A depresszió
Az egyik legsúlyosabb próbatétel az élet folyamán. A depressziósnak mindegy, hogy mit eszik, milyen ruhát vesz fel, mi lesz vele tíz év múlva. Manapság vészesen gyakori a depresszió, a világ lakosainak egyötöde megtapasztalja. A nők kétszer gyakrabban depressziósak, mint a férfiak, és a legrosszabb a harminc és negyvenöt közötti életkor. Ha olvassa ezeket a sorokat, biztosan nem depressziós. De holnap már az lehet!
A depresszió nemcsak a lélek, a test betegsége is. A depressziós ember legnagyobb mínusza az, hogy az egészségesek nem értik, mi baja van. A depressziós állapot a szerelmi állapot ellentéte: a szerelmes ember számára az egész világ fontos, a depressziós számára semmi sem az. Nem érdekli semmi, nem érez semmit. Ez benne a legszomorúbb.

A cápa-tünetegyüttes 
A cápának szünet nélkül úszkálnia kell, hogy kopoltyúin oxigénben gazdag víz áramoljon át, különben megfullad. A véget jelenti számára, ha belegabalyodik a halászok hálójába. A depressziós emberrel is hasonló a helyzet: ereje elhagyja, a végén már csak fekszik az ágyban. A betegség ártatlan tünetekkel kezdődik. Például az embert többé nem érdeklik azok a tevékenységek, amelyekkel azelőtt örömmel foglalkozott. Reggelre ébredve nem örül az előtte álló napnak. Azután jön a farkasok órája, a hajnali ébredés, a három óra, fél négy, amikor mindenki alszik, és olyan csend van, hogy hallani lehet a fű növését. Következik a nappali levertség, nehezére esik felmenni a lépcsőn, a kezét mozdítani, nemhogy hazacipelni a bevásárlást. Védekezésképpen kötelességei közül elhagyja a nem túl fontosakat: nem hívja fel a barátnőjét, nem törölgeti le a port, nem vasalja ki a gyerek alsóneműjét, jó lesz az úgy is, gondolja. És mellette mindig fáj a gyomra, a hasa, nyomást érez a mellében, és mintha mázsás terhet cipelne a vállán. Nincs egy kellemes gondolata, mindenben csak a rosszat, kellemetlent látja. Önbizalma a nullára csökken: buta, ügyetlen vagyok, nem vagyok alkalmas semmire, már semmi jó nem vár rám… Csupa haszontalan, fájó gondolat jár a fejében, élete rossz eseményeit eltúlozza, a jó, kellemes emlékeket elfelejti, mintha nem is lettek volna. Aztán jön az összeomlás, a csend, amikor már nem gondol semmire, nem érez semmit. Világos pillanatában kétségbeesik, hogy mi lesz vele.
Ebben az állapotban már csak a gyógyszerek és a pszichoterápia segít. Ez a kezelés az orvosok szerint tíz betegből nyolcnak használ. Jó arány, de a foglalkozás sokszor évekig tart.

depi.jpg

Mikor támad?
A depresszió leggyakrabban súlyos veszteség, hozzánk közel álló személy vagy munkahely elvesztése, válás vagy elhúzódó, kihűlt kapcsolat esetén szokott jelentkezni, amikor semmiféle jóra nem számíthatunk. Vagy azért, mert az anyánkkal az esküvő óta egyre romlik  a viszonyunk, hiszen szünet nélkül azt hajtogatja, hogy a főzéstől kezdve a gyereknevelésig mindent másképpen kellene csinálnunk. Vagy munkahelyünkön a főnökünk semmivel sincs megelégedve, és mindig újabb és újabb feladatokkal bombáz bennünket. Általánosítva: a depresszió akkor üti fel a fejét, amikor elvárásaink és elképzeléseink összeütközésbe kerülnek a valósággal. Amikor nem úgy élünk, ahogy szeretnénk, és nem áll módunkban, vagy nincs erőnk változtatni a helyzeten.
Sajnos, nagyon gyakran előfordul, hogy amikor észbe kapunk, már késő közbeavatkozni. Ezért jól figyeljünk magunkra: amikor minden előjel és megelőző ok nélkül megjelenik a rossz hangulat, de ahogy jött, el is múlik, már hegyezzük a fülünket! Az első hibát akkor követjük el, amikor nem tulajdonítunk jelentőséget az előjeleknek. Mintha semmiség volna. Pedig már az ókori Kínában is tudták, hogy a fájdalmas gondolat a lélek követe, amely arra figyelmezteti az embert, hogy lelkében felborult az egyensúly. S ez olyan valami, amivel azonnal foglalkozni kell. Mert ha elhanyagoljuk, előbb vagy utóbb kitör rajtunk a depresszió. A depresszió hálóját akkor kell elkapnunk, amikor az első jelentéktelen követ megjelenik.

