Hogyan jutnak ide a menekültek vagy migránsok? Kik azok, akik szeretik őket, s kik azok, akik nem szeretik? Hogyan látnak bennünket? Miért gondolják azt, hogy Németország mennyország? Igazuk van azoknak, akik szerint pár év, és mindenki csadorban fog nálunk járni? Összeállításunkban ezeket a kérdéseket járjuk körül.

Ma az embercsempészet KITŰNŐ ÜZLET. SZERBIÁBAN például ma a legdivatosabb foglalkozás. S a taxisok is oda és vissza vannak, mikor 500 eurót nyomnak a kezükbe egy fuvarért. „Embercsempészből szinte annyiféle van, mint az emberekből, akiket csempésznek” – írta az egyik újság.
 
A tengeri átke­lés a legveszélyesebb, és az embercsempészet legjövedelmezőbb sza­kasza.  Magyarán: itt lehet a legtöbbet kaszálni. Minél kockázatosabb az átkelés, annál in­kább. A Marokkóból Spa­nyolországba tartó út jelentősé­ge csekély, köszönhetően annak, hogy az arab tavasz elkerülte a királyságot. Hét-nyolcezer ember jut át itt éven­te, beleértve azokat is, akiknek sike­rül ÁTMÁSZNI az Afrikába ékelődött spanyol városokat körülvevő kerítése­ken. Úgyhogy ma inkább csak színes hírekben lehet találkozni ezzel az útvonallal.
A nagy forgalom helyszíne tavaly a középső mediterrán útvonalnak neve­zett térség volt: ez elsősorban Líbi­át, s az onnan elérhető olasz partokat jelenti. A 2013-as negyvenezerhez ké­pest tavaly 170 ezren keltek át itt, idén is ennyire számítanak. Az igazi drá­mai szám, hogy legalább háromezren közülük meghaltak. Ez lett a csempészparadicsom, a líbiai par­toktól még a legközelebbi olasz felség­terület, Lampedusa szigete is több száz kilométer. Becslések szerint itt a tava­lyi csempészforgalom 150 millió eurós bevételt hozott, és ez már elég komoly piac ahhoz, hogy páran üz­leti birodalmat építsenek fel belőle.
 
A kedves csempész Idén először sikerült MEGISMERNI az egyik legaktívabb csempészt. Ahogy a Newsweek korábbi írá­sából is kiderül, az érdem az olasz ha­tóságoké: a maffia elleni harc miatt nekik volt a legtöbb tapasztalatuk arról, miként kell feltérképezni egy bűnszövetkeze­tet. Legfontosabb bűnüldöző eszközük a telefonok lehallgatása volt, ezzel sikerült felraj­zolni a kapcsolati hálókat. A legnagyobb háló középpontjában egy Tripolinál élő, negyven körüli, köp­cös férfit találtak, aki meglepetésre nem is líbiai volt, hanem etióp. Ermias Ghermay jellegtelen arcú férfi, iskolá­zottsága nem emeli ki a tömegből. Vi­szont számos nyelven beszél, és jól vág az esze, ami nem megszokott egy bűnözőnél. És roppant kedves! Ez persze csak első hallásra meglepő: amikor tíz éve beszállt az üzletbe, rájött, hogy egyik legfontosabb feladata megnyerni az emberek bizalmát. HISZEN Ő IS SZOLGÁLTATÁST NYÚJT, MINT EGY UTAZÁSI IRODA. Különösen megértőnek kell lenni azokkal a szülőkkel, akik a gyerekeiket kül­dik előre Európába. (Abban bíznak, hogy az európai hatóságok nem tudják őket ki­toloncolni, és később, amikor a gyerek beilleszkedett, majd maga után tudja vinni a családtagjait.) A lehallgatott beszélgetéseket a cinizmus és a törődés különle­ges keveréke jellemzi. Egy hajó elsüllyedése után, amikor 67 ember halt meg, Ghermay az egyik, Szudánban tartózkodó alvezérének ar­ról panaszkodik, milyen szörnyű a szerencsétlenül járt rokonok tele­fonhívásait fogadni... Majd arról beszél, mennyire igazságtalan, hogy velük ve­szekednek, amikor más csempészek­nél még gyakoribbak a katasztrófák. Ráadásul, mondja Ghermay, a tragé­dia csupán az ő jó szíve miatt következett be, mert először nem engedett ennyi embert felszállni a hajóra, de megesett a szíve rajtuk, mert könyörögtek neki, hogy mehes­senek. „Még műholdas telefont is adtam nekik, és rendszeresen hívtam őket” – állította Ghermay, aki el­mondása szerint megnyugodott, amikor a hajóról jelentették, hogy már karnyújtásnyira vannak az olasz par­tok. És tényleg, a hajó néhány száz mé­terre a céltól borult fel.
 
