Hallottak már Torma Zsófiáról? Le merném fogadni, hogy olvasóink többsége számára ismeretlen a neve. Ez pedig nagyon szomorú – és egyben méltatlan is e csodálatos hölggyel szemben.
Torma Zsófia (1832, Csicsókeresztúr – 1899, Szászváros) ugyanis a világ első régésznője, az Erdélyben található, ún. tordosi kultúra felfedezője. 1875-től egy évtizeden át tartó ásatásai során 11 ezer darab (!) cserépedény-töredéket, agyagszobrocskákat, kultikus tárgyat talált.
Az M5 csatorna Magyar nők című sorozata egy teljes részt szentelt Torma Zsófia régésznőnek. (© mediaklikk.hu)
A leletanyag újkőkorbeli, i. e. 5-3 ezer évvel ezelőttről származik. (Azaz a régésznő egy 4500-6500 éves, Kárpát-medencei, magas kultúrájú település nyomait fedezte föl.) Ha csak ennyi lenne Torma Zsófia „bűne”, talán még megbocsátják neki. Van itt azonban még valami, a laikus számára valami furcsa és szokatlan. Nevezetesen, hogy ezeken a töredékeken rovásjelek ismerhetők fel! Azaz az itt élt kőkorszaki ember írt, olvasott és számolt. Rovásírással. És ez még mind semmi! Merthogy a leletanyag feltűnő hasonlóságot mutat a trójai, sőt, a sumér műveltséggel...
Ki volt ez a Torma Zsófia?
19. századi, unatkozó vidéki leányzó, gazdag fantáziával megáldva? Esetleg púpos vénkisasszony, aki nem kellett egy férfinak se, úgyhogy bánatában a cserepekhez menekült? Egyik sem. A képek alapján csinos nő volt. Állítólag 25 férfi kérte meg a kezét, ő azonban nem akart otthon üldögélni. Ő kutatni szeretett volna, felfedezni! „... Az ifjúság ábrándképei helyett komolyabb törekvések népesítik be lelke világát. Minden iránt lobbanékony érdeklődéssel viseltetett, amit a hazai föld régiség alakjában eléje tárt” – írja róla tanítványa és tisztelője, Téglás Gábor dévai geológus és régész.
Az ifjú Zsófia nem véletlenül érdeklődött a régészet iránt. Édesapja ugyanis Torma József (Szolnok-Doboka alispánja) szintén szenvedélyes régész-történész volt. Többek közt ásatásokat végzett a birtokával szomszédos Ilosva környékén, az ott található római lelethelyen.
Az ásatásokból előkerült cserépdarabok nemegyszer otthonukban, a csicsókeresztúri kúria padlóján kötöttek ki. A kis Zsófia és bátyja, Károly szívesen forgatták kezeikben ezeket az értékes töredékeket. Mindketten rajongtak a régiségekért. Néhány korabeli tudóssal, akadémikussal már a szülői házban kapcsolatba kerültek.
A családra jellemző volt az erős honszeretet: Zsófia édesapja 1848-ban országgyűlési képviselő volt, bátyja, valamint nővérének férje pedig Bem József seregében harcolt. A szabadságharc leverése után Károly és Zsófia hűek maradtak édesapjuk szenvedélyéhez: régészettel kezdtek el foglalkozni, bár külön utakon jártak. Károly, a férfi, szépen ívelő karriert futott be: a Magyar Tudományos Akadémia elismert tagja lett, egyetemi tanár, bölcsészdoktor és országgyűlési képviselő. Érdeklődésének középpontjában Magyarország római korszaka állt. Neki könnyű volt! Bezzeg Zsófiának, akinek alaposan meg kellett harcolnia az elismerésért.
Torma Zsófia portréja
Sokan a női emancipáció úttörőjének tartják. Édesapja halála után nővére családjához költözött, Szászvárosba. Eleinte az őslénytan és a földtan érdekelte, nagy energiával vetette bele magát Erdély ősmúltjának kutatásába. Az elsők között foglalkozott barlangkutatásokkal, bizonyítva, hogy a jégkorszakot megelőzően is élt ember az akkori Magyarország területén. Felismerte hazájának rendkívüliségét a régészet, az őslénytan és az ásványtan szempontjából. Saját ásatásainak köszönhetően hamarosan szép kis gyűjteményt hozott össze.
