Miben táncolnak a néptáncosok? A népviseletek beszerzése és fenntartása ma már komoly kihívást jelent. A táncegyüttes igyekszik eredeti darabokat gyűjteni, de ezek egyre ritkábbak, így sok esetben szakképzett viseletkészítők segítségével készíttetnek hiteles másolatokat. Mi a különbség a hétköznapi varrás és a viseletkészítés között?
Ez a kérdés kulcsfontosságú: egy-egy darabnak ugyanis nemcsak esztétikusnak, hanem funkcionálisnak is kell lennie, hiszen alkalmazkodnia kell a tánc mozdulataihoz. A modern alapanyagok viszont nem tudják visszaadni a régi textilek finomságát, ami tovább nehezíti a hiteles rekonstrukciót. Akkor végül is milyen öltözékben táncolnak a mai táncosok?
Keszegh Zsuzsi (47, Dunaszerdahely) számára minden szalag, minden hímzés és szoknyaredő egy darabka múltat őriz. A Csallóközi Táncegyüttes oszlopos tagja nemcsak a színpadon, de a kulisszák mögött is szívvel-lélekkel élteti a hagyományokat. „Én mindig azt mondogattam, hogy szeretnék elődjeink korában élni, és azokba a ruhákba öltözni minden nap, amibe nagyanyáink, dédanyáink tették. 8–9 éves lehettem, amikor a tánctanárom feladott rám egy martosi viseletet. Sosem éreztem magam olyan szépnek, mint akkor. Olyan voltam benne, mint egy igazi királylány” – emlékszik vissza Zsuzsi.
Keszegh Zsuzsi (47, Dunaszerdahely) Erős dunaszerdahelyi kötődése van, dédapja, Srenker Lajos a város bírája volt. Zsuzsi a Csallóközi Táncegyüttesben ma táncosként áll helyt a színpadon, a színfalak mögött pedig a viseletekért felel. Civil életében főállású könyvelő, emellett hobbiboltot üzemeltet, valamint apartmanházat menedzsel a férjével. Három gyönyörű lánygyermek édesanyja.
Hogy hány élet lehetett abban a teremben, ahol fotóztunk, nem tudjuk. A viseletek mind lányok, asszonyok örömét és bánatát suttogják, még a pici zsebkendők is. A lányok, nők pedig – akik ezeket a szövött ingecskéket, pliszírozott szoknyákat viselik –, átérzik ezt az örökséget.
A viselet tartást ad, nem lehet benne hanyagul erre-arra dőlni, meggörnyedni. A magyar viselet maga a nőiesség.
A viselet mutatta a módot, az életkort, a státuszt is!
A viseletek nemcsak szépségük miatt fontosak, hanem jelentésük miatt is. Színeik, díszítettségük és kiegészítőik pontosan jelezték viselőjük korát, családi állapotát és helyzetét a közösségekben, vagyis a státuszát. A fiatal lányok élénkebb árnyalatokat hordtak, míg az idősebbek visszafogottabbat; a gazdagabb hímzés pedig jómódra utalt. Mindez azonban nem jelentett egyformaságot: a paraszti világban erős volt az egyéni kreativitás, mindenki igyekezett saját ízlését is belecsempészni az öltözetébe.
A zoboraljai viselet
Különösen gazdag hagyományvilág jellemzi a zoboraljai viseletet. A Zoboralja sokáig valódi kincsesládának számított: itt még a 20. század közepén is hordták a hagyományos öltözetet, így számos eredeti darab fennmaradt. Ezek közül több az együttes tulajdonába is került, családi örökségekből.
A zoboraljai viselet finom színvilága, részletgazdag kidolgozása különleges helyet foglal el a Kárpát-medence népviseletei között. A térség kulturális jelentőségét az is mutatja, hogy Kodály Zoltán is számos népdalt gyűjtött ezen a vidéken. A viselet és a zenei hagyomány így szorosan összekapcsolódik, erősítve a helyi identitást, amely ma is élő: még egy-egy tájegységen belül is fontos kérdés, mely motívum mely faluból származik.
ZOBORALJA: A Zobor-hegy alján és a Nyitra szomszédságában fekvő magyar falvak együttese (például Zsére, Kolon, Pográny, Gímes, Barslédec és a többi). Ezek a falvak sokáig megőrizték archaikus, régies táncaikat, énekeiket, viseletüket – beékelődve a szlovák falvak közé. A csitári hegyek alatt dallamát minden magyar ismeri, Kodály Zoltán gyűjtötte a dalt 1914-ben.
A zoboraljai ruhadarabok ugyanakkor mai szemmel nézve kihívást is jelentenek: méretük gyakran jóval kisebb, mint a mai átlag, hiszen egykor alacsonyabb termetű emberek viselték őket. Ezért a színpadi használat során gyakran kell igazításokhoz, kompromisszumokhoz folyamodni.
Csepjec (csepec) Női főkötőfajta, az asszonyoknál a haj elfedésére szolgált. A szlovák népi kultúrából átvett kifejezés (čepiec).
Élő múlt
A hagyományok nem vitrinekbe zárt emlékek, hanem megélhető, továbbadható értékek. Nem hiába mondják: a néptáncot nem kell ápolni, mert nem beteg. Sőt, nagyon is élő, a mai kor fiataljai számára is átélhető és befogadható, mert nemcsak konzervált formában létezik. Keresi a mai formáit is, és meg is találja, mert a népit a hagyomány bivalyereje emeli magasba, de a mai világhoz is hozzá tud adni – ezenkívül a közösségben létezés energiáját nyújtja. Ezért aztán jelentkezőkben nincs hiány a Csallóközi néptáncos csoportjaiban.
