Olcsó lett a szex, s ez felborította az eddig érvényes normákat – mondja Bedő Imre, a Férfiak Klubjának a megalapítója. Szerinte a mai nagy szexuális szabadság nőellenes.

Nincsenek igazi férfiak. Nincsenek apák és hűséges férjek – panaszkodnak a nők. Mit kéne tenni annak érdekében, hogy a mai fiúkból ismét nagybetűs férfiak legyenek? – kérdeztük Bedő Imrét, aki elindította a ma már százötvenezer tagot számláló Férfiak Klubját (ferfiakklubja.hu), és több könyvet is írt a férfienergiáról. 

bedo-imre.jpg

– Közgazdászként gyakran gondolkodtam azon, hogy mi okozhatja a családok széthullását, vagy mi okból vesztek el a hagyományos férfiértékek – kezdi a beszélgetést. 

– S mire jutott? Mi a nagybetűs ok?

– A városi gyerekek többsége úgy nő fel, hogy családon belül nincs semmiféle kötelessége. Anyuka ad tiszta ruhát, tálalja az ételt, ők meg gubbasztanak a számítógép előtt. És sokszor épp az anyák kelnek a védelmükre, mikor az apák számonkérnének tőlük valamit. Mindig is a „kényszerből” végzett közös – mert Józsika sem magától ment fát vágni az apjával! – otthoni munkák során neveltek az apák a fiaikból megbízható férfit. Olyat, aki később képes volt a családalapítás mellett dönteni, és ha egyszer már elkötelezte magát, nem farolt ki a házasságból az első problémánál. Ma a férfiak inkább csak belesodródnak a családalapításba. Ám míg a nők a gyermekvállalással felelősségteljessé válnak, addig a férfiaknál ezt a változást a család nem hozza meg. Pedig egy anyának nem egy munkába járó igavonó baromra van szüksége – vagy egy több szexet követelő, éretlen pasira. A nőnek egy vele szövetséges férfi jelenti a biztonságot, akire mindig számíthat, történjen bármi. És ha a nő nem érzi, hogy sikerült igazi családdá kovácsolódni, akkor elzárkózik a további gyermekvállalás elől. 

– Miért távolodott el egymástól ennyire a férfi és a nő? 

– Mert nem bíznak meg egymásban. Szárazon tartják a puskaport – és a saját, külön életükre gyűjtögetnek, már az első gyermek születése után. Tetteink ma javarészt a párunktól távol eső munkahelyeinken zajlanak – és nem láthatóak. A férfinak nem kell ódákat zengenie, de igenis időnként el kell mondania a párjának, hogy mit érez. Sőt, a szavak önmagukban nem elégségesek. A metakommunikáció az, ami igazán sokatmondó, valamint az egymás szeme láttára végzett otthoni munka. Az igazi férfi besegít a nőnek az otthoni munkákban. Az együtt töltött idő pedig megmutatja a nőnek, hogy megbízhat-e a párjában... Sajnos a férfiak gyakran már csak akkor kezdenek el azzal foglalkozni, mit és hogyan kellett volna csinálniuk, amikor már elhagyták őket. 

 

„Azelőtt a férfiak csak a házassággal jutottak szexhez"

 

– A statisztikák szerint száz házasságból negyvenkettő válással ér véget, és az esetek kétharmadában a nők azok, akik beadják a válókeresetet. 

A széthulló családok arányát 65-70% közé teszik. Kelet-Európában kényszerűségből a kétkeresős családmodell terjedt el, de sokszor a két bér is éppen, hogy csak elég a hónap végéig. Anyagi tartalék képzésére sokszor az az egyetlen lehetőség, ha a férfi pluszmunkát vállal, ám így alig marad ideje a családjára. Miközben a férfi-nő együttműködés alapját az adja meg, amit otthon teszünk, és a gyermekeink is azt követik majd, amit tőlünk látnak. Szavakkal nem lehet se erkölcsöt átadni, se példát mutatni – csak tettekkel. A férfi azonban nemcsak a családokból hiányzik, de az iskolákból is. Egyre kevesebben választják a tanári pályát. Pedig ha a férfiértékrend nem adományozódik tovább, az súlyos hatással lehet a fiúk és a lányok személyiségfejlődésére. A lányok például nem tanulják meg, mi várható el egy férfitól, ezért aztán a filmekből raknak össze egy idealizált férfiképet. Ma sokszor olyan hihetetlenül magasak az elvárásaik, hogy nincs az a férfi, aki azoknak meg tudna felelni. A fiúk viszont nem tanulnak meg viselkedni és férfiként élni. Nem alakul ki bennük a belső tartás, aminek hiányát „macsóskodással” próbálják kompenzálni. Vagy épp átesnek a ló túloldalára – és teljesen elpuhulnak. Mindent ráhagynak a párjukra, legyen neki igaza, döntsön „szabadon”, vállalja a felelősséget. Ám ez a „férfipacifikáló program” a nők számára rettenetesen dühítő. 

