Most online oktatás van, és pont az hiányzik a tanításból, ami csodálatossá teszi: a kontaktus, a gesztusok, a szemekben megvillanó érdeklődés. Hiányérzetük van, mert pótolhatatlan dolgok hiányoznak. Különös kapcsolat van a diákok és a tanítók között. Nehéz most a tanítóknak és a tanulóknak is. Nagyon izgalmas feladat az, aminek most a tanúi vagyunk. Olyasmi, amiről azt mondjuk, lesz majd mit mesélni a gyerekeinknek... Írásunkban egy anyuka mesél az online tanítás próbatételéről.

indito.jpeg

A sárosfai Molnár Ildikó (39) szociálpedagógusként dolgozik egy hátrányos helyzetű gyerekek által látogatott óvodában. Ikerlányai, Emília és Barbara nyolcévesek, a harmadik osztályt látogatják Somorján.

– Mesélj a kezdetekről, hogy vágtatok bele ebbe az újfajta otthoni oktatásba?

– Az első időben nehezen ment, és kellett pár nap, mire kialakult valamiféle rendszer. Próbáltuk a közös tanulást az étkezőasztalnál lebonyolítani, de egyáltalán nem működött. Két gyerekszobánk van, az egyiket átrendeztük osztályteremmé, a dolgozóasztalomból pedig katedra lett. Kész szerencse, hogy van egy mágneses falitáblánk! A lányok már előtte is nagyon szerettek iskolásdit játszani, élvezik, mikor felírom nekik a matematikafeladatot a táblára, ők pedig egyesével kijöhetnek megoldani. Az elején délelőtt tanultunk kilenctől tizenegyig, de később bevezettük a délutáni tanítást is.

– Mi a helyzet az étkezéssel? Hisz a gyerek éhes lesz, s enni kér!

– A főzést reggel, még a tanulás kezdete előtt lebonyolítom, néha pedig akkor állok neki, ha már belefáradtunk a feladatok megoldásába. Biztosan nem vagyok egyedül a tapasztalataimmal, de a gyerekeim most sokkal többet esznek, mint ami eddig jellemző volt rájuk. Délután közösen sütni is szoktunk, aztán pedig jön a házimunka: nincs időm unatkozni!

– Lassan két hónapja tanítod otthon a lányokat. Változtattatok-e valamin az utóbbi időben?

– Mostanra kevesebb lett a lecke, és rövidített órák vannak a tantárgyakból is, például a heti öt matematika helyett csak kettőt tartanak meg. Nagyon jónak találom, hogy az angolóra a Zoomon keresztül folyik. Ez egy olyan program, amibe mindenki – tanár és diák is – bejelentkezhet, és a kamerákon át látják, hallják egymást. A gyerekek is találkoznak egymással az online térben, és volt már videóbeszélgetés is az osztályfőnökkel.

Kár lenne tagadni, hogy vannak napok, mikor minden teljesen szétcsúszik, és kivitelezhetetlen: ilyenkor tudatosan próbálom lazábbra venni a dolgot, és nem erőltetem, ami nem megy.

– Hogyan érkezik a tananyag, és milyen nehézségekbe ütköztél ezzel kapcsolatban?

– A tananyagot az iskola honlapjára teszik fel, nekünk kell figyelnünk, mikor miből érkezik tanulnivaló. Az első héten még nem kaptuk meg órarend szerint a leckét, de később ez is kialakult, és próbálunk úgy tanulni, mintha tényleg az iskolában lennénk. Kár lenne tagadni, hogy vannak napok, amikor ez teljesen szétcsúszik, és kivitelezhetetlen: ilyenkor tudatosan próbálom lazábbra venni a dolgot, és nem erőltetem, ami nem megy.

– A gyerekeid mennyire vesznek komolyan? Próbálkoznak kifogásokkal?

