Egy falusi gyereknek nem nagy kunszt, ha kakasszóra ébred, és reggelire friss házi tej várja az asztalon. Miért szeret egy prágai gyerek falun?

Falusi kalandok Gesztetén, avagy a nagyinál mindent szabad. Milyen jó lenne, ha minden városi gyermeknek lenne egy vidéki nagyija! Mert a nagyvárosi gyereknek minden istállószagú nap maga a csoda.

varosi-gyerek-falun-indito.jpg

Magyar Zita Gesztetéből származik, egy idilli vidékről, a Barkóságról. Szülőfaluja a Rima völgyében fekszik, ahonnan a legközelebbi város is 5 óra gyalogútra van. Itt minden olyan, mint a mesében! Zita azon igyekszik, hogy két lányával megszerettesse a vidéket, ahol ő felnevelkedett. Ebben segédkezik a két gesztetei mama.

Zita már tizenegy éve Prágában él. A belvárosban laktak először, de mára kiköltöztek a külvárosba. Egy nagy faluban élnek, Bašťban. Ám ez mégse olyan, mint „nálunk itthon”. Mint egy barkó faluban, Palócországban!

– Amikor csak lehet, a gyerekeket hozom haza. A kis falusi élet gazdagítja őket. Nekem fontos, hogy a gyermekem megtanulja az anyanyelvét, és otthon legyen benne. Igazán Gesztetén lehet magyarul otthon. Barbikát nyár elején mindig beíratom a baranta kézműves táborba, ahol ősi népi foglalkozásokat tartanak. Mikor pedig visszautazunk, cseh táborba íratom, hogy az iskolában könnyebb legyen neki. Mikor megszületett Barbara, megkérdeztem a gyerekorvost, hogy milyen nyelven kommunikáljak vele. Azt tanácsolta, hogy mindenképpen át kell adni az anyanyelvet a gyermeknek, mert csak arra tud építkezni. Szinte receptre írta fel a doktor úr, hogy otthon csak magyarul beszéljünk a lányokkal. Ma gond nélkül váltanak nyelvet, térnek át egyikről a másikra. A kollégák jelenlétében is magyarul beszélünk velük, mert ezt szokták meg. Barbika már nagylány, a kisebbik, Karolinka hatéves.

Öröm rájuk nézni, mikor együtt vannak a nagyszülőkkel. Azt vallom, hogy a nagymama kényeztessen, a szülő pedig neveljen! Mikor Gesztetén és Füleken vannak, teljes szabadságot élveznek. Akkor a nagyi neveli őket.

– Az étkezés is más, mint Csehben. Mikor visszamegyünk, két kilóval nehezebbek. A friss túrógombócnak, a párán főttnek, a lángosnak nehéz ellenállni. Nagypapával meg szalonnát esznek: apró katonákat készít nekik. Otthon bezzeg eszükbe se jut a szalonna. Mindig két hét türelmi időre van szükség, mire visszazökkennek. Otthon mindig készül egy katonaméter. Megszámoljuk, mennyi napot kell aludni megint Gesztetéig. Visszafelé megszámozom a papírt, ráírom a napokat, és ők minden reggel szakítanak egyet. Ha elfogynak a számok, tudják, hogy aznap utazunk a mamáékhoz. A végére rajzolunk egy autót, amiben benne ül a család, és holdacskát meg csillagokat, mert általában éjszakánként utazunk. Háromhavonta pedig feljár hozzánk a dédmama, aki mindig autóbusszal érkezik. Sokat segít nekem a háztartásban. Kivasal, befoltozza a lyukas ruhákat, és csak egy dolog aggasztja, hogy itt nem tud kapálni, mert nálunk csak tuja és fű nő a kertben. A lányoknak is van közös programjuk a dédivel, méghozzá a manótorna – egy tehetségfejlesztő torna – és vasárnaponként a szentmise. Mama akkor a legboldogabb, mikor esténként az ágya mellé ülnek, és az egyik oldalról Barbara, a másikról Karolinka öleli. Mama meg mesél, énekel nekik...

Barbara (11 éves):

– Úgy telik a napom, hogy reggel felkelek – mindig én kelek fel hamarabb –, Karoli csak utánam. Nem szoktam pizsizni, én mindjárt felöltözök, Karolinkát mama öltözteti. Kilesek az ajtón, merre van mama. Ha kint van az udvaron, kimegyek utána. Szétnézek a tyúkólban. Ott laknak a tyúkok. Nekik nincsenek kicsinyeik, ők csak tojásokat tojnak. Minden reggel beviszem a tojást. Mikor papának mondom, hogy igazi tojást eszek, akkor viccesen visszakérdez: „Miért, a többi lótojás?”

Karolina (3 éves):

– Sok állat van itt ám! Kakasok is vannak.

nyuszikkal.jpg

Barbara: – Reggeli után játszok egy kicsit a cicámmal, úgy hívják, hogy Cirmi. Készítettünk neki odút.

Karolina: – Nagyon huncut a kiscica, az ajtóból néz rám, hogy simizzem meg. Meg Ferinek van kutyusa is, Vena, de ő olyan hatalmas, és be van zárva, mert harap. Nyuszik is vannak. Van két nyuszim. Bambinak hívják az egyiket, a nagy nyuszit Szuzinak.

