Ki ma a vénlegény? Hát az, aki soha nem szándékszik megnősülni. Hasonlóképpen, mint múlt századi elődei. Csakhogy – velük ellentétben – nem gyűlöli a nőket.
Már a vénlegények sem a régiek. Nem házinénitől bérelt, gangos szobában laknak, nem hivatali kukacként keresik a kenyerüket, és a többségük a nőktől sem irtózik. Sőt! A hölgyek társaságát kellemesnek találják. Ami azonban nem változott: nem hajlandók megnősülni, és megvannak a saját rigolyáik. Lássuk csak!
Az összetört szívű vénlegény
Az összetört szívű vénlegény életében valaha volt egy nő, akivel el tudta volna képzelni az életét. Vidéki élet, kertes ház, két-három édes csöppség… Azonban túl sokáig várt a lánykéréssel, így az arajelölt keresett egy másik férfit, aki nem ábrándozott, inkább a tettek mezejére lépett.
– Soha nem fogok senkit úgy szeretni, mint téged – mondja vénlegényünk egykori szerelmének.
Titkon pedig reménykedik abban, hogy a nő élete végéig bánkódni fog, amiért nem őt választotta. Agglegényünk régiségeket gyűjt, és boregyletet alapít a haverokkal. Az ő szépen berendezett városi lakásában – amelynek ablakából a füzessel szegélyezett folyópartra látni – jönnek össze esténként. Ott borozgatás közben nem zavarja őket, horribile dictu, holmi sertepertélő feleség. Vénlegényünk érzelmi élete sem eseménytelen: jelenjék meg bárhol, a gyengébb nem figyelmét azonnal magára vonja szomorú szerelmi históriájával. A fiatal lányok bedőlnek neki, hisznek abban, hogy pótolhatják az elveszített kedvest, és megvigasztalhatják hősünket.
Ő azonban három hónapon belül lecseréli őket, mert – megható magyarázat! – már az égvilágon senkiben sem tud bízni. Az elhagyott lányok nem is haragszanak igazán, hiszen újabb bizonyítékot vélnek találni arra, hogy igenis létezik igazi szerelem… Mígnem összetört szívű vénlegényünk egy reggel arra ébred, hogy senkinek sem kell. Ráadásul a barátai sem látogatják, mert az édes, gödrös arcú unokáikkal játszanak.
Az önimádó ficsúr
Az önimádó ficsúr úgy gondolja, arra született, hogy élvezze az életet. Nagyon odafigyel a külsejére. Szoláriumba jár, és a legújabb divat szerint öltözködik. Szórakozóhelyeken múlatja az idejét, bulizik éjjel, bulizik nappal. Most is éppen egy elegáns kávézóban kortyolgatja a tejeskávéját, és azon gondolkodik, hová menjen este. Miután eldöntötte, hazaugrik lezuhanyozni, majd indulás előtt a farzsebébe csúsztat egy csomag óvszert. Agglegényünk meg van győződve saját tökéletességéről. Hatalmas önbizalmának és kiváló pszichológiai érzékének köszönhetően mindenkivel sikerül elhitetnie, hogy ő maga a tökély. Legalábbis egy éjszakára! Hosszabb időre úgysem ragad le egyetlen nő mellett sem.
Az áldozatok nem sejtenek semmit. Sőt, úgy érzik, végre olyan férfival hozta össze őket a sors, aki megérti őket. Nőcsábászunk ugyanis jól tudja, mikor csodálkozzon, mikor bókoljon, és mikor hallgasson. Emellett van egy úgynevezett „őszinte” pillantása, amellyel minden nőt levesz a lábáról. Akit pedig nem, az szerinte csak egy maszkulin nő. Valószínűleg nem kell attól tartania, hogyan telik majd nyugdíjas élete. Ha ugyanis a lépre csalt nők egyszer összefognak, nincs esélye a túlélésre. De az is lehet, hogy a szíve mondja fel a szolgálatot – a sok Viagra és serkentőszer hatására.
A munkamániás
A munkamániás, vagyis a workaholic életébe a munkán kívül nem nagyon fér bele más. Például egy nő. Ezért marad vénlegény. Lehet sikeres vállalkozó vagy jó nevű orvos – mindegy, mivel foglalkozik. Fő ismertetőjegye, hogy küldetése van a világban. Állandóan képezi magát, új munkamenetet dolgoz ki, tanítja – vagy legalábbis kioktatja – a fiatalabb kollégákat. Késő estig dolgozik, így sokszor nincs értelme hazamennie aludni. Minden este gondosan elkészíti a másnapi feladatok listáját. Itt-ott közel enged magához egy-egy nőt, szán némi időt a randevúkra, ám azokon is csak a munkájáról tud beszélni. A hölgy csupán mosolyoghat, és csodálhatja a munkamániás hatalmas szakértelmét – végül is éppen ezt várja tőle. Ennél a típusnál elképzelhető, hogy ha véletlenül összehoz egy gyereket, hajlandó eltartani. Még egy jó nevű iskola költségeit is állja. A fő, hogy a gyerek a lehető legmesszebb legyen tőle, és a pénzen kívül ne igényeljen másfajta törődést. A munkamániás valószínűleg nem él meg magas kort: az évekig tartó túlterhelés miatt szívinfarktust kap nem sokkal az ötvenedik születésnapja után.
