Mikor kitárom az utcára néző ablakot, a bácsi mindig ott ül az út menti padon. Eleinte úgy voltam vele, mint oly sok minden mással a nagy rohanásban: nemigen törődtem vele. Ám mindegy volt, hogy milyen napszakban hagyom el a házat, a bácsi mindig ott ült a padon. Egy idő után olyan megszokott látvány volt, mint a párna a nappali kanapéján, képe a retinámon rögzült. Hiányzott volna, ha nincs ott...

6f-_xraa.jpeg

Csaknem minden faluban akad ilyen szerzet. Vajon hányan vagytok és hányfelé üldögéltek ti, láthatatlan emberek? Faluhelyen mindenki ismer mindenkit, ha meg nem, akkor is akad valaki, aki ismeri a láthatatlan ember egész családfáját. A bácsi tisztességes nevét ugyan kevesen tudják, de a ragadványnevét ismerik (ez a csallóközi településekre még mindig jellemző).

A kezdetek

Kezdetben csak ott ült. Átvetett lábakkal, merev tekintettel nézett előre, komótosan mozgott. Zavart a nézése, mert nem tudtam, hogy mit tartsak róla. Gyerekeimet mindig idegesen arra intettem, hogy ne bámulják őt, nem való! A bácsi mellett mindig állt egy sörös üveg, arra gondoltam, biztosan ő az az ismeretlen, aki az üres üvegeket a házunk elé dobálja.

A változás

Emlékszem, akkor is tavasz volt. A nagyobbik fiam óvodában volt, a kicsivel, a kétévessel pedig az első rügyeket csodáltuk az udvaron. Végig ott állt mellettem, tapinthatóan éreztem a jelenlétét. Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy csak arra neszeltem fel, valaki a gyerekem nevét kántálja. Egy pillanat alatt magamhoz tértem. Éreztem, ahogy a szívem megáll: a fiam eltűnt mellőlem!

Kéz a kézben

Az idő relatív fogalom. Nem tudom, meddig tartott, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt, mire futva megkerültem a házat, és kiértem az utcára. Tisztán emlékszem a mondatokra, amiket hallottam, pedig abban a percben alig fogtam fel az értelmüket: „Menj vissza! Nem szabad kijönni!” Mire kiléptem az útra, a gyerekem már velem szemben sétált, kéz a kézben a „padon ülő” bácsival. „Kifutott az útra, én meg épp itt ültem…” Annyi minden kavargott a fejemben, hogy nem jutott az eszembe köszönetet mondani neki. Ha valaki anya, megérti, hogy akkor a világ vége érkezett el nekem. Ha valaki nem anya, majd egyszer megérti.

A látható ember

Két év telt el azóta. A bácsi még mindig ott ül a padon, integetünk egymásnak. Rámosolyog a fiaimra, amikor meglátja őket. A minap, mikor a postaládát ürítettem ki, összeakadt a tekintetünk. Mutatta, hogy neki is van maszkja... Bár az arca takarásban volt, én mégis láttam a tekintetét. Hisz két éve nap mint nap látom az arcát.
És már nem nézek keresztül rajta.

Sallay Erika

Kapcsolódó írásunk: Karanténban kisgyermekkel

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata