Leánderek, muskátli, mimóza, kutya, hívogató pad a tornácon – kell ennél több?! Az ablak mintáját a háziasszony álmodta meg, a pipacsokat (majdnem) sikerült kivitelezni.
A helyszín a Csallóköz. A történet kicsit meseszerűen kezdődik: háziasszonyunk ugyanis úgy érezte, a gyerekkora tért vissza, mikor meglátta ezt a házat (pontosabban házhelyet) a falu végén, a kanális partján, susogó erdő ölelésében. – Vagy ezt, vagy semmit! – kiáltott fel. (Fotó: Kincses Attila)
Először csak hétvégi házat akartak felhúzni a madárcsicsergéstől hangos telekre. Aztán egyre mohóbbak lettek, átrajzolták az eredeti tervet, újabb és újabb helyiségeket tapasztva hozzá. Egy pillanatra sem eresztette őket a hely szelleme, a genius loci (ahogy a régi rómaiak mondták).
Tornácos falusi házat építettek hát: nem utánozni akarták a régi parasztházat, mert az nem sült volna jól el.
Hisz már más időket élünk, és nem is akartak „régies” házban lakni – csak lakályosban. Mégis maradéktalanul sikerült becsempészni a falak közé azt a nyugalmat és racionalitást, amely a régi falusi otthonokban testesül meg. A dupla ajtón belépve igazi stílustiszta enteriőröket találhatunk, mindenütt érdekes részletekre bukkanhatunk. A képek magukért beszélnek.
A nappali sarka. Cérnához vették a gombot: használtbútor-raktárban találtak rá a két stílusos karosszékre, és ezek hangulatához igazították az egész házat. A szobákban rengeteg a festmény, a linómetszet. – Elég volt őket „meglátni és megszeretni” – mondja a házigazda. A sarokban álló szobor Mag Gyula szobrászművész főiskolás munkája.
Az „amerikai”, nyitott konyhát helyi asztalosok készítették a háziasszony tervei alapján. Itt minden kéznél van!
A kutyák jó kosztosok: volt, hogy tízen voltak, míg a házigazdák el nem ajándékozták a kölyköket.
A cserépkályha egyedi darab, a modrai kerámiagyár dizájnere tervezte – és a töredékéért építették meg, mint a környékbeli kandallókészítők dolgoznak. A szenteltvíz-tartó családi ereklye.
Már az előszoba megadja az „alaphangot”: a nyitott térből a hálóba látunk.
