Sok országban sokáig azért tiltották az abortuszt, hogy növeljék az állam katonai és politikai hatalmát. Így volt például az ókori Spártában (de Mussolini Olaszországában, a hitleri Németországban, a sztálini Szovjetunióban vagy Causescu Romániájában is). Ezek az országok azt remélték, hogy így számbeli fölénybe kerülnek az ellenségeikkel szemben.
Máskor a tiltás a férfi jogainak védelmében történt. Az ókori Rómában például a rabszolganőket abortuszra kötelezték, ha uruk ágyasként akarta használni őket. Viszont büntették az abortuszt, ha a rabszolgatartó pénzért eladható utódot remélt tőle. Az ókori Görögországban nem csupán az abortuszt fogadták el, hanem azt is, hogy az újszülötteket elhagyott helyre kitegyék azért, hogy elpusztítsák őket. Az abortuszt csak akkor tekintették elfogadhatatlannak, ha erről a terhes anya döntött, mintegy a férje háta mögött. Nem azért ítélték el az abortuszt, mert az a magzatot elpusztította, hanem azért, mert a nő kivette a döntést férje kezéből.
Az ókori Görögországban, mintegy 2500 évvel ezelőtt Hippokratész megfogalmazta a mára már elhíresült orvosi eskü szövegében: „Senkinek sem adok majd mérget, még ha kéri is, sőt még csak ilyen tanácsot sem adok neki. Hasonlóképpen egyetlen asszonynak sem adok magzatelhajtó pessost.” Maga az eskü orvosi szempontból védelmébe veszi a magzatot: az életet mint védendő értéket látja benne. A nagy antik gondolkodók nyíltan vitatkoztak arról, hogy mikortól számítható az emberi élet.
A lehetséges válaszok alapján három csoport alakult ki: az első szerint az emberi élet már a fogamzás pillanatában elkezdődik. Ebből következik, hogy mindazok, akik ezt az elméletet vallották, elvetették az abortuszt. A második csoportba tartoztak, akik úgy vélték, hogy az élet a születés után az első levegővétellel kezdődik el. Így volt ezzel Philon is, aki szerint: „az a dolog, amit a méhében hord, a terhes nő része”.
Kr. e. az 5. században kerül előtérbe a nézet, hogy az élet a fogamzás és a szülés közt egy bizonyos ponton kezdődik el. Ez az elmélet háttérbe szorította az előzőt, s megalapozta a feltevések harmadik csoportját, melynek egyik jeles képviselője, Arisztotelész szerint ez a „bizonyos pont az, amikor a magzat először megmozdul a méhben”. Ezek a kezdetleges elképzelések a konzervatívak, liberálisak és mérsékeltek nézeteiben a mai napig tovább élnek, és ezek képezik az „összecsapások” alapját is.
A katolikus egyház a mai napig nyíltan harcol az abortusz ellen. Sokáig azt tartotta, hogy az abortusz csak akkor emberölés, amikor a magzat már „emberi alakot öltött” (első trimeszter). Csak a mikroszkóp feltalálása után (részben a tudományos adatok félreértelmezése következtében) 1869-ben tették kiátkozás alapjává az abortusz.
Egészen a múlt századig a nőt nem tekintették olyan mértékben embernek, mint a férfit. Az állatok keletkezéséről c. művében Arisztotelész például a leggyakoribb születési deformitásnak azt tartja, ha valaki nőnek születik. Az, hogy a megtermékenyítéshez a nőtől származó petesejtre is szükség van, csak a 19. század harmadik felében végzett vizsgálatok után vált elfogadottá. Az orvosok azonban még sokáig erősen születésszabályozás-ellenesek voltak. Az USA-ban például a fogamzásgátlókról való tájékoztatást sokáig törvény tiltotta (de Franciaországban is). A tilalmon csak a 1960-as évek végén, majd a 70-es években enyhítettek. A legtöbb európai országban ma már a terhes nő kérésére elvégzik az abortuszt anélkül, hogy a nőt az indokairól faggatnák. A fejlettebb országokban az is érvényes, hogy a liberális törvény nem idézi elő az abortuszok számának növekedését.