A fáradhatatlan versenyző
A fáradhatatlan versenyző azért marad vénlegény, mert a nők nem bírják vele tartani az iramot. A kedvesét is hamar rábeszéli – mit rábeszéli, rákényszeríti! –, hogy sportoljon. Ez önmagában nem lenne baj, hiszen a mozgás kitűnő kikapcsolódás. Emberünk azonban csúcsteljesítményt várna élete nőjétől. Mellesleg kerüli a csapatmunkára épülő sportokat, csakis olyanokat űz, amelyekben egyedül ő lehet a győztes. Nem iszik, nem dohányzik, és nem jár társaságba. Egy pohár itallal a kezében álldogálni? Akkor inkább ezerszer a torna! Miután befejezte az edzést, otthon üldögél, és sportlapokat olvasgat. Közben szénsavmentes ásványvizet kortyolgat. Imádja a biotermékeket, és a táplálékkiegészítőket gyártó cégek hűséges ügyfele. Több hiábavaló próbálkozás után rájön: hozzá illő nő nem létezik. Ezért inkább egyedül marad. Szexuális energiáit is sportolással vezeti le. A legvalószínűbb, hogy sportbaleset következtében fog meghalni.
Miért vénlegények a vénlegények?
A kérdésnek komoly irodalma van. Már elég régen megállapították, hogy magányosságuk hátterében gyakran az anyához fűződő túlzott érzelmi kötődés áll. Nem tudnak szoros kapcsolatot kialakítani más nőkkel, mert egy láthatatlan köldökzsinóron az anyjukon csüngenek. Mindez persze nem tudatos. A párkapcsolatra képtelen férfiak nem tudnak leválni az anyjukról, mert az sokszor nem ereszti őket. A fiát köldökzsinóron tartó anya általában szeretethiányban szenved. Többnyire rossz a viszonya a férjével, vagy elvált, emiatt érzelmileg kielégületlen. Ezért magához láncolja a gyermekét, vele próbálja kielégíteni a szeretetigényét.
Az ilyen anya nem engedi önálló életre a fiát. Mély bűntudatot ébreszt benne, amikor az érdeklődni kezd a lányok iránt. Azt hajtogatja, hogy a fia már nem szereti többé, hiszen lám, el akarja hagyni. A fiúnak az anyja iránti kíméletből titkolóznia kell. Itt következhet be az a paradoxon, hogy az anyának végül igaza lesz: a fiú csalódik. Az anyai szeretet ugyanis nagyobb érzelmi biztonságot jelent, mint az első bizonytalan szerelem. A fiú így belefut a csapdába, és általánosít: minden lányt egy kalap alá vesz, ezentúl pedig csak az anyja szeretetében bízik. Pontosan ez az, amit az anya – tudatosan vagy tudattalanul – addig is szorgalmazott.
A negyedik és a hatodik életév közötti ödipális szakaszban a gyermek az ellenkező nemű szülőjéhez vonzódik. A kisfiúk csak maguknak szeretnék az édesanyjukat, és ha válás vagy haláleset folytán az apa valóban eltűnik az életükből, magukat okolják érte.
Ez a mély érzelmi megrázkódtatás rögzíti bennük az anyához való érzelmi kötődést. Amikor pedig eljön az ideje, nem tudnak váltani, és másfelé nyitni. Az ilyen férfiak alkotják a vénlegények másik csoportját. A homoszexualitás is szerepet játszhat a vénlegénységben. Mindnyájan ismerjük például azokat az öreg, mogorva, magukba zárkózott falusi vénlegényeket, akik nőre életükben rá sem néztek. A férfiak harmadik csoportjánál tehát homoszexualitásról lehet szó. A férfiak körülbelül négy százaléka homoszexuális. A vénlegények között valószínűleg magasabb ez az arány. Ezek a férfiak vagy azért nem nősülnek meg, mert tisztában vannak saját, nyíltan be nem vallott homoerotikus beállítottságukkal, vagy azért, mert nincsenek tisztában vele – főleg vidéken.
A nem nősülő férfiak negyedik csoportját azok a nagyvárosi fiatalok alkotják, akik anyagi megfontolásból nem házasodnak. Ők azok, akik nem vállalják az önálló család és a gyermek eltartásával járó életszínvonal-csökkenést. Vannak kapcsolataik, de ezek inkább futó viszonyok. Akkor van gond, amikor egy férfi már elmúlt negyvenéves, és nem tud vagy egyáltalán nem akar komolyabb párkapcsolatot kialakítani. Emögött állhat gyengeség, bizonytalanság vagy a felelősségtől való félelem. Egy család eltartása ugyanis komoly felelősség. A munkájuknak élő, tudós vagy művész típusú férfiak néha nem is tudnák elviselni a társat, vagy csak nagyon egyoldalú kapcsolatban tudnának élni. Inkább tehát egyedül maradnak.
Persze ez is lehet pótcselekvés: a férfi szublimál, a munkájába menekül, mert csalódott a nőkben, vagy mert nincs önbizalma. Létezik olyan feltételezés is, miszerint az ember életét nagyban befolyásolja, hogy milyen endorfin, vagyis örömhormon szabadul fel benne. Van, aki akkor érzi magát a legjobban, ha szakmai sikereket ér el: ez az örömérzet intenzitásában jóval meghaladhatja a szexualitás nyújtotta örömöt. Az ilyen ember a munkája rabjává válhat – és nem biztos, hogy ez feltétlenül baj.
