Kati nem volt különösebben szép lány, de nagyon hamar rájött arra, hogy a szépség egyszerű illúzió. Elég egy jó smink, jól megválasztott színek, divatos rucik, és mindenki úgy gondolja, hogy egy különleges nőt lát.
A nők csodálatosak. És mi, pasik rettenetesek vagyunk, és csúnyán viselkedünk velük szemben. Pedig mi, férfiak nem tudnánk nélkülük élni. Óriási hatalmuk van.
Írásunkban egy kalandra vágyó olvasónk elbeszélése nyomán elevenednek meg a fagyos-havas északon szerzett élmények. S mikor is meséljen róla, ha nem most, télen, mikor nekünk is volt némi téli élményünk... Aki mesél: Nagy Zsóka.
Bármennyire hihetetlen és elképzelhetetlen, vannak kisgyerekes anyukák, akik unatkoznak. Ez derült ki két asszonyka párbeszédéből, amit természetesen kihallgattam, merthogy a zöldségesstand előtt sorakoztunk, ők is, én is, no, meg az ő fiókáik.
Valóban jó megoldás az, ha idősotthonba küldjük öreg szüleinket, rokonainkat? Ki fogjuk-e bírni, ha majd egyszer minket is kiköltöztetnek a saját házunkból?
Tévedés azt hinni, hogy a mese csak gyermekeknek való. A mese a felnőtteket is segítheti. Azt mondják, aki megvalósít egy mesét, az közel jut az élet forrásához. Főhősünk közel jutott az élet titkához, mert a két kezével felépített egy mesebeli tornyot.
"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."