Sokan nem tudják – szégyen, nem szégyen – hogy az önkéntes tűzoltók néha elsőnek érkeznek ki a tűzesetekhez, s fizetség nélküli lánglovagként szolgálnak. Eršek Viki (33) az idén legjobbnak megszavazott önkéntes csapat, a nagypakai testület büszke tagja. Szervezési referensként az ő kezében dobog a csapat szíve.
Eršek Viktória (33) a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Hosszabb ideig a Tatra Banknál dolgozott Pozsonyban, onnan ment anyasági szabadságra. Két kisgyermek édesanyja, a kisfia öt és fél éves, a kislánya pedig idén májusban lett háromesztendős. Sárosfán él, Nagypakáról származik. Tizenhét éve a nagypakai önkéntes tűzoltóság tagja.
Meglepő lehet a tény, hogy a tűz megfékezésében az önkéntesek nálunk elöl járnak. Sokszor ők szállnak ki elsőként a helyszínre, és veszik fel a harcot a lángokkal. Éjjel-nappal lehet rájuk számítani tűzoltásban és műszaki mentésben egyaránt. Fizetség és elvárások nélkül, szabadidejüket feláldozva szolgálnak, rendíthetetlenül. Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy közösségszervezésben is a legjobbak között vannak. Mint a nagypakai tűzoltók, akiknek a Családi napja akkorát szólt, hogy az egész ország meghallotta: közönségszavazással ki is érdemelték A legjobb ÖTT címet. (Az ÖTT betűszó az önkéntes tűzoltó testületet jelenti.)
– Hogy kerül egy szép fiatal lány a tűzoltók közé? Lánglovagnak állni nem egy tipikus női álom.
– Egyszerű a válasz: a barátok húztak magukkal – meséli Viki. – Tizenhat éves voltam, mikor a sárosfai srácok átjártak Nagypakára edzeni, mi, lányok pedig elkísértük őket, drukkoltunk nekik. Egyszer csak összenéztünk: Miért is ne csatlakozhatnánk mi is hozzájuk? Így álltunk össze, így alakult meg a nagypakai lánycsapat. Ez 2009-ben történt. A következő év májusában Békén megnyertük az első versenyünket. Megtáltosodtunk, a fellegekben jártunk. A lelkesedés azóta is tart.
Az országban közel 2200 önkéntes tűzoltó-egyesület működik, idén a nagypakaiak kapták a legtöbb szavazatot „A legjobb ÖTT” versenyben a nyugati régióban.
– Hogyan zajlik egy tűzoltóverseny?
– A verseny csúcspontja a tűztámadás, magyarul szerelésnek mondják. Ez precíz, időre menő, de azért látványos csapatfeladat: van egy kismotorfecskendő, mellette áll a vízzel teli kád, szívócsövekkel összekötve. Csapatunk tagjai rajtjelre a kismotorfecskendőhöz futnak, összekötik a szívócsöveket, kosarat szerelnek rá, majd bemerítik a medencébe. A tömlőket elvezetjük a pályán, felszereljük az elosztót, kiépítjük a sugárvonalakat. A legrövidebb időn belül el kell találni vízsugárral az adott célpontot. Minden másodperc számít – s itt is érvényes a mondás, hogy a csapat leggyöngébb tagjától függ az eredmény. Ha ő bakizik, borul az egész, de pont ez teszi izgalmassá a versenyt. Egy mindenkiért, mindenki egyért: engem is megfogott a jelszó. Kiskorom óta szeretek csapatban játszani.
Eršek Viki tizenhat évesen csatlakozott a nagypakai önkéntes tűzoltókhoz – immár tizenhét éve viseli hűségesen a tűzoltósisakot. Ma szervezői referensként önkénteskedik, edzőként pedig a legkisebb tűzoltókat tanítja. Felel a koordinációért, adminisztrál és szervez minden szabad percében – s nem csupán szakmai, de közösségi eseményeket is. Mert a pakai önkéntes tűzoltók szinte vakon megbíznak egymásban!
– A lányok, nők a versenyzésen kívül a tényleges tűzoltásban vagy a kármentesítésben is részt vesznek?
– Szlovákiában a hivatásos vonulós állományban szolgálnak ugyan nők – sok országban, például Magyarországon ez nem lehetséges –, ámde sokszor a hátteret szervezik. A férfiak védeni akarják a nőket, s ez hátráltathatja a bevetést. Az önkénteseknél is főleg a férfiak oltják a tüzet, már csak fizikai erejüknél fogva is. Mi, lányok, nők elsősorban a közösség ütőerén tartjuk a kezünket, készülünk a versenyekre, programokat szervezünk. Ilyen a dőrejárás, a májfaállítás, a Flórián-ünnepség, Mikulás-ünnepség – és minden évben megszervezzük a Családi napot. Valójában én a közösségért dolgozom. A versenyzés csak az egyik szál. Nagypakán ma már több csapat működik: van a felnőtt férfi- és női csapat, vannak ifi lányok és fiúk, a lánc végén pedig ott van a felnőtt bevetési osztag – és vannak a szikrácskák, ők a legkisebbek. Én a közösségépítés mellett őket patronálom a barátnőmmel együtt.