Kadhafi meghalt, lementek az árak! Ghermay Tripoliból szervezi a művele­teket, de minden fontos csomópontban ott ülnek alvezérei. EZREDESEKNEK nevezi őket: ők gondoskodnak a szál­lítmányokról. A versenyelőny, amivel az etióp legyőzte a konkurenciát: háztól házig szolgál­tatást kínál, a kliens afrikai otthonától Nyugat-Európáig. Kénytelen „fejleszteni”, mert az átkelésen egyre keve­sebb a haszon. Régebben, Kadhafi ide­jén, egy embert ötezer dollárért vittek át Olaszországba. Ma már ezerötszáz­tól-kétezertől többet senki nem akar fizetni. A fekete afrikaiak ennél is kevesebbet fizetnek (nincs miből), a jobb módúnak kinéző szírek többet – igaz, ezért kényelmesebb helyre számíthat­nak. Kadhafi idején meg kel­lett venni a líbiai hatóságokat, de a diktá­tor 2011-es bukása óta ilyen hatóságok nincsenek. (Vannak viszont a fegyveres milíciák.) Ez a pénz, persze, egy kétszáz fős hajónál felszorozva még így is óriási üzletnek látszik, de azért vannak bő­ven költségek.
Havi ötezer dollárba kerül az épü­let bérlése, ahol a migránsokat tart­ják, amíg össze nem áll a szállítmány, és meg nem szervezik az utat, ami he­tekig is tarthat. Aztán, ugye, szükség van szállító járműre. Egy motoros gu­micsónak kijön négyezer dollárból, de arra 20-30 embernél nem fér fel több. Egy két-háromszáz főt elbíró hajóért viszont 80 ezer dollárt is elkérhetnek. És végül FIZETNI KELL az adott partsza­kaszt ellenőrző fegyveres csoportnak is: egy jó kihajózási pont havi bérle­ti díja húszezer dollár körül mozog. Nagy hajónál kell kapitány is, aki út végén beol­vad a migránsok közé. S nem árt egy műholdas telefon sem, mellyel fel lehet hívni a Nemzetközi Vöröskeresztet, hogy szóljon az európai hadihajóknak, hova menjenek megmenteni vagy összeszedni a csempészhajót.
A tragédiák bele vannak kódolva a rendszerbe. Mivel a hajókat az euró­pai hatóságok úgyis elkobozzák, érde­mes minél rosszabbakat felvásárolni, amilyeneket a halászok már leselejtez­nek, de egy átkelést még pont kibírnak. A csempészek pedig azzal nyugtat­ják az embereket, hogy az olasz hajók ÚGYIS megtalálják és megmentik őket. A motor is legtöbbször olyan, amelyet még éppen sikerül utoljára úgy fel­javítani, hogy talán elbír néhány óra üzemidőt. És mivel az emberek fejen­ként fizetnek, minél több főt zsúfolnak fel a hajókra, annál nagyobb a bevétel. (Pénzt sehogy nem veszíthetnek, ellentétben például a kábítószer-csempészettel, ahol egy rakomány áru elvesztése óriási anyagi veszteség is.) Itt az „áru” előre ki van fizetve, a hajó pedig így is, úgy is kidobásra van ítélve. A csempészek szempontjából az üzleti kockázat abban áll, hogy a sok tragédia rontja az üzletet és a hírnevet. Akárcsak az utazási irodáknál: egy sikerületlen út elriasztja a kuncsaftokat.
 
