Gyerünk túrázni két keréken! Biciklizz velem Érsekújvár környékén. A szabály egyszerű: a Nyitra folyó kanyarulatait követjük hűen. Pattanj bringára, és fedezzük fel együtt a természet szépségeit.

Fontos! Érsekújváron a folyó egy olyan ritka szakaszát láthatjuk, ahol több mellékágra oszlik, majd újra egyesül az anyafolyóval. Korábban a vízszabályozások során a folyó felsőbb szakaszán és más folyókon ezeket erősen szabályozták, lenyirbálták.

bicikli-indito.jpg

Ám Érsekújváron még megőrizte régi hangulatát és kanyarulatait! A városban az egyetlen kerékpárosoknak szánt út a Nyitra folyó töltése. Sokan tudják ezt, és járják is szorgalmasan ezt az élvezetes útszakaszt. Itt jól megfér a kerékpáros mellett a görkorcsolyás, a babakocsit toló édesanya és a sétáló pár is.

A Zúgótól indulva

Kiindulásunk helyszíne a Zúgó! Itt pár éve még valódi, háborítatlan nyugalom honolt, a folyópart mellett csodálatosan színes szitakötők szálldostak körülöttünk. Igazi természeti szépségnek számított, épp ezért kedvelt pihenőhelye volt a városiaknak. A környéken sok családnak van itt hétvégi nyaralója vagy kis kertecskéje. 1810 környékén egy gátszakadást követően szabályozó zsilipet építettek ide. Az elmúlt kétszáz év alatt a zsilip részei persze elkoptak, kézen-közön eltűntek: a természet pedig újra visszavette, ami az övé. A Zúgónál ma sokan megfordulnak, de a 2017 óta megépült kis vízi erőmű sokat rontott az összképen – és persze a hely hangulatán.

Itt is érvényes, hogy Szlovákiában mindig nagyon erős volt, és még mindig erős a mérnöklobbi: mindenhova gátakat építenek, s mindent lebetonoznak és bebetonoznak. A Zúgó volt a város kis „Niagarája” (még a polgármester úr is így vélekedett róla). Csakhogy a terület magánkézbe került, és az építkezést akkor már senki sem tudta leállítani...

A Nyitra folyó ritka szakaszát láthatjuk itt: ugyanis a folyó két ágra oszlik, majd V alakú lépcsőzetes vízesésben újra egyesül. Innen kerékpárra pattanva, végig a Nyitra folyó töltésén kerekezve eljuthatunk egészen a Berek parkerdőig. Az utat ugyanis kerékpárúttá alakították.

biciklizo-ember-napfeny.jpg

Utunk első szakaszán a Zúgót elhagyva a város irányába biciklizünk. Nemsokára elhaladunk a Tatárik Emil Strandfürdő mellett. Itt egy pár méternyi szakaszon útra fordulunk, áttérünk a híd túloldalára – majd újra kerékpárúton folytathatjuk. Mesterséges halastavak, illetve a Nyitra egy másik mellékágának visszacsatlakozása mellett haladunk el. Kisvártatva a Szigethez érünk. Érdemes a töltésről elkanyarodni, és átkerekezni a Szigeten, ahol a hatalmas fák alatt végre hűs levegőre lelhetünk... A városiak kedvelt rekreációs helye ez, futballstadionnal, jól kiépített gyermekjátszótérrel, gördeszkapályával, fitneszparkkal és grillezési és tábortűzgyújtási lehetőséggel. Az egykori malom helye mellett ma a Malom Étterem fogadja a betérőt, gyönyörű kilátással a folyó mellékágára.

folyo.jpg

Kerekes malmok Újváron! Tudod-e, hogy voltak?

Az első 13 kerekű malmot még Pázmány Péter építtette a városban, majd a 18. század első felétől a Klein testvérek vízimalmot üzemeltettek. A malom falába értékes római kori kövek, sírkövek voltak beépítve, de ezeket 1972-ben lebontották. Mára csak némi vasszerkezet maradt meg hírmondónak – de a víz erejét és hangját, vagyis zúgását itt is megtapasztalhatjuk. Ez még mindig a Nyitra folyó mellékága, ami visszafolyik az anyafolyóba. Ha áthaladunk a malomhídon – és ezzel a elhagyjuk a Szigetet –, innen száz méterre található a Thain János Múzeum, amely időszaki és helyi kiállítással várja a látogatókat.

A Szigettől elbúcsúzva újra visszatérünk a Nyitra folyó töltésére, ahol a kerékpárút a folyót átszelő forgalmas híd alatt vezet. Miután átértünk a túloldalra, a Folyópart városrész mellett haladunk el. A nyugdíjasotthont és a gyalogoshidat követően a város legújabb gyermekjátszótere mellett tekerünk...

A gyerekbirodalom neve a város egykori hatszög alakú, füles bástyával rendelkező várára utal (Castellum Novum). Utunk során a folyó hol néma csendben folydogál, tükörsima arcát mutatja, hol pedig kövek állják az útját: a víz szalad, a kő marad...

zugo.jpg

Zöldben és berekben

Közben újabb zöldövezet felé haladunk, a teniszpályákat követően még a két domb előtt (télen itt szánkózik a város apraja-nagyja), majd újabb ízléses gyerekjátszótér, strandröplabdapálya, kosárlabdapálya várja az aktív pihenőket. Sokan járnak ide piknikezni, a pár éve felállított grillezőkön pedig sütögetnek. A városnak ez a harmadik nagy pihenőoázisa, ami az utóbbi években igen szépen kiépült. Innen már csak ötpercnyi tekerésre vagyunk a Berektől. Az erdő elnevezése – a „berek“ – a középkori magyar nyelvben erdő jelölésére szolgált. Mindenképp érdemes az erdőt kerékpárral vagy gyalogosan felfedezni a védett tölgyfák árnyékában, ahová gyalogoshídon keresztül jutunk el. A Nyitra folyó csodálatosan elválaszt bennünket a város nyüzsgésétől... A Berek Étterem mellett állatsimogatót is találunk, ahol Flaviót, a lámát megetethetjük egy kis zöldséggel. A szemfülesek pedig a védett körtefára is rálelhetnek.

allatsimogato-lany.jpg

A kiinduló- és a célpontnál információs tábla mutatja be az állat- és növényvilágot. Kiderül, hogy a Berekben több védett növény található. Ezért utunk során óvjuk a természetet! A kényelmesebbek autóval is megközelíthetik a Berek parkerdő bejáratát, illetve a Zúgót. (Ez utóbbi esetében a kertvárosi részben a Surányi úton, a város táblájánál kell jobbra fordulni, és a hétvégi házak mellett elhaladni.) Viszont sokkal élvezetesebb kerékpárra ülni, és így felfedezni a város szépségét. A Zúgó és a Berek közti a 8 km-es szakaszt 40 perc alatt tehetjük meg.

Végig könnyed útvonalon – és innen a parkerdőn keresztül – a folyó melletti aszfaltozott úton a kamocsai útra jutunk. Illetve a Cergát töltésen Andód irányába kerekezhetünk. Hej, de sokszor tettem meg ezt az utat nagy élvezettel!

Ám ugyanúgy a Naszvadhoz tartozó Anyala felé is vehetjük az irányt – és így egy másik úton visszajutunk a városba. Ezek az utak már porosak, kavicsosak, itt nem ajánlott az úti bringa! A Zúgótól pedig Bánkeszi és Surány felé kerekezhetünk.

Fotó: Cséfalvay Á. András

Kapcsolódó írásunk: Csobbanjunk Naszvadon!

M. Ando Krisztina
Galéria