Két női láb várakozik a kengyelben... Abortusz: a magzatvédők harcosan ellenzik, az abortusz jogáért küzdők némely helyzetben elkerülhetetlen rossznak tartják. Sokfélék vagyunk, lányok, asszonyok, és a sorsunk is különböző. Egy biztos: legyenek bár az abortuszra kényszerítő körülmények akármilyenek, a felelősség – ahogy a műtőasztal is – egyszemélyes...

Egy nőgyógyászati klinikán várakoztam. Az emberek jöttek-mentek, a kisműtő szárnyas ajtaja ki-be lengett, ahogy betolták az asszonyokat, meg kihozták őket. Tíz-tizenöt percenként váltották egymást. Egy ápoló kitámasztotta az ajtót, hogy ki tudja tolni az ágyat, és nyitva felejtette. A padomról épp beláttam a műtőbe. A nővérke mindig hozta a fémlavórt, és a benne levő véres masszát egy vödörbe töltögette. Később rádöbbentem, mit látok. A padhoz szegezett a gondolat: akár az én (akkor kétéves) kisfiamat is ki lehetett volna önteni abba a vödörbe!

aldott-a-dontes-kezdo.jpg

Sok orvos nem hajlandó küretet végezni. Egyikük bevallása szerint gyomor kell hozzá. A nyolchetes magzatnak feldarabolva jön ki a keze-lába. Még mozog is a pici végtag. Mások azt mondják, ők bizony odatennék tálcán a narkózisból felébredő  asszony éjjeliszekrényére, hadd lássa ő is.

Ami az anyai önrendelkezést illeti, a „bizottságosdi korszakkal” ellentétben (amikor vadidegenek döntöttek arról, világra jöjjön-e a megfogant élet) a mai szabadelvű törvény tiszteletben tartja a nők jogát arra, hogy a testükkel szabadon rendelkezzenek. A kegyetlen kérdésre, hogy a kis élet akkor is szülessen meg, ha senki nem várja, mindenki a saját lelkiismerete szerint válaszol. Egy lengyel asszony az ottani szigorú  abortuszellenes törvény bevezetése idején így fakadt ki: „Az árvaházak agyonzsúfoltak. Ki tehet róla? Csak a nők? Még mielőtt bárki ítélkezne, volna egy javaslatom! Papjaink mindegyike vigyen haza és neveljen fel egy árva kisgyereket úgy, ahogy az asszonyok a kettőt-hármat, s majd húsz év múlva vegyék elő újra az abortuszkérdést!”

A megelőzés a megoldás: Szlovákiában az abortuszok száma az utóbbi 10 évben 64 százalékkal csökkent. A fogamzásgátló szerek szűkös választéka miatt a nők sokáig az abortuszt használták fogamzásgátlóként.

Régi közhely, hogy egy nő két dologért képes mindenre: hogy legyen, vagy hogy ne legyen gyermeke! Vajon ennyire egyszerű lenne?! Más okok miatt dönt az abortusz mellett a tizenéves fruska, a sokgyerekes, létminimumon tengődő asszony vagy a karrierje csúcsán levő nő. Janka harmincnégy éves fiatalasszony. Kétgyerekes családanyaként alig három hónapja esett át élete első (bevallása szerint utolsó) abortuszán:

– Hetekig reménykedtem, hogy mégsem... Igaz, a férjemmel nem nagyon védekeztünk, csak éppen kihagytuk a termékeny napokat, és olykor óvszert használtunk. A tizenkét éves házasságunk alatt nem is volt semmi gond. A fiunk és a kislányunk is „tervezetten” jött a világra. Talán ha a férjem nem ódzkodik annyira... De mikor megtudta, hogy „úgy” maradtam, kijelentette: a mai árak mellett két gyereket is éppen elég tisztességesen felnevelni! Valahol biztosan igaza volt, de nem neki kellett végigjárni a kálváriát! Az az iszonyú szoba! Senki nem biztatott, az altatónővér mosolytalanul szúrta be az injekciót. Olyan rettentő ürességet éreztem, mint még soha! Lassan belém kúszott egy megfogalmazhatatlan érzés, a düh és közöny keveréke. Hogy a világ nem állt meg, a férjem vár a portán, pár nap múlva újra dolgozhatok, hogy ott a két gyerekem, sem az első, sem az utolsó nem vagyok...

minden_reggel_ujno.sk.png

A fogamzástól a 12. hétig

1. hét
A megtermékenyített petesejt megkezdi osztódását. A megtermékenyítést követő 4. napon, amikor belép a méhűrbe, 12–15 sejtből álló gömbre hasonlít, innen az elnevezése: szedercsíra (morula). A középen elhelyezkedő sejtek növekedésnek indulnak, és kialakítják az embriócsomó telepét, amelyből később kifejlődik az embrió.

6. hét
Az embrió magzatvízzel kitöltött magzatburokban lebeg. Hossza 1,5 cm. Hátulról nézve jól felismerhető a gerincvelő kezdeménye, a gerinchúr.