Fejlődött, dolgozott, tanult. Felkészültsége és nyelvismerete széleskörű volt: forgatta a magyar, német, angol, francia, latin és görög szerzők műveit is. A tudós asszony ugyanakkor nem élt bezárkózva. Jóságos, nőies nő lehetett. Támogatta az árvákat, az üldözötteket, iskola építésére földterületet adományozott. Szászvároson jótékonysági esemény elképzelhetetlen volt nélküle. Sokat foglalkozott nővére gyermekeivel, tanítgatta őket, egyiküket örökbe is fogadta. Gazdaságát is gondosan vezette – legalábbis erről tanúskodnak azok a levelek, amelyeket egy német antropológus felesége, Anna Ranke írt Zsófiának. Ezekben lelkendezve köszöni meg azt sok gyönyörű gyümölcsöt, amelyeket Zsófia ládaszám küldött Münchenbe. Jótetteiért sosem várt köszönetet.
Torma Zsófia igazi magyar nemeslány volt, éles eszű és bátor. Ha ma élne, úgy mondanánk: „szupercsaj volt”! Nem is csoda, hogy oly sokan megkérték a kezét. De ő nem akart férjhez menni, inkább a tudományt választotta.
De hogyan talált rá fő kutatási területére, a tordosi őstelepre? Nagyjából egy évtizeden keresztül a Szászvároshoz közeli Bojtor, Simaság és Felsőlapugy harmadkorú medencéit tanulmányozta. Így jutott el Tordosra. Az őskori lelőhelyre a község tanítója, Vén András hívta fel a figyelmét 1875-ben: a Maros folyó partján a fiatalok edényeket, csontokat bányásznak ki a földből, s ezzel dobálják egymást. A régésznő azonnal a helyszínre sietett, és még ebben az évben megkezdte ásatásait.
Tíz évig ásott, és előásta azt, amit ma Tordos-Vinča műveltségnek neveznek. A vinčai lelőhelyet, amely Belgrád, régi nevén Nándorfehérvár mellett helyezkedik el, 1918 és 1934 között Miloje Vasić szerb régész tárta fel. Kiderült, hogy a két telep összetartozik. A különbség annyi, hogy a vinčai ásatások során több kultikus szobrot találtak, de kevesebb írásjelet. A régésznő szerényen, minden feltűnés nélkül dolgozott. „Az ásató, terepen dolgozó régésznek egy kubikus erejével és egy sebészorvos finom kezével kell rendelkeznie – írja Friedrich Klára, rovásírás-kutató –, és Torma Zsófia kezdetben állta a versenyt a férfiakkal.”
Jellemző volt rá a precizitás, az alaposság: először összeírta leleteit, majd rendszerezte. Jól ismerte a külföldi kutatók munkáit. A világon először alkalmazta a társtudományok bevonását a régészeti munkába: tanulmányozta a különböző népek mitológiáját, szokásait, hagyományait, néprajzát és vallástörténelmét. Ezzel kapcsolatot teremtett az egyes szakterületek között. Ezzel alapozta meg következtetését, mely szerint a tordosi, a trójai és a legkorábbi sumér műveltség közös forrásból táplálkozott! Leleteit szaktudósoknak is elküldte tanulmányozásra, így lett levelezőtársa számos tudós és sumerológus, többek közt Heinrich Schliemann, Trója felfedezője. Tudományos leveleinek száma meghaladja a háromszázat.
„Több helyen olvastam – idézem ismét Friedrich Klárát –, hogy Torma Zsófia az eredményeit „zseniális női intuíciójának” köszönheti...” Pedig csak okosabb és szorgalmasabb volt szaktársainál. A régésznő 1876-ban mutatkozott be tudós körökben, a budapesti IX. Nemzetközi Őstörténelmi és Embertani Kongresszuson, ahová Hunyad megye egyetlen számításba jöhető régészeként kapott meghívást. E nemzetközi találkozón ő volt az egyetlen régésznő! Bemutatta leletei egy részét, valamint beszámolt véleményéről, miszerint a „Tordos–Trója–Mezopotámia” kultúrhármasa között szoros kapcsolat áll fenn. A gyűjtemény rengeteg érdeklődőt vonzott. Voltak kutatók, akiket nagyon is érdekelt ez a feltevés!
Torma Zsófia határozottan kiállt amellett, hogy a tordosi edénytöredékeken, agyagkorongokon látható jelek valójában egy ősi írás nyomai, és az NY, ZS, T, C betűk azonosíthatók a mai székely–magyar rovásírás betűivel. Minél előbbre haladt a feltárásban, annál biztosabb lett nézeteiben.
A külföldi tudósok azonban, egy kivételével, nem ismerték a magyar rovásírást. A hazai szakemberek pedig, köztük bátyja, Károly is, legfeljebb névjeleknek, mesterjegyeknek hajlandó volt elfogadni a feliratokat. Így aztán Zsófia egyedül maradt az írásra vonatkozó nézetével. Csak néhány, huszadik századi kutatónak sikerült őt igazolnia: egyes nézetek szerint a tordosi leleteken az E, LY, N, TY kivételével a ma székely–magyarnak nevezett rovásírás 28 betűje, valamint az 1, 2, 3, 4, 5, 10, 20, 50, 100 számjegyek is felismerhetők.
