Az utazónak nem kell született utazónak lennie. Az majd jön magától. Ha már elindultál, nem fogsz végig keseregni, vagy ha mégis, hazaérve nagyon boldog leszel.
Toszkánában az élet felhőtlen, az ételek könnyűek, s úgy isszuk a bort, hogy közben a kabócák zenéjét hallgatjuk. Király Anikó – miután szalmakalapban, nyakszirtjén nedves zsebkendővel végigjárta az aranybarna lankákat – jó szívvel ajánlja ezt az utat rajzos útikalauzában.
Egy 1974-ben, Mexikó fővárosában tartott orvostudományi kongresszus szokatlan módon került be a járványtan világtörténetébe. A záróülésen ugyanis a résztvevők közel fele nem jelenhetett meg, mivel a kongresszus ideje alatt súlyos hasmenést kapott.
Itt a turistaszezon, tervezgetünk, ábrándozunk, hol is töltsük idén a nyarat. Az Új Nő idegenvezetői és körutazásainak szervezőit kérdeztük a legfontosabb tudnivalókról.
Júniusban 5 napra Horvátországba utazunk: többek közt ellátogatunk a híres Abbáziába, a Postojna-cseppkőbarlangba, Krk szigetére, valamint ezernyi csodás tengeri látnivaló várja még a velünk tartókat!
Ha egy-egy délutáni séta során jobban kinyitjuk a szemünket, olyan csodákat fedezhetünk fel Budapesten, melyek felejthetetlen élménnyel ajándékoznak meg minket. Kirándulásunk során különleges kincseket kutatunk fel.
A keleti végeken egykor élt nemesi családok, történelmi emlékhelyek és a jó keleti borok nyomában – Betlér, Zemplén, Kassa. Járja be az Új Nővel Délkelet-Szlovákiát!
"Ez az egész angyal- és Jézuska-dolog csak jelkép - nem hazugság, csak jelkép, az egymás iránti szereteté, amely arra késztet bennünket, hogy ajándékot adjunk egymásnak."