– A fiatal férfiak nehezen köteleződnek el. Miért? 

A férfiaknak sokkal több félelmük van, mint a nőknek. És érzékenyebb a lelkük, mint sejtenénk. Könnyen sérülnek – pont ezért nehezebb őket motiválni, és minden téren, legyen az munkahelyi együttműködés vagy családi élet. Céltalanok. Ismét célt kell adni a férfiak életének! Ez a cél pedig az élet folytonosságának biztosítása, a világot megtartó erkölcsi normák átadása. Ez a cél csak a nővel közösen vezet el a boldogsághoz... A férfiaknak tudatosítaniuk kéne, hogy a házasság nem az élet vége, hanem a teremtés kezdete. A házassággal egy új univerzum nyílik meg előttük, amiben életük végéig kalandozhatnak. Ha pedig jól élik meg a közös életüket, akkor melléktermékként megjelenik az önbecsülés, a mások általi megbecsültség és a boldogság. 

– Hogyan legyen boldog az a nő, aki mindenre azt a választ kapja, hogy „majd“... Miért bojkottálják a férfiak a házimunkát, miért nem akarják levinni a szemetet? 

Régen gyakran emlegették a közmondást: „A gazda szeme hizlalja a jószágot.” Ez azt jelenti, hogy annak az embernek, aki keresi a feladatokat, gyarapszik a világa. Így teremt. Nem kell őt semmire megkérni. A fiatalok ma ki vannak szolgálva, és bármi, ami önálló cselekvést igényel, kész kínszenvedés a számukra. Egyébként ezt az örökös „szemétlevivős“ panaszt nem igazán értem, hiszen évszázadokon át más nem is létezett, csak házimunka. Minden, azaz minden munka a család érdekében, a család körében végzett munka volt. A városiasodással a házimunka mennyisége csökkent, ám azért maradtak munkák. Ma a férfiakat arra programozzák – éppen az őket ostorozó magazinok! –, hogy ezek csak női munkák. Előadásaim során gyakran hangsúlyozom a férfi társaimnak, hogy családon belül nincs férfi- meg női munka, csak egy feladatkupac van! Múltunk során mindig is miránk hárult a nehéz munka garmadája. Sokszor nehéz, veszélyes, zord körülmények között küszködtek a férfiak a viszontagságokkal, hogy beteremtsék a család betevőjét. Önként! Ha ma is jó gazdaként néznének a tulajdonukra, akkor nem kellene őket noszogatni. Magunkban kellene megtalálnunk a motivációt, mert a jövő mindig otthon épül! Az asszonnyal való együttműködés által. Velem is megesett már, hogy mikor rettenetesen fáradtan végre hazaértem, a család azzal várt, hogy megérkezett a kisszekrény, a hinta vagy bármi más, amit össze kellene rakni a lányaimnak. Ilyenkor két választása van az embernek: nemet mond, és egész este gyötri a lelkiismeret-furdalás – vagy nekifog és megcsinálja. Ha rábólint, a végére nemcsak jól fogja érezni magát, de megnő az önbecsülése is. Fantasztikus érzés, amikor az ember a családért tesz valamit, amikor miattuk képes legyőzni önmagát. A felelősségvállalás sok erőt visz, de sokkal többet hoz. A legfőbb baj, hogy a férfiak ma a munkahelyi robotolásba menekültek. Ám hiába hajtják magukat, család nélkül az örökkévalóság építéséből kiesnek.

web-bannerek-hirlevel-02_4.jpg

– Nemrég az egyik állatvédő egyesület önkénteseket keresett új menedékük felújításához, és még a nehéz fizikai munkákra is csak nők jelentkeztek. És a nők állják a sarat! Muszájból!

A fiúkat régen tudatosan nevelték férfivá. Szigorúan odafigyeltek a testük, lelkük megedzésére. A fiúk számára a férfivá válás egy vonzó cél volt, és egymással rivalizálva próbáltak megfelelni. Rettegtek attól a szégyentől, hogy kudarcot vallanak. Átkerülni a rövid nadrágos kisfiú korból a hosszú nadrágosba felelősséggel járt – a család és a haza iránt. Ma hiányoznak ezek a nemes érzések. Sőt, ha megnézzük, divat lett a férfiak körében a feltűrt nadrágszár, ami azt üzeni a világnak, hogy a nadrág viselője még nem terhelhető felelősséggel – serdülőkorban van, éppen kinőtte a nadrágját.