A kérdés: ha ilyen fontos a lelet, miért nem tudunk Zsófiáról semmit? Egyrészt azért, mert több korabeli, a ranglétra csúcsán álló magyar szaktekintély szabályosan kinevette, a külföldiek meg figyelembe se vették. Hogy ennek az volt-e az oka, hogy Zsófia nő volt, vagy az, hogy féltékenyek voltak rá – nem tudni. Annyi bizonyos, hogy például Hampel József régész, a Nemzeti Múzeum munkatársa két darabot kivett Zsófia újkőkori gyűjteményből, mondván, hogy azok római koriak. Minthogy a régésznő ragaszkodott visszahelyezésükhöz, és a hozzáértő tudósok figyelmét is éppen eme két darab ragadta meg, ettől kezdve Hampel ott ártott neki, ahol csak tudott: a közlési lehetőségektől elzárta, sőt, még halála után is gúnyolódott is rajta.
A korabeli fényképek Torma Zsófia gyűjteményének értékes darabjait mutatják be. (© Laura Coltofean)
A tanulmányt magyarul csak 1973-ban vehette kezébe az olvasó. Főművét pedig, amelyet 2500 ábrával gazdagított, és amelynek címe Dácia a római foglalás előtt, sosem adták ki. (Jelenleg azt sem tudni biztosan, hol, melyik pincében porosodik.) A 20. századi kutatások alapján Zsófia másik elmélete, miszerint a Trója–Mezopotámia–Tordos összefüggő kultúrákat alkotnak, szintén számos régész bizonyítottnak véli. Torma Zsófia nevét mégis érdemtelenül elhallgatták, és az sem került köztudatba, hogy ő volt a világ első régésznője! Ugyanakkor úgy tűnik, a kutatók nagyon is jól ismerték munkásságát. Például Paul Reinecke német régész Zsófiánál vendégeskedett, gyűjteményét tanulmányozta, majd tanulmányt jelentetett meg Tordosról, anélkül, hogy a régésznő nevét megemlítené.
Torma Zsófia anyagából szerzett tudományos hírnevet Hubert Schmidt, az 1908-tól Vinčán ásató szerb Miloje Vasić, később Sir Gordon Childe, Sir Colin Renfrew vagy Marija Gimbuta litván régésznő is. A utóbbi két régész már arról sem tud, hogy 6-7 ezer éve még nem léteztek a trianoni határok... Az egész történet egyik legérdekesebb momentuma, hogy 1961-ben, nem messze Tordostól, az erdélyi Tatárlakán Nicolae Vlassa, kolozsvári régész egy sírgödröt tárt fel. Ebben egy 40 év körüli ember csontjaira, mellette többek közt egy égetett agyagból készített korongra, valamint két téglalap alakú táblácskára bukkant. (Ez az a bizonyos híres „tatárlakai lelet”.)
Hunfalvy Pál (eredeti nevén Paul Hunsdorfer akadémikus, a finnugor nyelvrokonság legfőbb támogatója) is hamar felismerte, hogy Zsófia nézetei igencsak veszélyesek a finnugor elméletre. Így aztán nem csoda, hogy a Magyar Néprajzi Társaság két évig hitegette Zsófiát tanulmányainak kiadásával. A kötet végül Németországban jelent meg, Ethnographische Analogien címmel.
A szénizotópos vizsgálat eredménye szerint a lelet 6-6500 éves. A korongon írás és képírás, az egyik táblácskán képírás, a másikon pedig két, kecskének tűnő állat és egy növény képe látható. Itt már teljesen egyértelmű, hogy írásról beszélhetünk, valamint egyértelmű a sumér kapcsolat is. Ráadásul a korongon és a képírásos táblácskán lévő jelek 1000-1500 évvel idősebbek a sumér képírás első emlékeinél, valamint helyi, tatárlakai agyagból készültek. Nicolae Vlassa, a feltáró régész szerint a tatárlakai táblák feliratai nem elszigeteltek, hanem közeli rokonai a tordosi edények és a vinčai kultúra jeleinek...
Torma Zsófia 1899-ben hunyt el. Csicsókeresztúron a családi Torma-kriptát feldúlták, földi maradványait máig nem azonosították. Szászvárosi lakóházán egy ideig tábla emlékeztetett néhai jeles tulajdonosára, ám felújítása után a román tulajdonos nem járult hozzá a tábla visszahelyezéséhez.
