A mai anyukák szülési tervet írnak, szoptatási tanácsadót fogadnak, jógára, gátlazító szeánszra járnak. Huszonkét évvel ezelőtt még más volt a világ: én is készültem az anyaságra, bár egyáltalán nem olyan formában, mint ahogy azt ma látni.
Az Elfújta a szél című film Vivien Leigh főszereplésével annak idején óriási siker volt. Napjainkban a történetet nem lehet filmre vinni: nem számít, hogy a könyvet nem most írták, s a korabeli viszonyokat tükrözi.
Sose gondoltam volna, hogy létezik egy univerzális módja a testünk elfogadásának és a gátlásaink feloldásának. Mígnem tavaly az életembe csöppent a tánc, és mindent megváltoztatott.
Bele sem gondolunk, de manapság olyan mértékben függünk a különböző technikáktól, hogy nélkülük nem csupán elveszettnek éreznénk magunkat, de kis túlzással egy világ omlana össze körülöttünk.
Az én fiam kisiskolát látogat, mégpedig Sárosfán. Ha csokorba kellene szedni az érveimet a kisiskola mellett, sok dolog van, ami az első helyért vetekedne...
Képzeljük el, hogy egy olyan világban élünk, ahol kamerákkal és mesterséges intelligenciával monitorozzák a mindennapi tevékenységeinket és a teljes kommunikációnkat. Mindannyian ismerjük ezt a világot a különféle utópisztikus filmekből... ez az egész azonban nem csak játék és mese.
Kétévnyi pandémia után az idei őszt egy merőben más hangulat és más jellegű kihívások fogják meghatározni. Mire lehull az utolsó falevél, az élet teljesen megváltozik majd körülöttünk.
Az önismeret fontosságáról sok írás született már, ezúttal saját szemszögemen keresztül próbálom megragadni a dolog lényegét és jelentőségét. A magam 26 évével úgy látom, önismeret nélkül ma nincs teljes értékű élet, csak bolyongás.