A nőnek – és nem a pártoknak vagy egyházaknak – jogában áll eldönteni, akarja-e a gyermeket, vagy sem. Ő tudja, mit él át, milyenek a körülményei, a lelkiállapota, vállalja-e az apa a gyereket. A döntés nagyon személyes, és a legtöbb esetben igen nehéz, ezért pálcát törni vagy bíráskodni az abortuszt vállaló nő felett senkinek sincs joga. Sokan azonban nem a saját akaratukból döntenek. Talán észre sem veszik, ki és mi minden befolyásolja őket: félnek a szüleiktől, a falu szájától, vagy éppen attól, hogy szerelmük elhagyja őket. Mert ha a nő teherbe esik, a férfi nyugodtan leléphet – a felelősség mintha csak a nőt terhelné.
Európában ma teljesen „szabad“ abortusz nem létezik. És ugyanígy szinte sehol sem teljesen „tilos“ az abortusz. A legszigorúbb abortusztörvények Írországban, Máltán, Lengyelországban és Latin-Amerikában vannak. Az anya életének veszélyeztetését mint terhességmegszakítási indokot a gyakorlatban mindenütt, megszorító értelmezéssel még az említett államokban is elismerik.
László (35): – Az abortuszproblémát morális kérdésnek tartom, ugyanolyannak, mint a mesterséges légzés alkalmazásának kérdését. Nemrég még azon rágódott az orvostársadalom (az egyházzal karöltve), hogy jogunk van-e újraéleszteni az embert a klinikai halál beállta után. Hiszen ha Isten úgy döntött, hogy X fulladásos halálban haljon meg, akkor az orvosnak nincs joga ezt a döntést felülbírálni. Ez a probléma, hála istennek, már a múlté! Ahogyan ezt, az abortuszkérdést is megoldja az idő. Manapság egyre csökken az abortuszok száma, és egyre elterjedtebbé válik a fogamzásgátlás. Száz év múlva az emberek ezt a kérdést már ugyancsak furcsának fogják tartani. Szerintem természetesnek kell lennie, hogy a nők szabadon döntsenek. Amint az is természetes, hogy az ember úgy dönt, kimenti a fuldoklót a vízből.
Mária (31): – Szerintem az abortusz gyilkosság. Megbocsáthatatlannak tartom, ha egy nő erre vetemedik. Persze, azért vannak helyzetek (például beteg az anya, vagy bizonyíthatóan beteg a magzat, tehát fogyatékos gyerek születne), amikor talán az abortusz a megoldás. De semmiképp sem tartom döntő érvnek a nehéz anyagi helyzetet.
Ildikó ( 25): – Minden nőnek joga van úgy dönteni, ahogy akar. Sem az anyának, sem a születendő magzatnak nem jó, ha nem akarják, nem szeretik egymást. Nem ítélem el azokat a nőket, akik erre vállalkoznak. Szerintem a megoldás a terhesség elleni védekezés.
Emília (55): – Én vallásos vagyok, az abortuszt elítélem. Úgy tartom, a magzat a fogantatása pillanatától kezdve ember, minden körülmények között meg kell tartani. A megoldást (szembekerülve a vallásommal) a fogantatás elleni védekezésben látom, hiszen ma már tökéletesen megbízható fogamzásgátló szerek állnak rendelkezésre.
Péter (37): – Sokáig abortuszellenesnek tartottam magam. Aztán történt valami: feleségem életét egy abortusz mentette meg. Azóta másként tekintek a kérdésre. Szerintem a nőnek joga van szabadon, belátása szerint dönteni.
Eszter (40): – Élet és halál kérdése szerintem isteni misztikum, az ember nem avatkozhat bele. Az abortuszt elítélendőnek tartom, a megoldást a fogamzásgátlásban látom.
Éva (31): – A nő kizárólagos joga, hogy az abortusz mellett vagy ellene dönt.
