Te jó ég! Már csak két hét lenne karácsonyig?! Hogy szalad az idő! Semmi gond, nem kell elkeseredni. A mi ünnepünk is lehet varázslatosan teljes. Ne irigyeljük a „bezzeg” háziasszonyokat, és ne keressünk mentségeket. Senki sem mondta, hogy mindenkinek mindent egyformán kell tennie és bírnia. Különbözőek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy két hét alatt ne tudnánk utolérni magunkat.

A karácsonyi tennivalók kalendáriuma elsősorban az állandó időhiánnyal küszködő nőknek segít. Ettől függetlenül azok is átfuthatják a listát, akik még a szőnyegrojtokat is vigyázzba állítják. Sosem lehet tudni, hátha mégis elfelejtettek valamit. Listára fel, ugyanis a tennivalókat listába szedtük!

2-het-mulva-karacsony-kezdo.jpg

December 13.

Luca napja. Elkezdhetjük készíteni a Luca székét, hogy az éjféli misén megláthassuk, ki a boszorkány. Egyébiránt nincsen rá különösebben szükségünk, hiszen a mai boszorkányok büszkén vállalják „setét” mivoltukat. Pedig már Könyves Kálmán királyunk is megmondta: „Boszorkányok márpedig nincsenek.” Ha valami értelmeset is szeretnénk csinálni, gondoljuk át a család karácsonyi öltözetét. Vegyük elő a szekrényekből az ünnepi ruhákat. Ne lepődjünk meg, ha fiunk kinőtte azt a szép fehér inget, amelyet a szeptemberi évnyitóra kapott. Minden ruhadarab, kiegészítő kerüljön fel a listánkra. Varrni nem szabad ezen a napon, mert a babona szerint bevarrnánk a tyúkok fenekét, és nem tojnának tovább. (Mi pedig vehetjük a drága importtojást!)

December 14.

Most a karácsonyi menüsor a legfontosabb. Nézzük át az Új Nő ötletes receptjeit, a régi szakácskönyvünket, és gondoljuk végig, mit fogunk enni a háromnapos ünnepen (az előrelátók már ilyenkor megtervezik a szilveszteri és az újévi menüt is). A kamránkból hiányzó hozzávalók kerüljenek fel bűvös listánkra. 

Pluszfeladat: csodáljuk meg a téli táj szépségét, a bágyadt nap erőtlenségét, a köd vagy a hó szitálását. Milyen nagy a csend ilyenkor! Csendesedjünk el mi is. A legfontosabb, hogy megértsük: nem kell mindent puccba vágni. Ne legyünk tökéletesek, legyünk inkább boldogok!

December 15.

Elmehetünk shoppingolni, s még van esélyünk lefoglalni egy karácsonyi barangolós kirándulást a hófödte hegyekbe, teljes ellátással. Ha elutazunk, időben szóljunk róla a szüleinknek, akik – ne feledjük! – egyúttal nagyszülők is. És szentestén vágyják unokáik társaságát! Ezért induljunk csak másnap vagy harmadnap, és vigyük őket is magunkkal. Figyelem, az ajándékozást ezzel nem ússzuk meg, ezért gondoljuk még egyszer át, hogy kinek mit vettünk meg már, ki mire vágyik még. S mindez kerüljön fel a listára!

December 16.

Ma tartsunk süteményes napot! Gondoljuk végig, milyen süteményeket sütünk, és mit kapunk a családtól (sokan a csereberét űzik: megegyeznek, ki mit süt, aztán a fele adagot kicserélik. Az eredmény: terülj, terülj, asztalkám!) A gyors receptek a nyerők, de azért egy újabbat mindig próbáljunk ki. A végén fogjuk a bevásárlólistánkat, és írjuk fel a hozzávalókat.

elofizetes_uj_no_97.png

December 17.

Gondoljuk át a takarítási rendet, és osszuk be a családtagokat, hogy mindenki kapjon valami munkát. A takarításhoz gyakran nem kellenek az agyonreklámozott, drága tisztítószerek. Nézzük meg a világhálón, hogy természetes anyagokkal, ecettel, szódabikarbónával mi mindent meg lehet tisztítani, a citromsavról nem is beszélve! A hiányzó tisztítószereket írjuk fel a listára. Ha kevés az időnk, a nagytakarítást hagyjuk ünnepek utánra. Vegyük ki maradék szabadságunkat, s akkor majd tengernyi időnk lesz ilyesmire.

Igen, az advent valamikor az év legmisztikusabb időszakát jelentette, és a paraszti világban nem véletlenül esett a munka nélküli téli időszakra. A nagy fagyok beköszöntével jutott idő a „várakozásra”. (Mára azonban minden megváltozott. Pontosan ekkor van a legkevesebb időnk, feszültebbek vagyunk, mint év közben bármikor, mert a munkahelyeken ekkor indul be a nagy év végi hajrá, a zárások. Ne loholjunk hát, januárban is puccba vághatjuk a szekrényeket!)

Az Új Nőt már múlt héten megvásároltuk. Kényelmesen helyezkedjünk el, és nézzük át a lapot, inspirálódjunk, hangolódjunk rá az ünnepre! (Az ajándékozást részben letudhatjuk, ha előfizetjük a lapot édesanyánknak, testvérünknek. Lepjük meg vele undok kolléganőnket, és jutalmunk annak a tudata lesz, hogy mi csak mindenkivel jót teszünk.)

