A külföldi munkavállalás sokak számára egyszerre jelent lehetőséget, kalandot és komoly próbatételt.
Az au pairként vagy ápolóként szerzett tapasztalatok között akadnak szép élmények és nehéz helyzetek is – a történetekből pedig az is kiderül, mennyit számít a megbízható közvetítő, a megfelelő család és a jó nyelvtudás.
Au pairként Angliában
Az ebedi Seifert Ivett hosszabb-rövidebb megszakításokkal három évet töltött Angliában.
– Ügynökségen keresztül jutottam ki Londonba – mondja. – Az első házigazdám spanyol volt, a feleség pedig Malajziából származott. De már 15 éve Londonban éltek, rengeteg szokást átvettek. A konyhájuk sokszínű volt, sok fogást ellestem. Negatív élményben nem volt részem, a házigazdáim családtagként kezeltek. Ez sem tipikus, mert az angolok nagy része ridegen viselkedik az au pairekkel.
– Mi volt a dolgod?
– A gyerekekre vigyáztam: Claudia hároméves volt, Inez pedig kilenc hónapos. Ő mellettem tanult meg járni, beszélni, egyszóval a szívemhez nőtt. Délelőtt szabadom volt, mindig a szülők készítették el a reggelit. Ez sem tipikus: az angolok az ilyesmit az au pairre hagyják. Kettőtől hétig dolgoztam, ritkán kellett ráhúznom. A hétvégéim is szabadok voltak. Bár futotta volna takarítónőre, az asszonyom tartott rendet. Amúgy ő és a férje is építészek voltak, hatalmas házban laktak a belvárosban. Az asszonyom a kicsi miatt nem dolgozott, de néha besegített a férjének. Ilyenkor megkért, hogy takarítsak ki.
Seifert Ivett
– Hogyan nevelték a gyerekeiket?
– Nem angolosan, mert nem ültették őket a tévé elé, hanem foglalkoztak velük, közös programokat szerveztek. Például a hétvégére kis családi kirándulást, múzeumlátogatást... A nagyobbik lány nehéz természetű volt, a nagyszülők elkényeztették, de a szülők kellő eréllyel lenyesegették a vadhajtásait. Egyébként a gazdagok ott lefoglalják a gyerekeiket: azok szakkörökre járnak, zongorára, balettra. Nincs olyan, hogy a fiúcska csak úgy átmegy a barátjához. Hónapokkal előre bejegyzik a naptárba a programot: például március 15-én play day, játszónap. Néha a gyerekek annyira be vannak táblázva, hogy alig jut idejük a pihenésre.
– Jártál nyelviskolába?
– Azonnal beírattak. Hetente öt délelőttöt az iskolában töltöttem. Sok barátot szereztem, sokféle kultúrát megismertem. Volt a csoportunkban brazil lány, afganisztáni fiú, egyiptomi testvérpár...
– Mikor jöttél haza?
– Másfél év után, de itthon nem találtam munkát, ezért ismét buszra szálltam. Meg már vágytam is London után. Másodszor egy angol családhoz kerültem. Két kisfiuk volt, velük nem is lett volna gond. Az anya dolgozott többet, ezért a férj irányította az au paireket.
Hatalmaskodott és az első pillanattól tudtam, hogy nem maradok. Harmadszor egy zsidó családhoz kerültem. Az anya egyedül nevelte a 12 éves lányát, és 22 éves fia is velünk lakott...
– Mi volt a feladatod?
– Az anyuka pszichológus volt, sokat dolgozott, nem volt türelme a lányához. Tudni kell, hogy a 12-13 éves angol tinédzserek nagyon koravének. A kislány is kipróbálta már a cigarettát, a marihuánát. Szerencsére az anyuka időben észbe kapott, hogy baj van. Több mint fél évig voltam náluk, és a történet hepienddel végződött: a végén egymás nyakába borultak. Negyedszer egy tisztítóban kaptam munkát, reggel nyolctól délután ötig dolgoztunk. A főnök egy hónap után rám bízta a boltot. Csak azért jöttem haza, mert honvágyam volt.
– És most már maradsz?
– Nem tudom. Szeretek úton lenni: ezt talán hajóskapitány apukámtól örököltem. Nem kizárt, hogy újból külföldön próbálkozom. Persze, azért nagyon szeretem az otthonom. Nálunk igazabbak az értékek, és az emberek odafigyelnek egymásra. De jó, hogy sok mást látok, megélek, mert így jobban tudok viszonyítani. És minden új élménnyel gazdagabb leszek.
Az érem másik oldala
Persze nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint a riportunkban szereplőknek. Nem mindenkinek becsülik meg a munkáját, és a fogadó család nem mindig tartja magát a megegyezéshez. Bár a közvetítő ügynökség a helyszínen is képviseli a munkaerő érdekeit, és szükség esetén segítséget nyújt (például családcsere, ha az au pairnek nem felel meg a család). De, sajnos, ez sem mindig van így. Vannak olyan közvetítő irodák, amelyeket csak addig érdekel az ügyfél, ameddig ki nem fizette a több ezer koronás közvetítési díjat.
– Tudtam, hogy egy idős bácsit fogok gondozni, azt azonban nem, hogy milyen körülmények között – mesél tapasztalatairól egy Ausztriát megjárt ápolónő. – A bácsi egyedül élt, és a gyerekei csupán 50 euró kosztpénzt adtak a két hétre. Ennyiből lehetetlen két embernek kijönni. Sokszor a saját pénzemen vásároltam be. És a bácsi gyerekei még így is szóvá tették, hogy miért vettem déligyümölcsöt. Szerintük az apjuknak nem kell ilyesmi! Amikor aztán úgy döntöttem, hogy máshol szeretnék dolgozni, magamnak kellett helyet keresnem. Az iroda cserbenhagyott.