A bevetéseken nem veszek részt, az inkább a férfiak dolga. Ám amit mi, nők teszünk, az is fontos. Szervezzük az eseményeket, összetartjuk a csapatot, felkészítjük a gyerekeket a versenyekre. Engem ez tölt fel, ez motivál, ez ad energiát az élettel megvívott harcaimhoz.
– Mesélj a Családi napról! Hogyan indult, hogyan nőtte ki magát ilyen hatalmasra?
– Erre vagyok a legbüszkébb! Négy éve ültünk össze először, hogy szervezzünk egy kisebb gulyásfőző versenyt a focipályán. Ötleteltünk, az első évben ezer látogatónk volt – már ez is hatalmas számnak számított egy falusi rendezvényhez képest. A következő évben már volt óriáskerék, kisvonat, vízibiciklik, felfújható mászófalak, légvárak, kézműves foglalkozások, tűzoltós ügyességi versenyek, koncertek. Még Komáromból, Nagymegyerről, Pozsonyból is érkeztek érdeklődők... Rájöttünk, hogy a marketingünk működik, óriásplakátokkal, Facebook-reklámmal hirdettük a rendezvényt. Rengeteg munkát öltünk bele, aktívak vagyunk az Instagramon, TikTokon is. Tavaly már négyezer ember látogatott el hozzánk, be is zsebeltük érte az ország legjobb önkéntes tűzoltócsapatának járó díjat!
Tűztámadás a képen. A tűzoltóversenyeknek ez a leglátványosabb része, mikor a céltáblát kell a vízsugárral eltalálnunk. Társaival összeköti a közös célok, a bajtársiasság, az együtt lenni és jót tenni élménye.
– Erről a közönség szavazott, ugye?
– A díjat minden önkéntes testület megpályázhatja, Szlovákiában közel 2200 ilyen működik. Karácsony másnapján ültem le a gép elé, és írtam meg a pályázatot. Szívem-lelkem beleadtam. Megírtam, hány önkéntes dolgozott a nagy napon, sorba vettem, mi mindent csináltunk, mit jelentett számunkra ez az összefogás. 164 projekt közül jutottunk be a 30 döntős közé. Én is részt vettem a pozsonyi várban megtartott ünnepi gálán, élőben közvetítette a tévé az eredményhirdetést. Mikor elnökünk meghallotta, hogy Nagypakát hirdetik ki győztesnek, nem akart hinni a fülének. Azt se tudta, miképp tartsa vissza az örömkönnyeit. Elnyertük a fődíjat, a gyönyörű üvegsisakot.
– Mit jelentett számotokra ez az elismerés?
– Azt jelentette, hogy a munkánk meghozta a gyümölcsét. Nem a díjért dolgoztunk, de jólesik a kitüntetés, mert azt jelenti, hogy a világ tudja: vagyunk, és a jó érdekében dolgozunk. Mikor megjöttünk az üvegsisakkal, órákig ünnepeltünk. Ellenben nem ez az egyetlen friss elismerésünk: tavaly nyáron a szlovák bajnokságon az előkelő ötödik helyen végzett az ifi csapat tűztámadás és versenyfutás versenyszámban.
A legjobbaknak járó üvegsisakkal.
– Beszéljünk még a versenyekről. Hogyan lett belőled a legkisebbek edzője?
– Ez is úgy esett, ahogy a legtöbb szép dolog az életemben: véletlenül. Tudomást szereztünk egy gyerekversenyről, ahol négyes csapatban indultak a kicsik. Összeszedtünk gyorsan négy gyereket – köztük az én ötéves fiamat –, és felkészítettük őket. S lám, őket is elkapta a gépszíj, ahogy tizenhat évesen bennünket a barátnőmmel! (Nevet.) Nyár végére pedig tizennégyre duzzadt a szikrácskák száma. A siker mindig húzóerőt jelent.
– Van egyáltalán valami, ami negatívum körülöttetek?
– Nagy szívfájdalmunk az, hogy még mindig nincs szertárunk. Az autóink a szabad ég alatt parkolnak.
– Tizenhét év hosszú idő. Örök szerelem ez? A szíved visszahúz a csapathoz.
– Ők a barátaim. Nem egyszerű ismerősök – ők azok az emberek, akiket gyerekkorom óta ismerek, akikkel együtt nőttem fel, akikkel együtt sírtam és nevettem. Összetart bennünket a bajtársiasság, az együtt lenni és jót tenni élménye. Amikor egyszer megkérdezték tőlem, hogy sárosfai lakosként miért nem csatlakozom a sárosfai csapathoz, azt válaszoltam: Semmi pénzért nem hagynám hátra a nagypakai családomat. Mert mi olyanok vagyunk, mint egy nagy család! Nagypakán a tűzoltóság tényleg egy nagy famíliából indult ki – a Sztranyovszky családból. Az apa egykor parancsnok volt, a gyerekei mind tagok lettek, a gyerekeik gyerekei pedig már óvodáskorukban megtanulják, hogyan kell megfogni a tömlőt. Valahogy így formálódunk!
Szent Flórián
A tűzoltók védőszentje, mindazok oltalmazója, akiket tűz- és árvízveszély sújt. Május 4-én van az ünnepe. Flórián római származású keresztény vértanú volt, aki a monda szerint egykor az imájával eloltotta a tüzet. Egy másik népi történet azt meséli, hogy egy szénégető esett a tűzbe, aki az ő segítségét kérte, mire egy hatalmas víztömeg jelent meg, és eloltotta a tüzet.