A „balkáni út” kevésbé veszélyes! A A Líbiából Olaszországba ve­zető útnál ugyanis a balkáni út olcsóbb és nem olyan veszélyes a keleti mediterrán út, ami­kor a hajók Törökországból mennek át a görög szigetekre. A tavalyi év első hét hónapjában errefelé 130 ezren keltek át a tavalyelőtti alig ötvenezerrel szem­ben. Azaz ez lett a migráció fő csapása! Kósz szigete például mind­össze négy kilométerre van a török partoktól. Nem csoda, hogy itt sok­szor már csempészekre sincs szükség: a migránsok maguk veszik meg a he­lyi boltokban a nyaraló családoknak kínált evezős gu­micsónakokat, mentőmellényeket és vízhatlan zsákokat.
A csempészek igyekeznek már komplett szol­gáltatást kínálni, és kívánság esetén EGÉSZEN Németországig utaztatnak. Az észak-iraki kurd városban, Erbilben lévő tábor lakói például a Facebookon hasonlíthatják össze a csempészek fényképes hirdetéseit. Egy út ötezer dollár, s fotó alapján kiválaszthatják a csónakot és a furgont is. A csempé­szek fényképsorozatának utolsó darab­ján pedig láthatnak egy zöldellő mezőt, amelyen boldog gyerekek szaladnak át. 
Mindazonáltal sokan csak Görögor­szágig fizetnek, onnan ugyanis a horvát határig olcsón el lehet jutni, és rendes közlekedé­si eszközökkel. Hiszen a macedónok és a szerbek is boldogan engedik vonatra vagy buszra szállni az országba belépő migránsokat, akik így átutazhatnak az országon, hogy aztán gyalog keljenek át a határon. Ha itt igénybe vesznek is csempészeket: ez a legtöbb esetben néhány száz eurós tétel, egy kis fuvar, egy-két éjszakai szállás, egy vezető át a zöldhatáron. Persze, ha valakinek ez túl fárasztó­nak tűnik, azt az albán embercsem­pészek kétezer euróért a Balkánról egyenest Berlinbe viszik. (Ám – mint a parndorfi furgon tragédiájánál lát­tuk – nem biztos, hogy a drágább a kevésbé kockázatos.) A balkáni út azért is jól bejáratott, mert az Európát tavaly és idén elborító koszovói és al­bániai menekültek is ezt használták. Voltak koszovói busztársaságok, ame­lyek azzal hirdették járataikat, hogy milyen segélylehetőségek várják az ér­kezőket Németországban.
A szer­vezett bűnözés ráadásul végtelenül leleményes, és mindenből hasznot tud húzni. 

A legjobb példa erre ta­lán Dél-Olaszország, ahol a menekül­teket befogadó állomások egy részét is a maffia építi és működteti.  Van olyan tábor, amelynek élén egy gyilkossá­gért elítélt maffiózó áll: ő az, aki álla­mi és uniós pénzekből gondoskodhat arról, hogy a migránsok olaszul ta­nuljanak, és más hasznos készségek­re tegyenek szert. Sőt, a rendőrség szerint a maffia áll több bevándorlásellenes megmozdulás mögött is, ezzel gyakorolva nyomást a kormányra, hogy a migránsokat inkább a lakott településektől távoli táborokban helyezze el. (Ahol aztán nem akkora az ellenőrzés.)

 
Sokan azzal érvelnek, hogy a menekültek zöme jómódú, orvosok és iskolázottak, s ezért örülni kell nekik! Csak éppen: emberi méltóságában mindenki egyenlő, s nem mondhatjuk, hogy a szegény ember kevésbé méltó a könyörületre, mint a jómódú. A menekültet nem azért fogadjuk be, mert jómódú, hanem azért, mert szükséget szenved. S a menekült, aki a bőrét menti, nem válogat. A bevándorló az, aki mérlegel, hogy hol lenne neki JOBB, Németországban vagy Svédországban, ahol nagyobb a segély.
 