 

A depressziós nem úgy él, ahogy szeretne. Álmai ütköznek a valósággal.

 

Meggyógyultam?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakemberei listát készítettek arról, mi a legfontosabb az ember lelki egészségéhez. Egyetértettek abban, hogy a modern ember számára nagyon fontos a működő párkapcsolat, amelyben mindent megbeszélhet a párjával. A minőség minden tekintetben fontosabb, mint a mennyiség. Egészségesen kell étkezni, sokat mozogni, örülni a jelen pillanatnak, fel kell dolgozni a múlt traumáit, és felül kell emelkedni rajtuk, majd megszabadulni tőlük. Reálisan kell szemlélni saját kvalitásainkat, elképzelésünknek kell lenni a jövőről. Mindez viszonylag egyszerűnek látszik, de azért vizsgáljuk meg a lelkünket: hány pontban pozitív a válaszunk?
A depressziós ember minden pontban negatív választ ad. Számára mindegy, mit eszik, hogyan öltözködik, mennyire értékeli magát, és mi lesz vele egy évtized múlva. Ezért a beteg jól teszi, ha a listát kifüggeszti valahová, ahol mindig a szeme előtt lesz, és időről időre ellenőrzi a lelkiállapotát. (Tegye ezt kedvenc foteljében, kezében egy pohárka finom likőrrel, kedves zenét hallgatva. Így gondolkodni is könnyebb, igaz?) 

depi1.jpg

Ma jó, holnap még jobb lesz
Éljünk a jelenben. Ez mindennapos harcot jelent önmagunkkal, viszont százszázalékos eredményt hoz. A dolog nem új, ezt javasolja szinte minden vallás, a hagyomány, a meditációs irányzatok és jelenleg már az Egészségügyi Világszervezet is. Ugyanezt ajánlják az orvosok is, pedig ők mindig pusztán a „tényekre” támaszkodnak.
Konkrétan ez annyit jelent, hogy felejtsük el a „ha” szót, és nyugodtan, de eltökélten a „most”-ra összpontosítsuk minden figyelmünket. Csak arra gondoljunk, amivel jelenleg foglalkozunk, és örüljünk annak, amit csinálunk: akár a kertet kapáljuk, akár süteményt sütünk. Ez a hozzáállás vezet a múlt elfelejtéséhez is. Ruediger Dahlke német pszichoterapeuta, aki egyben elismert európai pszichoszomatikus szakember is, azt mondja: a múltban való vájkálás kimeríti a lelkünket. Konkrétan: szüleink elfogadása minden rigolyájukkal együtt nemcsak a felnőtté válás jele, hanem önmagunk elfogadása is – egyébként önmagunk elfogadása a depresszió megelőzésének legbiztosabb módszere. A jövőtől való félelem is fölöslegesen keseríti életünket. A jövőjéért az az ember teszi a legtöbbet, aki teljességgel éli a jelent – mondta Albert Camus, a neves egzisztencialista író.
A depresszió elmúltának legbiztosabb jele, ha elkezdünk örülni a holnapnak. És hiszünk benne, hogy jobb lesz, mint amilyen a ma volt. A pszichológusok javasolni szokták, hogy az ember rajzolja meg a saját életpályáját. Ez eleinte úgy fest, mint egy magas hegy, amelynek tetején ott áll az ember, és az út már csak lefelé vezet. A gyógyult lelkű ember életpályája hullámzó egyenes, amely lassan emelkedve fölfelé vezet. Dátumokat, eseményeket is föl lehet jegyezni rá: jövő nyáron kirándulás Krétára, tíz éven belül férjhez megy a lányom, veszünk egy lakókocsit, hogy legyen miben utaztatni az unokákat, és hasonlók.
Ennek köszönhetően a depressziós ember már félreteheti az orvosságosdobozokat, és a betegségét sem fogja kudarcként elkönyvelni. Épp ellenkezőleg. Mint vészfékre fog gondolni rá, amelyik megállította a pokolba vezető úton, és rákényszerítette, hogy irányt változtasson. Remélhetőleg véglegesen.
Varga Klára