Mi történik a gyerekkel, aki látja, hogy apja rendszeresen „kiakad”, és odavág egyet az anyjának? Vagy ha iszik, kibújik belőle a vadállat, tör-zúz...
A tapasztalatok szerint az ilyen gyerek felnőttkorában másolja a mintát, belőle is erőszakos ember lesz. Azokban a helyzetekben és emberekkel szemben, akikkel nem tud mit kezdeni, erőszakhoz folyamodik.
A családos nők egyharmada megtapasztalja a családon belüli erőszakot. A durvaságnak tanúi a gyerekek is. „Nálunk otthon sok volt a kiabálás, apu mindig megverte anyut. Én nagyon féltem, elbújtam a szekrénybe, becsuktam a szememet, úgy tettem, mintha ott se volnék. A szüleim egyre jobban kiabáltak. Egyszer kint volt a mentő is. Anyut el kellett vinni a kórházba. Igen féltem. Amikor anyut kiengedték a kórházból, anyaotthonba mentünk. Féltem, mert nem tudtam, mi az. De aztán kiderült, hogy jó hely” – írja le tapasztalatait a kilencéves Ádám. A rövid vallomás mutatja, milyen intenzíven élik át a gyerekek a családon belüli erőszakot.
A gyerekek gyakran magukat hibáztatják az otthoni helyzet miatt. Bűntudatuk van, hogy nem tudják megakadályozni a tettlegességet. A családon belüli erőszak áldozatai a gyerekek, még akkor is, ha fizikailag nem bántalmazzák őket.
Gita nyolc évig tűrte a lelki, fizikai, anyagi (mikor anyasági segélyen élt, férje nem adott pénzt neki, lenőtt hajjal járkált, elhasznált ruhákban, még a kosztpénzzel is el kellett számolnia) – és szexuális terrort. A férj később is elzárta előle a családi kasszát, miközben neki a keresetét le kellett adnia. Közben negyvenéves lett, és úgy gondolta, valahogy már kibírja ezt az életet. A férje elhitette vele, hogy nőként nem sokat ér (pornót kellett néznie minden éjjel, s azokkal a nagy mellű, felfújt ajkú nőkkel bizony nem tudta állni a versenyt). Lassan elhitte, hogy ő nem sokat ér, hisz csak egy egyszerű, szürke irodakukac, akibe mindenki beletörli a lábát. Az értékes nők máshol tartanak, és máshogy is néznek ki, mint ő. Radikális megoldásra akkor szánta rá magát, amikor a bántalmazás kiterjedt a gyerekekre is: a férje rátámadt a nagyobbik fiára, aki védelmezni akarta az anyját. Olyan paradox helyzet állt elő, hogy az apa hívta ki a rendőrséget azzal, hogy a fia megtámadta. Ekkor szólalt meg az anya – és mindent elmondott a rendőröknek. Meg kellett védenie a tizenöt és tizenhét éves fiát.
A gyerekek azt hiszik, azért veri meg apa az anyát, mert valami rosszat tett. A nők nagyon gyakran azzal magyarázzák meg a kisgyerekeknek a verést, hogy „felmérgesítette a papát”. Hiszen forrón tálalta elé a levest, s a papi erre nagyon bebedühödött. Pedig ezzel félrevezetik a gyereket: olyasmit állítanak, ami nem igaz.
Mondd, miért?
A nagyobb gyerekek tisztában vannak a családban uralkodó helyzettel, a kicsik azonban teljesen összezavarodnak. Féltik az anyjukat, nem értik, miért sír, miért bántja őt az apjuk. Azt hiszik, azért veri meg az anyjukat, mert valami rosszat tett. A nők nagyon gyakran azzal magyarázzák meg a kisgyerekeknek a verést, hogy felmérgesítették a papát. Pedig ezzel félrevezetik a gyereket, olyasmit állítanak, ami nem igaz. S a hazugsággal megpecsételik a gyerek későbbi sorsát.
Szomorú statisztika
Az Egészségügyi Világszervezet lelki bántalmazásnak minősíti azt is, ha a gyerek szemtanúja a családon belüli erőszaknak. Arról nem is szólva, hogy az esetek 40-60 százalékában a gyerekeket is bántalmazza az erőszakos apa. Minél tovább van kitéve a gyerek a családon belüli erőszaknak, annál mélyebb nyomokat hagy benne. Sőt, még a pici babák is érzékelik a feszültséget – érzékelik a veszélyt, hallják a kiabálást. Egyes kutatók szerint a kora gyermekkorban tapasztalt békétlenség kihat az agy fejlődésére! A gyerekek nem képesek összpontosítani, tanulni, hiányzik belőlük az empátia. Nagyon gyakran áthatolhatatlan védőbástyákat építenek maguk köré, elfojtják az érzelmeiket – azért, hogy a jövőben már senki ne tudja megbántani és BÁNTANI őket.