 
Mi történt 644 novemberében?
644 novemberében meghalt a második kalifa. Mohamed és az első kalifa mellé temették. Gyilkosság áldozata lett: előző nap békésen sétálgatott Medina utcáin, mikor egy békétlen keresztény rabszolga hozzálépett, és panaszt tett nála az urára, ám a második kalifa elutasította. Másnap, mikor a mecsetben az imáját végezte, a keresztény rabszolga megleste, és hatszor beledöfte a kését, majd magával is végzett. A második kalifa még a halála előtt kinevezte a bizottságot utódja megválasztására. Vezetője Ali, Mohamed veje (és egyben unokatestvére) lett. A megválasztott bizottság tagjai mindjárt egymásnak estek. A temetés után bezárták őket egy terembe, hogy végre döntsenek. A kalifátusra Ali és Oszman (szintén Mohamed veje) voltak esélyesek. Harmadnapra sem nagyon tudtak dönteni, végül a gazdag Oszman kerekedett felül. Ám Oszmán részrehajló uralkodó volt, a saját klánját részesítette előnyben, ezért fellázadtak ellene, és megölték. Innen számítják az iszlám egység felbomlását: a síiták (Ali pártja) és a szunniták kérlelhetetlen ellenségek lettek.

A szír válság mögött egy mélységesen mély ellentét, a szunnita–síita ellentét húzódik. A közel-keleti szunnita államok vezetője Szaúd-Arábia (amúgy a világban többségben vannak a szunniták). A legnagyobb síita állam pedig Irán, és a szunnita többségű arab országokban is élnek síiták. A síiták általában szegényebbek, mint a szunniták (az olajmunkások is közülük kerülnek ki), ezért a szunniták lenézik őket. Az ellentét közöttük a próféta örökösének kiválasztásán robbant ki. Mint tudjuk, a kalifa a legfőbb vezető volt náluk. A síiták csak a próféta rokonait tartják méltónak arra, hogy a legfőbb hatalmat gyakorolják. (Ali pártjának is nevezik őket: Ali Mohamed veje volt.) A szunniták a közösség legméltóbb tagját emelték a kalifa rangjára. Aszad elnök és környezete is a síita kisebbséghez tartozik. Szíriában nagyjából 23 millióan élnek, ennek 10 százaléka alavita, vagyis a síita kisebbséghez tartozik, továbbá 10 százalék keresztény. Közel ötmillióan vannak tehát azok, akiket biztosan üldözni fognak, ha az Iszlám Állam teljesen átveszi az uralmat.

Sokan azt mondják, Szíriában a megszállt területeken elfogadják az Iszlám Államot. Hogy miért? Ahova másfél-két éves káosz után bevonultak az iszlámisták, ott megszervezték az életet, van víz és áram, elviszik a szemetet, újra írni-olvasni tanítják a gyerekeket, legalábbis a fiúkat. Létezik egy durva igazságszolgáltatás, de aki betartja a szabályokat, az meghúzódhat. (Ehhez képest eltörpül a helyiek számára, hogy az ISIS felrobbantotta Bál szentélyét – a sivatagos keleti, elmaradott részeken élők úgysem ismerték.) Az európai emberekben az a kép alakul ki, hogy a háborús zónából mindenki el akar menekülni, de ez tévedés. A szír középosztály nehezen hagyja el a hazáját. Reméli, hogy ottlétével tud segíteni, s majd csak jobb lesz. Az ISIS elpusztította Ninivét és Palmürát. Tudják, hogy ezzel nagy sajtóvisszhangot váltottak ki világszerte – azért is csinálták. Mikor 25 szír katonát kivégeztek az ókori színházban, az már kevesebbeket érdekelt a fejlett világban. Az ISIS ezzel be akarja mutatni az alattvalóinak (is), hogy milyen képmutató a Nyugat: „Halott pogány kövekért siránkoznak, de a ti halálotok hidegen hagyja őket.”

Út extrákkal
Míg Európa kerítést épít, egyre több orosz fegyver és katona van Szíria nyugati partján (ők Aszad elnököt támogatják), hogy biztosítsák az orosz érdekeket.
Út extrákkal
Út extrákkal
A palmürai rozetták világhírűek voltak. Még az is ismeri őket, aki sosem járt itt, vagy nem is hallott róla. A rozettán az akantuszleveles központi motívumot nyolcszögű kazetták övezték. Mikor 1753-ban megjelent róla Robert Wood könyve, Európában elkezdték másolni. Angliából elterjedt nálunk is – több klasszicista épületet, templomot díszítettek kazettás mennyezettel. A kétezer éves eredetit pusztította el az ISIS.