Barbara: – Igen, és később át szoktunk menni Ferihez (ő a nagymama bátyja). Nyuszikat etetünk meg barikat. Nekem nyolc nyulam van. Úgy hívják őket, hogy Féli, Ádám, Foltos, Mix, Hófehér, Vörös, Lógó, Bátor. Utána megebédelünk, kártyázok a mamáékkal, „cslovecsezünk”, aztán olvasunk. Érdekes a magyar nyelv, más, mint a cseh. Például nálunk a d – az gy, az s – sz. Holnap nagy rétessütés lesz nálunk, egész nap a tésztával maszatolunk. De azt is nagyon szeretem, ha papa elvisz szippantózni. Van neki három szippantós kocsija. Ha végzünk, el szokott vinni fagyira. Sokat tanultam itt Gesztetén! Feritől megtanultam, hogyan kell megfogni a nyuszit, és mivel lehet őket etetni, és hogyan kell elkapni a galambot. Az még nem megy.

Mamáéktól megtanultam, hogyan kell lángost sütni a kemencében. A lángost kint készítjük, és mindig reggel. Kenyeret is szoktunk sütni.

Karolina: – Mariska mamával begyerőt (nudlit) csináltunk. Sikáltuk (nyújtottuk) az asztalon a tésztát.

Barbara: – A mamáimtól sokat tanulok, szeretek velük sütni-főzni. A dédmamához, Irénke mamához is sokat járok a faluba, meg ő is hozzánk, de nem ide le hozzánk, hanem haza, Bašťba. Neki vannak cicái, a szomszédjának meg egy kutyusa, de ő nagyon hamis. És arra tanítom, hogy ne harapjon. Mamával együtt megyünk reggel tejért. Hatalmas ólban vannak a tehenek, a bárányok. Azt is láttam már, hogyan fejik a tehenet. Van egy kedvenc bocim, szép nagy és foltos. Itt kérdezés nélkül is szabad főzőcskézni. Mamának van három konyhája, úgyhogy itt, Gesztetén aztán jól elférünk. Kérek mamától lisztet, tojást, és csak úgy gyúrok. Egyszer kitaláltam egy finom receptet is, és a füleki mama leírta magának a receptes füzetébe, emlékbe. Itt lehet fára mászni, otthon nem. Karolinka csak a létráig mászhat, mert ő még kicsi. A diófára nem járok, az túl magas nekem. A szilvafa meg a meggyfa tetejébe mászok. Olyankor erősnek érzem magamat. Akkor jó fára mászni, mikor termés van rajta.

etetes.jpg
Az állataimat magammal vinném, mert Bašťban hiányoznak. Meg persze a mamáimat. Nagyon messze laknak… Az lenne a legjobb, ha közelebb tudnánk tolni Gesztetét Bašťhoz! És dédmama megtanított imádkozni. Vele szoktam énekelni azt, hogy: „Jézuskám, Jézuskám, figyelj csak reám...”

A két gesztetei mamát, Czene Irén dédmamát (81) és Balajthy Mária nagymamát (62) is megkérdeztük a nyári kalandokról.

Mária:

– Nálunk akkor van ünnep, ha itt vannak az unokák. A távolságot le tudjuk küzdeni, ritka hónap, mikor nem találkozunk. Soha nem szól meg bennünket Zita lányom, hogy kényeztetjük az unokákat. Nálunk azt esznek, amit megkívánnak. A legegészségesebb a hazai termés. Szeretem nézni, amikor Barbi unokám kimegy a kertbe a kis vedrecskéjével, teleszedi gyümölccsel, és turmixot készít nekünk belőle.

Irén:

– Én mindig viszem magammal Bašťba az itthoni finomságokat. Akár 2-3 hetet is kibírok náluk, de aztán már nagyon elfog a honvágy. Igyekszem a vallást beléjük plántálni. A lányok mindig eljárnak velem a templomba, a nagyobbik már jár velem áldozni is. Mikor kicsi volt Barbika, a karomban vittem a templomba. Az egyik este azt mondta nekem: „Mama, megbeszélnéd-e a pap bácsival, hogy csináljon belőlem elsőáldozót?” Úgy érzem, a hittel átadtam nekik valami olyat, amire az életben még nagyon sokszor szükségük lesz!

A barkók nálunk Gömör és Nógrád megye kiszögellésében éltek-élnek. A barkó név később jelent meg, mint a palóc. A barkók is a palóc népből valók, de római katolikusok. 

Ott jelent meg élénken a barkó öntudat, ahol a református falvakkal találkoztak. Sokáig egymás között házasodtak, és nem volt tömeges betelepülés a barkó falvakba (50 falut soroltak régebben ide). Ma már ez megváltozott, Gesztetén is roma polgármester van. Vörösmarty Mihály azt írta, a barkó az autót eütőnek mondja. (Ószom-auszom-alszom, eüment-öment-elment.) Az a mondás járja, hogy a barkó menyecskék nagyon dolgosak! Még ma is...

Fotó: Schnelzer Zoltán

Kapcsolódó írásunk: Akinek kétszer ad életet az édesanyja

Varga Henrietta
Galéria