– Lássuk csak: volt már hiszti, kiabálás, érzelmi zsarolás, fejfájás, valamint az örök klasszikusok, az éhes vagyok, hagyjál, mindjárt… Velem szemben többet engednek meg maguknak, mint a tanító nénikkel. Muszáj szigorúnak lennem, mert maguktól nem ülnének oda, de próbálok humorral, kreatívan hozzáállni. Be kell vallanom, nekem sincs mindig türelmem hozzá…

– Ikreket biztosan könnyebb tanítani, hiszen ugyanaz a tananyag.

– Igen, elméletben jól hangzik, hogy az ikrek ugyanazt tanulják, de a tapasztalat más. Állandó konfliktusmegoldó vagyok közöttük, folyamatosan versengenek egymással: vagy egyszerre akarnak felolvasni, vagy éppen egyik se. Leginkább ebbe szoktam belefáradni. Az elején logikusnak tűnt, hogy egyszerre tanítsam őket, de mostanra elérkeztünk ahhoz az állapothoz, hogy külön-külön kezdtem foglalkozni velük. Nekem ez dupla annyi időt jelent, de ez volt az egyetlen járható út, hogy megszűnjenek a viták.

Iktassunk be szünetet – hiszen most megtehetjük, hogy ne legyen kész a lecke másnap reggelre!

– Az online oktatásnak köszönhetően rájöttél-e valamire a gyerekeiddel kapcsolatban, amit idáig nem vettél észre?

– Mindkét lányom enyhe tanulási zavarral küzd, amit mozgásterápiával próbálunk javítani, és szülőként sokat aggódtam emiatt. Most viszont megnyugodtam, mert látom, tapasztalom, hogy nem akkora a baj, mint ahogy azt képzeltem. A tanulás előtt mindig kicsit tornázunk, és alkalmazkodok az igényeikhez: ha elfáradnak, szünetet tartunk. Ha szükséges újra és újra elmagyarázok valamit; ezekre az iskolában nincs lehetőség!

– Hogyan kommunikáltok a tanárokkal és a többi szülővel?

– Minden tanár külön tölti fel a tanulnivalót az internetre, az osztályfőnökkel és a többi szülővel pedig Facebook-csoporton belül tartjuk a kapcsolatot. Fontosnak tartom, hogy a tanárok is kapjanak visszajelzést, hiszen mi, szülők is megbeszéljük, megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, a nehézségeinket.

– Mi volt a legemlékezetesebb momentumod az elmúlt időszakban?

Ez idő alatt többet megtudtam az iskoláról, mint az elmúlt három évben: a lányok kioktatnak, mit hogyan csinálnak a tanárok! Mikor olyan szituációba kerültünk, ami kényelmetlen volt az egyik lányomnak, kiderült, hogy ő az iskolában – ilyen helyzetben – inkább kikéredzkedik a mosdóba!

r-6fq-ow_0.jpeg

– Mit gondolsz, meddig bírod cérnával?

– Várom a végét, és abban bízom, hogy kicsit átértékelődik minden – az iskolarendszerre is ráférne pár reform. Ez egy kényszerhelyzet, senkinek sem jó. A tananyag mennyisége rettenetesen sok volt az elején: minden nap elmaradtak dolgok, de szerintem ezzel nem voltunk egyedül. Az én elvem: csináljuk, ahogy tudjuk, és akkor, amikor tudjuk; nem ragaszkodom a határidőkhöz. Legalább ennyi szabadságunk legyen ebben a bezártságban.

– Mit üzensz a többi szülőnek, akik hasonló cipőben járnak?

– Úgy gondolom, nem kell túlzottan rágörcsölni a tanulásra: ha úgy érezzük, sok, hagyjuk abba. Iktassunk be szünetet – hiszen most megtehetjük, hogy ne legyen kész a lecke másnap reggelre! Igyekezzünk dicsérni a gyerekeinket, hiszen most ők is egy olyan helyzet részesei, ami mindenki számára szokatlan és nehezen tolerálható.

Sallay Erika

 

Kapcsolódó írásunk: A gyerek lerágja a húsunkat

web-bannerek-hirlevel-01_1.jpg

Új Nő csapata