A járvány hatásait mindannyian érezzük, ám elsősorban a nők számára jelentenek többletfeladatot. Hiszen a nőtől várták el eddig is, hogy elvégezze a gyerekneveléssel és a háztartással kapcsolatos teendőket, s ehhez most hozzájött az otthoni munkavégzés és a gyerekek tanítása.
De vajon mennyit bír el egy nő? S hol vannak mindeközben a férfiak?
Ki osztotta le így a szerepeket?
A családokban legtöbbször a nők a mindenesek, a robotgépek. Ezt szoktuk meg, ezt láttuk elődeinknél. A nő dolgozik a munkahelyén, majd dolgozik otthon is. Az egyik a kereső-, a másik a házimunka. De ha a férfi és a nő egyenlő, akkor vajon a házimunka miért a nők dolga?! Tegyük a kezünket a szívünkre, és gondoljuk végig: vajon hányszor láttunk férfit porronggyal a kezében rohangálni vagy épp kádat suvickolni? Pedig a házimunkának nincs neme: a család egy közösség, amelynek önszántunkból lettünk a tagjai. Ha a családban feladat merül fel, azt is közösen kell(ene) megoldani. Sehol sincs törvénybe iktatva, hogy a férfi nem húzhat párnát vagy pucolhat ablakot.
Az apák és a gyerekek bevonása
Mivel két kisfiunk van, nagyon fontosnak tartom, hogy véletlenül se gondolják, hogy a házimunka egyenlő a női munkával. Nehogy tévesen arra a következtetésre jussanak, hogy nekik – leendő férjként és apaként – semmit nem kell majd csinálniuk a háztartásban! Ezért megpróbáljuk őket már most bevonni az otthoni teendőkbe, hogy idejében megtanulják tisztelni saját maguk és mások munkáját.
Milyen szerepeket vár el a társadalom a nőktől és a férfiaktól, s milyen szerepekbe kényszeríti bele őket? Az igazságos az lenne, ha mindkét fél egyenlő arányban osztozna a feladatokon, hiszen a férfiaknak számos esetben fogalmuk sincs arról, mennyi munka hárul a nőre.
Az ágyat például a fiúk vetik be mindenhol. Sokszor persze el kell igazítani utánuk, de fejlődnek: már egyre több apró részletre figyelnek. Közben jókat párnacsatáznak és nagyokat nevetnek. Fontos, hogy a gyerekeink pozitív élményként éljék meg a segítséget, hiszen a sikerélmény büszkeséggel tölti el őket. Lám, mi már ezt is meg tudjuk csinálni! A fiúk a főzésbe is örömmel besegítenek: gyakran mondogatják, hogyha nagyok lesznek, ők főznek majd ránk.
Ha családon belül elosztjuk egymás között a teendőket, lesznek olyan feladatok, amiket anya, s lesznek olyanok is, amiket apa végez többször. Az ebédet például mindig én főzöm, de a reggeli és a vacsora elkészítése a férjem reszortja. A gyerekek körüli teendőkben – legyen az fürdetés, altatás vagy játék – szintén egyformán osztozunk. Nálunk ez a modell kitűnően működik, és mindannyian sokkal kiegyensúlyozottabbak vagyunk.
A karantén hozadéka
A járvány többletfeladatokat adott a nőknek, hiszen szükségszerűen lakat került a bölcsődékre, óvodákra, iskolákra. Az oktatási intézmények bezárása miatt elsősorban az anyukák azok, akik ideiglenesen pedagógussá váltak. Nekik ez – az esetek többségében – rutinosabban megy, mert jól ismerik a tanmenetet, s a gyerek képességeivel, tanulási tempójával is tisztában vannak. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy sokkal könnyebb egy bölcsődés vagy óvodáskorú gyerek egész napos foglalkoztatása, téved! Mindennap új kihívásokba botlik az ember, a gyerekek pedig megkövetelik maguknak a figyelmet.
Otthoni munkavégzés
Számos családanya, családapa kényszerült most otthoni munkavégzésre, így az anyákra még nagyobb teher nehezedik, mint előtte. Győzniük kell a tanítást, a főzést, a házimunkát, s persze a saját munkájukkal is foglalkozniuk kell.
Barátnőm kezdetben örült flexibilis munkaidejének: azt gondolta, így lesz ideje a gyerekekre, a háztartásra és a saját munkájára egyaránt. Mára viszont teljesen kimerült, mert délután ötkor – mire a férje munkaideje lejár – foglalkozhat csak a sajátjával. Hajnalba nyúlóan dolgozik, kora reggel pedig keltik a gyerekek. Meddig lehet mindezt győzni?
Hol a hiba?
Milyen szerepeket vár el a társadalom a nőktől és a férfiaktól, s milyen szerepekbe kényszeríti bele őket? Az igazságos az lenne, ha mindkét fél egyenlő arányban osztozna a feladatokon, hiszen a férfiaknak számos esetben fogalmuk sincs arról, mennyi munka hárul a nőre. Talán a koronakrízis kicsit felhívja a figyelmet erre a társadalmi problémára, s végre a nők eddig láthatatlan munkája is láthatóvá válik. S ki tudja: tán az is lehet, hogy a jövőben a háztartási és a gyereknevelési feladatok arányosabban lesznek megosztva a nemek között. Ne háruljon minden teher a nőkre!