7. hét
Az embrió 2,5 cm hosszú. A végtagok és az ujjak jól elkülöníthetők. Az arc egyes részletei egyre tisztábban tűnnek elő: jól kivehető a jobb szem és a jobb fül kezdeménye.

12. hét
Kifejlődik a máj, kialakulnak a vesék, a szemek előrefordulnak, a szemhéjak összeérnek, létrejön a fülkagyló, a karok megnyúlnak. Az embrióból a méh üregében fejlődő magzat lett.

Hitler és Sztálin hatalomra jutásuk után azonnal bűncselekménnyé minősítették a korábban legális terhességmegszakítást. Hasonlóan tett Mussolini vagy Ceausescu, valamint számtalan más diktátor és zsarnok. Ezek a tények arra figyelmeztetnek, hogy az abortusz ellenzése nem feltétlenül jelenti az emberi élet melletti mély elkötelezettséget.

Mit mond a katolikus egyház?

A mai katolikus álláspont szerint az abortusz és a fogamzásgátlás egyaránt megengedhetetlen. A terhesség elkerülésének egyetlen elfogadható módja a nemi élettől való tartózkodás. Sok katolikus országban (Írország, Spanyolország, Lengyelország) tiltják az abortuszt, és a terhesség megszakítását csak kivételes esetekben engedélyezik, akkor, ha az anya élete veszélyben forog. Sokan emlékeznek még arra az esetre, amely „az ír bakfis kálváriája” címen vonult be a történelembe. (Vagy vegyük a legutóbbi tilalmat, mikor a pápa nem engedélyezte a jugoszláv háborúban megerőszakolt apácák abortuszát).

Pár évvel ezelőtt egész Írországot felbolydította egy tizennégy éves diáklány ügye, akit egyik iskolatársának apja megerőszakolt. Írországban 1983 óta Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye volt érvényben, ezért a bíróság elrendelte, hogy a diáklány a következő  9 hónapban nem hagyhatja el az országot (nyílt titok, hogy az ír nők Angliába utaznak, hogy megszakíttassák a terhességüket). A közvélemény nyomására a bíróság később visszavonta a döntését, a lány átment Angliába, ahol elvégezték az abortuszt azzal az indokkal, hogy a terhesség a lány (lelki) egészségét veszélyeztette.

A kedélyek azonban nem nyugodtak meg. Az abortuszt ellenzők fölháborodottan tüntettek, hogy ezentúl minden lány nyugodtan fenyegetőzhet öngyilkossággal, ha nem akarja megszülni a gyerekét, az abortusz jogáért küzdők pedig törvényes szabályozást követelnek. Az evangélikus vagy református egyházak már engedékenyebbek: „Az élet csak akkor létezhet, ha elfogadják. Az élet csak kapcsolatokban értelmezhető” – mondják.

aldott-a-dontes-belso.jpg

Mikor ember a magzat?

A mai nemzetközi abortuszvitában három álláspont körvonalazódik: a mérsékelt, a konzervatív és a liberális. A konzervatív álláspont szerint az emberi élet a fogamzással kezdődik, és a megtermékenyített petesejt (a zigóta) ugyanolyan ember, mint bármelyikünk. Ha elpusztítják, az olyan, mintha egy felnőtt embert ölnének meg. A liberális álláspont szerint a magzat csak életképessé válásakor tesz szert emberi jogokra. A mérsékelt álláspont az előbbi kettő között helyezkedik el. Úgy gondolja, hogy a méhen belüli fejlődés idején van egy szakasz (általában a 12. hétig), amelyen túljutva a magzat már ember.

A katolikus egyház tehát emberi személynek tartja a megfogant életet. A legszigorúbban tiltja az abortuszt, csak akkor tesz kivételt, ha az anya élete veszélybe kerül a terhesség alatt. A fogamzásgátlási módszerek közül csak az önmegtartóztatást tartja elfogadhatónak.

A református egyház ajánlja a fogamzásszabályozást, a felelősségteljes családtervezést támogatja. Az evangélikus egyház az abortuszt Isten és asszony párbeszédének tartja, amelybe másnak nincs beleszólása. A zsidó vallás szerint az isteni parancs, „ne ölj” érvényes a magzatelhajtásra is. Bár a zsidó Talmud szerint a magzat nem ember, ezért jogai sincsenek. És sem az Ószövetség, sem az Újszövetség nem szól az abortusz tilalmáról. A hindu vallás a buddhizmus által hirdetett lélekvándorlás miatt véd mindenfajta – emberi, állati, növényi – életet. A primitív, természeti vallások általában szintén védik az életet.

Ma a világon 132 ország van, melynek népessége meghaladja az 1 milliót. Ezekből 53-ban csak az anya életveszélye, 42-ben az anya egészségét veszélyeztető ok miatt engedélyezhető az abortusz. Ezen országok lakossága a Föld népességének 37 százalékát teszi ki. A népesség 63 százaléka él olyan államban ahol a terhességmegszakítás egészségügyi és eugenetikai okokon kívül szociális, etikai és egyéb okokból is megengedett. Tehát a kis népek a szigorú szabályozást, a nagy népességű országok (pl. Kína, Japán) a szabad modellt tekintik követendőnek.

–varga–
Cookies