December 18.

Beszéljük meg a barátnőnkkel, férjünkkel, felnőtt gyermekünkkel, hogy együtt megyünk el bevásárolni. Autóval. Most ne mi vezessünk, csakis a bevásárlásra koncentráljunk. Vegyünk meg mindent, amit felírtunk a listára! Egyúttal beszerezhetjük a fenyőfát is. A cserepes fenyőt nem ajánlom, mert nem környezetkímélő (pedig mindenki annak hiszi). Miután földlabdával emelik ki a talajból, ezzel rengeteg kárt tesznek: elindul a talaj eróziója. Mellesleg a legjobb a kaukázusi jegenyefenyő (más néven Nordmann-fenyő, amely nevét egy finn zoológusról kapta), utána az ezüstfenyő. A lucfenyő kezdi a leghamarabb potyogtatni a leveleit.

December 19.

Hallgassuk meg a karácsonyi CD-ét, s közben elkezdhetjük a sütést. A zenés oldalakon kikereshetjük a karácsonyi dallamokat, akár a Csendes éjt, vagy ízlés szerint bármelyik előadótól bármelyik másik dalt. Egész délután/este hallgathatjuk a fenséges dallamokat – és a sütik is elkészülnek.

2-het-mulva-karacsony-diszites.jpg

December 20.

Csináltassuk meg a frizuránkat, és ha lehet, menjünk el kozmetikushoz is. Ott elegendő időnk marad mindent alaposan átgondolni. Eközben a család kezdjen neki a takarításnak, nélkülünk is meg tudják oldani a kiosztott feladatokat. Ez a nap legyen csak a miénk! 

December 21. A téli nap forduló napja

Nagytakarítás, családi segítséggel. Mindenki megkapta a feladatát, lehet ellenőrizni. Megegyezéses alapon karácsonyi popszámokat hallgatunk, hogy jobb legyen a hangulat. Mi pedig megsüthetjük a többi süteményt. Mától hosszabbodnak a nappalok, fokozatosan visszatér életünkbe a fény! Ha a párunk éppen külföldön dolgozik, vagy férj nélkül élünk, akkor ne feledkezzünk meg arról, hogy az esedékes férfias feladatok is ránk hárulnak. (Idős édesapánkat sem lehet a végtelenségig fárasztani ezekkel. Tanácsot azonban nyugodtan kérhetünk tőle.) Az egyik ilyen macerás feladat: a karácsonyfaégők ellenőrzése. Ha nem működik az égősor, és az izzócsere sem segít, itt az ideje, hogy újat vásároljunk! Ha már új a díszvilágítás, újragondolhatjuk a karácsonyfánkat is. Közben keressük elő a fenyőtalpat! Mindenről, amit pótlásra szorul, készítsünk listát.

Karácsonykor összejön a család, ami néha álságosnak tűnik, hiszen a nagynéni kiállhatatlan, a nagybácsi szenilis, s nem is nagyon kedvel minket. Mégis fontos együtt lenni, legalább ilyenkor, hiszen van egy kötelék közöttünk, ami mindent felülír: s ez a kapcsolat. A közös családi múlt és a meggyőződés, hogy csak „mi vagyunk egymásnak” a nagyvilágban – s ez az érzés gyógyító is lehet.

December 22. 

Megvásárolhatjuk a hiányzó ajándékokat, a csomagolópapírt vagy anyagot, esetleg díszdobozokat a karácsonyfához illő színben. Este ajándékcsomagolás, így könnyen kiderül, ha valakiről megfeledkeztünk. Még van egy napunk, hogy pótoljuk a „meglepit”.

December 23.

Nekiláthatunk az ünnepi ételek előkészítésének. Este befaraghatjuk a fát az állványba, ha mégsem sikerült beszerezni egy új, könnyen állítható fenyőtalpat.

2-het-mulva-karacsony-fagyal.jpg

December 24.

Mindent előkészítettünk. Felöltöztetjük a karácsonyfát, elkészítjük a böjtös karácsonyi ebédet és a pazar vacsorát. Este becsempésszük az ajándékokat a fa alá, bekapcsoljuk az új égősort, az ünnepi ruhánkban állunk, hallgatjuk, és több-kevesebb sikerrel énekeljük a karácsonyi dalokat. Ajándékozáskor meghatódunk. Elmegyünk az éjféli misére vagy a karácsonyi istentiszteletre, és elköltjük a karácsonyi vacsorát. Csak két hetünk volt, és láss csodát, mégis minden csodálatosan sikerült!

December 25-31.

A családi látogatások ideje. Mert ezt ne hagyjuk ki! Látogassuk meg a rokonokat, kérdezzük végig őket, mi van velük, hogyan élnek. A család adja a legtöbb erőt a hétköznapokhoz, ezért játsszunk sokat a gyerekekkel. Ez az év leglazább hete, hát ne hagyjuk ki a semmittevést. Azt, hogy végre nem kell semmit se csinálni, csak úgy lenni – ellenni egymással. Ha hó is hullott, és befagytak a tavak, szánkózzunk, korcsolyázzunk egy fergetegeset.

Siposs Ildikó
Cookies