A viseletben rejlő szépség és méltóság minden fellépéskor újra és újra életre kel – és ezzel nemcsak a múltat idézi meg, hanem a jelen közösségét is formálja. A táncos a színpadra lép, s a viselet már akkor mesél, a néző lélegzete szaporább lesz.
Ára volt a szépnek
Azt hisszük, csak manapság csinálunk olyan nagy felhajtást a divatból, hogy a lányok anyagilag lenullázódnak az internetes vásárlásban. Dehogy! Csak ma nem azt mondjuk, mit szól majd a falu népe, hanem azt, hogy mit szól majd az Insta népe. Ugyanígy volt régen is, csak akkor igazi kincsekért adták ki a pénzt!
Hajnal Auróra
Egy esküvő például kész tönkremenés volt. Néha ez a tettetés és megfelelni akarás tragédiákba torkollott – mondja Hajnal Auróra divattervező (Aurora FolkGlamour). Auróra ruháival új színt hozott a modern divatba. Nem követi a kötött viseleti rendet, mint ahogy az szokás volt a régi paraszti világban, hanem szabadon és lazán kombinálja a viseletek egyes darabjait: például egy csángó szoknya mellé palóc mellényt ad. No, és a kiegészítők! Épphogy meg nem szólalnak.
A lajbi, a mellényke aljából kikandikáló peplum, fodor még a reneszánsz-barokk kor maradványa a zoboralji viseletben
Miről mesél Auróra?
Egy rend ruha a régi paraszti világban néha egy ökör árába került, és egy gazdagabb lánynak nem egy rend ruhája volt, hanem húsz–huszonöt. Bizonyos helyeken a nők kilenc kendőt is magukra kötöttek. A gazdag falvak a legjobb anyagokat célozták meg: Olaszországból, Ausztriából és Csehországból hozatták a selyembrokátokat és kasmírokat, Muranóból vették meg hozzájuk a gyöngyöket. Gyönyörű virágos légcsipkéket, fémszálas hímzéseket használtak, melyeket ma csillagászati áron lehet megvásárolni a piacon – de persze már akkor is nagyon drágák voltak.
Ha pedig egy viseletre ránéztek, le tudták olvasni, hogy viselője hol helyezkedik el a ranglétrán. Tudták, mennyire módos, milyen a családi állapota, konfirmált-e, hajadon-e, egy gyereke van-e, vagy épp friss asszony. A lányoknál a stafírung, a hozomány életbevágó kérdés volt. A kalotaszegi és a sárközi egykék története például nem vidám.
A megfelelni vágyás néha tragédiába torkollott: annyira fontos volt, hogy mit szól majd a falu népe, hogy mikor jött egy következő terhesség, és fel kellett volna stafírungozni a lányt, de nem volt rá pénzük, akkor inkább az illegális abortuszt választották, amibe sok lány belehalt. Rengeteg gyermek- és fiatalasszonysír van ezeken a helyeken. Könyvek és néprajzi tanulmányok is születtek a témáról Kalotaszegi egykék címen.
A viseletek nagy része Konkoly Annamária – Anri hajósládájából kerültek elő, aki nagymamájának köszönhetően jutott hozzá e zoboraljai kincsekhez. A képen látható darabok egy részét az 1920-as, 30-as évekbeli asszonyok még ténylegesen hordták.
Bíró Leila, Fodor Kozma Renáta, Cződör Krisztina, Rigó Marsal Edit, Keszegh Zsuzsanna, Konkoly Annamária. Az ingvállak árulkodóak voltak a család anyagi helyzetéről. Konkoly Annamária (Anri) ingválla például a legdíszesebb –, s minél inkább díszített volt egy ingváll, annál jómódúbb volt a család.
Keszegh Zsuzsi saját zoboraljai viseletben, fején egy eredeti füles csepjec (csepec). Ez a női főkötőfajta az asszonyoknál a haj elfedésére szolgált. Neve a szlovák népi kultúrából átvett kifejezésből ered (čepiec). Ez a fejfedő arról árulkodott, hogy gazdája férjes asszony. Zsuzsi zöld mellénye jó minőségű replika, amit egy elismert és zsűrizett termékeket előállító hölgy, Balkó Szilvia varrt Pogrányból.
Vállát eredeti, hófehér koloni kendő fedi, köténye pedig szintén eredeti, zoboraljai kötény. A pliszírozott szoknya megtévesztésig hasonlít az eredetihez, Zsuzsi azonban cseh brokátból készíttette, amely egy kastély függönyeinek anyagából maradt hátra. A lajbi, a mellényke alól kikandikáló peplum, fodor még a reneszánsz-barokk kor maradványa a zoboralji viseletben.
Zsuzsán és Anrin fehér, eredeti koloni, a többieken pedig színes, kasmír vállkendők díszelegnek. Az is járható út volt viszont, ha valaki nem tett magára vállkendőt, például az idősebb asszonyokra jellemző volt, hogy anélkül, mellényben jártak. Az uniformitás hát a régi időkben sem volt jellemző egy viseleten belül.
A hajadon lányok, akiknek fejét még nem kötötték be, fonatban hordták hajkoronájukat, a végét pedig nagy, díszes bokrétával díszítették. Az öltözetük is színesebb, világosabb, mint a férjes asszonyoké.
Fodor Kozma Renáta eredeti mellényét kasmír kendő fedi. A mellényke pedig nem csupán anyaga, de színe miatt is különleges és pótolhatatlan darab. Ilyen finom, rózsaszín árnyalatú taft anyagot ma már sehol sem lehet beszerezni.