A bántalmazó családban felnövekvő gyerekek számos lelki és testi betegséggel küzdenek, gyakori náluk a depresszió, a szomorúság. Nem értik a kialakult helyzetet, és fel sem tudják dolgozni. Sokszor agresszívak, vagy ellenkezőleg, passzivitásba menekülnek. Előfordulhat, hogy az átélt traumák hatására regresszív viselkedés alakul ki – a gyermek egy korábbi életkorba menekül vissza, éjszaka bepisil, rémálmok gyötrik, természetes kíváncsisága kialszik. Vannak gyerekek, akikből kis felnőtt válik. Az átélt események zavart keltenek bennük, nem tudják, hogyan reagáljanak rájuk. Nem tudják, hogyan viselkedjenek az anyjukkal szemben, hiszen a család egyensúlya megbomlott.
Az is bántalmazásnak számít, mikor a gyerek nézi, ahogy az apja veri az anyját.
A fiúgyerek védőbástyát emel maga köré, elfojtja az érzelmeit. Megtiltja magának, hogy érezzen: hogy később senki ne tudja bántani és megbántani őt. A lány meg úgy érzi, ez az élet sora: ő csak verve jó...
El kell menni
Sok nő együtt marad a bántalmazó férjjel, hiszen, ugye, vele együtt alkotnak „családot”, és a gyerekeknek is otthonra van szükségük. És apára! (Azon már nemigen gondolkodnak el, hogy milyen APAKÉPET kapnak a gyerekek, akik nap mint nap szemtanúi az erőszaknak.)
Akkor sem egyszerű a helyzet, ha az anya átmeneti otthonba megy a gyerekekkel. A gyerekek nagyon érzékenyen reagálnak, megérzik, ha zaklatott az anyjuk, és akkor ők maguk is nyugtalanok lesznek. Később úgy kezdenek viselkedni, ahogyan otthon viselkedtek, csak az alá-fölérendeltség mintája megfordul. Az anya az, aki gondoskodik – de a gyerek határozza meg, hogy mi hogyan történjen. A gyerek azokat a viselkedésmintákat próbálgatja, amelyeket otthon látott, kiabál, esetleg agresszív lesz… Az anyának nem keveset kell dolgoznia azon, hogy megszabja a viselkedés új szabályait.
Nem biztos, hogy véget ér a zaklatás, ha az anya a gyerekekkel elköltözik az anyaotthonba. A férj újra és újra megjelenhet, és a gyerek a zsarolás és manipulálás eszközévé válhat. Ráadásul a családon belül elkövetett bántalmazás nem ok arra, hogy az apa ne találkozzon a gyerekeivel. Arra viszont ügyelni kell, hogy a gyerek csak akkor találkozzon az apjával, ha maga is akarja, s ha ez nem jelent számára lelki megrázkódtatást. A gyermek számára a SZÉTVÁLASZTÁS bonyolult, nehezen érthető helyzet. Gyakran felteszik magukban a kérdést, miért laknak külön az anyjukkal, amikor apu olyan kedves hozzájuk...
Mindig cukorkát hoz, bocsánatot kér, kényezteti őket. Anyának is arany nyakláncot ígért, ha visszamegy hozzá.
Ezért kívánatos, legalább eleinte, hogy a gyerek csak a szociális dolgozó kíséretében találkozzon az apával.
Nemegyszer előfordul, hogy idővel az erőszakos viselkedés átragad a szülőről a gyerekre. Megjelennek az otthon tanult, a szülőtől átvett viselkedési minták. A nő, aki kislány korában tanúja volt a családon belüli erőszaknak – felnőttkorában az apjához hasonló domináns, uralkodó természetű és erőszakos személyt választ párjául. (Nem sokra tartja magát, mert már kialakult benne a megyőződés, hogy csak ennyit érdemel. Ez az élet sora: ő csak verve jó!) A fiú felnőttkorában ugyanolyan erőszakos és bántalmazó lehet, mint amilyen az apja volt. 1997-ben végeztek ilyen kísérletet olyan fiatalkorúakkal, akik bántalmazó családban nőttek fel. Felnőttkorukban gyakran visszatértek azok a viselkedési formák, amelyeket gyerekkorukban láttak. Ha nem szakember segített feldolgozni a traumatizáló élményeket, később gyakran intenzív szorongás formájában jelentkeztek.
Kapcsolódó írásunk: Zárt ajtók mögött