– Ügynökségen keresztül kerültem ki Írországba, szerződéssel a kezemben. És azzal a tudattal, hogy hivatalosan fogok dolgozni – kezdi történetét egy pórul járt bébiszitter. (Aki nincs egyedül, mert egyre több Írországot megjárt fiú, lány panaszkodik a rideg-hideg bánásmód miatt.) – A család jómódú volt, és elég szép fizetést ígértek. Ezért nem sokat gondolkodtam. Arra viszont nem számítottam, hogy annyi munkát sóznak rám, hogy egy percre se tudok leülni, és emberszámba se vesznek. A gyerekek neveletlenek voltak, csúnyán beszéltek, a szőnyegen ettek. Állandóan takarítani kellett utánuk. Az anya alig kommunikált velem, csak a tennivalókat sorolta. Mellesleg a saját kisgyerekeivel is ridegen bánt.
Közben az is kiderült, hogy nem hajlandó fizetni utánam a járulékokat, és hiába hivatkoztam a szerződésre. Végül felhívtam a helyi ügynökséget a pozsonyiak által megadott telefonszámon. Őket azonban nem érdekelte, hogy megállás nélkül robotolok, ráadásul feketén. Azt mondták: még várjak. Mint utólag kiderült, már több lányt is küldtek ehhez a problémás családhoz! Szerencsére a közelben lakott egy ismerős, aki hajlandó volt befogadni. Így leléptem.
Itthonról szép pénznek tűnik az, amit Nyugaton a munkánkért kínálnak, de azt előre nem tudni, mennyit kell gürizni. Ezt bizonyítja egy másik, szigetországot megjárt au pair története.
– Bár előre megegyeztünk, meddig dolgozom, a család nem tartotta magát a megállapodáshoz. A szülők kihasználták, hogy náluk lakom, így sokszor még este is rám hagyták a gyerekeket. Vagy egyszerűen csak hazatelefonáltak, hogy később érkeznek. A fizetés nem lett több, csak a kötelesség! Olyan is volt, hogy szombat és vasárnap hozzám küldték be a korán kelő kicsiket, hogy ők még tovább aludhassanak.
Ápolónőként Ausztriában
Tudnivaló, hogy nyelvtudás birtokában az ápolónők jól el tudnak helyezkedni külföldön. A nagymegyeri Vasik Anita a szomszédos Ausztriában próbált szerencsét.
– Először egy magánkézben lévő öregotthonba kerültem – meséli. – Három néniről gondoskodtam, és elláttam a háztartást is. A takarítás nem volt egyszerű. A háziasszonynak (aki egyébként a nénikkel nem sokat törődött) hét kutyája volt. Nos, ezek a kutyák sáros tappanccsal vonulgattak a frissen mosott padlón. Ha a háziasszony otthon tartózkodott, még a takarítás idejére sem csukhattam ki őket. Egyszóval: sok volt a munka, kevés a fizetés. Viszont gyakoroltam a nyelvet...
Vasik Anita
– A következő helyen nagyobb szerencséd volt?
– Igen. Egy évre szólt a szerződésem. Salzburgban dolgoztam egy idős magyar házaspárnál. A bácsit gondoztam. Bár ügynökségen keresztül kerültem ki, tudtam, hová megyek. Ugyanis a barátnőm ajánlott be. Kéthetente váltottuk egymást. A házaspár 1956-ban került ki Ausztriába, gyermekük nem született. Nagyon kedves volt a néni. Általában ő járt bevásárolni, és mindig vett valami finomságot nekünk. A bácsinak már nehezebb volt a természete, de azért kijöttünk vele. Szavakkal ugyan nem, de apró gesztusokkal (például megsimogatta a kezünket) sokszor kifejezte, hogy jólesik neki a törődésünk. A szomszédok és a környéken lakók is barátságosak voltak.
– Mi volt a dolgod?
– Fél nyolckor keltem. Tisztába tettem a bácsit, rendbe raktam az ágyát. Aztán megmosdattam, és megreggeliztünk. Majd kicsit üldögélt, olvasott vagy tévét nézett, aztán visszafeküdt. Ekkor nekiálltam elkészíteni az ebédet. Félkészből főztem, vagy egyszerűbb ételek kerültek az asztalra. Ebéd után megint üldögélt egy kicsit a bácsi, és sétáltunk a lakásban. A tornáztatást terapeuta végezte, de ha nem tudott jönni, én csináltam a bácsival a gyakorlatokat.
Hetente egyszer takarítottam, kéthetente mostam. A vasalás is az én dolgom volt. Délután két óra kimenő járt, de hosszabb időre is elmaradhattam. Ha a bácsi rosszul érezte magát, éjjel is felkeltem hozzá.
– Kinn milyen feltételekhez kötött az ápolói munka?
– Elengedhetetlen a szaktudás. És persze sok-sok türelemre van szükség! És az sem mindegy, hogyan emeljük meg a beteget, megvannak a speciális fogások. Az ügynökségnél a német nyelven kívül egészségügyből, pszichológiából is vizsgáztunk. Én egészében véve elégedett vagyok. Kerestem egy kis pénzt, s megismertem egy másik országot.
