnapomon. Romantikus vacsora édes kettesben 101 gyertyával!

Ági, 28 éves:
– Apám legjobb haverja volt, óvodás korom óta ismertem és kedveltem. Kislányként lovagoltam a térdein, fogócskázott velem. Aztán egy idő után, már gimibe jártam, azt vettem észre, hogy néha „úgy” néz rám. De nem törődtem vele, a szex meg apám haverja számomra két össze nem illeszthető fogalom volt. Aztán egy délután felszaladt hozzánk, csak én voltam otthon. Apámat kereste, beengedtem. Szó nélkül rám vetette magát, tépte, cibálta a farmeremet, hanyatt lökött az ágyon. Nem mertem segítségért kiabálni, és amikor belém hatolt, azt hittem, szétszakadok ott lenn. Még szűz voltam. A jelenetnek apám vetett véget, aki váratlanul hazaugrott a munkahelyéről. A második sarokig rugdosta a haverját, és fel is jelentette. De én a mai napig nem hevertem ki a dolgot. És a legszörnyűbb, hogy nem tudok apám szemébe nézni. Még előtte is szégyellem magam, pedig tudom, hogy nem én tehetek az erőszakról.”

Dráfi Anikó
Kapcsolódó írásunk