– Csak mire a férfiak önmagukra találnak, addigra a nők rájönnek, hogy nincs is szükségük férfiakra...

A férfiak nem érzik jól magukat olyan helyzetekben, amikor versengeniük kell a nőkkel. Annak ellenére, hogy a magyar ősidőktől kezdve lovas nép, ma a lovastársadalom 80%-át a nők teszik ki. A férfi elviszi a feleségét a lovardához, és a kocsiban ülve vár rá. Miért?! Ha lóra ülne, és legyőzné egy másik férfi, kicsit bosszankodna, de utána jobban igyekezne. Ellenben egy nővel szemben nehéz beleadni apait-anyait. Ha a férfi egy nővel verseng, először le kell győznie a belül munkálkodó korlátokat, hiszen szembeszállni a nővel kulturálisan tilos. Így aztán a férfiak ösztönösen „kivonulnak“. A kivonulás az istállóból szégyen ugyan, de még mindig jobb, mintha a férfit agresszióval vádolnák. Lassan már a koedukált harcművészetekből és az utolsó bástyának számító néptáncból is kikopnak a férfiak. Szóval, sok múlik a nők önkontrollján, hogy alkalomadtán át tudják-e engedni a terepet a férfiaknak...

 

„A nőnek éppen a legkiszolgáltatottabb időszakában – kismamaként, anyaként – van szüksége az erős férfira. Nem egy kisfiúcska kell neki, aki a három hónapos gyermeke mellett hisztisen szexért duzzog... Vagy szingli hobbijaiért harcol, a felelősség alól pedig a sportba vagy éppen a kolléganője ölébe menekül. A családot megtartó biztonságot csak olyan férfi tudja nyújtani, akit gyermekkorától arra neveltek, hogy egyszer majd az ő hátán fognak fát vágni. Ilyen program kell a mai fiúknak!"

 

– Hát igen! A férfiak szeretnek arra panaszkodni, hogy a nők már nem erősek, hanem kemények. 

Dédnagyanyáink voltak az igazán kemény nők, akik a háborúban küzdöttek a családjuk túléléséért. A mai városi nők legfeljebb az önsorsrontásban vagy a férfiakkal való „termelői” versenyben erősek. Mára a férfiak túlságosan ellágyultak, elpuhultak ahhoz, hogy belemenjenek a konfliktusokba, és kiálljanak önmagukért. És itt kezdenek el panaszkodni az erős nők, hogy nem tudnak párt találni, mert a férfiak félnek tőlük... Az erős nőnek látnia kell, hogy nem az anyagiak végett van szüksége egy férfira, hanem a saját érzelmi stabilitása végett, illetve a gyermekeiért. Az erős nő ma mindenre képes, függetlenül is, ám férfi nélkül sem a saját életét, s leginkább a gyermekeinek az életét nem tudja boldogulásképessé tenni.

– S mi ebben a tönkrement helyzetben a mi felelősségünk? 

Szövetségre kellene lépnünk egymással. Amióta világ a világ, soha nem volt ilyen olcsó, könnyen kapható a szex. Azelőtt a férfiak csak a házassággal jutottak szexhez. Ahhoz, hogy megkaphassanak egy nőt, a csillagokat is le kellett hozni neki az égből. Ma ez nincs. Most ott tartunk, hogy a nők ingyen osztogatják a kegyeiket. Az éjszakai szórakozóhelyek tele vannak csinos, gyermekes és gyermektelen, elvált, házas(!) vagy soha nem házasodott nőkkel, akikért egy lépést sem kell tenni. Ugyanezen nők azon keseregnek, hogy nem lehet rendes férfit találni. Így nem is! Muszáj próbára tenni a férfit. Aki csak ingyennumerára vágyik, az el fog tűnni, de akinek valóban társként kell a nő, az nem fog megfutamodni. Ha egy lépést se kell tenni egy nőért, akkor elszaporodnak a követelőző, siránkozó, felelősségkerülő, puha férfiak, akikre számítani nem lehet. A nők a szabados viselkedésükkel lerombolják annak a lehetőségét, hogy igazi férfiként viselkedhessünk. És ha nincs Férfi, nincs Nő sem. Szükségünk van egymásra. Csak együtt sikerülhet. 

Janković Nóra

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg